2011. február 8., kedd

Az előgondozás tapasztalatai III.


"A pszichiátriai betegségeket meg lehet előzni, megfelelő munkamorál biztosításával is." – írta egyik hozzászólónk.

A munka jótékony hatásáról magam is meggyőződhettem az előgondozás során. Egy esettel szeretném megerősíteni a fenti állítást.

Falusi környezetben élő középkorú férfi egyedül gondoskodott, schizofrén nővéréről, akivel ketten laktak egy házban. A férfi mezőgazdaságból tartotta fenn magát, szőlője, gyümölcsöse, állatai is voltak… Egész napját a földeken töltötte. Nővérét ellátva, a házban magára hagyta, de sok gondot okozott… pl. idegeneket engedett be, akik meglopták, vagy mosás közben eláztatta nemcsak a fürdőszobát, hanem az egész lakást…
Kérte ugyan a soronkívüli elhelyezést, amit támogattunk is, de mégsem tudtuk férőhely hiányában felvenni… Egy hónap múlva kérték a halasztást.
A következő látogatásom során elmondta, hogy továbbra sem kérik az elhelyezést, mivel nővére állapotában tartós javulás következett be, már több mint fél éve…
Elmondta, mivel nem hagyhatta magára otthonukban testvérét, kivitte magával a földre dolgozni… Ha esett, ha fújt, reggeltől estig dolgoztak… A friss levegő, a föld, a napfény, a fizikai munka, az állatok gondozása, az értelmes, termékeny időtöltés, a hatékonyság, a nélkülözhetetlenné válás élménye, a jobb étvágy, a kevesebb gyógyszer, a pihentető alvás… min-mind hozzájárult a betegség tüneteinek lényeges csökkenéséhez, a kérelmező állapotának javulásához. Az orvosok is meglepődve, örömmel nyugtázták a változást…

A gondolatok elterelése, a hasznos munka, a tiszta levegő, a föld jótékony hatása hihetetlen javulást érhet el a betegek gyógyításában, kezelésében. Arról nem is beszélve, hogy a gyógyszerek csökkentésével jelentős anyagi megtakarítást lehet elérni…

Eltelt több mint hét év, az illető személy úgy tudom, a mai napig nem került be intézményünkbe.


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

9 megjegyzés:

  1. Vannak még jó példák.Érzi,hogy szükség van rá,meg a testvéri szeretett felül írta a betegséget.
    Így van értelme még a beteg életének is. MATT

    VálaszTörlés
  2. Itt a hátba verés a menő!

    VálaszTörlés
  3. A Mi betegeink is jobban éreznék magukat ha nem leszedált állapotba tartanák Őket az orvosaink.
    Az ápolók meg embernek néznék Őket.Tisztelet annak aki a betegeket védte végig!

    VálaszTörlés
  4. Külön köszönöm Protestnek ezt az írást, mivel véleményem szerint az emberek mentális állapotán jelentősen lehet javítani, ha nem érzik magukat fölöslegesnek, dolgozhatnak, megnő az önbecsülésük.
    Nem véletlen, hogy amióta (évek, sőt évtizedek óta már) nő a munkanélküliek száma, sokkal több a mentális beteg.
    Ugyanez az a helyzet az idős "fölöslegessé vált" emberekkel is. Ha egyedül hagyják őket, a család vagy a társadalom se foglalkozik azzal, hogy a tapasztalataikat elismerjék és ne rekesszék ki őket, akkor bizony sokan depressziósakká, sőt nem egyszer öngyilkossá válnak. És persze felgyorsul a mentális leépülésük is.
    Ne felejtsük el, mi is leszünk öregek és azt kapjuk, amit adunk.
    Manó

    VálaszTörlés
  5. Az gyógyszerekkel nem szabad spórolni! Még meggyógyul spontán a beteg! Meg a gyógyszergyártók, forgalmazók képesek lennének büntetni is!

    VálaszTörlés
  6. Értelmesebb életük lehetne,ha nem volnának ennyire a gyógyszerekkel el butítva. De az orvosaink nem kapnának jutalmakat,mert kevesebb lenne a gyógyszer fogyasztás. Munkás

    VálaszTörlés
  7. Na meg ha másik patikába kedvezményt is adnának a sok gyógyszer kiváltásának árából,igaz nem a főorvosék zsebét szaporítaná hanem az Intézetét.
    Dolgozó

    VálaszTörlés
  8. Még engedélyük nem volt érvényes menyi receptet írtak fel?

    VálaszTörlés
  9. Eleget ahhoz,hogy büntetést kapjanak.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)