2010. július 13., kedd

Egy(-két) Kft. margójára


A blog működésének történetében először, furcsa dolog történt. Cáfoltak! Többen, több helyről, sőt dátumokra is hivatkoztak. Az is érdekes, ha nem cáfolnak (talán mert a tényeket lehetetlen másítani), de az még feltűnőbb, ha többen is megszólalnak, szinte (biztos, hogy) egymást védve. A következő írásban a mondat végére sok-sok kérdőjel kerül. Kérdezünk, várjuk a megnyugtató választ. Kérdezzük: Van olyan, hogy valaki látszólag felfuttat egy Kft.-t, de mire utolérnék, már el is adja? Volt-e QualyVT-21 Kft.? Eladták, és 1 év múlva felszámolták. Rögtön létrehozták a LAVIKORT Kft.-t, - van ködösítés - mikor került eladásra? Ahogy felkerült a blogra, eladásra került! Miért? Most van új Kft. vagy nincsen? Kérjük a tisztelt Fenntartót, hogy szíveskedjenek megnyugtatni a kételkedő közalkalmazottakat, hogy nem történt a három Kft. közül utalás sehova, jogtalanul. Utána jártunk 5 évre visszamenőleg, lehet ellenőrizést végezni, végeztetni. Ha történt utalás kérjük a bizonyítékot és a végzett munka leírását, mert tudomásuk szerint a pszichiátriai intézetnek minden munkavégzésre alkalmas karbantartó részlege van. Várhatjuk a választ? Kapunk választ? Nem mint magán ember érdekel, nem akarjuk senki munkájának gyümölcsét elvenni. Közpénzről érdeklődünk és nyugtalankodunk, mert lehet, hogy megint megvezettek bennünket.

*Mivel a cégadatok publikusak, nyugodt szível közöljük:

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat
1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Cégbetekintés - kivonat
Rovat(ok): 2,5,6,7,902,11,21,26,27,28,57.

A Cg.03-09-110734 cégjegyzékszámú QualyVT-21 Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (6400 Kiskunhalas, Szász Károly utca 49.) cég 2010. július 12. napján hatályos adatai a következők:

I. Cégformától független adatok2. A cég elnevezése
2/2. QualyVT-21 Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
  Hatályos: 2003/09/17 ...

5. A cég székhelye
5/3. 6400 Kiskunhalas, Szász Károly utca 49.
  A változás időpontja: 2008/02/28
  Bejegyezés kelte: 2008/03/19 Közzétéve: 2008/04/17
  Hatályos: 2008/02/28 ...

902. A cég tevékenysége
9/38. Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás
Főtevékenység.
  A változás időpontja: 2008/02/28
  Bejegyezés kelte: 2009/02/28 Közzétéve: 2008/04/17
  Hatályos: 2009/02/28 ...
   
11. A cég jegyzett tőkéje
11/1. Megnevezés Összeg Pénznem
Pénzbeli hozzájárulás 3000000 Ft
Nem pénzbeli hozzájárulás 0 Ft
Összesen 3000000 Ft
azaz hárommillió Ft.
  Hatályos: 2003/09/17 ...
   
21. A cég adószáma
21/3. Adószám: 13069058-2-03.
A felfüggesztés kezdő időpontja:2009/06/10.
A jogerős törlés időpontja:2009/09/22.
  Bejegyezés kelte: 2009/09/23
  Hatályos: 2009/09/23 ...
 
Készült: 2010/07/12 19:16:02. A szolgáltatott adatok a kibocsátás időpontjában megegyeznek a cégnyilvántartó rendszer adataival.
Microsec Céginformációs szolgáltató
 

*a szerk.
.
 Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

2010. július 11., vasárnap

Mi ez a kapkodás?!


Ahogy nyílvánosságra került, el lett adva!


 A Cg.03-09-117534 cégjegyzékszámú LAVIKOR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6400 Kiskunhalas, Szász Károly utca 49.) cég 2010. június 29. napján hatályos adatai a következők:

I. Cégformától független adatok
1.     Általános adatok
  
Cégjegyzékszám:     03-09-117534
Cégforma:     Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:     2009/01/22

2.     A cég elnevezése
2/1.     LAVIKOR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ..

3.     A cég rövidített elnevezése
3/1.     LAVIKOR Kft
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

5.     A cég székhelye
5/1.     6400 Kiskunhalas, Szász Károly utca 49.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

8.     A létesítő okirat kelte
8/1.     2009. január 16.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

8/2.     2010. április 6.
    Bejegyezés kelte: 2010/06/23
    Hatályos: 2010/06/23 ...

902.     A cég tevékenysége
9/1.     Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése
Főtevékenység.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/2.     Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...
  

9/3.     Rostnövénytermesztés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/4.     Egyéb, nem évelő növény termesztése
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/5.     Egyéb évelő növény termesztése
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/6.     Növénytermesztési szolgáltatás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...
  

9/7.     Betakarítást követő szolgáltatás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/8.     Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...
  
9/9.     Fakitermelés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/10.     Erdészeti szolgáltatás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/11.     Munkaruházat gyártása
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/12.     Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat)
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...
  

9/13.     Alsóruházat gyártása
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/14.     Központi fűtési kazán, radiátor gyártása
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/15.     Gőzkazán gyártása
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/16.     Csap, szelep gyártása
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/17.     M.n.s. egyéb speciális gép gyártása
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/18.     Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/19.     Lakó- és nem lakó épület építése
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/20.     Út, autópálya építése
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/21.     Bontás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/22.     Építési terület előkészítése
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/23.     Villanyszerelés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...
  

9/24.     Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/25.     Egyéb épületgépészeti szerelés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/26.     Padló-, falburkolás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/27.     Festés, üvegezés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/28.     Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/29.     Gépjárműjavítás, -karbantartás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/30.     Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/31.     Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/32.     Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/33.     Bútor, szőnyeg, világítóberendezés nagykereskedelme
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/34.     Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/35.     Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/36.     Vegyi áru nagykereskedelme
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/37.     Vegyestermékkörű nagykereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/38.     Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/39.     Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/40.     Ital-kiskereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/41.     Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/42.     Textil-kiskereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...
  
9/43.     Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/44.     Használtcikk bolti kiskereskedelme
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/45.     Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/46.     Taxis személyszállítás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/47.     M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/48.     Közúti áruszállítás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/49.     Raktározás, tárolás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/50.     Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/51.     Rakománykezelés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/52.     Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/53.     Ingatlanügynöki tevékenység
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/54.     Ingatlankezelés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/55.     Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/56.     M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/57.     Munkaerőkölcsönzés
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/58.     Általános épülettakarítás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

9/59.     Egyéb takarítás
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

11.     A cég jegyzett tőkéje
11/1.   
Megnevezés     Összeg     Pénznem
Összesen     500000     HUF
azaz ötszázezer HUF.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

13.     A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/2.     Tarnai Goinolka ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Bacsi Júlia)
Adóazonosító jel: 8390945118
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2010/04/06
    A változás időpontja: 2010/04/06
    Bejegyezés kelte: 2010/06/23
    Hatályos: 2010/04/06 ...

20.     A cég statisztikai számjele
20/1.     14631450-0113-113-03.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

21.     A cég adószáma
21/1.     Adószám: 14631450-2-03.
Közösségi adószám: HU14631450.
A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2009/01/22.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

32.     A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/1.     10101047-65930900-01002003
A számla megnyitásának dátuma: 2009/01/22.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Budapest Bank Rt. Kiskunhalasi Fiók (6400 Kiskunhalas Kossuth L. utca 10.) kezeli.
Cégjegyzékszám:
    Bejegyezés kelte: 2009/01/28
    Hatályos: 2009/01/28 ...

32/2.     10402568-50515553-54501004
A számla megnyitásának dátuma: 2009/07/27.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (1051 Budapest Vigadó tér 1.) kezeli.
Cégjegyzékszám:
    Bejegyezés kelte: 2009/07/28
    Hatályos: 2009/07/28 ...

45.     A cég elektronikus elérhetősége
45/1.   
A cég e-mail címe:     lavikor@freemail.hu
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

49.     A cég cégjegyzékszámai
49/1.   
Cégjegyzékszám:

Vezetve a Bács-Kiskun Megyei Bíróság mint Cégbíróság-nál.
    Bejegyezés kelte: 2009/01/22
    Hatályos: 2009/01/22 ...

II. Cégformától függő adatok
1.     A tag(ok) adatai
1/3.     Tarnai Goinolka (an.: Bacsi Julianna)
A tagsági jogviszony kezdete: 2010/04/06
    A változás időpontja: 2010/04/06
    Bejegyezés kelte: 2010/06/23
    Hatályos: 2010/04/06 ...

1/4.     Tarnai Stepan (an.: Szilágyi Mária)
A tagsági jogviszony kezdete: 2010/04/06
    A változás időpontja: 2010/04/06
    Bejegyezés kelte: 2010/06/23
    Hatályos: 2010/04/06 ...

Készült: 2010/06/29 09:00:15.
Microsec Céginformációs szolgáltató



Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Jogos kérdés a vezetőkhőz



Igazgatónőhöz, gazdasági igazgatóhoz, főápoló asszonyhoz!


Emlékezzünk B.S.-re aki mosónőként dolgozott, de nem volt szimpatikus a gazdasági vezetőnek ezért elhelyezte takarítani. Ott 1-2 betegről fényképeket készített, ami nem volt szexuális tartalmú! Mi lett ezért a büntetése? A legsúlyosabb fegyelmivel elküldték! Kérdem én, ez nagyobb bűn volt mint 1 mázsás ápoló nekimegy a betegnek, eltöri a kezét és a nyakát tapossa? Ezért csak áthelyezés járt?
A másik, a Marika aki a konyhán dolgozott. Ő sem volt szimpatikus a gazdasági vezetőnek, elhelyezte és nap mint nap marta! Sajnos Ő nem volt erős, nem bírta és Karácsony előtt a vonat elé vetette magát!  A másik mosodai dolgozó ugyanígy tett, nem bírta a terrort. Milyen emberek önök? Lelketlen, haszonlesők, alattomosak és kegyetlenek!

Ha volna egy kis önbecsülésük, azonnal távoznának az intézetből!

Van nekik ünnepük,
ilyenkor fényt viszünk, ők emlékek nekünk!
.
Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

2010. július 10., szombat

Ki ellenőrzi az ellenőröket? IV.


 Mit ellenőriz a belső ellenőr?

Hogy miért van szükség egy szociális intézménybe belső ellenőrre, mondják meg önök!
Ő, - a kollégák által ráaggatott, szívélyesnek nem éppen mondható ragadványnevén, - a Zombi. Mert ha valaki – saját elmondása szerint - Xanaxon él, s időnként alkohollal megspékeli, s mindezt a munkahelyi közösségében teszi, és még kedvességgel sem vádolható, akkor ne csodálkozzon a nem túl hálás gúnynevén.
Ráadásul vidékről jár be gépkocsival, amibe kollégáit is szállítja! Mindezt orvosa tudtával, jóváhagyásával. Igaz feltehetően, ez ugyanaz az orvos, aki ittasan a cserbenhagyásos gázolást elkövette.

Életveszélyesek.

Szóval ritkán ellenőriz, mert nálunk erre, helyette egy külön embert tartanak, akilévén, hogy nem vezető -, abszurd módon, saját kollégáit ellenőrzi! Persze a munkakör megnevezése szerint egész más lenne a feladatköre, de hozzászoktunk már, hogy nálunk az emberek azt csinálják, amihez nem értenek, vagy azt, ami nem tartozna a munkakörükhöz.

Ő csak akkor szondáztat potenciális személyeket, ha valakit a vezetés el akar távolítani. Persze azokat a vezetőket, családtagjaikat, akik naponta fogyasztanak alkoholt munkaidőben, azokat sohasem ellenőrzi! Lehet, hogy azért, mert az egyikük írja fel neki a Xanaxot, a többi meg a családhoz tartozik?
Könyvelőként, ellenőrizhetné a vezetők kiadásait, például az irodák luxus berendezéseit... amire ők azt mondják, hogy pályázati pénzből vették! Ilyen pályázatról, amely a vezetők irodáinak extra igényeket  kielégítő felújításáról szólna, nem hallottam, bár nem konzultáltam a pályázati figyelőnkkel.
Kezdhetné a saját irodája költségeinek az ellenőrzésével, vagy a gazdasági vezető irodájával, toronyóra láncostól...
Ellenőrizhetné a képzések költségeit, bár félő, hogy kiderülne akkor, hogy a legtöbb képzésen ő maga vett részt, a sok konferenciáról és egyéb tanulmányi útról, tapasztalatcseréről nem is beszélve...
Az intézmény utcafronti egészséges fasorának kivágatása (több tonna fa), az abból befolyó pénzek felhasználása, szintén az érdeklődés tárgyát képezi... A légkondicionáló berendezések felszerelésére, esetleges egyidejű megjelenése a vezetők otthonában mutat e összefüggést, lehetne vizsgálódás tárgya?
A vezetők építkezései, felújításai és az inrézményben zajló felújítások, a kreatív műhely a tervezett felére sikeredtének okai közt, létezhet e összefüggés?  Képezte e ez vizsgálat tárgyát?
A gépjármű használatok is komoly ellenőrzésre adnának okot, egy belső ellenőrnek... Ki tudja hányadik vezető és környékbeli polgármester jár diplomaszerzés céljából rendszeresen Bajára, Szegedre, Pécsre, Pestre. Intézeti sofőrrel, intézeti kisbusszal, üzemanyagköltséget elszámolva, egy hétvégén akár többször is fordulva...
Zádory Édua jótékonysági koncertjének bevétele, hogyan tűnt el?
A nyaraltatásokon a résztvevők befizetéseit és fogyasztásukat intézményi költség terhére elszámoltatni... Hogy nem vette észre évek óta, hogy a lakók kétszer fizetnek a nyaraltatás idejére? 33 lakóra 106 fős összlétszám, és csak 33 fizet, ráadásul duplán?!
A dohányzásra kijelölt helyeken, amiket csak kényelmi szempont alapján alakítottak ki (pl. titkárság, orvosi), nem dohányzó kollégák dolgoznak, s szótlanul kell  eltűrniük a főnökeik és hű csatlósaik dohányzását... amiben persze hősünk, a belső ellenőr is élen jár! /Emlékezzenek, a szocik parlamenti folyosón való dohányzásaikra, a tilalom ellenére!/
A szabadság jogszerűtlen, időarányos kivételét – figyelmeztetésem ellenére – miért nem állították le hosszú évek óta?
Az étkeztetés, az adagok és befizetések aránya, és sorolhatnánk, mind, mind olyan terület, mely komoly ellenőrzésre szorulna, de nálunk erre nincs ember.. Csak olyan van, akinek ezért fizetünk! Mennyit is? Mióta?

Papíron persze van ellenőrzés. Jönnek is ellenőrizni, de találni, azt tíz éve sohasem akar senki, semmit! Csodálkozunk, ha ilyen készséges „segítők” fogadják az ellenőröket, akik képesek az intézet érdekeit szem előtt tartva saját magukat is feláldozni, "saját testükkel" védeni a status quo-t!?

Ő az igazgató asszony egyik fő informátora, hogy finoman fogalmazzak. Nálunk besúgónak, spiclinek, árulónak  hívják az ilyeneket, és minden rendes ember megvetéssel tekint rájuk.
Talán őt, ezért a jellemtelenségéért tartják. Túl sokat tud, mindenkiről. A vezetésről is... Sokak szerint ő az intézményben - a főorvosnő mellett még - az „élet és halál ura”. Így aztán próbál mindenki szívélyes lenni vele. Ha nem lenne hatalma, csak akkor tudná meg, milyen ember is ő valójában, mert talán akkor az emberek az igazi arcukat mutatnák meg neki!

Mi szükség van a belső ellenőrre, ha nem ellenőriz, és nem tár fel soha semmit, ami valódi hasznára válna az intézménynek? (Az intézmény az én olvasatomban – jelen esetben - nem a vezetést, hanem a lakókat, és az értük fáradozó kollégákat jelenti.)
Önök hogy látják, szükség van egy ilyen belső ellenőrre egy szociális intézményben? Az ő bére, nem a közpénzek elherdálása? 
És a többieké?

A vezetés látványos, aránytalan gyarapodása, hogyan állhat fordított arányban az intézmény, a betegek és a dolgozók gyarapodásával, jólétével?

Ellenőrizni kéne, ellenőrizni... 


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

2010. július 9., péntek

Igazi vádak - Igazi eredmények

.

A kiskunhalasi pszichiátria három ápolója ellen kezdeményezett vádemelést a kiskunhalasi ügyészség. Az ápolókat azzal gyanúsítják, hogy szexuálisan bántalmazták, megverték a gondjaikra bízott értelmi fogyatékos betegeket.

Befejeződött az a nyomozás, amely a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában történt bűncselekmények miatt indult. A kiskunhalasi ügyészség három ápoló ellen kezdeményez vádemelést.

Egyikük ellen gondozás alatt álló személy ellen elkövetett szemérem elleni erőszak miatt készül a vádemelési javaslat, egy másik ápolót akaratnyilvánításra képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértés kísérletével, a harmadikat pedig súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsítják - közölte a Független Hírügynökséggel a Kiskunhalasi Főügyészség.

A három férfit még májusban őrizetbe vette a nyomozóhatóság. Azzal gyanúsítják őket, hogy szexuálisan bántalmazták, megverték a gondjaikra bízott értelmi fogyatékos betegeket.

Az ügy februárban került a nyilvánosság elé, de az ügyészség az otthon egyik ápolója és egy volt dolgozó feljelentése alapján már januárban vizsgálatot indított. A két nő szerint az otthon több dolgozója is tudott a bántalmazásokról.

Többen szemtanúi is voltak a történteknek, de sokáig senki sem mert róluk beszélni. A feljelentést tevő két nő azt állítja, többször is jelezték az igazgatónőnek, hogy mi történik az osztályon, de csupán annyi változott, hogy több ápolót áthelyeztek másik osztályra és a zárt osztály folyosójára kamerákat szereltek fel.

.

origo.hu

.

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!

www.pszicho.net

A Megyei elnök úrnak


Tisztelt Bányi Gábor!

Ön nagyon vékony jégen táncol és talán most van az utolsó lehetősége arra, hogy ne vesztesként, hanem uralva a helyzetet kerüljön ki ebből a több mint kínos ügyből. Ön elkövetett egy súlyos hibát a sajtó tájékoztatóval, semmi szabálytalanságot nem találtak a pszichiátriai otthonban. Ma este Önt az országos média híradói kegyetlenül megcáfolták. Elvárjuk öntől, hogy most már a súlyának megfelelően kezelje az ügyet, és ne a vétkeseket védje, amitől sajnos, akiktől, Ön is sáros lett. A megoldás az Ön kezében van. Reméljük közösségünk érdekében a megfelelő döntést hozza meg. De van Önnek még egy kötelezettsége, a hónapok óta lebegtetett bt-kre utalással kapcsolatban. Azt halljuk, hogy szabálytalanul pénzek kerültek átutalásra, de ez tudomásunk szerint nem csak a bt-kre vonatkozhat, hanem az ujjonan  előkerült kft-re is. Kérjük Önt, szíveskedjen a megfelelő szakembereket ellenőrzés céljából, a helyszínre küldeni és megvizsgáltatni, hogy valójában történt e valamelyik kft-be, bt-be bármilyen utalás az elmúlt időkben. Felhívjuk figyelmét, hogy kínos lenne ismét a médiából értesülni arról, hogy igen is volt utalás. Ha Ön megint nem jár utána a dolgoknak, az a parlamenti munkájára is rányomhatja bélyegét. Ha ebben a jelenlegi gazdasági helyzetben, és egyébként is, ha 1 Ft utalása is jogtalan, az gazdasági bűncselekmény és büntetendő. Kérem Önt, a saját karrierje érdekében járjon utána, vizsgáltassa ki, mert ha nincs baj az nagyon jó, de ha van, az Önnek kínos lenne. Ez a levél a teljes igazság kiderülését szolgálja, illetve a mende-monda további terjedését szeretné megakadályozni. Bízunk az Ön ítélőképességében és tudjuk, hogy ebben az esetben a jó döntést hozza meg. A híradót bármelyik adón több százezren nézték.

Egy pálya kezdő politikus.


Olvasónktól kaptuk köszönjük!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Elkezdődött


ITT! 


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net