2011. szeptember 5., hétfő




Mint mostanában oly sokszor, ismét szembekerültünk egy irománnyal arról, hogy nem történt semmi! Ebben az esetben már odáig jutott a cikk tisztelt szerzője, hogy opusként emlegeti az igenis megtörtént, nagyon szomorú eseményről szóló írásokat! A műfaji meghatározással kapcsolatban az jutott eszembe, hogy vagy nagyon boldog, hogy ismer ilyen szót, (a jelentését nem tudja,) vagy fogalma nincs arról, hogy mi is történt. Az utóbbi tűnik valószínűbbnek. Elmondták neki, hogy mit várnak tőle, és erre az opusra tellett. Ez is valami, de egy újságíró tollából szánalmas! Ez az, amikor rendelésre kell írni!


A szenvedő alanyai vagyunk ezeknek az egyre elkeserítőbb, kiábrándítóbb eseményeknek! Néha már azt mondjuk, hogy feladjuk! Lehet, hogy ezeknek az irományoknak az a feladata, hogy ismét megerősödjünk és azt mondjuk, hogy mindent lehet, csak némán szemlélni nem!? Én is elolvastam a fent említett opust egyszer, kétszer, majd többször is, de csak odáig jutottam, hogy újabb esemény borzolhatja a kedélyeket! Itt nem csak szemem akadt el, hanem a lélegzetem is!  Gondolataimban a borzongást a hullámvasúttal társítottam. Ott még sikítani is lehet! De itt csak a lelkem sikított némán! Nekem nem a kedélyemet borzolja, engem ez a hír mélységesen lesújt!

Majd csak, úgy írja le, mintha az időjárásról tájékoztatna bennünket, hogy az intézmény azért került címlapra, mert volt olyan, aki hangot mert adni (szolgálati út betartása után) véleményének, hogy milyen iszonyatosan kiszolgáltatottak (megvertek, stb...) a lakóink.



Felháborítónak tartja a tisztelt újságíró, hogy az is kiderült, sőt durva vádnak nevezi, hogy lakóinkkal vizeletet itattak tea helyett az ápolók! Pontosítsunk, nem az ápolók, csak egyes ápolók! Nagy különbség! Sőt odáig merészkedik, hogy azt mondja, írja, kevesellték a népszerűséget, a figyelmet a jelentők! Ha igaz (ami valószínűleg megtörtént), akkor a lakók már az első adag teát sem kérték volna!
Írja továbbá - csak úgy szabadon az író után, nem szó szerint idézem -, hogy a Bírósági tárgyaláson bizonyára ki lesznek vesézve a szexuális vádak, egyebek. Hát már ez csak így működik, egy tárgyaláson vesézgetünk, vesézgetünk... Az viszont, bizonyosan nem poén! Kérdezem, mi volt eddig poén? Tehát, ami nem poén - itt ír egy csomó nevet kezdőbetűvel jelölve - a személyiségi jogok pere, már majdnem 10 cm magas az ügyirat... na, ott aztán lesz ám fejek porba hullása!

Felhívom szíves figyelmét, hogy a lakók ügyének bírósági anyaga már közel 10 kg (vagy több).
Ha én lettem volna, de nem én voltam, akkor úgy csináltam volna, hogy legyen vége a tárgyalásoknak! Ha megvolt az ítélet kihirdetése és bebizonyosodott a jelentők hazugsága - de csak akkor - indítottam volna a pert, az én nagyon súlyos bántódásom ügyében!

Arról még nem is írtam, hogy nem U volt aki kirobbantotta az önök által botránynak titulált eseményeket. De ezt már szinte mindenhol leírták, elmondták, ha eddig nem értették meg, nem is fogják!
A tisztelt újságíró esélyt sem ad az igazságszolgáltatás döntésének! Minősíti a jelentőket, elbagatellizálja az eseményeket. Ön szerint egyedül ami nem poén, már tudjuk, a 10 cm magas ügyirat tartalma!

Én mindenkit tisztelek - előre köszönök bent a munkahelyen és az utcán is - de mégsem mindenkit szívből, igazán. Aki egy halálesetre azt írja, hogy borzolhatja a kedélyeket, döntse el a fenti mondatból, hogy hova tartozik. Így hátha nem lesz vaskosabb a 10 cm magas ügyirat.
Újságíró létére pellengérezi a pályázatokat? Tudomásom szerint a pályázat ügyében egy bizottság hivatott dönteni. Ön ennek tükrében etikusnak tartja, hogy ily módon - mintha a bizottságnak üzenne - foglalkozik a pályázatokkal? A "Cica blogger" én vagyok, nem U! Sajnos már bánom, hogy nem pályáztam, de nincs szakvizsgám. Utólag tudtam meg, hogy nem is kell, ráér évek múlva is. Most már mindegy. 

Még egy gondolat, igen az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, de csak az ítélet kihirdetéséig! Addig bízzuk a bíróságra!
Az ítélet kihirdetése után kötelező lesz önkritikát gyakorolni, kinek - kinek beosztása szerint.
.

20 megjegyzés:

  1. Önkritika? Primitíveknek? Ugyan hová gondolsz?

    VálaszTörlés
  2. Erről a firkászról ne feltételezz semmi jót! Önálló gondolata nincs, úgy beetetik, mint a pinty. Ja és a másik felet meg se kérdezi.

    VálaszTörlés
  3. Hallottam, hogy egyik igen fontos embert is kikritizált, bemocskolt és most Baján van folyamatban a tárgyalása, mert feljelentette becsületsértésért és rágalmazásért. Remélem eltiltják majd az írástól.

    VálaszTörlés
  4. Hallottam egy viccet!
    Ezentúl ha bármilyen vezető botrányba keveredik akkor nem küldi el a fidesz hanem egy szobával arrább költöztetik :)

    VálaszTörlés
  5. Az óra járásával egyező irányba...

    De akkor mi lesz a két "dolgossal", akik még nem dolgoztak az intézményben? Tudják, a belső ellenőrrel, aki megyei ellenőrök szerint, sosem ellenőrzött senkit, akit kellett volna, meg a "minőségi" szakemberrel, aki csak kívül produkált eddig minőségi munkát a saját vállalkozásába?

    Vagy nálunk még az óra is visszafele jár? Elgondolkodtató.

    VálaszTörlés
  6. Ennyi ember eltud tartani két ingyenélőt! Mária

    VálaszTörlés
  7. 3. Számoló ! válasz 2011.06.11 21:52: BKMÖ-nél Nincsenek kínos kérdések!

    1 Hol van a 220 dolgozó kártyapénze?
    2 10 év alatt miért nem kaptuk meg?
    3 Miért nevezte ki további 5 évre mikor tudta,hogy gyanúsított?
    4 Miért nem küldte el véglegesen?
    5 Miért bújtatja még az igazgatónőt?
    6 Miért nem állította le a hazugságért tüntetést?
    7 Betegverőket miért engedi beteget ápolni?
    8 Már vádlottak és még mindig itt tartja,nincs lelkiismeret furdalása,hogy ez elítélendő?
    9 Miért alkalmazza tovább az alkoholista orvosokat?
    10 Miért nem álltak ki a betegeikért az orvosok?
    11 Belső ellenőrt miért alkalmazza?
    12 Nem dolgozott 10 éven keresztül,nem talált semmit akkor miért alkalmazza ?
    13 Miért nem az iskolázottságuknak megfelelő beosztásba vannak a dolgozók?
    14 Miért nem találták meg problémákat azok akik itt vizsgálódtak?
    15 Nem volt szabad nekik találni?
    16 miért akarták lebeszélni a jelentőket a jelentésről?
    17 Miért nem álltak melléjük és kivizsgálták volna becsületesen?
    18 Helyesnek tartja azt,hogy aki a betegekért ki áll és ír, azt elküldik a betegverőket meg alkalmazzák?
    19 A foglalkoztató építésére tényleg csak fele pénzt utalták át ?
    20 Vagy hazudott a főápoló?
    21 Meddig szándékozik a hazugságot pártfogolni?
    22 Mikor jut el a tudatáig ,hogy Ön szolgálja még ezeket a beteg embereket is?
    23 Miért nem az Ő érdeküket képviseli?
    24 Nem tudja vagy nem akarja az igazságot?
    25 Ön szerint meddig tudja még itt tartani a bűnösöket?
    26 Csalásba sikkasztásba Ön is benne van?
    27 Mekkora Összeg az amiért a pátját a becsületét oda adta, ezekért a bűnösökért?(Betegverőkért hazudozókért?
    28 Remélem nem kínosak a kérdéseink?
    Holnap délután táblán olvashatja!
    29 Ugye ezekre válaszolni fog?
    30 választ kapunk rá?. Nincsenek kínos kérdések titkok? válasz 2011.06.02 17:42:45
    36 Miért nem kapunk veszélyességi pótlékot?ha ilyen veszélyesek a betegek?
    37 A hetes osztályon vannak a legsúlyosabbak,Ki teszi el a veszélyességi pótlékot?
    Ica a volt igazgató?
    38. Anonim válasz 2011.06.02 17:34:29
    38 Miért alkalmaznak hazudós papot igazgatónak?

    Kérdések szaporodnak.
    39 Szabadság kiadását nem tudta volna megoldani az új igazgató?
    40 Nem tud át tenni egy dolgozót a szabadságon levő helyére?
    41 Jó dolgozónak ennyit ér a 10 éves munkája gyakorlata?
    42 Papocska nincs benned emberség? Hogy lehettél pap?
    37. Evelyn válasz 2011.06.01 16:56:10
    A BKMÖ mikor írta ,írja ki a pályázatot a kiskunhalasi pszichiátriai otthon igazgatói posztjára? Milyen feltételeknek kell megfelelni? Köszönöm a tájékoztató válaszukat.
    Tisztelettel Evelyn.
    36. Anonim válasz 2011.05.29 22:57:51
    31 Mit tudnak ezek a volt igazgatónők amiért a becsületét
    az iskolát a lakóotthon biztonságát hazugsággal veszélyezetetí hírnevét tovább rombolja az igazság helyett.
    32 Csalással sikkasztással okirat hamisítással vádolt ex igazgatót miért engedi leltározni??
    33 Azért,hogy papíron minden meg legyen?
    34 A kiállított festményeket ki lopta el?
    35 Bányai úrnál hány van belőle ?

    43.kérdés! Meghallgatja az új igazgató a dolgozó álláspontját mielőtt fegyelmit ad neki?
    44 Miért kell át helyezni a dolgozókat,amikor a betegek megszokták jól végzi a rábízott munkát?
    45 Valamelyik főnővérnek nem tetszik? Arra gondolnak Ő is jelentett valamit?
    Ne,hogy feledésbe kerüljenek a kérdések.
    46 A ki lépett dolgozónak miért nem lehetett szabadságot adni? Amikor a párja veszélyeztetett terhes volt?
    47 Egy papba nincs ennyi emberség,hogy megértse a párját szeretné orvoshoz vinni?
    48 Üdülési csekket miért nem kapunk?
    49 Vásárlási utalvány milyen időközönként jár?
    50 Miért nem kaptunk csak egyszer egy évben karácsony előtt? Úgy tudom minden g hónapba jár.
    51 Bányaiék egész évben a mienkéből vásárolnak?
    A gyanúsitgatások elkerülése végett Nem U:E,Nem P.P hozta ide a kérdéseket. Bennfentes

    VálaszTörlés
  8. Nem kettőt, harminckettőt!

    VálaszTörlés
  9. Az a baj a firkászokkal, hogy ugyanazt a liberális "csecst" szopták mindnyájan, bármely oldal tollnokaivá is szegődtek el.
    Ezért lassan mindegy melyik médiumot tekintjük meg, mert mindenütt ugynannak szolgálnak, s az agyuk is egy srófra jár.
    Ezért nem érthetjük meg őket.

    VálaszTörlés
  10. Ha egy újságíró csak összeollózni tud egy cikket, - s azt is hibásan teszi - ráadásul etikátlanul, akkor legalább fizethetne annak, akitől idéz!

    Nyilván felületes olvasója a blognak, mert ha nem így lenne, akkor nem írna butaságot!
    Pl. a „senkit nem érdekel” kezdetű mondatainál elmondhatná, hogy kivéve U. alias Protest.
    T.i. a blogon megtalálhatja azokat az írásait, és korábbi intézményvezetőnek címzett hivatalos leveleit - melyek vsz. a kukába landoltak -, melyben több ízben szót emel nemcsak az intézmény dolgozóiért, hanem konkrétan a 7. osztályon dolgozókért... Vagy amikor szót emel, hogy kezdeményezzen igazgatónő eljárást azon beteg ellen, aki késsel támadt a takarítónőre, folyamatos felügyelet mellett! De az intézményvezető nem indított eljárást, inkább házon belül "elintézte". Ahogyan azokat a szexuális visszaéléseket is sikerült szőnyeg alá söpörni, amelyek évekre visszamenőleg, több dolgozóval összefüggésben is bizonyságot nyertek…
    S ha nem hallott volna még arról, hogy U. annak a fiatal nőbetegnek az intézménybe történő felvételét - előgondozást végző szakemberként - elutasította, aki több kollégát bántalmazott már azóta, sőt utóbb csomókban tépte ki egy kolléga haját... igaz, kartörése miatt magyarázkodhatott a mb. igazgató. Ugyanaz a beteg volt az, akit majdnem halálra vert egy másik lakónk, mert "megcsalta". Ha hallgatnának szakemberekre időnként – pl. U-ra -, elkerülhető lett volna az intézmény hírnevének hírhedtté válása.
    A fentiek értelmében tehát, azt kellett volna írnia, hogy az bezzeg senkit sem érdekel… kivéve Uray Erzsébetet.

    Tudja, ha a mi szakmánkban úgy dolgoznánk, ahogy ön teszi - felülről utasítva miről írhat, miről nem, azon belül is, hogy miről mit írhat, mit képviselhet, melyik oldalon kell állnia, mit kell elhallgatnia, s mit elferdíteni, hogy az igazságból gazság legyen - akkor bizony sok ember halálát, kárát okoznánk... Mert itt a hozzáértés hiánya kedves P. úr emberéleteket követel…
    Ezért védi a vezetést, vagy a verőembereket a betegekkel és szakmaisággal, és az alapvető normákkal szemben? Mert maga azokat az embereket tartja normális felének a társadalomnak, akik a betegeket bolondoknak hívják! Igaz, ha azt tudom, hogy hazánkban minden a fejetetejére állt, akkor könnyebben megértjük önt is. Bár, - ahogy többször olvastuk már U. E-től – nem értünk önnel egyet.
    Ha igaza van, akkor viszont a „bolond” firkász és a „bolond” verő is egy tőről fakad… Így már érthető, hogy miért azokért áll ki, s miért azok rokonszenvesek önnek, akik a betegeket verik, veszélyeztetik, és aljas módon kihasználják, visszaélnek a kiszolgáltatottságukkal és a korlátozottságukkal. Hiszen mindenki, a magához hasonlóval érzi jól magát…

    Azt meg végképp nem értem, hogy miért zavarja az önt, ha egy szakember pályázik a vezetői állásra, s miért nem zavarta, zavarja, ha ezt nem szakemberek teszik, vagy tették eddig? Nem kell válaszolnia, mert már megtette…

    Azért én az ön helyében, megkérdezném a pszichológusomat erről! Tudja, valakiknek az ilyen szintű lekezelése, általában érintettségre vall…

    VálaszTörlés
  11. Valaki hiányolta a minőség ellenőrt. Elmondanám júniustól már nincs az intézetben munkaviszonya. Nem hinném, hogy a megyének annyi pénze lenne, hogy be sem kell járni és fizetnek érte.:)))
    Csak a feleségét hordja be dolgozni és már távozik is és végzi a saját maszek munkáját!!

    VálaszTörlés
  12. Bennünket mezei dolgozókat meg 10 percért is b@szogatnak ha előbb elmegyünk.

    VálaszTörlés
  13. Nem tudom ha ennek az újságírónak a hozzátartozójával bánnának így mint itt némelyik ápoló a lakókkal akkor is ílyen cikket írt volna?
    Vagy talán akkor a hozzátartozójának az érdekeit, emberséges gondozását helyezné elötérbe. A beteg ember is ember! Vannak jogai még ha beteg akkor is! Joguk van a verés nélküli életre! Önszántukból a szexre,nem néhány perverz ápoló aljas kívánságát,utasítását végrehajtva szexelni vagy orálisan kielégíteni a másik beteget. Ilyenkor az ápolók élvezkedtek ezeken a betegeken? Ők betegebbek mint a lakók! István

    VálaszTörlés
  14. 20,17 Az már jó ha magától rájött,hogy rá semmi szükség nincsen. Eddig sem foglalkozott semmivel,esetleg csak azzal,hogy minőségi verést kapjanak a betegek.

    VálaszTörlés
  15. Most van a kihelyezett kormány ülés! Keresik a hiányzó 100 milliárdot, honnan lehetne pótolni!
    A 3 ingyenélővel kéne visszafizettetni a 10 év munkabérét! Meg a szomszéd szobába áthelyezett extól, kéne megvonni a fizetést hisz beosztása sincs! Csak úgy elvan havi nagyon sok pénzért! Ezzel is belehetne dugni egy hézagot!

    VálaszTörlés
  16. Birják az egyszerű melósok az adófizetést a kevés fizetésükböl,a Megyénél meg gyözik elkölteni vagy eltüntetni. Ha olyan embereket is alkalmaznak akik nem csinálnak semmit a fizetésükért. Az ilyen eseteket is a szegényebb réteg fizeti meg.
    Ésszerű odafigyeléssel döntésekkel az ilyennek ki küszöbőlhetőek lennének. De a Fenntartó ilyenekre nem figyel oda,nem ellenöriz megbizhatóan. Az a lényeg nekik,hogy Veránkára jusson ott lehessen etyepetyézni. Meg ünnepélyes átadás októberben,de február 28-ra lesz készen plusz 49 millióval több pénzért.
    Még az a kérdés,hogy lehetett átadni októberben,ha nem volt kész? Vagy hazudnak a politikusaink reggel délben és este? Ez már a Fidesz nem az MSZP. Ibolya

    VálaszTörlés
  17. Mindegy milyen párt a beteg embereket,meg a szegényeket nem képviselik. Csak a gazdag rokonaiknak ,barátaiknak legyen kedvező a törvénykezésük. 48 ezerért dolgozzanak a munkanélküliek,Ők meg milliókat tesznek zsebre amikor a tanácsadóik döntenek helyettük sok pénzért. Akkor Ők minek is vannak? Miért veszik fel a milliókat? Gábor

    VálaszTörlés
  18. Ki az aki azt írta nincs már az intézetben a minőség ellenőr? Hisz tegnap is egész nap bent volt!

    VálaszTörlés
  19. 20,01 600millióért vettek a kormánytagoknak gépkocsit. Ezért kaphatnak a közmunkások 48ezer forintot majd rajtuk megspórolják.

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok!
    Hát, így a bejegyzéseket olvasva, jól összehordta a szél a szemetet a közigazgatásban a vezetők tekintetében! Nem látja ezt senki!
    Az én főnököm is zsarnok! Nálunk a történtekhez hozzátartozik még az is, hogy pár dolgozónak (köztük nekem is) kötelességünk a minisztériumi "nagyembereknek" megrendezendő tivornyák alkalmával főzni, feltálalni és a végén eltakarítani a szemetet, amit a sok részeg hagy maga után. Mert ugye mindig az aktuális kormánytól függetlenül, a minisztériumi mindenhatóknál dől el a szervezet jövője. A jó nagy nyelvvel rendelkezők pedig használják is e szervüket, mi pedig akár hétvége van, akár hétköznap, vegyük megtiszteltetésnek, hogy szolgaként dolgozhatunk.
    Én most kiestem e megtisztelő munkából, mert a sok stressz is hozzájárult valószínüleg, féllábbal a sírban vagyok. Rákos betegen várom a sorsom kiteljesedését.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)