Mint mostanában oly sokszor, ismét szembekerültünk egy irománnyal arról, hogy nem történt semmi! Ebben az esetben már odáig jutott a cikk tisztelt szerzője, hogy opusként emlegeti az igenis megtörtént, nagyon szomorú eseményről szóló írásokat! A műfaji meghatározással kapcsolatban az jutott eszembe, hogy vagy nagyon boldog, hogy ismer ilyen szót, (a jelentését nem tudja,) vagy fogalma nincs arról, hogy mi is történt. Az utóbbi tűnik valószínűbbnek. Elmondták neki, hogy mit várnak tőle, és erre az opusra tellett. Ez is valami, de egy újságíró tollából szánalmas! Ez az, amikor rendelésre kell írni!

A szenvedő alanyai vagyunk ezeknek az egyre elkeserítőbb, kiábrándítóbb eseményeknek! Néha már azt mondjuk, hogy feladjuk! Lehet, hogy ezeknek az irományoknak az a feladata, hogy ismét megerősödjünk és azt mondjuk, hogy mindent lehet, csak némán szemlélni nem!? Én is elolvastam a fent említett opust egyszer, kétszer, majd többször is, de csak odáig jutottam, hogy újabb esemény borzolhatja a kedélyeket! Itt nem csak szemem akadt el, hanem a lélegzetem is!  Gondolataimban a borzongást a hullámvasúttal társítottam. Ott még sikítani is lehet! De itt csak a lelkem sikított némán! Nekem nem a kedélyemet borzolja, engem ez a hír mélységesen lesújt!

Majd csak, úgy írja le, mintha az időjárásról tájékoztatna bennünket, hogy az intézmény azért került címlapra, mert volt olyan, aki hangot mert adni (szolgálati út betartása után) véleményének, hogy milyen iszonyatosan kiszolgáltatottak (megvertek, stb...) a lakóink.

Felháborítónak tartja a tisztelt újságíró, hogy az is kiderült, sőt durva vádnak nevezi, hogy lakóinkkal vizeletet itattak tea helyett az ápolók! Pontosítsunk, nem az ápolók, csak egyes ápolók! Nagy különbség! Sőt odáig merészkedik, hogy azt mondja, írja, kevesellték a népszerűséget, a figyelmet a jelentők! Ha igaz (ami valószínűleg megtörtént), akkor a lakók már az első adag teát sem kérték volna!

Írja továbbá - csak úgy szabadon az író után, nem szó szerint idézem -, hogy a Bírósági tárgyaláson bizonyára ki lesznek vesézve a szexuális vádak, egyebek. Hát már ez csak így működik, egy tárgyaláson vesézgetünk, vesézgetünk... Az viszont, bizonyosan nem poén! Kérdezem, mi volt eddig poén? Tehát, ami nem poén - itt ír egy csomó nevet kezdőbetűvel jelölve - a személyiségi jogok pere, már majdnem 10 cm magas az ügyirat... na, ott aztán lesz ám fejek porba hullása!

Felhívom szíves figyelmét, hogy a lakók ügyének bírósági anyaga már közel 10 kg (vagy több).

Ha én lettem volna, de nem én voltam, akkor úgy csináltam volna, hogy legyen vége a tárgyalásoknak! Ha megvolt az ítélet kihirdetése és bebizonyosodott a jelentők hazugsága - de csak akkor - indítottam volna a pert, az én nagyon súlyos bántódásom ügyében!

Arról még nem is írtam, hogy nem U volt aki kirobbantotta az önök által botránynak titulált eseményeket. De ezt már szinte mindenhol leírták, elmondták, ha eddig nem értették meg, nem is fogják!

A tisztelt újságíró esélyt sem ad az igazságszolgáltatás döntésének! Minősíti a jelentőket, elbagatellizálja az eseményeket. Ön szerint egyedül ami nem poén, már tudjuk, a 10 cm magas ügyirat tartalma!

Én mindenkit tisztelek - előre köszönök bent a munkahelyen és az utcán is - de mégsem mindenkit szívből, igazán. Aki egy halálesetre azt írja, hogy borzolhatja a kedélyeket, döntse el a fenti mondatból, hogy hova tartozik. Így hátha nem lesz vaskosabb a 10 cm magas ügyirat.

Újságíró létére pellengérezi a pályázatokat? Tudomásom szerint a pályázat ügyében egy bizottság hivatott dönteni. Ön ennek tükrében etikusnak tartja, hogy ily módon - mintha a bizottságnak üzenne - foglalkozik a pályázatokkal? A "Cica blogger" én vagyok, nem U! Sajnos már bánom, hogy nem pályáztam, de nincs szakvizsgám. Utólag tudtam meg, hogy nem is kell, ráér évek múlva is. Most már mindegy. 

Még egy gondolat, igen az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, de csak az ítélet kihirdetéséig! Addig bízzuk a bíróságra!

Az ítélet kihirdetése után kötelező lesz önkritikát gyakorolni, kinek - kinek beosztása szerint.

.