2010. május 23., vasárnap

Megerősítés

.

"Gratulálok az összegzéshez!

Csak alátámasztani tudom a véleményezésemmel, és avval a tudattal, hogy ott az igazság!!!

Írom ezt, nem, mint belső ember, de aki sok évet mégiscsak ott élt meg, ebből a tébolynak tűnő visszásságokból.

Ja, igen, a hallgatás nem azt jelenti, hogy nem lát és nem érez az ember, és bármennyire is feltűnő, még értelmezi is a dolgokat.

Méltán lehetett figyelemmel kísérni egy hatalmat kapott új vezetőség emberiességének eldeformálódását.

Az anyagiasság előtérbe kerülését, önös érdekek feszülését, a nemes céllal ellentétben, amely a kezükre bízott 355 fő ápolt jólétét is veszélyeztette, veszélyezteti, s lehet, nem túlzok, egészségét is indirekt módon.

Tisztelet, annak a sok dolgozónak, aki a nyomás alatt is hithűen végezte, és végzi a munkáját, még akkor is, amikor napi rendszerességgel esetleg úgy megy be a munkahelyére, hogy előtte beveszi a kis nyugtatóját.

Vagy, ne adj ég, pszichoszomatikus betegségekkel van táppénzen időnként, mert nem egyforma a stressz tűrő képessége az embereknek.

Arról már nem is szólva, hogy öngyilkosságba menekült a probléma megoldásáért.

Egy imát az áldozatokért, legyen az ápolt, vagy dolgozó!"

.

Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

3 megjegyzés:

  1. Sajnos ez így van,még most is.De nagyon bizakodunk,hogy már nem sokáig lesz így.
    Köszönettel tartozunk a két nővérnek,mert
    helyettünk is,minden dolgozóért,betegért
    fel emelték a szavukat.És a tüntetés hatására
    sem hátráltak meg.Kitartást,türelmet és egészséget kívánok,Legyen erő a végéig.
    Remélem nem sokkára ide ér.Gabi

    VálaszTörlés
  2. Igazából a halasi ügynek és a kecskeméti Juharos témának is az az alapvető kérdése, hogy létezhet-e a hivatalos állásponttal ellentétes "nézőpont", vagy sem?
    A "ki lép és ki marad" igen elgondolkodtató hozzászólás ugyancsak ezen kérdéskört feszegeti, ahogy mi, a Juharosok is. A hivatalostól eltérő, ne adja Isten azzal szembehelyezkedő véleménnyel bíróknak a középkori módszerek szerinti "eretnekké nyilvánítása" nem más, mint az érvek helyetti erőszak, hatalom alkalmazása, pedig 2010-et írunk már! (legalábbis papíron)
    A baon.hu oldali egyik tárgybani cikkhez (gyámhivatali vizsgálat) való hozzászólás lehetőségét (majd 1500 után) moderálás címén nem csupán az egyes kifogásolható hozzászólóra nézve, hanem mindenkire kihatóan törölték.
    Bosszúhadjárat, politikai kampány, 2-3 ember lejáratókampánya! ez volt és ez jelenleg is a hivatalos álláspont a másképpen érzők/gondolkodókkal szemben, mindezt persze hatalmi pozicióból megítélve/előadva.
    Vagyis nem lehet másképpen látni a dolgokat és történéseket, csak a hivatalos szemüvegen keresztül nézve rózsaszínben?
    A középkori inkvizítorok már régen eltűntek, rájuk senki sem emlékszik, ellentétben jó pár áldozatukkal.
    Egyedül egy főinkvizítor (Torquemada) kivétel, de csak azért mert ő is úgy végezte! de ettől még nem lett az eretnekégetőknek igazuk!

    VálaszTörlés
  3. Igazság az csak egy fajta van!!!!!!!!
    Akik a gondozottak,jobb ellátásáért küzdenek,azoknak az oldalán van az igazság!
    A gondozók megbecsülése,a munka helyi terror
    felszámolása a cél.Mindenki érti már a lényegét
    az írásoknak,csak a vezetőség tudatáig nem jut el.
    De majd eljön az az idő is amikor velük megértetik.XY

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)