2012. június 11., hétfő

Fahiány, oxigénhiány… depresszió


A fairtásnak, a zöld terület csökkentésének nem csak hangulatkárosító hatása van, hanem közvetlen okozója lehet a depressziónak, a betegség elhatalmasodásának… Így, a pszcihiátriai otthonban történt - hetekig tartó – fakitermelés, komoly szakmai hiba is volt, mint megtudtam egy természetgyógyász előadásából…

Hallhattuk, hogy manapság a betegségek egyik fő okozója a jódhiányon kívül, - ami a vízfogyasztás radikális csökkenésével magyarázható – az oxigénhiány… Ennek egyik következménye a depresszió kialakulása és elhatalmasodásaAz intézmény fáinak kivágatását, tehát nem lehet egyszerűen adakozás-nem adakozás kérdésében vizsgálni, illetve megmagyarázni. Talán emlékeznek még a nyomozás bűncselekmény hiányában történő megszüntetésére, melyben a vezetés, - mint azt megtudtuk a tanúvallomásokból - nagylelkűen felajánlotta az intézmény fáit egy vállalkozónak, cserébe a kivágatásért és elszállításért! Bizony ez az „adományozás” mások életébe kerülhet(ett)… Tehát, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy létkérdés

A fák által kibocsájtott oxigén igen is szerves része, feltétele a beteg emberek gyógyulásának, ahogyan mindannyiunk egészségmegőrzésének.

Kéretik újragondolni az álláspontokat!

Emlékezető: ITT!  


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

17 megjegyzés:

  1. Kapott az egy kis pénzt aki megegyezett a favágóval. Ha Én mentem volna oda,hogy kivágom a fákat az anyagáért,elküldtek volna melegebb éghajlatra.

    VálaszTörlés
  2. A sofőrt kell lefizetni aki elszállította és már ki is derül ki kit kent meg a fáért és menyit rakott el!! Tudjuk ki volt a sofőr!

    VálaszTörlés
  3. Rutineljárás az igazságügyi elmemegfigyelőben a „kémiai kényszerzubbony”?
    A bíróság szerint az igazságügyi elmemegfigyelő intézet is olyan egészségügyi intézmény, mint bármely civil kórház pszichiátriai osztálya, ezért nem tehetik meg, hogy nem a tényleges betegségét gyógyítják, hanem a beteget csak leszedálják.

    VálaszTörlés
  4. Ha tudod ki a sofőr ne dumálj, hanem kend meg ahogy mondtad.

    VálaszTörlés
  5. A kamionsofőrre gondolt? Mert a másikról tudjuk ki volt, s azt is hova vitte! Meg is mondta.

    VálaszTörlés
  6. Kamion az eladásra vitte.

    VálaszTörlés
  7. "Nagyon bölcs" megjegyzés, ezek szerint mindenki hülye te hülye.

    VálaszTörlés
  8. Mert miért vitte volna a kamion? Csak azért, mert felrakták rá, azt valahol le is kell venni.

    VálaszTörlés
  9. Komolyan erről vitáztok, hogy hova került a lopott fa? Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy az égvilágon senkit sem érdekel, hogy milyen károkat okoznak pl. ezzel a fakivágással is. Az ilyen dolgokat csak közösen tudjuk meghiúsítani, de sajnos pár ember kivételével mindenki csak az önös érdekét tartja szemmel. És bizony ilyen következményei vannak...

    VálaszTörlés
  10. Van aki nem érti,a fák tisztították a levegőt felfogták a port, árnyékot adtak. A lakóink szerettek kint lenni alattuk.
    Gabi

    VálaszTörlés
  11. Ha egy kidőlt volna és megsérült volna valaki akkor most mi a fenéről beszélnétek??

    VálaszTörlés
  12. Igazad van!!! Az épületeket is le kell bontani mert ha összedől sok lesz a sérült!! A kiftet akár most mert elromolhat és leszakad!! Téged meg azonnal kirúgni!

    VálaszTörlés
  13. 17,51 Te viharban is kint tartod a betegeket akiket gondozol?
    Akkor szoktak ágak le törni. Vagy olyankor ki küldöd Őket?

    VálaszTörlés
  14. Bejönnek ők maguktól is, érdekes olyankor meg sem szöknek.

    VálaszTörlés
  15. 19,42 Lift! rájöhettél volna magadtól is.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)