2010. május 15., szombat

Visszatekintő

.

Szövetségünk enyhe megütközéssel veszi tudomásul, hogy az intézmény - nyilvánvalóan fenntartója és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyetértésével - tüntetést szervezett, ahol a média "helytelen eljárását fogják kifogásolni".

Amint az széles körben ismert, az Otthonban történt visszaélésekre és bűncselekményekre eredményes rendőrségi és ügyészségi vizsgálat derített fényt, ennek következtében eljárás indult több ápoló ellen is. Ehhez mérten a Minisztérium és az Otthon vizsgálatai idejekorán megállapították, hogy visszaélés márpedig nem történt. A rendőrség és az ügyészség példás eljárással mégis talált bizonyítékokat és az érintett ápolók legalábbis jelenleg, nem folytathatják korábbi ténykedésüket az intézményben. De úgy látszik "nagyot hibáztak". Elfelejtették kikérni az intézmény vezetőjének előzetes véleményét és engedélyét és a média is "vétett", amiért nem vizsgálta nyomozati eszközökkel, a nyilatkozók mindegyikének szavahihetőségét. Hogy sem a hatóságoknak, sem a médiának ez nem feladata, attól most tekintsünk el, ez nem zavarja az igazgatónőt. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogyan maradhatott a helyén az az igazgató, akinek intézményében betegeket verhettek, és egyéb, pl. szexuális visszaéléseket is folytattak. Megjegyezzük: a nyomozás még le sem zárult. Hecckampány kezdődött azonban az interneten és más módokon is azok ellen, akik ezt a szörnyűséget feltárták.

A tüntetés egyik hatása az lehet, hogy az Otthon korábbi és jelenlegi alkalmazottja jól megijedjen, amiért nem akarta mindenáron a védhetetlen mundért védeni. A mundér védelme egyébként nem tüntetéssel, hanem jó és helyes ellátással és az ilyen esetek elítélésével biztosítható. Ez a tüntetés arról szól, hogy az Intézmény a média és a hatóságok "ráncba szedésének" szükségét hangsúlyozza, és alkalmas lehet a becsületes és egyébként kitüntetésre méltó két ápolónő megfélemlítésére.

Szövetségünk az írott és elektronikus médiában számtalanszor nyilatkozott az ügyről, de sokan mások is. Minden hírforrás bármiféle beállítottságra tekintet nélkül egyaránt igyekezett objektív képet adni a történtekről, és a más véleményeknek is teret adott. Emiatt aztán nem tudjuk érteni, legalábbis azt reméljük, hogy rosszul értjük-a mostani kiskunhalasi üzenetet. Hab a tortán, hogy a szervező által kiküldött anyagban ez szerepel: „Felkérek mindenkit, hogy: Az egységes nyilatkozatok érdekében a sajtó képviselőit hozzám irányítsák, ill. csak a fenti tárgyban nyilatkozzon." Ez a mondat ugye nemcsak minket emlékeztet más időkre?

A továbbiakban is messzemenően kiállunk minden szakmáját, hivatását szerető ellátó mellett, valamint a két ápolónő mellett, a média elfogulatlan tájékoztatása mellett, az eljáró hatóságok mellett. Ettől persze felvonulni még lehet.

.

Forrás: Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF).

Budapest, 2010. május 6., csütörtök (OS)

.

Anonim levélküldés: ITT!                                    www.pszicho.net

11 megjegyzés:

  1. Ez már a valaki által átfogalmazott szöveg, vagy a szószerinti eredeti?

    VálaszTörlés
  2. Az Otthon fenntartója a Megyei Önkormányzat. A Szövetség tárgyalt Bányai urral is és felszólította az igazgatónő eltávolítására?

    VálaszTörlés
  3. Szerintem ez nem igaz.

    VálaszTörlés
  4. Bányai úr azt írta büntessék a bűnősöket.
    Ezen a blogon már régebben kb 1 hónapja.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon igaza vam a PÉF-nek!
    De úgy látom keményebben kéne szembeszállni az itteni vezetőséggel.Ezek akkora hatalmat éreznek magukénak.Szerintem mindenkinek elege van ebből a légkörből, és kedves igazgatónő nem megyünk vissza a kisegítőbe mert nem értjük a zagyvaságait.
    Ha volna a képén bőr akkor már most önként elmenne mert alkalmatlan a vezetésre!!!

    VálaszTörlés
  6. Sajnos annyi intelligenciája nincs, hogy ezt megtegye.

    VálaszTörlés
  7. Még mindig azt hiszik,ez így megy tovább.
    Pedig nem!!!!

    VálaszTörlés
  8. Nem sokáig megy,ez a bicikli változás lesz,
    nem sokára.Még pedig nagy változás.

    VálaszTörlés
  9. 21,15
    Bányai úrnak is ment ajánlott levél,de nem történt
    intézkedés.Neki is van felelőssége, hogy az ügy idáig jutott.Neki már akkor lépni kellett volna.
    most meg sumákolni segít? Milyen ember ez?

    VálaszTörlés
  10. A Fidesz szégyene!!!!!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)