Anonim levélküldés: ITT!
www.pszicho.net
2010. július 3., szombat
2010. július 2., péntek
Hamis tanúzásra kényszerítve
.
A hetes osztályon tartott kiokításon felbuzdulva, - ami magába foglalja az egységes tanúvallomásra való rábírást - a kilences osztály főnővére, Kispál Ernőné nagyon felbátorodott a hatalom immáron direkt gyakorlásától.
Megerősödve a diktatúra talapzatán, elővéve a jól ismert és bevált taktikát, összehívta a beosztott ápolóit és utasításba adta nekünk, hogy feljelentést tesz valakik ellen, valamiért, s az egész kollektívának kutya kötelessége, akár hamis tanúzással is mellé állni! Bővebbet nem tudhattunk meg, mivel még jelenleg is kidolgozás alatt van.
Egy páran gyomorforgató, aljas dolognak tartják az eljárást, és nagyon felháborodtak!
A kollektíva összetartó, a főnővér minden helytelen megmozdulása, ezért beszédtémává vált. Kiértékelésre kerül, milyen ember is ő valójában.
Igaz csak óvatosan, elvégre feljelentés lóg a levegőben!
Most ott tartunk, egymással sem merünk beszélni, mert nem tudjuk ki az közülünk, aki visszamondja neki. ( Azért sejtjük!)
Meddig tart még ez az állapot, hogy hamis tanúzásra is rákényszerítenek bennünket, azzal visszaélve, hogy féltjük a munkahelyünket?!
.
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
Az előgondozás tapasztalatai I.
Az előgondozás kapcsán feladatom volt - többek között - az intézményi elhelyezést kérelmezők jogosultságát, rászorultságát személyes találkozást követően véleményezni, majd a várakozó listára kerülést követően, folyamatos segítő kapcsolatban maradni a beteggel, kapcsolattartójával egészen a bekerülésig.
Hosszú időbe telt, kiépíteni a személyes kapcsolatot a megyei intézményekkel, hivatalokkal, gondnokokkal, egyházi szervezetekkel, és civil alapítványokkal, azok munkatársival, éppúgy, mint a kórházakkal, kezelő orvosokkal, szociális munkásokkal.
Lelkigondozóként, utcai szociális munkásként, ismerve a hajléktlanság-, a betegség tüneteit, a börtönviseltek nehézségeit, a cigány és más kultúrák sajátosságait, nem okozott gondot, nehézséget megnyerni, és megtartani az emberek bizalmát.
Minden egyes várakozóval, családjával, gondnokával, többé-kevésbé rendszeres segítő kapcsolatot ápoltam, bekerülésig. Ha új kérelmezőt kerestünk fel egy olyan településen, ahol valaki már a várakozó listánkon szerepelt, mindig meglátogattuk otthonában, hogy ápoljuk a segítő kapcsolatot. Így személyesen is figyelemmel tudtuk kísérni állapotának, körülményeinek változásait, és szükség esetén beavatkozhattunk...
Általánosságban elmondható, hogy kevés a megfelelő képzettségű, hozzáállású szakember. Nagy az előítélet, hiányos a hozzáértés, sokszor indokolatlan a félelem. A családok magukra maradnak, elszigetelődnek, rokonságtól, szomszédságtól is. Nem csak arra kellett figyelni, hogy helyben eljusson segítőkhöz, hanem arra is, hogy azon belül is a megfelelő szakembert találjuk meg számára. Rendszeresen kellett a szakma rejtelmeibe gyakorlatlan munkatársakat is bevezetni! Hogyan segíthet, hogy viselkedjen, mire figyeljen, mikor, hogyan, mire vigyázzon, ügyeljen! Mibe ne menjen bele, hogyan hívhat, kaphat segítséget! Mikor kell orvost, mentőt, rendőrt hívni... Milyen jogai és kötelességei vannak a hozzátartozónak, a betegnek, a mentősnek, a rendőrnek, stb...
A betegségről, tüneteiről, szinte semmi információval nem rendelkeztek, sem a betegek, sem a hozzátartozók.
Amit mindig szem előtt tartottunk, hogy sohasem szabad hazudni, sem felelőtlenül ígérgetni. Senkinek, semmikor... Voltak intézmények, ahol kifejezetten kérték, hogy ne mondjuk meg, honnan, és miért jöttünk! Természetesen ezt nem lehet megtenni a beteggel.
A pszichiátriai betegek egy részénél - a hajlam örökletes volta miatt -, a betegség fellelhető a közvetlen hozzátartozóknál is. Ilyenkor előfordulhat, hogy nem a súlyosabb beteg kerül a várakozó listára, majd az intézménybe, hanem az, akinek gyengébb az érdekképviselete. Tapasztaltuk, hogy a hozzátartozó zaklatja a döntéshozókat a bekerülés meggyorsítását illetően, és bizony – bár nem indokolt a soronkívüli bekerülése -, hogy megszabaduljanak a hivatalban a terhes családtagtól, szorgalmazták az azonnali bekerülését a betegnek! Érthető, de nem szakszerű, hosszútávon pedig nem megoldás.
Megoldás, az „odaszólok telefonon” helyett az lehetne, hogy javaslatot kérnek az ügyben az előgondozást végző személytől, intézménytől, és annak függvényében tájékoztatják az ügyfelet. Ehhez más szemlélet, hozzáállás szükségeltetik a fenntartó részéről; nem a „minél előbb lerázni a kellemetlenkedő személy(eke)t”, hanem elfogadtatni velük a törvényes bekerülés feltételeit! Még akkor is, ha – bármely okból – nem tűrik a sorban állást.
Ráadásul ezzel a kiskapuval, a korrupció melegágyának biztosítanak táptalajt...
.
Folyt. köv.
Hosszú időbe telt, kiépíteni a személyes kapcsolatot a megyei intézményekkel, hivatalokkal, gondnokokkal, egyházi szervezetekkel, és civil alapítványokkal, azok munkatársival, éppúgy, mint a kórházakkal, kezelő orvosokkal, szociális munkásokkal.
Lelkigondozóként, utcai szociális munkásként, ismerve a hajléktlanság-, a betegség tüneteit, a börtönviseltek nehézségeit, a cigány és más kultúrák sajátosságait, nem okozott gondot, nehézséget megnyerni, és megtartani az emberek bizalmát.
Minden egyes várakozóval, családjával, gondnokával, többé-kevésbé rendszeres segítő kapcsolatot ápoltam, bekerülésig. Ha új kérelmezőt kerestünk fel egy olyan településen, ahol valaki már a várakozó listánkon szerepelt, mindig meglátogattuk otthonában, hogy ápoljuk a segítő kapcsolatot. Így személyesen is figyelemmel tudtuk kísérni állapotának, körülményeinek változásait, és szükség esetén beavatkozhattunk...
Általánosságban elmondható, hogy kevés a megfelelő képzettségű, hozzáállású szakember. Nagy az előítélet, hiányos a hozzáértés, sokszor indokolatlan a félelem. A családok magukra maradnak, elszigetelődnek, rokonságtól, szomszédságtól is. Nem csak arra kellett figyelni, hogy helyben eljusson segítőkhöz, hanem arra is, hogy azon belül is a megfelelő szakembert találjuk meg számára. Rendszeresen kellett a szakma rejtelmeibe gyakorlatlan munkatársakat is bevezetni! Hogyan segíthet, hogy viselkedjen, mire figyeljen, mikor, hogyan, mire vigyázzon, ügyeljen! Mibe ne menjen bele, hogyan hívhat, kaphat segítséget! Mikor kell orvost, mentőt, rendőrt hívni... Milyen jogai és kötelességei vannak a hozzátartozónak, a betegnek, a mentősnek, a rendőrnek, stb...
A betegségről, tüneteiről, szinte semmi információval nem rendelkeztek, sem a betegek, sem a hozzátartozók.
Amit mindig szem előtt tartottunk, hogy sohasem szabad hazudni, sem felelőtlenül ígérgetni. Senkinek, semmikor... Voltak intézmények, ahol kifejezetten kérték, hogy ne mondjuk meg, honnan, és miért jöttünk! Természetesen ezt nem lehet megtenni a beteggel.
A pszichiátriai betegek egy részénél - a hajlam örökletes volta miatt -, a betegség fellelhető a közvetlen hozzátartozóknál is. Ilyenkor előfordulhat, hogy nem a súlyosabb beteg kerül a várakozó listára, majd az intézménybe, hanem az, akinek gyengébb az érdekképviselete. Tapasztaltuk, hogy a hozzátartozó zaklatja a döntéshozókat a bekerülés meggyorsítását illetően, és bizony – bár nem indokolt a soronkívüli bekerülése -, hogy megszabaduljanak a hivatalban a terhes családtagtól, szorgalmazták az azonnali bekerülését a betegnek! Érthető, de nem szakszerű, hosszútávon pedig nem megoldás.
Megoldás, az „odaszólok telefonon” helyett az lehetne, hogy javaslatot kérnek az ügyben az előgondozást végző személytől, intézménytől, és annak függvényében tájékoztatják az ügyfelet. Ehhez más szemlélet, hozzáállás szükségeltetik a fenntartó részéről; nem a „minél előbb lerázni a kellemetlenkedő személy(eke)t”, hanem elfogadtatni velük a törvényes bekerülés feltételeit! Még akkor is, ha – bármely okból – nem tűrik a sorban állást.
Ráadásul ezzel a kiskapuval, a korrupció melegágyának biztosítanak táptalajt...
.
Folyt. köv.
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
2010. július 1., csütörtök
Ellenőrzés-nem előre bejelentve!!!
Tisztelt Kunos úr!
Emlékszik arra, amikor éjszaka bement az intézetbe ellenőrizni az ápolókat? Volt akit alva talált, akkora patáliát csinált belőle, hogy a városba másnap már fújta a nép! Gerinctelen ember ön mert kerüli a munkahelyét és a fizetését pofátlanul felveszi, akik meg fáradtak voltak már a sok túlórától, azokat nem volt rest ellenőrizni.
Tudomásom van róla, volt akinek 200-250 túlórája volt és amikor kérték ki, arcátlanul azt vágták a fejükhöz, a túlóra nem lesz kiadva, nincs rá lehetőség, örüljön mindenki annak, hogy van munkahelye! Na már most ön gerinctelenül ezeket a fáradt embereket ellenőrizte, mert tudta, úgy is megszunyálnak hajnalban! Arra nem volt mód, hogy kiadják a túlórákat, arra volt, van mód a vezetők ne járjanak be dolgozni hónapokig és a havi fizetésüket a semmiért felvegyék.
Önnek vastag bőr van a képén, ezért is váltotta ki többek közt a dolgozók haragját.
Az, hogy önkényesen elvették büntetésből a dolgozóktól a következő havi éjszakát, az törvény ellenes volt. Nincs a vezetőknek ilyen döntési joga, mert 3 műszakos dolgozókról volt szó! Az is törvényellenes, hogy havonta írkálják ki a szabadságokat, ami megy túlórába, vagy pedig a kötelező óraszámot egészítik ki vele. Havonta a kötelező óraszámot biztosítani kell! A fizetett szabadság ezen felül jár, erre a törvény kötelezi a munkáltatót!
A dolgozókkal szemben minden törvényt semmibe vettek a vezetők.
Az, hogy a mai napig tart a terror az intézetben, az a teljes vezetőség összetett bűne, amit maximálisan meg fognak hálálni a dolgozók!!
Kérdem én, milyen alapon végez ön ellenőrzéseket, amikor se eü, se szociális végzettsége nincs, a többi ellenőrzést végzővel, tisztelet a kivételnek. Mit tud ön segíteni, ha bármi probléma akad az osztályon, ahol épp ellenőriz?
Önöknél a portás is ellenőrizheti a szakápolókat, elég ha rokon?
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
2010. június 30., szerda
Ki ellenőrzi az ellenőröket? II.
2010. június 29., kedd
Cáfolatra várva...
Sok mindent olvashattunk blogunkon. Számtalan levél, hozzászólás érkezett, különböző stílusban, hőfokban... Mindegyik az elkeseredés, a jogos felháborodás, és a remény hangján szólalt meg. Feltártuk a szakmai, etikai, morális, munkajogi, pénzügyi visszaéléseket, a legsúlyosabbakat is, ami tudomásunkra jutott... Sokan azt mondják, ez még csak a jéghegy csúcsa!
Olyan indulatokat váltott ki mindez, ami minket is meglepett. Szükséges rossz volt azonban az is, hogy megismerjük a kollegák eddig leplezett indulatait, valós motivációit. Ennek a lelkületnek nincs helye a segítő szakmában, még akkor sem, ha – elmondásuk szerint – ők vannak többen! Bár én ebben nem hiszek. Hiszem, hogy korrekt vezetés mellett, példamutatással, meg lehet nyerni az embereket a jóra.
Rengeteg támadás ért bennünket a hibák feltárása miatt, a cinikus humortól, a fenyegetésen át, a sötét erőkig, minden általuk ismert eszközt felvonultattak...
Hiányzik eszköztárukból a lényeglátás, a megértés, az érdeklődés, a kérdésfelvetés, a változtatás képessége, a hibák belátása, feltárása, a tények felvonultatása éppúgy, mint a tagadás, az érvelés, a meggyőzés, a kritika, a vitatkozás tudománya... – mindaz, amivel a magyar ember előbbre szokott jutni.
Valami viszont nem érkezett meg. Pedig titkon vártuk és reméltük... hátha egy, csak egy halvány kicsi cáfolat érkezik! De nem jött egyetlen egy sem ...
Mi lettünk volna a legboldogabbak, ha a leírtak, hamis vádaskodások lennének. Ha az ellenőrzések kapcsán kiderült volna, hogy a kollegák csak hallucináltak, amikor 66 helyett 106 nyaralót láttak... De nem. A munkatársak, a lakók nem hallucináltak! Az ellenőrök viszont illuzionistáknak képzeli magukat... Látják a hibát, tudják mi az igazság, mégis mást láttatnak. Minden alkalommal, minden területen.
Mi lettünk volna a legboldogabbak, ha a leírtak, hamis vádaskodások lennének. Ha az ellenőrzések kapcsán kiderült volna, hogy a kollegák csak hallucináltak, amikor 66 helyett 106 nyaralót láttak... De nem. A munkatársak, a lakók nem hallucináltak! Az ellenőrök viszont illuzionistáknak képzeli magukat... Látják a hibát, tudják mi az igazság, mégis mást láttatnak. Minden alkalommal, minden területen.
Mi azért várunk, türelmesen, és kíváncsian. Eddig cáfolatra várva, ami mára okafogyottá vált, hiszen hallgatásuk éppúgy igazolta állításainkat, mint hazug rágalmazásaik.
Amit mégsem értek, a felelős döntéshozók mire várnak? Még több tragédiára?
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)