2010. október 18., hétfő

Cáfolat


Ma megkeresett "P. bácsi" hivatásos gondnok, és kérte, hogy tekintsem meg azt a bizonylatot, melyről korábban írtunk (lásd: ITT!). Az átadást-átvételt igazoló bizonylat nem 20, hanem 10 ezer forintról szólt, tehát a beteg, az összeget illetően tévesen tájékoztatott engem.

Azt ugyan elismerte a gondnok úr, hogy valóban nem adta oda neki az aláírt összeget, de ez az ő esetében, az ő érdekében történik, másként egy nap alatt elköltené az összeset, és kezdené megint a követelőzést.
Nem igaz, hogy nem kapja meg az aláírt összeget a lakó, csak beosztással - tájékoztatott gondnoka. Valószínűleg ezért nem tudott túllépni ezen a beteg.

Beszélgetésünket követően az alábbi nyilatkozatot teszem:

Szándékom ellenére, írásom - önre vonatkozó része, - azt a téves látszatot kelthette némelyekben, mintha ön nem bánna tisztességesen a rábízottak pénzével. Ez a következtetés nem megalapozott.
Kérem, hogy a fenti helyreigazításunkat szíveskedjen elfogadni!

Tájékoztatni kívánom az olvasókat, hogy a másik fél megkérdezésére, valamint a pénzügyi tranzakciók utánkövetésére munkakörömből adódóan  nincs módom, sem jogköröm.

Megjegyezni kívánom ugyanakkor, hogy írásainkban megjelent információk többségének utánajárunk, illetve azok forrását hitelesnek véljük. Valótlanság közlésétől igyekszünk távol tartani magunkat. Kritikát gyakorló véleményeket a továbbiakban is közzé kívánunk tenni. 



Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

1 megjegyzés:

  1. Rossz a rendszer, ilyen a németeknél elő nem fordulhatna. Ha tízszer nyúlnak hozzá a beteg pénzéhez, tízszer kell aláírni, átadni azt.
    Érdemes lenne újra gondolni, hogy a gyakorlat bár hasznos, és célravezető, de sérti a bizonylati fegyelmet, okot és lehetőséget szolgáltat hasonló esetekre, köztük visszaélésre is.
    2010. október 23. 11:02

    VálaszTörlés