"Azért hazudik, mert amikor ők vizsgáltak, nem az volt a cél,
hogy kiderüljön mi történt, hanem a két ápoló életén és munkáján volt a
hangsúly.
…nem is akarták kideríteni az igazságot, sőt aki a megyétől jött kijelentette, itt nem szabad semmit találni, mert jönnek a választások, mondotta Bányai úr! Most megint választások jönnek!"
…nem is akarták kideríteni az igazságot, sőt aki a megyétől jött kijelentette, itt nem szabad semmit találni, mert jönnek a választások, mondotta Bányai úr! Most megint választások jönnek!"
--
"A fenntartói vizsgálatról készült
jegyzőkönyv szerint több kihallgatáson a kérdések nagy része már nem is az
esetleges visszaéléseket firtatta. A főnővérnek például csak azt az egy kérdést
tették fel, hogy mi a véleménye a két panaszos munkájáról, viselkedéséről. Az
egyik olyan férfi ápolótól, aki a bejelentők szerint maga is követett el
visszaéléseket, a fenntartói kihallgatáskor tíz dolgot kérdeztek, ebből hat a
bejelentők személyére vonatkozott."
--
"Egy ellátott férfi arról beszélt a jegyzőkönyv
szerint, hogy az ápolók szerinte bántalmazták a lakókat. "Amikor nem volt
kamera, akkor igen. A régi ápolók közül mindenki" - mondta.
Akkor hogy is van ez? Semmit nem talált a belső vizsgálat, mert nem is akart, ez tény!"
Akkor hogy is van ez? Semmit nem talált a belső vizsgálat, mert nem is akart, ez tény!"
--
"Szisztematikusan alakították ki
intézetünkben, az oszd meg és uralkodj elvet, és ezt a gyakorlatban, is
"gyönyörűen" alkalmazták a sok sunyi, másra alkalmatlan rokonsággal, sógorsággal,
és a maguk köré gyűjtött sleppel! Ez szükséges a dolgához nem értő, de a hatalmat,
és a könnyen szerzett pénzt nagyon féltő hatalmaskodóknak, és ez itt a lényeg, nem a betegek, a dolgozók biztonsága! Az sem számít, hogy felelősséggel
tartoznak egy ilyen intézmény vezetéséért! A problémákat nem megoldják, pedig azért vannak ott, hanem
a fenntartó segédletével ködösítenek! A bajok már évek óta, folyamatosan* jelezve vannak, a problémák
kiküszöbölése, megoldása helyett, itt tartunk, és úgy néz ki, ha nem lépnek a
megoldás irányába, akkor ez így is fog maradni.
KORREKT KIVIZSGÁLÁST VÁRUNK EL, ÉS
A TELJES MOSTANI VEZETÉS LEVÁLTÁSÁT, MIVEL EZEK MIATT ALAKULT KI EZ A HELYZET, MERT
A DOLGOKAT NEM TUDJÁK, ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN NEM IS AKARJÁK MEGOLDANI, MERT SZERINTÜK
MINDEN ÍGY JÓ, AHOGY VAN! "NEKIK"!"
* A szerk.
Az intézményvezető nyilatkozata éppúgy, mint Dr. M.Gy. BKMÖ főosztályvezetőjéé az RTL híradóban.
Azt hittem, nem hallok jól, újra megnéztem a net-en… Szerinte nem ETIKÁTLAN a dolgozók, vádlottak* munkába állítása! Eme kijelentése után én viszont megkérdőjelezem, hogy M. úr tisztában van-e az ETIKA szó jelentésével, sőt orvos létére a saját, annak idején letett esküjével is! Ha már egy orvos sem tudja, mi az etikus és mi nem?...
A másik, amitől kiakadtam, hogy a BKMÖ ezek szerint magasan veri a rendőrséget és az ügyészséget! Ugyanis szavai szerint a rendőrök és az ügyészség sza....ul végzi a munkáját, vagy esetleg hazudoznak! A BKMÖ sokkal jobban ért a nyomozáshoz, mert ők aztán kiderítették - és az a valós, nem a rendőrség vizsgálata -, miszerint nem történt semmi! Ezek szerint zavarjuk is el, szüntessük is meg eme szerveket, majd a BKMÖ átveszi a helyüket teljes egészében, hiszen ők sokkal jobbak ebben is! A rendőrségi nyomozás alapján az ügyészségi gyanúsítás meg smafu, az alaptalan vád!
Nekem meg az a véleményem, hogy ott, ahol egy hivatal ilyeneket megenged magának, és ekkora baromságokat tehet meg, nyilatkozhat, és ezt nem kérdőjelezik meg, nem koppintanak az orrukra, ott nagyon nagy baj van!"
--
"… lehet, hogy az RTL híradóban a
megye részéről elhangzottak, már a kampány részét képezik! Meg is nyerték
maguknak a verőlegényeket, a terrorista felfogású teljes vezetést, és a koloncként, érdekből hozzájuk tapadó "elitet"!"Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net