2012. augusztus 23., csütörtök

A Vég kezdete I.


 
Marad a rossz trend?

Számtalanszor voltunk tanúi annak, hogy mielőtt valaki betegen az élők sorából távozik, előtte hirtelen jobban lesz… (Ő igen, de mi még akkor is javíthatatlanok és gyávák vagyunk: hazudunk…) Már-már reménykedünk, s aztán értetlenkedve kérdezzük, hogy miért is halt meg, hiszen már jobban volt?! Mindig arra gondolok ilyenkor, hogy Isten ad alkalmat neki arra, hogy rendezze életét Őelőtte, Ővele és persze szeretteivel… Feltisztul, szokták mondani helyesen, hiszen talán most először látja tisztán az életét… Ami ilyenkor történik az nagy titok…

Ilyesfajta feltisztulásra várunk már régóta… Hogy az embereknek leessen a tantusz, hogy több az élet annál, mint ami velünk történik, amit megélünk…
Az intézményben fellélegezhetnénk, hiszen a sok rossz mellett, sok jó jel is akad, igaz ezek többsége csak a régi borzasztóhoz viszonyítva számít megnyugtatónak, elfogadhatónak…

Önmagába véve, még mindig nincs okunk a nyugalomra…
A tisztánlátás és az abból fakadó cselekvés, még várat magára… Hiszen minden történést a környező kontextusban kell értelmezni, jelen esetben a Kormányhivatal más intézményeiben megvalósuló folyamatok elemzése segíthet a közeli jövőlátásunkban, különös tekintettel a halasi eseményekre.
Sajnos, a trend nem változott, pártoktól, fenntartóktól függetlenül ugyanaz az irány… Csak a lényeg nem számít!

A napokban értesültem csak arról, hogy a Kormányhivatal új vezetőt választatott a kiskunhalasi középiskola élére… Már a pályázó személye is megdöbbentett, hát még a „sikeres” és eredményes pályáztatás… Helyi internetes tudósító írását olvastam Abonyi Henrik felmagasztalásáról (lásd: ITT!), ami sajnos nem lepett meg, de elfogultsága miatt ismét én szégyenkeztem, mint kiskunhalasi… Ilyen is csak Halason történhet… Az új igazgató, az a pedofíliáról elhíresült kiskunmajsai pedagógus lett, aki korábban az országos médiumokban is nagy port kavart a botrányával. Ügyvédje úgy tudjuk, Kastyják János volt… Persze, én ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy nem az a hibás, aki pályázik (persze az is)… hanem aki felelős ezért, aki hagyja, hogy pályázzon, és nem távolítja el a potenciális áldozatok mellől, ahogy az oktatás területéről, az alpolgármesteri székből, az egyházból, a templomi orgonától, a keresztény demokrata pártból, a politika színpadáról sem… Sőt, nemcsak a felelős vezetőkből hiányzik az elvárható helyes ítélőképesség, hanem azon pedagógustársakból is, akik ötvenen, „véleménynyilvánító szavazás” keretében rá voksoltak! Hogy ennek mi értelme volt, azt ne kérdezzék, azon kívül, hogy kiderült, vele együtt 50 pedagógust kellene eltanácsolni az intézményből és a pályáról… Ha számítana valakinek a fiatalok egészséges életre történő nevelése, tanítása…
De ma még, ez, mindig nem fontos… Nem hiszem, hogy Balog Zoltán ezt helyesnek tartja, ha pedig nem, akkor hogyan nevezhette ki az intézmény élére? Elhallgatták előle? Engem, minden esetre még más szellemben tanított a teológián… Igaz, akkor még nem volt politikus, ahogy miniszter sem.

Mit tehet a normális ember? Egyet biztosan: megtanítja gyermekinek a helyes értékeket otthon! Vagy/és: Elhatárolódik, petíciót nyújt be, tüntetést szervez, kiveszi a gyereket és máshova íratja? De hova?
S akkor? Mást fognak választani? Nem valószínű… ha mégis, akkor majd Makó és Halas után „benyomják” máshova… Még feljebb bukik… Ahogy errefelé nem számít, ha Valaki pedagógiai diploma nélkül tanít egyházi általános iskolába, vagy szakképzettség nélkül pszichiátriai betegeket foglalkoztat… Valami sosem változik.

Felesleges a Gonosz ellen harcolni… Legyőzetett már régen… Amit látunk, az a Vég kezdete… A Gonosz haláltusája… mindent és mindenkit megpróbál még alávetni.
Szolgáikról végtelen arroganciájuk, mérhetetlen rosszindulatuk, önzésük, lelketlenségük kisugárzik… Az ő arcuk könnyen felismerhető, mert, ábrázatukon hol alantas vigyor, hol dühös vicsorgás, vagy állandó spekulálás tükröződik… S mindig rosszban sántikálnak… még akkor is, ha úgy tűnik, hogy jót akarnak… Követőik sunyi tekintete – önálló véleményük nem lévén - mindig azt fürkészi, hogy éppen milyen ábrázatot kell vágjon… Csak sajnálni lehet áldozataikat…
A normális emberek próbálják távol tartani magukat tőlük. Nehéz, mert közben – emberileg sok szempontból – függésben tarthatnak bennünket… Sőt, állandó létbizonytalanságban…
Valójában pedig nincs hatalmuk felettünk… Mert ami nekünk van, az nem megszerezhető, s azzal ők sosem fognak rendelkezni…

Így hát, nincs más dolgunk, mint ellenállni: mert mi akkor sem csalunk, akkor sem lopunk, akkor sem hazudunk, akkor sem leszünk hűtlenek és becstelenek, s akkor sem fogunk gyűlölködni, bosszút állni, és akkor sem leszünk szenvtelenek, akkor sem leszünk istentelenek…

Egyetemes tudás, isteni bölcsesség birtokosai vagyunk, a legősibb hit hordozói… Ezt nem veheti el tőlünk senki… sem az Írás hamisítói, sem a hamis prófétáik, sem az áltudás pártfogói, sem a híresztelések birtokosai, sem a félelemkeltők seregei, sem az anyagi világ urai, sem a hierarchikus felépítményeik főszereplői, sem a közös bűn cinkosai… 

Nekünk a sok veszteség ellenére – bárhogy alakul is a végkifejlet – nincs miért szégyenkeznünk. Sőt… Az igazság melletti kiállás megerősítő, lélekemelő, szellemileg is serkentő hatású. S hogy nem volt benne „bajság”? Dehogynem! Sőt, sokkal több, mint előtte bármikor… A csalódások, veszteségek,  próbák, csőstől jönnek… Az sem biztos, hogy állva maradunk. Mégis hálás vagyok… Minden rosszat feledtet velünk a minőségi kapcsolatok megerősödése, az új ismeretek és ismeretségek támogató mellénk állása…
Mégis. Fel kell tenni a kérdést, ha tudnám, hogy mi vár rám, megtenném-e újra? Igen. Mi mást tehetnék? Mert nem hagytak mást nekem, minthogy kiálljak azért, amit helyesnek tartok. Különben sokkal rosszabb dolog történne velem: saját magam kellene szembeköpnöm… Ettől pedig Isten óvjon!
Igaz, ha hazánkban normálisan működnének a dolgok, akkor nekem szólnom se kellene, nemhogy írnom, vagy pereskednem… De ez még várat magára…

Ennek ellenére, blogunk lassan okafogyottá válik… Mindent megírtunk, mindent feltártunk, szinte… Az lett, amit előre megmondtak… Egyelőre.
A végén az lesz, amit előre megmondtunk…

Folytatás: A vég kezdete II.


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

13 megjegyzés:

  1. Igaza van!Be kell zárni a blogot!Meg sem kellett volna nyitni!

    VálaszTörlés
  2. Téged kell bezárni, nem a blogot!

    VálaszTörlés
  3. Oh! Te kedves (n)agyonhülye 13:58!
    Meg sem kellett volna nyitni a blogot? Nem is kellett volna szólni a visszásságok miatt? Talán Te is a betegek pénzén nyaraltál, hogy ennyire irritál a valóságok feltárása?
    Ha Téged hátulról úgy análisan, Te akkor is csendben maradsz? vagy mindez csupán csak azért, mert azok nem Veled, hanem "csak" másokkal történtek? a fogyatékos meg a Te szemedben ugye nem is ember, bármit lehet vele tenni?
    De akkor miért olvasod ezt a blogot, ha annyira ellenszenves Neked, amit itt találsz? Kukkolsz, mintha a nudista strand kerítésén levő lyukon keresztül tennéd?
    Az az igazi gond és veszedelem, hogy a Tifélétekben tisztesség az semmi, csak alamuszi, sunyi névtelenségben mertek "ugatni"!

    VálaszTörlés
  4. 13:58!

    Ha nem tetszik e blog, nem kell olvasni, de még írogatni sem!

    VálaszTörlés
  5. 13:58-nak: Tényleg mi a fenét keres itt?
    Egyébként és nem mellesleg nagyon felháborító ez a kinevezés (is)! Sajnos már azonnal felmerül az emberben, biztos, hogy 50 pedagógus is megszavazta, hogy ez az ember legyen az igazgató? Ezt sose fogjuk megtudni, gyanítom. Addig is marad a "?", miért érdeke bárkinek egy ilyen ember kinevezése!
    Teljesen egyet értek a "Tollnok"-kal, ha mi magunk tisztességesek maradunk, a gonosz legyőzetett!

    VálaszTörlés
  6. Nem kell bezárni a blogot!
    Nem sokára vége a bírói szünetnek és kezdődnek a munkaügyi tárgyalások. Októberben a vádlottakra ítéletet mondanak.
    Az intézeten belül már lassan nem tudjuk ki kicsoda mit dolgozik vagy hol és mit csinál úgy mint az EX például.
    Ez a blog arra is jó,hogy közelebb viszi a dolgozókat egymáshoz.
    Akit ismerünk,akivel szoktunk beszélgetni annak az írását itt is megismerhetjük, ezáltal tudjuk a betegekért dolgozik az intézetben mert tiszteli Őket, vagy csak a hazugok táborát növeli közömbösen.
    Az iskola igazgató kinevezése tükre a Fidesznek és a Belügyminiszternek.
    A Fidesz igazság,meg a becsületük útközben elveszett,szédít a pénz és a hatalom.
    Olyan ez mint az intézeti igazgató kinevezés,hazug aljas.
    István

    VálaszTörlés
  7. 15:24-nek
    Sajnos tudhatjuk, hogy ötven pedagógus is megszavazta! A
    TvHalas.hu 2012. 08.01. cikkéből, "Vári: új igazgató és új kezdet..." mellékel fotókat, ajánlom a 16-18-as, valamint a 21. képek megtekintését!
    Ha jót akar magának, a cikket ne olvassa el!

    VálaszTörlés
  8. Abonyi Henrik, mint "mentorpedagógus", aki "megbirkózik a múlt örökségével"?
    Paprika úr! Mire gondol?
    Magának teljesen elment a maradék józan esze?

    VálaszTörlés
  9. Erre a pedofilra miért olyan büszkék a Halas Tv -nél?

    VálaszTörlés

  10. http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/ribanckanak-hivta-diakjait-2043155

    Kiskunmajsa – „Ribanckáim", „kis dög" és ehhez hasonló „kedves" jelzőkkel illeti egy közösségi oldalon saját diákjait a kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola igazgatója, Kiskunmajsa alpolgármestere, Abonyi Henrik (29) - tudta meg az ATV.

    A politikust, aki városában, a majsai Dózsa György Gimnáziumban is órákat ad, lemondásra szólította fel az ugyancsak jobboldali, de rivális helyi szervezet, a Polgári Szövetség Majsáért (PSZM). A szervezet szerint egyértelmű, hogy Abonyi inkább a fiú nebulókkal ápol bizalmas viszonyt, akik „szeretik, ahogy a tanár úr picsázza őket", mire az igazgató arra buzdítja őket, hogy: „kapjátok beeeeeeeeeeeeeee".

    A PSZM úgy véli, megengedhetetlen az a bizalmas viszony, bizalmaskodó, barátias, heccelődő hangnem, amit a KDNP kiskunmajsai elnöke a fiatal fiúkkal ápol a Facebookon. Szerintük ilyen ember nem lehet a város egyik fő vezetője, az oktatásért és ifjúságért felelős alpolgármester. A szervezet szerint nem csoda, ha pedónak titulálják őt, amit még csak véletlenül sem utasít vissza.

    – Igaz, hogy jó kapcsolatot ápolok a diákjaimmal, de ezeket a bejegyzéseket nem én írtam. Feltörték az adatlapomat! A MyVipről korábban már töröltem magamat ugyanezért – nyilatkozta lapunknak a politikus, aki a botrány kirobbanása után pár órával már az említett közösségi portálról is leszedte profilját. Mint mondta, feljelentést ugyan nem tett a kétes bejegyzések és az adatlap feltörése miatt, de amint észrevette, hogy a nevében garázdálkodtak és szóltak hozzá bizonyos fényképekhez, eseményekhez, rendszerint törölte a bejegyzéseket. – Úgy tűnik, ez nem volt elég, valaki előbb lementette azokat – magyarázta Abonyi, aki elismerte, hogy közvetlen a stílusa, de következetes pedagógusnak tartja magát.

    Az egész mögött a PSZM politikai támadását sejti, amely riválisa volt az őszi választásokon az őt is indító Fidesz–KDNP-nek, minek következtében egy baloldalinak tekintett nevető harmadik lett a polgármester. Abonyi azonban a „mérleg nyelve" lett a képviselő-testületben.

    VálaszTörlés
  11. A kiskunmajsai gimnázium igazgatója elmondta, hogy korábban is történt hasonló, akkor figyelmeztették Abonyi urat, aki ígéretet tett, hogy változtatni fog a "magatartásán"!?

    Hát akkor kellett volna kirúgni, a politikus tanár urat!

    VálaszTörlés
  12. Ha csak a gyanú árnyéka rávetül valakire, már elég ok, hogy óvatosságra intse a döntéshozókat!
    Hacsak nincs egy kvótájuk, hogy hány buzinak kell vezető beosztásban egy cégnél, vagy hány pedofilnak, vagy valami más abnormálisnak érintetlen státusszal bírnia!

    VálaszTörlés
  13. Abonyi példája jól előrejelezte a pszichiátriai intézményben történt vezetőváltást is. Vincze Istvánt - miután kiszolgálta a hatalmi törekvéseket és kihúzta a megyét a sz@rból - menesztették tisztségéből. Jött helyette a régi jól "bevált" módszer alkalmazása, a "mi kutyánk kölyke".
    Kíváncsian várjuk, hogy Simon Ilona exigazgatónak lesz e végre már munkája is, amiért felveszi a fizetését?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)