2010. december 2., csütörtök

A mulasztás vétke

Vádol a csönd
  
Intézményi rendezvényen az egyik, - erőszakosságáról ismert - ápoló mellénk állt, és ápoló kollégájának, az „Aki nekem rosszat akar…” kezdetű mondattal fordult felénk. Lehet, üzenni akart valamit… 
Nem értettem teljesen, de hogy fél, az világossá vált előttem…

Nem vagyok katolikus, legalábbis teológiai értelemben… Mégis nagyon hiányolom, hogy a protestáns bűnvallásból kimaradt a mulasztás vétke…
Sokaknak ismerős ez, az érintettek közül is sokan ott ülnek hétről-hétre és hangosan mormolják az imádságot:
„Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem”…

A mulasztás vétke a hallgatás is.

Van aki azért hallgat, mert nem bírja a konfrontációt…
Van aki azért, mert nem akar bajba kerülni… (aki eddig nálunk egy problémát, jobbító szándékkal feltárt, annak így, vagy úgy, de komoly hátránya származott belőle)
Van aki azért hallgat, mert nem tudja kitenni magát az azt követő tortúrának…
Van aki azért hallgat, mert megfenyegették…
Van aki azért hallgat, mert a barátja is érintett…
Van aki a betegsége mögé bújik…
Van aki azért, mert ő sem vétlen…

Mind alapos indok a hallgatásra, de egyik sem méltányolható, vagy elfogadható.

Tekintsünk el attól, hogy mi is belekeveredtünk tanúként, vétkesként, cinkosként…
Felejtsük most el, hogy néha eljárt a kezünk…
Ne hozzuk fel mentségünkre, hogy minket is megzsaroltak…
Hagyjuk figyelmen kívül azt is, hogy milyen barát az, aki veri a betegeket, s nem mellesleg tőlem hamis tanúzást vár el…

Az egész úgy rossz, ahogy van. S még erről sem csak mi tehetünk, hiszen ilyen a szakma, nincs szűrés, ilyen a vezetés, ez a bevett módszer, ide közvetítettek ki, csak itt kaptam munkát, máshol nem tudnék elhelyezkedni, stb…
A „Ne szólj szám, nem fáj fejem” szólás nálunk folytonos megerősítést nyert a fejekben, a vezetés részéről. Ennek betartása azonban nem vall bölcsességre, mint ahogyan a „Hallgatni arany” közmondás sem.

Ez a csönd, vádként hatol a lelkekbe, ami már-már felér egy üvöltéssel…

A hallgatás bére

Sokan azért hallgatnak, mert már nincs erejük szólni… Vannak, akik taktikusan kivárnak, hogy mások kikaparják nekik a gesztenyét.
Teljesen mindegy azonban, mi okból hallgatunk. Egy kérdést kell feltennünk és megértenünk. Miért fizetnek az adófizetők minket? Azért, mert ránk bízzák a szeretteiket, az elesetteket. Bizalmi állásban vagyunk, ha úgy tetszik.
Nem azért fizetnek, hogy hagyjuk, támogassuk az erőszakot, a rossz bánásmódot, a megaláztatást, a visszaélést! Ha valaki hagyja, hogy ez eggyel is megtörténjen, az az összessel  ezt teszi!

Van aki úgy próbálja lelkiismeretét enyhíteni, hogy igyekszik kiválóan ellátni munkáját. De műszak után, ő is hazamegy, tehát ott hagyja a kiszolgáltatott betegeket azokra, akikre saját hozzátartozóit sosem bízná! Struccpolitikát folytat  Hiszen tudja, vannak, akik kifejezetten ártanak a betegeknek. Az alkalmatlanok pedig – köztük vezetők is - a legjobbakat is magukkal  rántják, ha másért nem, hát azért,  hogy hallgatásra kényszerítsék.
Ezzel meghazudtolja saját értékeit, hivatásához is méltatlanná válik, és saját maga alkalmatlanságáról tesz tanúbizonyságot!

De a belső hangot, nem lehet végtelenségig elnyomni… Ugyanis vagy megszűnik, s akkor már nincs is nyomás, vagy kitör, és teljességgel felszabadul a teher alól… Az előbbi a pusztuláshoz, az utóbbi gyógyuláshoz vezetMindenki választ! Az is, aki nem választ. Ha nem választ, vagy nem választja a helyeset, akkor rossz döntést hozott!

Aki tehát a hallgatást választja a jelzés, a szólás, a vallomástétel, vagy intézkedés helyett, az mulasztást követ el. A mulasztás pedig bűn. Ez a bűn, pedig újabb bűnt szül, ugyanis ilyen a gonosz(ság) természete.
Aki pedig ezt önös érdektől vezérelve hivatásából adódóan is elköveti, annak nem lehet többé hivatása. Felelnie kell Isten, és a bírák előtt egyaránt!

A kolléga félelme nem alaptalan, bár neki tudnia kellene, hogy nem a hatóságok szorongattatják, hanem a lelkiismerete. Tudja jól, van ami sokkal rosszabb a börtönnél…
Ezen pedig csak egy módon lehet segíteni…



Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net            Kiskunhalas

11 megjegyzés:

  1. Igen! Tudom az első perctől rettegnek, nem tudnak aludni, ha ugatott a szomszédba a kutya megrettentek mert azt hitték jöttek értük!
    Sok a bűnös az intézetben!
    Így van mindenki másért hallgat, de ez nem mentség. A lelkiismeret furdalástól nincs rosszabb.El kell mondani amit tud az eseményekről azért, hogy a jövő beli élete nyugodt legyen. Én is ezt tettem. Mindent elmondtam amit tudtam és nem bántam meg mert tudom ezzel a betegek helyzetének jövő beli jó létéhez hozzájárultam.
    Minden tiszta lelkü embernek ez ajállom. Meglátja utánna jobban fogja érezni saját magát is.

    VálaszTörlés
  2. Nem a csönd vádol! A saját lelkiismeretük vádol minden olyan dolgozót akik nem a betegeket részesítették előnybe a megvádolt emberekkel szemben. A lelkiismereti problémák sok betegséget is elő hozhatnak.Mindenkinek joga van tenni ellene.,hogy ne legyen lelkiismeret furdalása.XY

    VálaszTörlés
  3. Valami bűzlik Dániában?
    halasi igazgatónő saját magán kénytelen gyanúsítottként "tanulgatni", így bele lehet gondolni, hogy mit vonna maga után az a sok millió!

    VálaszTörlés
  4. Lelki eredetű betegségek nagyon rombolóak tudnak lenni.Ez igaz lehet most az Igazgatónőre is.
    Lehet,hogy ezért beteg? Vagy számolgat?

    VálaszTörlés
  5. Nem !!!!táppénzcsaláson tevékenykedik! Akiket feljelentett azok is jelenthetnék! Csak úgy viszonzás képen!Amilyen az adjon Isten,legyen olyan a fogadj Isten is! Néró

    VálaszTörlés
  6. A lot of interesting people in the press to know who is this cat. I'm writing a lot of English language exam and learned to read eltudja working, that is, you mean this?
    Leaders of the tips! That's not to commit crimes with impunity commit.
    Who knows about this blog and the truth of the cheering!
    Sorry for the English kicker was paid to free the nurses college. I do not watch it but who knows no other language is an arrogant leader who is not able to make an examination of the Gypsy language, this culminated in the absurd. The workers know it hurt him to go! We hope not for long!

    Sorry

    VálaszTörlés
  7. 21,12 Nem érdemes jelenteni azzal az orvos munkáját is megkérdőjelezed.A házi orvosában az ember meg bízik ezt a bizalmat a jelentéssel el is lehet veszíteni.Ne lépj olyan lépéseket mint azok akik jelentettek.Az előbb utóbb vissza üt.Meg hát minden hónapba kell menni felül vizsgálatra is, megkérdőjelezni a felülvizsgáló orvos döntését az már butaságra vall. Gabi

    VálaszTörlés
  8. Akkor az eddigi táppénz jelentők Buták? Dolgozó

    VálaszTörlés
  9. Elégé ! Lejáratták magukat.

    VálaszTörlés
  10. Vádol a csönd ? lehet,hogy már attól is félnek ha
    nem közvetítjük a híreket.Aki rosszat tett az még a csendtől is fél.

    VálaszTörlés
  11. Az egyik elkövető elmondása szerint a fél intézet becsomagolva várta otthon, hogy mikor jönnek értük a rendőrök. (A fél azért túlzás lehet, de ő bizonyosan tud valamit...)
    Valószínűleg azért, mert "nem történt semmi".

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)