Megcáfolt valótlanságok– folytatódott a munkaügyi perem

 

Folytatódott a munkaügyi perem az ellentanúk meghallgatásával…

Az első tanú N. Krisztina gyógypedagógus egy ítélet felolvasásával kezdte a tanúvallomását… Érdekes volt – bár nem meglepő –, felolvasta a általuk (harmadmagával) ellenem Polt Péternél, Orbán Viktornál, Bányai Gábornál, Lukács Lászlónál, stb. indított becsületsértési perben született elmarasztaló ítéletet, (indoklás nélkül): 3 év próbára bocsátás…

Valamiért fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem ő írta az összeférhetetlenségi indítványt ellenem, mert akkor neki más elfoglaltsága volt! (?)… Vallomása során érdemben nem tudta bizonyítani az állításait, ahogy azt sem, hogy akadályoztam a munkát, nem vettem részt a munkában, nem vállaltam a nyaraltatást… stb. Sőt, elismerte, hogy elvállaltam volna a nyaraltatást, ha nem mosogatni, hanem foglalkoztatni kellett volna a betegeket… Még azt is elmondta, hogy arra (foglalkoztatásra) nem kellettünk, arra ott voltak az ápoló kísérők (? * a szerk.)… Ez pedig, mintha némi szakmai kompetencia és identitászavarról árulkodna…

Kérdésemre beismerte, hogy igazgatónő arra kérte a csoportot, hogy írják össze, hogy miért nem lehet velem együtt dolgozni! Erről ő maga tájékoztatott a munkatársi megbeszélésen a csoport előtt. A bírónő megkérdezte, hogy „Valóban utasította igazgató asszony a csoport tagjait, hogy írják össze, miért nem lehet Uray Erzsébettel együtt dolgozni?” „Nem, nem utasított igazgató asszony, hanem megkért minket, aminek mi eleget is tettünk.” – nyilatkozta a bíróságon N. Krisztina. Ez a kijelentése ellenkezni látszik az előzővel, miszerint ő ebben nem vett részt, mert más elfoglaltsága volt…

Bírónő kérdésére elmondta, hogy a nézeteltéréseket – másokkal ellentétben – ő nem próbálta meg velem megbeszélni, mert nem voltunk, csak köszönő viszonyban. Én úgy emlékszem, hogy nem volt velem még visszaköszönő viszonyban sem. (Lásd: ITT!) 

A „Miben akadályoztam a munkát?” kérdésre válaszul elmondta, hogy úgy konkrétan nem akadályoztam a munkát, hanem miattam több kollégának pszichoszomatikus tünetei lettek és orvoshoz, táppénzre kényszerültek menni… valamint rossz hangulat volt a csoportban, ami rányomta bélyegét a munkavégzésre is… Csak halkan jegyzem meg, hogy a fenti időszakban – amikor a levelek születtek ellenem – fekvőbetegként tartós táppénzen voltam. Elismerte ugyanakkor, hogy levelem következtében (Lásd: ITT!) a csoportot raportra hívta igazgató asszony, amikor is, ők elhatárolódtak a levelemben foglaltaktól, és a személyemtől… Ezt követően történtek a pszichoszomatikus megbetegedések… még mindig a távollétemben… Megjegyzem pszichoszomatikus megbetegedést a szorongatott helyzet is okozhat, amikor olyan utasítást kell végrehajtani, amivel valójában az illető nem ért egyet: pl. hazugságra kényszerítés, felszólítás a személyemtől való elhatárolódásra, összeférhetetlenségi indítvány aláírása, bíróságon hamis tanúzás, stb.

Kértem végül, hogy olvassa fel az elmarasztaló ítélet rá vonatkozó indoklását:

„Az összeférhetetlen gyógypedagógus, aki minden vezetőt kisajátított, majd kicsinált, mert babérokra tör? Aki kivonult az énekkarból, mert ő egyházi énekeket nem énekel… aztán meg átveszi az énekkar vezetését, és ő megy templomi zenei találkozóra, azokkal a zsoltárokkal, dicséretekkel, amiket én tanítottam be… Persze ő van rám megsértődve azóta is…”

(Ez egy kiragadott rész volt egy főcikkhez írt hozzászólásomból, melyet elismertem, hogy én írtam és annak valóságtartalmát is fenntartottam… Ezért kaptam 3 év próbára bocsátást a halasi bíróságon… Megjegyzem, a több mint 1000 bejegyzésből és közel 15.000 hozzászólásból ezért a hozzászólásért marasztalt el a bíróság, illetve egy olyan kifejezésért („hímringyó”), mely nem tőlem származik, s ami már a rendőrségi tanúmeghallgatásom (eltitkolt tárgyának!) időpontjában sem szerepelt már a blogon, mivel megjelenését követően törlésre is került… Egyébként kérésüknek megfelelően a többi kifogásolt bejegyzést is töröltük, még a tárgyalások előtt!)

Tanúvallomásával kapcsolatban annyit megjegyeznék még, hogy az igazmondás tekintetében pozitívan csalódtam, sokkal rosszabbra számítottam…

A gyógypedagógus után M. Alíz fejlesztőpedagógus, a főorvos házaspár lánya tett tanúvallomást -  a hamis tanúzást a törvény bünteti felszólítás tudomásulvételét követően -. Elmondta, hogy én öntörvényű, feszültségkeltő, bomlasztó voltam és akadályoztam a munkájukat! Az öntörvényű alatt ő nem azt értette, hogy megszegem a törvényeket, vagy a szabályokat, hanem, gondolom azt, hogy egy felsőbb törvénynek (isteni parancs) engedelmeskedem, aminek következtében – nem mellesleg - betartom az alsóbb törvényeket is (pl. munka törvénykönyve, ÁNTSZ előírások, etikai kódex, szakmai sztenderdek, együttélési szabályok… stb.), még akkor is, ha a vezetői utasítások adott esetben ellenkeznek ezzel (pl. mosogatás, ételosztás), vagy a józan paraszti ésszel (pl. hőségriadó alatt, vörös riasztáskor nem rendezek betegeknek szabadtéri sportversenyt, vagy nem szervezek buszos kirándulást, mert ez még akkor is betegveszélyeztetés, ha a Közigazgatási Hivatal semmi kivetnivalót sem talált a vizsgálat során!).

Hogy miben akadályoztam a csoport munkáját, erre nem tudott konkrét választ adni, vagy egyetlen példát mondani.

Elmondta még, hogy megkértek, hogy a nevükben ne írogassak leveleket, nem kell képviselnem az érdeküket, (közalkalmazotti tanács elnökeként sem). Ez valóban elhangzott. Igaz, ezt akkor is meg kellene tennem, ha csak egy egyszerű törvénytisztelő állampolgár lennék…  ráadásul a hivatásom szakmai – etikai normái is megkövetelik ezt, arról nem is beszélve, hogy a közalkalmazotti tanácsba beválasztva  a munkatársak szavaztak bizalmat kétszer egymás után is, nem mellesleg a legtöbb szavazatot szerezve… Tudják, én így működök, így tudok jól aludni…

Kifogásolta még, hogy én nem tartottam őt szakembernek, pedig ő egyetemi végzettségű pedagógus (német tanár). Igaz, ez még mindig szociális intézmény, nem pedig oktatási! Engem meghazudtolva azt állította, hogy amikor odajött dolgozni már volt diplomája… Ezt később, a jegyzőkönyvezés során mégis visszavonta. Tévedésről nem lehetett szó, hiszen munkába állását követően a szakdolgozata elfogadtatása végett, fél évig nem dolgozott az intézménybe.

Elmondtam, hogy szociális intézménybe egy pedagógus (ő nem gyógypedagógus) nem szakember, még ha egyetemet végez is… Más a tárgya ugyanis a képzésnek, a tematikája, a módszere, stb. és más identitást feltételez. Ennek megerősítésére előadtam, hogy M. Alizt sajnálatos módon egy lakó megverte, ami bizonyos szakmai hozzáállás, ismeret és tapasztalat birtokában megelőzhető lett volna… Ezzel pedig nemcsak önmagát sodorta bajba… (Lásd: Felelőtlen felelősök)

Bírónő kérdésére határozottan állította, hogy az, hogy a szülei vezetők az otthonban, az az ő megítélését, a vele való bánásmódot, elbírálást, semmiben nem  befolyásolta. (Lásd: Nevén nevezzük és Működési zavar). Ezt cáfoltam, s elmondtam, hogy a csoportba kerülése megosztotta a csoportot a köré gyülekezők és a kiszorulók táborát létrehozva. Erről nem feltétlen ő tehet, hanem a csoporttagok, akik így igyekeztek édesanyjánál (szakmai vezető Dr. Szűcs Erzsébet) kedvezőbb megítélést kieszközölni… Elmondta még, hogy én feljelentettem a hőségriadóval (vörös riasztás) kapcsolatban az intézményt, pedig ő – aki kirándulni vitte a lakókat – mindenre odafigyelt: vizes törülköző, hűtött ital, fejfedő, légkondicionált autóbusz… és nem volt kiírva a szegedi vadaspark bejáratára, hogy aznap nem látogatható! Sőt, nagy örömére a garai otthon fogyatékos lakóival is összetalálkoztak a parkban… Tehát, ők sem találtak semmi kivetni valót abban (a garai otthon igazgatója az a Petrich István volt, akit a lakóink ellátottjogi képviselőjeként ismertünk!), sőt a későbbi közigazgatási hivatal vizsgálata is mindent rendben talált. Ebben sajnos igazat kellett adnom, bár továbbra sem értek egyet velük. Cáfoltam viszont a feljelentés személyemhez kötését, amelyről a bizonyító jegyzőkönyvet korábban már benyújtottuk a bíróságnak.

Nem tagadta jóindulatomat, hogy az én ötletem volt a kisállatterápia, mint foglalkoztatásforma személyéhez köthető bevezetése is, aminek szakirodalmából anyagot szereztem és adtam át neki, lévén, hogy korábban állatmenhelyen önkénteskedett… segítve ezzel is a beilleszkedését.

Miután a nyaraltatásokon való részvételek gyakorlatát (önkéntesség) tisztáztuk, az ő részvételének minőségére már nem tértünk ki, ahogy az ominózus – és következmények nélkül maradt - táppénz alatti konferenciázás esetére sem… Pedig ezek is cáfolták volna azon állítását, hogy ő, a szülei révén nem volt kivételezett helyzetben. Nem akartam őt leleplezni, - ez, itt sem viszi előbbre az én ügyemet -, ráadásul az igazmondásban épp akkor és ott vizsgázott…

Ezen a tárgyaláson a bírónő akaratlanul is sokat elárult nekem magáról…

Talán a bírónő is úgy látta, hogy a tanú állításai gyenge lábakon álltak, ezért úgy érezhette, hogy a tanú védelemre szorul… Én, mindenesetre meglepődtem a bírónő elfogultságán: M. Alíz volt az egyetlen tanú, aki indokolatlanul és érthetetlenül ülve tehetett tanúvallomást… A bíróság – tudtommal - minden esetben felszólítja a tanúkat, hogy álljanak fel a vallomástétel idejére!

Amikor a diplomaszerzés idejének tényét módosította a jegyzőkönyv felvételekor, akkor a bírónő elbagatellizálva megjegyezte: No jó, de akkor már maga EGYETEMRE járt! A harmadik, ami szintén furcsán hangzott, az a bírónő azon megjegyzése a feljelentés cáfolatommal kapcsolatban, hogy de hát „a kollégák azt nem tudhatják pontosan, hogy az most feljelentés, vagy bejelentés, vagy micsoda… Itt is hányszor előfordult a bíróságon, hogy a tanúk azt hiszik, hogy ők gyanúsítottak, vagy vádlottak!” Az összeférhetetlenségi indítványokon – amire az elbocsátásomat alapozták – mindegyikben ez az állítás szerepel, személyem elleni kifogásként.

Elhihetik, nekem, aki azóta is segélyre kényszerülök Simon István (Simon Ilona férje) által vezetett szociális osztályon, nem olyan bagatell, hogy tudhatják-e a tanúk, vagy sem, hogy mit is állítanak…

A végén pedig nekem szegezett egy kérdést a bírónő: „Mondjam már meg, hogy lehet az, hogy 10 tanú ugyanazt állítja, én pedig annak az ellenkezőjét!?” Úgy sejtem, hogy erre a bírónő is tudja a választ – s bár költői kérdésnek is vehettem volna -, azért annyit mégis megjegyeztem: Hát, így…

Mert, ha megmondanám amit gondolok és tudok, akkor azt nem tanúvallomásnak,  nem jogos védelemnek, vagy szabad véleménynyilvánításnak, vagy hasonlónak vennék… nekem elhihetik.

A következő tárgyalásra még várni kell, mivel tisztázni kell az új fenntartóval, hogy perben állunk-e, s az ügyvéd úr kap-e tőlük megbízást a képviseletre…

A folytatásban, a következő ellentanúk meghallgatására kerülhet sor: Simon Ilona (a lemondott igazgató) és Visnyei Ágnes (a lemondott mentálhigiénés csoportvezető)…

Gondolhatják, már alig várom… Hogy vége legyen.

Folyt. köv.

Levélküldés: ITT!                   Facebook