2013. augusztus 10., szombat

Olvasói levél – Levél a szakszervezet vezetőségének

 

"Az integráció első alapgondolata gazdasági indoklással történt, majd mikor ez nem hozta meg az eredményt szakmai indoklásba bocsátkoztak, de mikor ez sem igazolódott az integrált rendszer igazgatója azzal érvelt, hogy vissza kell állítani a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona Intézmény megtépázott hírnevét. Kíváncsi lennék, hogy mi lesz a következő indoklás ??

A halasi intézmény tehát telephely lett és ki lett szolgáltatva egy a pszichiátriai betegek gondozásában laikus társaságnak.

Az integrációt követően az alábbi intézkedések történtek:

Először is megszüntettek jó néhány orvosi ellátást, többek között a bőrgyógyászati rendelést, a szemészeti rendelést, a fogászati rendelést. Az ellátások megszüntetésével sikerült elérni, hogy a helyi kórházban időpontok egyeztetésével lehet csak a nevezett ellátásokra bejelentkezni, melyek egyes esetekben akár hetek is lehetnek.

A helyi önkormányzat által működési és használatbavételi engedéllyel rendelkező rendelőket viszont átalakítják, netán ha valamikor (esetleg az integráció megszűntével) újra működnének a rendelők hosszú eljárási procedúra és pénz befektetésével lehet újból azokat megnyitni.

El kezdték a pszichiátriai betegek gondozását pedagógiai és fegyelmi módszerekkel végezni, mint ahogy azt az önkéntes szenvedélybetegekkel meg tudták csinálni. Szétbontották az intézmény szubintenzív részlegét, valamin az un. 7. osztályt, azzal a céllal, hogy a nehéz eseteket szétszórják az intézmény teljes területén. Ez a módszer valószínűvé teszi a teljes területen történő  problémák eszkalációját, a teljes területen történő károkozást és a gondozók veszélyeztetését.

Ebben az intézményben pontosan a régi tapasztalatok alapján lett létrehozva ez a bizonyos 7. osztály.

Központosították a vezetést a telephely vezető egy személyben telephely vezető, vezetőápoló és mentálhigiénikus csoportvezető is lett, miután rájött, hogy ez sok,  később a mentálhigiénét leadta.

Állandó értekezletek közepette telnek a napok, minden értekezlet után az új vezérkar még tovább értekezik órákon át, majd másnap más értekezlet és a szóban közölt határozatok alapján valami elkezdődik, egy időre, majd órák múlva természetesen rájönnek, hogy ez mégsem jó, majd új értekezlet új döntések új utasítások és egy a cirkuláció megy folyamatosan tovább.

A vezetői módszerük a minőségbiztosítás jegyében zajlik, mert büszkék arra, hogy tanúsított rendszerük van, holott ez alapvetően nem igaz, mert a MERT - CERT KFT-nek, aki végezte a tanúsításukat az ápolás és gondozásra nincs akkreditációja.

Az egész rendszer ily módon csak egy halandzsa, melyet jól eladtak a fenntartó felé, aki be is vette ezt a maszlagot.

Néhány gondolat még:

A konyhán, mint veszélyes üzemben szabálytalanul délutáni műszakban csak egy személyt alkalmaznak,

A portai szolgálatot ahol komoly szakmai kihívások is vannak (lift elakadás elhárítás, tűzjelző rendszerkezelés…stb.) lakóval láttatják el

A büfét engedély nélkül üzemeltetik Az alapító okirat 12. pontja szerint „Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat”) természetesen Kaskantyúról és Tabdiról származó áruval ellátva.

Tanuk nélkül vizsgálja meg Petrichné (személyiségi jogokat sértve) a konyhai és mosodai dolgozók személyes tárgyait, táskát, kabátot, köpenyt stb. (bemenet a konyhai dolgozók öltözőjébe és az egyik dolgozó táskáján a tépőzárat felnyitva belenyúlva átkutatta azt).

A lakók rendszeresen késve kapják meg a szociális foglalkoztatásból adódó bérüket.

Megszüntették a lakók számára 20 éven keresztül biztosított esti kenyér és zsír adagolást

Folyamatosan ellenségeskednek a Közalkalmazotti Tanács vezetőségével, a Szakszervezettel.

Nagyarányú fejlesztésekbe és átalakításokba kezdtek az amúgy is csökkent szakmai értékű karbantartó csoporttal, akik a munkájukat úgy tudják végezni, hogy az egyik helyről,l egyik befejezetlen munkáról a másikba rángatják őket, mert sem ember sem eszköz sem idő nincs a szervezetlen, és egyszerre mindent akaró fejlesztések elvégzésére. Nem beszélve arról, hogy semmit sem adnak ki írásban, ami reggel még fontos, az délutánra már nem fontos.

Be akarják vezetni több millió forintért a központi gyógyszerellátást, az eddig bevált módszer helyett, ami a helyi un. osztályos terápiás nővérek feladata volt.

Egy - egy osztály 35-45 lakóval működött ahol a terápiás nővér ismert mindenkit, ismerte a gyógyszereit és ha valami probléma támadt akkor az intézményi pszichiáter főorvossal konzultálva módosítottak a terápián. Az új rendszerben az információ elveszik. A módszer működik egy kisebb közösségben, de nem 300-nál több ápoltnál.

Az intézményben dolgozó körzeti orvos ( Dr. Bús Imre) már többször figyelmeztette Kiss Gábort, hogy amit művelnek nem vezet jóra.

Kiosztották a munkaköri leírásokat egy példányba hitelesítés nélkül, de nem mindenkinek.
A probléma az, hogy a másik példányt takarékossági okokból elektronikusan tartják nyílván, ezáltal a dolgozó alá sem tudja írni, de még ellenvéleményt sem mondhat.

Bevezettek a néhány új beosztást szóban, de sem a munkaköri leírásban, sem pedig felelősségi, és hatáskörben nem lettek tájékoztatva a dolgozók.

Elvárják az elektronikus adatszolgáltatást a telepvezető és az igazgató felé, de nincs tárgyi feltétel hozzá, sem internetes hálózat, sem pedig eszköz, pendrive stb.

Állandóak a vezetői értekezletek, de semmilyen döntés nem születik, javaslatok és ötletekkel tűzdeltek az értekezletek, semmilyen irányvonal nem tisztázott.

Az ötletek és javaslatok már az első napon megváltoznak.

Nincs az intézményben egy felelős személy, aki dönteni tudna, még az igazgató sem dönt, mert Kiskunhalas és a helyi viszonyok gondolok itt az ápolás és gondozásra, valamint az 1/2000-es rendelet szerinti egyéni gondozási, fejlesztési, felülvizsgálati kötelezettségekre nem tisztázott számukra.

Nincs olyan kinevezett felelős személy, aki ezt felvállalhatná, vagy elkészíthetné.

A 20 év alatt a jogszabályoknak megfelelően kialakított nyomtatványokat begyűjtötte Kaskantyú és nem adott helyette ki semmilyet, meg lett tiltva a régi nyomtatványok használata.

A foglalkoztató csoport vezetésével megbízták Klam Lászlót még a tavasszal annak ellenére, hogy csoporton belüli szavazással Vincze Istvánra szavazott a csoport. Ezután folyamatosan dicsérték a munkáját. A múlt hét végén az igazgató egy huszárvágással szóban leváltotta Klam Lászlót és a mentálhigiénés csoport által nem kívánatos személyt, N. Krisztinát bízta meg szóban a csoport vezetésével.
N. Krisztina a csoport szavazáson mindössze két szavazatot kapott, egyet saját magától, egyet pedig a barátnőjétől. A csoport tagjai nem kívánnak együtt dolgozni ezzel a személlyel és ezt ott a helyszínen, Kiss Gábor telepvezetővel is közölték

A KJT szerint az írásban kinevezett Klam Lászlót csak indoklással lehetett volna leváltani!

Az igazgató hetente rövid ideig tartózkodik Kiskunhalason és a jelentésekre, beszámolókra vagy nem, vagy pedig csak később érkezik válasz.

Nem csak a Petrichné és a Kiss Gábor ellen lázong az egész intézmény, hanem az integráció ellen, mert egy ekkora intézmény 300 lakóval és 200 dolgozóval nem lehet probléma mentesen távirányítással és hatáskör nélkül vezetni.

Az is elgondolkodtató, hogy a tisztelt fenntartó folyamatosan ellenőrizte az intézményt éveken keresztül, de az integráció óta, egyetlen felettesi ellenőrzés sem volt.

Olyan ez mintha már senkit sem érdekelne Kiskunhalas sorsa.

Az intézmény dolgozóinak egy része ezt unottan veszi tudomásul, másik része konformistaként behódol, a harmadik része pedig titkon lázong.

A teljes engedetlenség azért nem történik meg, mert létrehoztak egy besúgó információs hálózatot és minden elejtett más gondolat azonnal a vezetőség tudomására jut.


Kérjük a szakszervezet közbenjárását az intézmény érdekében, akár a fenntartónál, akár a fenntartó felettesénél.


Kiskunhalas 2013. augusztus 2."


Anonim levélként érkezett, köszönjük!

Levélküldés: ITT!                   Facebook

101 megjegyzés:

  1. Lassan de nagyon lassan mindenre fény derül.
    Hátra van még a sajtó nyilvánossága.
    Előre hát Hajrá magyarok!

    VálaszTörlés
  2. reméljük U.E.-t vissza kell venniük az intézménybe és majd lesz a mostani vezetésnek ne mulass! Most az ellenőrzések eredménnyel járnak majd! De addig sem szabad hagyni a szabálytalanságokat, megaláztatásokat, emberi mi voltunk sárba tiprását, szakmai tudásunk elbuktatását! Elég volt a szakmaiatlan terrorból, az állandó fenyegetésekből, az elvárt seggnyalásból!!!! Előre hát, hajrá Halasi PFBO-sok!

    VálaszTörlés
  3. A legnagyobb problémát ebben az esetben maga az integráció okozza.
    Az integráció következtében lett Kiskunhalas, Lajosmizse, Szabadszállás és Solt visszaminősítve telephellyé.
    Be csatolták ezeket az intézményeket egy falusi farm szerű környezetbe.
    Az lehet, sőt talán biztos is, hogy egy farmgazdálkodás jól működhet ma Magyarországon, de egy farmer fejével nem lehet komoly szociális intézményeket irányítani magas színvonalú szakmai munkát végezni.
    Egyébként is az EU irányvonal nem a mamut intézmények hanem a minél kisebb ellátási egységek létrehozása.
    Ezek szerint most szembe megyünk az EU-val.
    Ha lesznek valamikor is ellátási formák korszerűsítésével kapcsolatos pályázatok eleve ki lesz zárva az integrált rendszer minden telephelye.

    Ezen kellene elgondolkodni a fenntartónak valamint azoknak akiknek ez az őrült ötlet megfogalmazódott a fejében.

    VálaszTörlés
  4. Na jól van ez mind igaz, de kellett lenni egy olyan személynek aki hajlamos volt túlértékelni magát és a falánkság vagy telhetetlenség bűnébe esett.

    A Példabeszédek 23:20-21-ben így olvassuk: „Ne tarts a bor mellett dőzsölőkkel, se a falánk húsevőkkel! Mert a dőzsölő és a falánk elszegényedik, és rongyokba öltöztet a sok alvás.”

    A példabeszédekben foglaltak még mindig előbb vagy utóbb igazzá váltak.
    Reménykednek az annektált intézmények, hogy ez itt is be fog következni.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  6. Az a baj,hogy nincs a szakmának becsülete!
    Az emberségesség eltörlésén fáradoznak akik közel állnak a vezetéshez!
    Értelmetlen értekezletek meg a hozzá nem értést leplezi.
    Az intézmény összevonások meg egy elmebeteg kitalálása,ami csak a színvonal nélküli ellátást tudja biztosítani. Jelenleg nincsen olyan terror mint Dr Szücs szakmai vezetése alatt volt,most is a nyalizókat részesítik előnybe,mert Tőlük kapja a vezetés az információkat.
    Ibolya

    VálaszTörlés
  7. Harmónia?A légkör nem harmónikus!Mikor mehetünk örömmel be dolgozni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd ha nem politikusok nevezik ki a vezetőket,hanem a szakmai ranglétrát végigjárt dolgozó vezeti az intézetet. Nem a nyalizás ,hanem a szakmai munkának lesz becsülete.
      Mária

      Törlés
  8. Nem az a kérdés ki nevezi ki! Az a fontos, hogy szakmailag, emberileg alkalmas legyen erre a feladatra! A jelenlegi vezető az elmúlt évtizedek alatt bizony végig járta a ranglétrát. Elméletben, gyakorlatban felkészült. Legfontosabb szempont munkája során, hogy az intézményben élők a szükségleteiknek megfelelő legmagasabb szintű ellátásban részesüljenek. A szakma által meghatározott irányvonalakat követi, és még munkavállaló barát is. Igen, követ el hibákat, de ki nem a munkája során?! Rendelkezik azzal a képességgel is, hogy azokat beismerje, korrigálja! Vegyék már végre észre. Dolgozni kellene, együtt gondolkodni, és haladni végre közös munka szellemében! Ibolya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te Ibolya biztos hogy a nyalizók haverja vagy.Ez az ember akiröl beszélsz hazudik állandóan, letagad mindent. A ranglétrán ismeri a szenvedély betegeket és vezetésben a PVS módszereit,Nem kellene nekünk ilyen ember,
      Lajos

      Törlés
  9. Ibolya néven írogató nem közülünk való,össze-vissza firkál.Egyszer így ,máskor úgy.olvassátok el az írásait.Pár nappal ezelőtt nagyon elégedetlen hozzászólása jelent meg.

    VálaszTörlés
  10. Nem tudom ki határozta meg azt a szakmai vonalat amit követ!?Sürgősen el kellene feledni és az ide vonatkozó szakmai vonalat,törvényt kellene követni!Milyen magas szintű ellátásról beszél?Legalább egyet említsen!Eddig csak romlás folyik.A dolgozók azért mennek el,mert munkavállaló párti?Na,ez röhej!Van olyan dolgozó aki elégedett?Ne tévesszük össze elégedettséget,a félelemmel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A romlás már több mint tizenöt éve tart... A dolgozók az új vezetés óta menekülnek, a régi alatt elüldözték őket.

      Törlés
  11. Felejtsük el ezt az ibolyát,ez egy bértollnok !

    VálaszTörlés
  12. Igen én fizetem,ezért irtam .

    VálaszTörlés
  13. Üdvözöljük a szabadszállási érdeklődőt is!

    VálaszTörlés
  14. Volt itt valamelyik nap egy látogató Mélykútról is, az bizony közel van Bácsalmáshoz.
    Úgy néz ki hogy piszkosul figyelik a blog bejegyzéseket egyesek akik nem igazán kívánatosak a halasi intézményben.
    Valószínű, hogy belül rettegnek, hogy előbb vagy utóbb oda lesz az érdemtelenül kapott sok új beosztás.

    VálaszTörlés
  15. ibolyának!
    A magas szintű ellátás első eredményeként Bartus Endre lakónk saját kezével vetett véget életének.
    Ő volt az egyik olyan lakó akiről senki sem tudta ezt elképzelni.
    Mindenképpen meg kellene a körülményeket vizsgálni és az okokat feltárni, a felelősöket megbüntetni.

    Nyugodjék békében

    VálaszTörlés
  16. Elkezdődött az a folyamat a Kiskunhalasi Pszichiátriai Betegek Otthonában, amitől az itt dolgozók régen rettegtek és az új vezetésnek eszébe sem jutott, hogy még ez is megtörténhet.
    1. A telepvezetőt egy nyilvános értekezleten székkel akart agyon verni egy lakónk.
    2. A 7. osztályon egy lakó súlyosan bántalmazta az ápolóját
    3. Bartus Endre lakónk önkezével vetett életének véget.
    Ez sajnos egy olyan folyamat kezdete, melynek a végét még senki sem látja és senki sem tudhatja biztosan hová torkollik. Azt viszont látni kell mindenkinek főleg a fenntartónak, hogy pszichiátriai betegeknél újonnan alkalmazott „pedagógiai” módszerek, (megtorlás, megvonás stb.) nem vezet és vezethet jóra. A lakóink éltető ereje a kis zsebpénzükben van, melyen tudnak cigarettát, kávét meg még valamit vásárolni. Ezt a zsebpénzt rendszeresen későn kapják meg.
    Ezt zsebpénzt a mai szabályozók szerint lecsökkentik még a használt elektronikai szórakozató eszközök elektromos energia fogyasztásával kapcsolatos költségtérítés megfizetésével is.
    Sajnos a lakók nincsenek olyan helyzetben, hogy ezzel kapcsolatban jogilag is fellépjenek, egyszerűen csak fogcsikorgatva fizetnek vagy fizet a gondnokuk.
    Egy egységesített elszámolást alakított ki az új vezetés, de mi van akkor, ha valaki nem is használja, a gépezetet, vagy csak néhány órát használja havonta.
    Nem tartom jogosnak a szórakoztató elektronikai eszközökkel kapcsolatos átalány fizetési kötelezettséget, mert ez jogtalan bevételt jelent az intézménynek és nem mérésen alapuló kiadást a lakóknak.
    De, vissza térve az alapgondolathoz, forrongnak a lakóink és nem lehet tudni, hogy milyen vége lesz ennek a lappangó feszültségnek.
    Lehet, hogy megemelkedik az öngyilkosságok vagy az öngyilkossági kísérletek száma, lehet, hogy egy dolgozót fognak súlyosan megsebesíteni esetleg agyon verni, sajnos nagyon széles a paletta.
    Mindezért fel kell hívni a fenntartó figyelmét, hogy itt az ideje a felülről történő beavatkozásnak, mert ha történik majd valami senki sem fogja a felelősséget vállalni, csak az egymásra mutogatás marad.

    VálaszTörlés
  17. Nem gondoljátok komolyan, hogy az itt felsorolt dolgokért is a vezetőséget vonjátok felelősségre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az annak a következménye, hogy "nem történt semmi"... Legalábbis ami a felelősségrevonást, az elszámoltatást, a szakmai presztízs helyreállítását illeti, hogy a szemléletváltozást ne is említsem...

      Törlés
  18. Mindenki úgy menekül ahogy tud. Pl. a börtön elől bármi áron, vagy a terhességbe, vagy a munkába. Más a halálba az élet elől.
    A többi kivár.

    VálaszTörlés
  19. A felsoroltak igazak .A felelősségre vonás nem a mi hatáskörünk.Értelmezzen!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki az a "mi"?
      Nem ide kell írni, hanem az ellenőrző hatóságoknak (fenntartó, ÁNTSZ, Munkaügyi főlelügyelőség, érdekképviselet, gyámhivatal, ombudsman, minisztérium stb.)!
      Azok majd kiderítik, hogy most sem történt semmi!
      A zsebpénzkezelést törvény szabályozza, amit be kell tartani. Ha nem jó, törvénymódosítást kell kezdeményezni.
      Az előző vezetés alatt is történtek hasonlók, sajnos. Azok többsége is kivédhető lett volna, némi hozzáértéssel.

      Törlés
  20. Újabb fejlemény is történt.
    Egy lakó aki a nyilvános értekezleten meg akarta támadni a telepvezetőt, a napokban meg is támadta egy vasszékkel hátba vágta.
    Mi ez ha nem elégedetlenség a lakók részéről?
    Ne mondja azt senki, hogy itt rendben menne a dolgok.
    Ébredjen már fel a fenntartó, mert elég sokáig szunnyadt már.

    VálaszTörlés
  21. A kiskunhalasi intézményben ezek szerint az integráció óta semmi sem működik jól (vagy ha mégis – azt ciki lenne észrevenni) A dolgozók elégedetlenek a vezetőséggel, egymással, a fenntartóval, mindenkivel, csak magukkal nem. A fenti hozzászólásokból nem derül ki, hogy mit is szeretnének igazán - gyanítható, hogy nem- vagy csak keveset dolgozni, munkaidőben aludni, tv-t nézni, mindenféle juttatást (ha jár, ha nem) megkapni, és mindezt lehetőleg vezetőségi és mindenfajta kontroll nélkül. Kár, hogy ez egy munkahely és nem egy üdülő telep. A régi vezetés, a régi intézmény rendszer biztos jobb volt, még akkor is, ha mindenféle dolgok történtek. Hát akkor legalább a dolgozók összetartottak és együtt "falaztak" egymásnak.
    Forrás: [origo]
    "Törött csuklóval került a kórházba a kiskunhalasi pszichiátria egyik lakója május 2-án. Az intézet megbízott igazgatója, V. .I szerint nem bántalmazás miatt törött el a beteg csuklója.

    A kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában tavaly év elején is súlyos testi sértés és szexuális zaklatás gyanújával indult nyomozás két ápolónő beszámolói nyomán. Az elbocsájtott ápolónők azt állították, hogy az intézetben több ápoló rendszeresen veri az ott kezelteket, valamint különböző szexuális műsorok előadására veszik rá őket.

    Bár az ügyészek az eredeti feljelentés alapján nem tudtak vádat megfogalmazni, találtak olyan erőszakos eseteket, amelyek alapján vádat emeltek az intézet három ápolója ellen.

    A pszichiátriai intézetet jelenleg is több nyomozás vizsgálja. Mihályné Bornemissza Eleonóra szerint a megyei kapitányság gazdaságvédelmi osztálya tavaly november 25-én vesztegetés gyanúja miatt kezdett el nyomozni, a városi rendőrség pedig az intézmény volt igazgatóját magánokirat-hamisítás, a belső ellenőrt pedig csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki egy másik nyomozásban. Ez utóbbi eljárás az intézményt fenntartó megyei önkormányzat belső vizsgálata nyomán indult el a nyaraltatások pénzügyi elszámolásai miatt."

    Kár, hogy akkor még nem lehetett mindent az integrációra fogni. Szóval, csak így tovább! Pár zavart keltő, nagyhangú, lázongó, önimádó, itt-ott elferdített, valós alapokat részben tartalmazó vagy teljesen nélkülöző állításokat közlő dolgozó (természetesen a szakszervezet mögé bújva, névtelenül) miatt szenvedjen a többi is.

    “Az ember mindig tudja az igazat, azt a másik igazságot, melyet a szerep, a jelmezek, az élet helyzetei eltakarnak.”
    (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon "megnyerő" komment. A nevét írja már ki legyen szíves! Esetleg ön is valaki mögé bújik? Nem szokásom hozzászólni, de ön meg ihletett... A legnagyobb kérdés számomra az, hogy veszi a bátorságot az ott dolgozó emberek lenézéséhez? Ha már idézet, tudok én is egyet önnek: "Az ember csak a WC-n nem játszik szerepet..." Carlo Petersone

      Törlés
  22. A fenntartó részéről érdemes lenne újból átgondolni ennek az intézménynek a jövőjét! Egyértelműen látszik, hogy ebben a formában nem maradhat a működtetése. Eddig is voltak problémák, de mióta ide jöttek a "zsenik" probléma hegyek növekedtek! Most még megmagyarázhatóak a dolgok, de rövid időn belül olyan problémák jönnek amelyeket már nem lehet némi disznótorossal eltussolni. Nemcsak a dolgozók, de a lakók részéről is nagy a felháborodás és őket egy idő után már nem lehet fenyegetéssel elhallgattatni mint a dolgozót! Hiába nézetik velük a színesre festetett falakat és a műanyag ablakokat, ők ettől még boldogtalanok! Az eddig is kevés pénzük későn érkezik és azt is lecsapolják! Büntetésből nem engedik haza a lakót a családjához! Mit szólna pl. a telephelyvezető, ha az éppen aktuális baromsága miatt nem mehetne haza a szeretteihez?? Hány embernek kell ahhoz meghalnia (kolléga és lakó is)hogy valaki komolyan vegye a halasi intézményt??????????? "Szép" a fenti idézet, de már teli az idézetekkel a padlás!Nem művelődni, hanem változtatni kellene! Igen a gyertyák csonkig égnek a sírokon, a lelkekben, a szívekben! Csak az a baj, hogy egyre több gyertya kell, hogy akár a pislákolás is megmaradhasson!

    VálaszTörlés
  23. A blog abban az időben is keményen fellépett a 21.01-es hozzászóló által említett dolgokban.
    Ha maga az integrációt védi akkor nyilván való, hogy az egyik megalkotója lehet. A fenntartó valószínűleg presztis kérdést csinál az egészből. Nem meri felvállalni a rossz döntését, de ez lehet hogy sok ember életébe fog még kerülni.
    Mindenesetre a felelősség az már csak a fenntartóé.
    De mi lesz a lelkiismeretükkel, mindig a legkegyetlenebb büntetése az életnek a lelkifurdalás, az megmarad egy életen át.
    Csinálják, ha ez neki így jó.

    VálaszTörlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  25. Annak van lelkiismeret furdalása akinek lelke van!Vannak lelketlenek!

    VálaszTörlés
  26. 21.01. "integrációs ügyvédnek!!" Az intézményben dolgozók nevében visszautasítom azt az előítéletet, rossz indulatú véleményt, minősítést amely igazából már fikázás, hogy a dolgozók aludni, tv-t nézni és a nem megérdemelt mindenféle juttatás felvételéért járnának be dolgozni! Még hogy üdülőtelep! Kérdezzék meg a telephelyvezető urat, hogy hány üdülőtelepen vágták már hátba vasszékkel???

    VálaszTörlés
  27. Még az is lehet hogy a PVS ügyeit is a megyei kapitányság gazdaságvédelmi osztálya fogja vizsgálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom mi az a PVS, de azt is úgy fogják vizsgálni, ahogy az előzőket. Mindent eltussoltak, sőt, akik nem hazudtak, azokat rabosították, megfenyegették, elbocsátották, figyelmeztetést kaptak, fegyelmi eljárás alá vontak, öngyilkosságba hajszolták...
      Mert kiálltak a betegek és a rendesen dolgozók mellett.
      Amíg a politika (jób-baal) beleszól, nem lesz érdemi változás.


      Törlés
  28. Új hullám van és jönnek a választások semmi eltussolás nem lesz már.a bűnösök igen is bűnhődni fognak.
    Integrációban és integráción kívül is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs új a palettán. Jönnek a választások, de nem a változások. A nem megvesztegethetők, nem félrevezethetők a döntéshozás közelébe se kerülhetnek, ezt mindenki láthatja.
      Ugyanaz a "kéz" irányít minden oldalt, még a most, vagy az ezután szervezkedő új "pártokat", "civil" szerveződéseket is.
      Ha majd a magyarságot magyarok vezetik, akkor lesz változás, addig nem.
      De legyen önnek igaza.

      Törlés
    2. Talán nem olvassa a Halasi Tükröt? ÁRTATLAN! (Bár a bíróság ennek az ellenkezőjét állapította meg.) Sőt, mint megszoktuk már az elkövetők perelnek: pénzért, becsületért, stb. De ez sem segít rajtuk, ahogy rajunk sem.
      Mégis igaza van: a bűnösök igenis bűnhődni fognak.

      Törlés
    3. Máris bűnhődnek.

      Törlés
    4. és ha az ápolot agyon verik a betegek.. volt rá példa...eröl senki nem beszél?hmm ..kitálaljak? hogy a betegek mit muveltek?? megalázták aki elátta öket? ! igen szarbase nézték az ápolot az ott lakok töbsége....moderátorok ajálom hogy ezt kitegyétek....

      Törlés
  29. Azt azért el kell mondani, hogy pontosan ezért is van a szakszervezet, hogy hivatalossá váljanak az ügyek.Ez pedig nem bujkálás!!!!

    Ha pedig irigykedik mert maga ezt nem teheti meg lépjen be ön is és kinyílnak az ajtók is ön előtt.

    VálaszTörlés
  30. Akartátok az integrációt, és most élvezzétek, és ne panaszkodjatok.
    Csodálatos vezetőitek vannak. Gratulálok, további jó munkát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én örülök hogy nem dolgozom már ott.. dehogy megyek visza ..

      Törlés
  31. Valóban ha az alábbi Petőfi Sándor idézetnek megfelelően gondolkozna mindenki akkor valóban igaza lenne az augusztus 24. 13.38-as bejegyzőnek, ugyanis még nem érezhető a bűnhődés a halasi intézményt tönkre tévő jövevényeknél. Idő kérdése csak.
    "....
    Kötél, s utánok több is jön talán,
    Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
    Ez mind igen jó, mind valóban szép,
    De még ezzel nem tettetek sokat –
    Akasszátok föl a királyokat!"

    VálaszTörlés
  32. Ezt az integrációt egyetlen normális halasi szakmabéli dolgozó nem akarta.
    Ki a fene vagy te hogy így beszélsz.
    Az integráció ötlete a fenntartónál fogalmazódott meg először, hogy kevesebb gondja legyen Kiskunhalassal, és kerestek rá egy olyan személyt aki túlbecsülte saját képességeit és elvállata.
    Na ez a kudarc a fenntartó és a vállaló részéről is.
    Azt viszont nagyon nehezen ismerik be hogy kudarc, de nem a beismerés fog változásokat hozni, hanem az események folyamatos eldurvulása.

    Az integrációs gondolat megalkotóinak kiszolgálóinak és önnek a figyelmébe ajánlom:

    Ebergényi Németh Magda Gerinc nélkül nehéz kiegyenesedni c. versét:

    Mondd, mit akarsz még?
    Meddig terheled
    az erkölcs diktálta rendet,
    meddig fertőzöd
    a tiszta jellemet,
    amely jónak született
    s elrontani itt lehet!
    Még meddig nyújtod
    azt a kötelet,
    ami mára cérnaszállá feslett,
    s ha elszakad,
    ne vádolj másokat!
    Törvények szolgálják
    védelmedet, de csak az
    idő és a lét kifosztója lettél,
    s leszel hiteltelen,
    kinek gúnnyal ejtik nevét.
    Emléknek is rossz vagy,
    nem hogy valóságnak!
    Kárhozatra jut, aki veled tart.
    Mersz szemekbe nézni,
    hamis tanokat hirdetni,
    készülsz új történelmet szabni?
    Nem fogsz boldogulni!
    Aki álmokat kerget,
    egyszer ki fog józanodni.
    A mámort elnyomja a kor,
    amit úgy hívnak: nyomor!

    VálaszTörlés
  33. Ameddig nem szakmai, és gyakorlati szempontok alapján választják meg a vezetőket,hanem párt politikai rokoni,baráti kapcsolatokra építik, addig nem is várhatunk semmi jót.
    Nem is kellett volna pályáztatás, hiszen már előre köztudott volt ki lesz a vezető, még el sem bírálták a pályázatokat. A megyei vezetés ezzel a saját sírját ásta meg.
    Most a vezetés azoknak nem tetszik akik Simon ideje alatt játszották a fejüket és nem dolgoztak csak tengtek lengtek az intézetben.
    Akik rendesen végezték a munkájukat azok ma szívesebben járnak be dolgozni,mert nincs az a sok megaláztatás,kevesebb a besúgó is. Még van néhány de az már csak idő kérdése és távozni fognak.
    MATT

    VálaszTörlés
  34. Ó kis butám!Ki jár be szívesen dolgozni?Sajnos sokan távoznak,kevesen vagyunk.Össze-vissza dobálnak bennünket,nem lehet normálisan dolgozni.

    VálaszTörlés
  35. Hát még akivel beszéltem senki sem mondta, hogy szívesebben, jár be dolgozni
    Kissé el vagy te tájolva ne igyál olyan sokat, vagy ne narkózz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szívesen jársz be dolgozni? Mondj fel!

      Törlés
    2. régvolt az hogy szivesen jártunk be dolgozni.. egy volt dolgozotok.. már nem dolgozom ott hálistenek....

      Törlés
  36. Erzsike nosztalgiázik.Ma műszak után láttam az intézet kerítésénél álldogálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem a kerítésnél, hanem a Tűzoltóság pályájával átellenben hívtak fel, így kényszerpihenőt tartottam...
      Egyébként megálltam volna szívesen, hogy egy nagyon kedves kis kutyust megsimogassak :)

      Törlés
  37. Ne azzal foglalkozz,hogy az Erzsike hol álldogál hanem,hogy hogy maradhatott több táppénzes papir a fiókok mélyén?? Ki a felelős ezért? Majd el lesz ez is "sikálva"? Bajszika vagy "gábor atya" biztos kitalált már valami jó magyarázatot, amit próbál majd megetetni, azzal aki megeszi. Azzal is foglalkozhatsz,hogy vajon miért van olyan sok jelenkező (26) a kastélyba? Ha nélkülük/mármint az integrátorok/ szerveznénk egy bulit állitom,hogy minden kampány nélkül 100-an lennénk legalább!

    VálaszTörlés
  38. Ebből 17 takarítónő és mosodai dolgozó. Ők parancsra mennek.
    Igazán csak 9 fő a tényleges jelentkező

    VálaszTörlés
  39. Hát már elég sokan felmondtak, Csak az a baj, hogy aki felmond vagy felmondott régi szakképzett dolgozó, vagy pedig a szakma java.
    Nem lebecsülni akarom a többi dolgozót, de a jók mind elmennek.
    Sokan várnak még a lehetőségre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát ezeket olvasva én nem megyek visza anak idelyén nem hoszabitotak meg a szerzödést.. 3 évet huztam le..

      Törlés
  40. A kastély túrázók számából Editke asszonyt kihagytátok,pedig ő biztos ott lesz.Nélküle billegne a kastély,de ha elmegy akkor meg az intézet fog billegni? "AMIÓTA AZ ESZEM TUDOM,VEZETŐ BEOSZTÁSBAN VAGYOK" mondta töbször. Kár ,hogy csak egy van belőle,klónozni kellene egy ilyen tehetséget.

    VálaszTörlés
  41. No,akkor meg is van hanyan járnak be örömmel dolgozni:17-nek kötelező,9 fő immel -ámmal "önként" utazik túrázni, 9 osztva 2-vel,jóindulattal tehát 5-en.Ez nagy eredmény kedves Matt!Reménykedünk,bízunk abban,sőt biztosak vagyunk,hogy lesz még fordítva.A kerék forog,akiknek most fent,hamarosan lent.E-k,K,Zs asszonyok mi lesz?Fehér ember nem felejt.

    VálaszTörlés
  42. Szerintem nem maradt ki hiszen ő a túravezető.
    Ő a kapcsolattartó a falusi vezérkarral.
    Városi vezérkarral azért nem tud és nem is tudott kapcsolatot tartani, mert sohasem fogadták be.
    Végre ő is élheti életét, ne vegyétek el ezt a kis örömet tőle.

    VálaszTörlés
  43. Ó,süteményt sütő asszonyka besütötte a munkahelyet a férjének is.Napraforgó típus asszonyunk nagyon buta.Figyelmébe ajánlom minden munkahelyen több az egyszerű nagyszerű dolgozó,mint a vezetők!Lesz itt hamarosan változás!Aki nagyeszűnek képzeli magát az nem biztos,hogy okos is és jó vezető is.Aki okosnak képzeli magát ,de a munkakörét nem tudja ellátni ennek ellenére favoritnak képzeli magát, az buta.Foci nyelven szólva,vezetőség váltáskor/hamarosan/labdába sem rúghat.Sebaj, szennyest tud számolni,visszakapja azt amit ad!Természetesen Csömbörke sem fog úgy csücsöríteni,mint most,legujabban kinevezett vezető a fogisoknál sem fog úgy affektálni .Meglátszik ki az aki ért a szakmához és a munkájához van vezetői ambíciója tudja hogyan kell viszonyulni a kollégáihoz saját érdekét is figyelembevéve. Ő MÁRTIKA. Magukat Új vezetőnek képzelők lehet tanulni TŐLE. A jelenlegi vezetőket is felülmúlja szakmai tudásával.

    VálaszTörlés
  44. aki egyenesen jár kel nem biztos,hogy egyenes gerinccel rendelkezik!

    VálaszTörlés
  45. Mert a túravezető mindig kihúzza magát kérdem én??
    Egyenes gerinc, notesz toll és a vezér mögött balra 50 cm háta mögött 50 cm -re oson.
    Hát kérem ha valaki ezt el tudja sajátítani akkor már meg is találta a kaskantyúi módra kifejlesztett karriert.
    Mellesleg nekem granegis vagy emetron tablettát kell ettől a módszertől bevennem.
    Állítólag a kiskunhalasi gyógyszer tárakban az ilyen tabletták forgalma az elmúlt és folyamán jelentősen megnövekedett. Sőt néha hiánycikként is kezelik.

    Olcsóbb ez mindenkinek mert nem kell a sérült ruházatot az intézmény pénzén az intézmény mosodájában tisztítani.

    VálaszTörlés
  46. Hiába visz magával noteszt mégis mindent elfelejt ,és semmi nem készül el időben amit ő szervez. Hiába a közmondás nála ez nem igaz "akinek nics esze legye notesze"

    VálaszTörlés
  47. "Jaj ! Most nem érek rá,vezetőire kell mennem!!"

    VálaszTörlés
  48. Szerintem valami feladatot el kellene még venni tőle hiszen agyon van terhelve.

    VálaszTörlés
  49. Szeretne vezető leni. beosztást sem tud készíteni!!ösze-visza dobál benünket.egyszer itt másszor ott,rend,tisztaság ?Nem is ragozom,nem rajtunk múlik.Munka megszervezéséhez esze sincs.sütivel káváfőzéssel fölfelé lehet nyalni.szegény ,bugyuta vezetőire sem hívják,ha kérdezünk elszólja magát.ő is csak hall ezt is azt is.

    VálaszTörlés
  50. Vezetőire,ugyan ne röhögtess!!Ezt nem hiszem el,mit tudnak vele megbeszélni?Dirigálni azt tud nem vitatom.zsírosak az ebédlőben lévő viaszkosok,alapos takarítás kellene,szóltam is.felrántota a válát,mást kel takarítani.persze ha jon az ántsz akkor beledöglünk a melóba.ligenyes járás van de egyenes gerince nincs.majd mi a kérdésekre válaszolunk.mos már olyan mindegy.

    VálaszTörlés
  51. jelenleg nálunk a butáknak áll a világ.

    VálaszTörlés
  52. Vigyázz életveszély!!!
    A volt Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában az integrációt követő „magas színvonalú” szakmai munka következtében Elszaporodtak az ápolói személyzet elleni támadások, olyannyira, hogy fő célpontként már a telepvezetőt szemelték ki a lakók.
    A telepvezetőt egy értekezleten egy székkel akarták megtámadni, majd egy „alkalmas” pillanatban egy vasszékkel hátba is vágták, és a minap az egyik lakó két fél téglával a kezében várta a telepvezetőt, hogy szétveri a fejét.
    Hála a gondozói figyelemnek megakadályozta ezt a támadást.
    A fentiekkel szinte egy időben az egyik lakónk öngyilkosságot követett el, a rendőrség sajnos csak az idegenkezűség körülményeit vizsgálta az öngyilkosság okát nem.
    Természetesen a lakói elégedetlenség egyik oka lehet, hogy rendszeresen később kapják meg az amúgy is kevés pénzüket, valamint a pedagógiai módszerekkel történő nevelés.
    A fő éltető erejük a kávéban és a cigarettában van, ha az hiányzik kilátástalannak érzik az életüket.
    A magyar statisztikai adatok alapján a pszichiátriai intézetekben elkövetett öngyilkosságok 85 %-ban a kliens már pár nappal előtte készül a tettére. Ezt a sikertelen próbálkozások utáni esetmenedzselések tapasztalatai adják. Az esetmenedzselési tapasztalatok alapján, ha az ápolók az intézetben nem a sok hülyeséggel, adminisztrációval és véget a nem érő értekezletek feneketlen dumáival töltenék el idejüket oda tudnának a lakók mentális állapotára jobban figyelni.
    Ez az odafigyelés meg történt mintegy 20 éven keresztül és megszűnt 2012. október 01. óta.
    Kérem szépen ez nem más, mint a jelenlegi vezetés szakmaiatlansága és felelőtlensége.

    VálaszTörlés
  53. Nemcsak a bajszit támadják, azokat támadják meg a lakók akik valószínűleg meg is érdemlik, mert úgy vélik ők a bajaik okozói.
    Sokan már le sem merészkednek közéjük például a nagyasszony sem megy le a nehéz fiúk közé.
    Félnek de van is mitől

    VálaszTörlés
  54. Az a lényeg,hogy a "vadetető" már a helyén van ,a muskátli száraz ágait gondnokasszonyunk rendszeresen leszedi, mert ez nagyon fontos ám? A kerités új szine alakul,épitkezés lassan már minden osztályon folyik. Mit akartok még ?A kaskantyúi szuper festők munkáját meglehet nézni.Ha a mi festöink ilyen sz@r munkát adtak volna ki a kezükből egy főnővér se vette volna át munkájukat.Tessék megnézni a lefestett ajtókat,ki festette a fényeset és ki a mattot? Ablakokat kivülről nem szokás lefesteni?
    A székelyek bátor emberek hirében állnak, de mostanában nem jár annyit a mi nagyvezérünk a hetesen lehet,hogy ezért nem vesz észre ilyeneket? Azért a mi Tmk. -s srácainkat állandóan egrecérosztatja,hogy nem haladnak.A kisújjukban több tudás van mint az összes kaskantyúi mágusban.

    VálaszTörlés
  55. Mi van a lakók munkabérével? Ma 10.-e van és sehol semmi. Munkaszerződés mit ir? Szerződés szegés.

    VálaszTörlés
  56. Felelősök kerestetnek.
    A jó vezető a feladatot kiadja de azt is meg tudja mondani, hogy hogyan kell elvégezni.
    Ez itt egyáltalán nem jellemző, annyira nem hogy még a feladatot is rosszul adják ki és a kiadása után azonnal meg is változik vagy változhat.
    Az egész rendszer egy nagy szervezetlenség.
    Szép lassan minden megváltoztatott dolog visszaáll az eredeti 20 éves gyakorlat során kialakított állapotába.Kezd a dolgozók önbizalma ennek következtében visszatérni.
    Ez az elmúlt év csak egy csomó pénzpazarlást és idegfeszültséget okozott.
    Ezt tegyék zsebre az integráció megalkotói.


    VálaszTörlés
  57. A muskátli száraz leveleinek leszedésétől,még a lejtmenet nem szünt meg.Borzalmasan néz ki esztétikailag.

    VálaszTörlés
  58. Jövőkép?????

    Ez a blog egy tökéletes kommunikációs rendszer, különösen azért, mert ha valaki nem meri vagy nem tudja a véleményét elmondani azt itt megteheti akár unsigned akár recare una firma.
    Akikre a vélemények irányulnak azok is információt szerezhetnek a tevékenységükkel kapcsolatos véleményekről
    A baj csak az, hogy ezeket a véleményeket, mint a bent elmondott véleményeket sem veszik figyelembe.
    Valaki már említett azt a szót, hogy amit művelnek nem más mint áldemokrácia.
    Nyilván volt valakinek jó tanára akit úgy neveztek valamikor, hogy Nicolae Ceaucescu, ő is ezt az elvet követte és lám mi is lett vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áldemokrácia? Az volt, amikor ki kellett suttyomban végezni a román házaspárt. Demokráciában bíróság elé kerülnek, nem pedig eltesszük láb alól, hogy a helyükbe lépjenek a gyilkosaik! Azóta bezzeg eladósodott Románia. Ezért voltak útban, mert nem engedték be a rontást az országba.
      Azóta megvették kilóra az országot, csakúgy, mint minket is. A demokráciát azok találták ki, akik a terrorizmust, meg a többit.

      Törlés
  59. Az anonim levél tartalma a következõ: nem értem miért változtattak az egészen .. baj lesz nagy baj. a legjobb ápolokat elengeték..menni... milesz ... baj lesz.. betegek a portások...amikor ott dolgoztam még a porta közelébese jöhettek...

    VálaszTörlés
  60. Nem értem mit takar a szeptember 21. 20.19. hozzászólás.
    Persze nem elengedték őket önként hagyták itt a munkahelyüket 15-20 év után, mindennek az oka a PVS és KG

    Mindenesetre a lakók által elkövetett agresszió fokozódik nemcsak az idegeneket, hanem a saját ápolóikat is megtámadják már.
    Az elmúlt két hétben ismét volt egy ilyen eset. Mi lesz itt ha ez így fog folytatódni?
    Mi lesz az sok - sok költözés után mi lesz azokkal az emberekkel akik már 15 húsz éve ugyanazon szobában és ugyanazon ágyon alszanak.
    Miért nem érdekli a lakók sorsa a sok nagyokos szenvedélybetegek ellátásában járta jötteket?
    Mi lesz akkor ha szaporodik az erőszak és az öngyilkosságok száma remélem a felelősöket elkapják és súlyos büntetés kapnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lakók sorsa a korábbi vezetést sem érdekelte. Lásd, tüntetés szervezése az előzetesben lévő vádlottak mellett. Sőt, a politikai vezetést sem. Lásd, a megyei kitüntetetteket.

      Törlés
  61. Departamentul Securității statului????????

    VálaszTörlés
  62. Ez volt a román Állambiztonsági Minisztérium neve

    VálaszTörlés
  63. A z integrátorok áldásos tevékenységének eredménye: 14 dolgozó elment,elmegy,12 pedig hosszú táppénzen van.Mi lehet ennek az oka? El kellene ezen is gondolkozni valakiknek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. S.I. áldásos tevékenységének eredménye: integráció. El kellene ezen is gondolkozni.
      Akkoriban közel 200 dolgozó hagyta el az intézményt, természetesen "önként".

      Törlés
  64. Elnézést kérek,nem szeretnék megsérteni egy kollégát,kolléga nőt sem!szept.26. 8:52-kor hozzászóló téved! 200 dolgozó mikor hagyta el az intézményt?Nem védem az előző vezetést!S.I vezetése alatt túljelentkezés volt!Megértem azt a személyt aki utálja S.I.volt igazgató nőt biztos meg van az oka,de valótlanságot ne írkáljunk.Persze a hazugság írása,mondása ma ez egy módi.200 fő eltávozásának utána lehet nézni/hazugság/Megnyitás óta itt dolgozom nem feltételezem,állítom,hogy hazugság!!Az igazamért kiállok,ilyen sokan ,mint most még nem távoztak el!Sajnos még többen el fognak menni a fiatalabb korosztály beliek,igazuk is van,ilyen légkörben nem lehet dolgozni,szakmai tudásuk nem fejlődik.Maradunk mi nyugdíj előtt állók,jönnek a kezdők-nem is lenne baj,de Ők is elmennek,miért is maradnának?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fiatalabb korosztálynak először meg kellene tanulni dolgozni. Mintául pedig az idősebb, szorgalmas kollégákat kellene követni. Tőlük tanulhatnának, ha akarnának.

      Törlés
  65. Nemcsak 200. Azok is elmentek, akik már a 200 "felmondott" helyett jöttek.
    Mellesleg hogyan lehetne azt utálni (vagy szeretni), aki nincs is ott, csak a bérjegyzéken szerepel? Akkor se volt ott, amikor ott volt!



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap azt is megtudtuk, hogy Simon Ilona lemondását követően beiskoláztatta magát, ami 2 millió forintba került a köznek. Mi ez, ha nem visszaélés?

      Törlés
  66. Én csak az nem értem, hogy tegnap 79 bejegyzés volt ma pedig 85 de csak 4 az új hol van a többi?

    VálaszTörlés
  67. Valóban sokan elmentek az S.I. idejében is, azok java része visszajött és most ismét elmegy, vagy már elment az integrációs vezérkar miatt. Egy viszont biztos a tapasztalt szakmai dolgozók zöme most készül elmenni vagy már elment.
    A teljes szakma felhígulása a gyakorlatlan segédápolói gárda hosszú betanulási időszaka miatt elkerülhetetlen. Mi lesz itt ha ez így fog folytatódni.Ki lesz majd aki betanítja az újakat, csak nem a farmról hoznak ide állattenyésztőket betanítónak????
    A Semmelweis kórház lesz viszont az ország legjobban képezett ápolóival ellátva.
    A 200-as szám az nem igaz.
    Kérdezze meg a volt munkaügyest.

    VálaszTörlés
  68. Mennek és menni is fognak még újabbak, már nem csak szakmából hanem az irodisták is gondolkoznak ,és keresgetnek. Egy fizetésért hány munkakört látnak el? Kit kéne megkérdezni ez ügyben?

    VálaszTörlés
  69. Meg van!Keresd meg!

    VálaszTörlés
  70. nincs új a nap alatt.?!

    VálaszTörlés
  71. Úgy tűnik itt mindenki csak áldásos tevékenységet folytat.
    Ez nem segít sem a dolgozók sem a betegek helyzetén.
    Fel kellene már ébredni a fenntartónak és a halasi intézmény élérre egy rendes pályázatkiírásnak megfelelő személyt tenni.
    Vissza kell adni az intézmény önállóságát és ha szükségesnek látják csatoljanak hozzá hasonló karakterű intézményeket.
    De ez a vegyes felvágott melyet a Kaskantyú vezet előbb vagy utóbb tragédiába esetleg tragédiákba fog torkollani.
    Biztos vagyok benne, hogy nem fognak felelős találni, mert a felelősök egymásra fognak majd mutogatni a PVS és a fenntartónál dolgozó N.L. személyében.
    Persze azt tudni kell, hogy ők voltak az integrált eszme alkotói.
    De szerintem már bánják is a döntésüket és keresik a felelősöket. Előbb vagy utóbb ennek az integrációnak vége lesz és fellélegezhet Kiskunhalas is és Lajosmizse is.
    A PVS majd fog még a kapcsolatai révén is valahol egy jó állást kapni, persze el fogják tussolni a jól megérdemelt fegyelmijét is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért pont a PVS-sel kezdenék a számonkérést, amikor S.I.-t sem vonták felelősségre? Sőt, a mai napig bújtatják.

      Törlés
  72. Egy év eltelt amióta a nagytudású integrátorok itt vannak,és lassan mindenkit kicsinálnak de a "piacon " azt beszélik ,hogy nemsokára véget ér ez az ámokfutás. Van e olyan dolog amire büszkék lehetnek? Szerintem nics, amihez hozzá nyúltak az mind befuccsolt.Csak egy két dolog a teljesség igénye nélkül. A délutáni referák, takaritók központositása,gyógyszercsomagoló,portaszolgálat ápoltal,titkárságon a káosz,munkaügy nyögvenyelőssége,ápoltak szoc.intézése, pénzek csúszása,gondnokok háborgása és még hosszan lehetne sorolni. A kinevezésekről és a munkaszerződésekről még ne is beszljünk! A megszünt munkaviszonyok intézéséről csak a távozó dolgozókat kell megkérdezni. "majd vissza térünk rá " mondá nagy vezérünk. Vagy majd letagadja, lehazudja mint a B Feri esetében is. Ezt a pár sort csak vita inditónak szántam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az állandó értekezés a hozzáértés hiánya véleményem szerint. Ez régen is így volt.

      Törlés
    2. Nem az integrátorok a hibásak (nem főként), hanem akik őket megbízták. Simon Ilonának ki adott hatalmat? Azok, akik másoknak is.

      Törlés
  73. Hát a reintegrációval megúszták az ellenőrzést és a felelősségre vonást a jövevények.
    Az éjszaka erre jártam és gyász szalagot találtam a vadetetőn, tán csak nem valamelyik őzike vagy vaddisznó hunyt el.

    VálaszTörlés
  74. 2013. október 17. 16:08 hozzászóláshoz.
    Előbb vagy utóbb mindenkit utolér a végzet.
    Sokáig már úgy sem lehet bújtatni.
    Legyen hát ő a sorban az első aztán pedig a többiek a felelősségre vonásban.
    Kérdés: Akar e A FIDESZ a választások előtt egy megyei szintű botrányt.
    Kicsik vagyunk mi ehhez de nagy a politika, sajnos más ebben az országban nem számít, mert a nép olyan nyúl mint akit nyúlnak neveztek folyamatosan.
    Bátran ki kellene állni akár mind a 200 dolgozónak az hozhatna eredményt.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)