2010. június 19., szombat

Feljelentettek!

Nem szoktam lopni, csalni, hazudni. Nem azért mert jó vagyok, hanem mert engem a szüleim erre neveltek, és nincs is rá szükségem. Szerencsére, nem vagyok ezzel egyedül.

Bár már korábban megfenyegettek, hogy feljelentenek táppénzcsalásért, de ezek a típusú fenyegetések soha nem érintenek meg. Egyrészt azért mert vétlen vagyok, másrészt azért mert fajsúlytalan emberekről van szó, akiktől ráadásul nem áll távol a táppénzcsalás (sem).

Tudjuk, hogy a kiváltságosok közül némelyek gyakran hónapokig betegszabadságon vannak, táppénzes papír nélkül, ami egy tisztességes embernek soha nem jutna eszébe. Nem úgy, mint annak, aki ezen szokott fondorlatoskodni. De hát mindenki magából indul ki...

A jövő héten is orvoshoz kell még mennem, de hogy fogyjon az éves szabadságom, és anyagilag is jobban járjak, hétfőtől kiírattam a szabadságomat részarányosan. Szóval pénteken, másfél héttel az orvosi felülvizsgálatom után, éppen az orvosomhoz igyekeztem a táppénzes papíromért, amikor telefonon jelezte, hogy hétfőn felülvizsgálatra kell mennem újból! Nem értettem. Megtudtam, hogy valaki rendkívüli táppénzes felülvizsgálatot kezdeményezett személyem ellen. A szabadság miatt okafogyottá vált az újabb felülvizsgálaton való megjelenésem. A feljelentőről nem is érdeklődtem, mert egyfelől nem érdekelt, másfelől pedig ismerem ezt a típust. Gondolom névtelen, hiszen így tanulta, így szokta meg...

A betegség magánügy, ezért annak részleteiről senkit sem avattam be. Azt sem hiszem, hogy bárkinek bizonygatnom kellene, hogy tényleg beteg vagyok... Mindenestre nem cserélnék azzal az „egészséges” illetővel, aki ártatlanokat rágalmazva följelentéseket eszközöl, igazi táppénzcsalókkal viszont szimpatizál!

Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy alaposan feltételezhető, hogy az ilyen ember a munkában sem megbízható! Márpedig ha ez igaz, akkor az ön személye – a közpénzek elherdálójaként – a köz szempontjából, nem kívánatos az állami szférában sehol sem! Arról nem is beszélve, milyen sokba kerül az államnak az ön bosszúszomjas viselkedése?

Mit tenne akkor, ha önnek kellene kifizetnie igaztalan rágalmazás esetén, a felmerülő költségeket? Pontosan tudjuk, mit tenne. Semmit! Azt is tudjuk, hogy önnek, és az önhöz hasonlóknak a közpénz, az nem a közé, hanem az önöké!

Ez az, amelyet mi mindig is visszautasítottunk, és nem fogadunk el a jövőben sem!

És ezek után kit akar feljelenteni?

.

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!

www.pszicho.net

19 megjegyzés:

  1. Ez a válaszolási módszer a feltett kérdésekre! mintha bármit is változtatna az elkövetetteken a táppénz jogossága, vagy jogtalansága!
    Tegyük fel, hogy nem lenne jogos! Akkor emiatt minden kifogásolt valótlanná válik?
    És ha jogos? akkor mi történik? Semmi!
    Szóval ez nem más, mint a tehetetlen bosszú eszköze, a "ha nekem rossz, akkor neked is legyen az valamiért" elv alantas indokú alkalmazása.
    Gondolom pont egy olyan részéről, akinek a munkahelyről való távolmaradásához még orvosi igazolásra sincs szüksége, ugye?

    VálaszTörlés
  2. Ez az igazgatónő vagy a főorvosnő,aki jelentet?
    Ha valaki már a szabadságát tölti akkor ez már nem is aktuális.Nem tud gondolkodni a jelentő?
    vagy talán a Bt-ről szeretné elterelni a figyelmet? Nem tudja már,számla másolatokat már a pénz intézettől kérik.Nem csak Zusi, Simi ügy is alakul.Gabi

    VálaszTörlés
  3. Na ez szép!! Akkor akik táppénzen vannak mindenkit feljelentettek? Van olyan aki miattuk került ilyen helyzetbe azt is jelentik?
    Meg kell nézni mennyi vezető nem dolgozott hosszú hónapokig és táppénzes papír sehol? Akkor Ők milyen csaló?
    Az igazgatónőnek arcideg zsávája volt meddig nem dolgozott hol a táppénzes papír? Teljes fizetésért volt otthon nem?
    Felháborító a tettük túl messzire merészkednek de mehetnének jó messzire a p...ba el már!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ezek csak Uray Erzsikének akarnak rosszat!
    Saját privát véleményem.Minden írás miatt őket
    gyanúsítják,mert azt hiszik ők írnak ketten több
    névvel.De ahogy az ember jogiakat nem értik,
    itt se tudják fel fogni,hogy mindenki egy névvel ír.Nem is tud mindenki mindenhez hozzá szólni.
    Nem mindenki hallott,minden hírt.Aki tud valamit az hozzá szól.aki nem az majd csak ahhoz szól,
    amit ő tud.A Bt ket se ők írták, az egyik látogató hölgy tette fel.Akinek volt neve is.
    Főorvosnő tudja,a minisztériumba tudják.Gabi

    VálaszTörlés
  5. Kpné 3hetet "csúsztatott" januárba, ebből 5 nap volt elszámolva szabadságként. A többi mi volt??? Mit csúsztatott már év elején? Milyen plussz munkát végzett amivel több mint 80 óra pluszt szerzett rögtön év kezdetekor? Ezeknek nézzen utána a kedves igazgatónő vagy nem lehet mert uncsitesójáról van szó???

    VálaszTörlés
  6. Hát a karácsonyt csúsztatta.Ő rokon neki lehet.
    Hol be járnak dolgozni hol nem.Ő a húsos fazék mellett áll.Azért olyan aljas a dolgozókkal.Dolgozó

    VálaszTörlés
  7. Nem jelentették fel Önt.A férjem nem intézeti dolgozó,kettő hét után berendelték Tp.felülvizsgálatra!

    VálaszTörlés
  8. Amiről szó van: másfél hét, azaz 10 nap!
    Ennyi pénz van a felülvizsgálatokra?
    Hetente fizethetik az adófizetők?
    Nem hinném!

    VálaszTörlés
  9. Táppénzes felülvizsgálat havonta van: Azoknál akik meghaladták a betegállomány 30 napját!
    Különös esetekben csak feljelentés, bejelentés alapján van rendkivüli felülvizsgálat!

    Volt egyetemista

    VálaszTörlés
  10. A feljelentő azon nem gondolkozott el, hogy ezzel meggyanúsítja az orvosokat is? Nem hiszem el, hogy ma az orvosok meg mernék kockáztatni, hogyha valaki egészséges, azt "csakúgy" betegállományban tarthatják hónapokig!
    Nyilván magából indult ki az illető, ő ilyet megtenne (vagy megtett?), úgy gondolja neki "mindent lehet"!
    Mindenáron ki akarják készíteni Erzsikét? Ez a céljuk?

    VálaszTörlés
  11. Az ilyen jelentők magukat, nézetik le az orvosok által.Mondjuk 220 as vérnyomásnál mi az indok,hogy jelentik.Itt is a vérnyomás elégé
    mutatja dolgozhat vagy nem.Orvos dönti el, nem az intézet vezetői,vagy ne adj Isten az orvosai.
    Ők a saját betegeiket se tudják,gyógyítani,akkor mit okoskodnak.
    Dolgozó:

    VálaszTörlés
  12. Kár volt U.E.-t feljelenteni, mert ez önfeljelentés.
    Ha valaki táppénzen van sokáig és nem adja le a papírt, az orvos akkor is továbbítja a napló szerint a TB-nek. A TB-nek nem érdeke azonnali vizsgálatot kezdeni, mert akkor ö fizet, csak akkor fizet ha a másik oldalon megjelenik a tp. igény.
    Viszont a rendszer nyomon követhető.
    Vissza lehet nézni évekre visszamenőleg, hogy ki mikor volt táppénzen milyen papírt adott le és ez hogyan egyezik az adott orvosi nyilvántartással, mely az egyéni körzeti orvosnál mindig megtalálható.
    S.I. esetében is meg lehet keresni, mármint ha egyáltalán volt orvosnál?

    VálaszTörlés
  13. És ha le adta a papírt akkor mi van?

    VálaszTörlés
  14. Az összes táppénzest vizsgálni kell öt évre visszamenőleg. Minden embernél orvos ,igazgató rokonságot is, mikor mit csúsztatott.Kunos úr
    nem dolgozott van -táppénzes papír róla.
    Kivétel nélkül mindenkit.gyáva dolgozó.

    VálaszTörlés
  15. Főorvosnőt az orvosi kamaránál kell jelenteni!!!

    VálaszTörlés
  16. Azt hiszem többen számíthatnak feljelentésre, mondván táppénz csalók! De szerintem senki nem kíván olyan kevésből megélni amit ilyenkor kap.
    Megint elvetették a sulykot mert ez nem jött össze a másik betegállományosnál sem. Szégyelje magát a vezetés, hogy ilyen eszközökhöz nyúl!!!

    Ki lesz a következő????
    Dugják össze a kopoltyujaikat a mocskos vezetők és jöjjön a következő feljelentés!!!

    VálaszTörlés
  17. Rohadt aljas munka ez a vezetők részéről!!! Ők heteket, hónapokat nem dolgoznak mondván betegek de szerintem orvos sem látta Őket mert táppénzes papírt soha nem adtak le, teljes fizetésért otthon nekik mindent szabad. Én a háziorvosok helyében feljelenteném az intézetet mert megkérdőjelezték a munkájukat!! Szerintem meg is teszik.
    Ugye drágám te is koppansz mert tudod nem vagyunk egy oldalon!!!:))

    VálaszTörlés
  18. Biztosan tudom, hogy a háziorvosok tudják, hogy az intézetbe milyen terror alatt kénytelenek dolgozni a dolgozók. Aki ezt nem bírja, táppénzre kényszerül. A háziorvosok is itt élnek, és sok mindent hallanak. Remélni tudom, hogy feljelentik az intézetet, és a vezetőjét.

    VálaszTörlés
  19. Biztosan jelentik még a munkaügyi minisztériumba is .Alkoholos befolyásolt ember nem dolgozhatna
    ilyen munka helyen.Vezetőség, orvosok mindenki
    részeges.Persze nem is tudhatják mi a probléma a
    betegek ellátásánál.És most a mentő miért nem jár?
    Eredmény már ez is,jó eredmény!Gabi

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)