2013. március 3., vasárnap

A Blog válaszol – Beteges…



„Az ügyészség is olvassa abloggot és ir is abloggnak.Az ügyészség is rendelkezik seggnyalókkal.Egyébként nincsenek áldozatok és aki elhunyt az intézetben annak oka betegség volt és nem bántalmazás.Itélethirdetés mindig van.Ez nem jelenti azt hogy meg is történtek azok amivel vádolják az érintetteket.De gondolom Te ezt tudod hiszen többször volt már ügyed a hatósággal.Engem ez gondolkodóba ejt,olykor már azt hiszem :beteges.Kérdezem melyik terrorról beszélsz a mostaniról?Ezzel kellene foglalkozni amig nem késő.Persze ha titkon reménykedsz a visszatérésbe megértelek ha távol kivánsz maradni.Zsozso”
.
--------------
.
Lehet, hogy az ügyészség is olvassa a blogot, de nem vsz. hogy ír rá. Az ön feltételezése (hogy „az ügyészség is rendelkezik (?*szerk.) seggnyalókkal”) abból fakadhat, hogy ott is hierarchikus (hatalmi) rendszerben dolgoznak, mint az egészségügyben, amely köztudottan generálja az ilyen jellemtelen magatartást, bár csak akkor, ha nem megfelelő emberek, nem megfelelő helyen vannak…
Az áldozatok kifejezést nem venném a számra az ön helyébe, hanem azon kutakodnék, hogy milyen szerepe is volt ebben önnek közvetve, vagy közvetlenül? Ráadásul én csak az elhunyt áldozatokról írtam, a sok megcsonkított lélekről, kirabolt, kisemmizett, megalázott, megbetegített áldozatról nem eleget. Talán az ő tragédiájukat is elvitatja?
Abban igaza lehet, hogy a haláluk oka a betegség volt, de nem az övéké, hanem az elkövetőké, az őket körülvevőké (heteroagresszivitás, szexuális erőszak és különböző aberrációk, megalománia, pszicopátia, fenyegetés, terror, rablás, zsarolás és sorolhatnánk a többi betegessé váló torzulást). Önvizsgálatnak lenne itt a helye és például annak, hogy mindenki átgondolja, hogy ki, miben vétkezett, hibázott és milyen mulasztást követett el, megsértve ezzel az ellátottak és a munkatársak legelemibb jogait.
Valóban nem jelenti az, ha valakit megvádolnak, hogy azt elkövette is az illető, de a mi esetünkben azt kellene kérdeznünk, hogy más elkövetők miért nem kerültek bíróság elé a mai napig?
Igaza lehet abban is, hogy beteges, ha valakit ártatlanul a bíróság, ügyészség elé citálnak, rabosítanak hamis vádak alapján… de ezt ön pontosan tudja. Ahogy azt is, hogy ma az a beteges, ami egészséges, az az abnormális, ami normális… Mert az igazságért és a tisztességért való kiállás akkor is helyes, ha a tömegek az ellenkezőjét teszik… és nem mellesleg az egyetlen út, amely járható…
Melyik terrorról beszélek – kérdezi ön.  Mert van különbség terror és terror között? Gondolom ön egy régi „bútordarab”, aki az előző vezetés kegyeltje volt, írása és mondandója alapján nem érdemtelenül. Legalábbis az ő értékrendjük szerint.
Én nem titkon reménykedek… a visszatérésbe sem…  Az ön állítását cáfolja még az Álláskeresés (kattintson!) című bejegyzésem…

Írtam, azt is, hogy a változásban reménykedek… de ön ezt is tudja… Ahogy azt is, hogy hozzászólása szándékos provokáció, amire csak azért válaszolok, hogy hátha más fejekben legalább sikerül rendet rakni…

A távolmaradásomról pedig csak annyit: még mindig itt vagyok, amit már sokszor én sem értek…  



Levélküldés: ITT!                   Facebook

26 megjegyzés:

  1. Max egyetértek azzal az igazi bűnösök miért úszták meg, mármint azok akik ténylegesen elkövették, a súlyos bántalmazásokat? De arra kiváncsi lennék ezek az ápolók, hogy néznek azon kollágák szemébe akik valójában tudják az igazat és a halgaásukkal megvédték őket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megmondom! Nem néznek a szemükbe, lesütött fejjel köszönnek, közben úgy tesznek mintha fontos dolguk lenne!

      Törlés
    2. Egyetértek, sőt közösségi oldalakon meg egyáltalán nem ismernek!

      Törlés
  2. Teljes mértékben egyet értek a 10,09-kor íróval. Az 5,54-es egy provokátor.

    Az egyik vádlott ügyvédje miért volt a hétvégén az ex igazgatónőnél?
    Mellesleg megjegyzem pont azt a személyt védi, akihez az igazgatónő
    szorgalmasan járt mielőtt a kihallgatása volt az egyik jelentőnek,
    a családjánál történt autó kiégések ellőtt.
    Ez az ügyvéd zaklatta otthonába az egyik jogtalanul kirúgott dolgozót.
    Miről beszélgettek? A ki nem fizetett bankkártya hozzájárulásról, ami havonta 220x 2000forint,vagy a többi betegverőért akarnak újabb tüntetést szervezni.
    Gabi

    VálaszTörlés
  3. Drága 18:59 -es.Csak nem megbizott kukkoló vagy!!!Honnan tudod kijár az ex-hez.Kinek aseg...nyalod?Ugye tudod,hogy az engedélynélküli megfigyelés büncselekmény?Én kb.10 éve dolgozom itt,de tudomásom szerint eddig csak egy személyt T.Cs.küldték el azt is az integrátorok.Bocs U. E.-t kollégái kérésére mentették fel a munkavégzés alól. A visszatérés tehát adott.!!!Mindent bele Erzsike ahogy szoktad!!!A második igavonóB.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engedély nélküli megfigyelés? Arról beszél, hogy arra járt valaki és meglátta ki megy be az ex igazgatónőhöz, s ezzel már bűncselekményt követne el? Vagy azzal, hogy írt a blogra?

      Törlés
    2. Teljes véletlen jártam arra,nyitott szemmel közlekedve másként nem is tudok.
      Csak rá kérdeztem, kérdezni szabad vagy nem?
      Amikor a vádlotthoz járt az ex, akkor sem leselkedtem,csak éppen arra mentem,mert az az út volt a legrövidebb a célom eléréséhez.
      Nem T.Cs.- re gondoltam,te sok mindent nem tudsz,mert nincs saját véleményed az ügyről csak amit beléd sulykoltak.
      Gabi

      Törlés
  4. 08:33-nak !
    Kollégái kérésére? Röhögnöm kell, de egyben szomorú is vagyok, hogy lenne bárki is aki ezt a szöveget el is hinné. (Ugyan már, említsen még egy esetet, amikor a kollegák bármely kérését is figyelembe vették volna)
    Az Erzsike tárgyalásán a kollegák már egészen másképpen nyilatkoztak az un. "saját kérésükről", de ha szíveskedne érthetően megmagyarázni, hogy egy majd 2 éve távol lévő kollega hogyan is lehetne a kollegái részére összeférhetetlen, nagyon megköszönném.
    Attól, hogy valaki blogot szerkeszt, attól még a munkahelyén még korántsem viselkedik összeférhetetlenül, különösen, ha nincs is ott.
    A "kérelmezők" nyugodtan szemen köphetnék magukat, még ha állásuk féltése miatt is vettek részt ebben az aljasságban.

    VálaszTörlés
  5. Az Ön helyében én inkább szomorú lennék. Valóban aki két éve távol van mi jogon birál másokat?Én ott dolgozom,de ön még csak madárlávlatokból semlátta az intézetet..Vagy még is?Kedves jogász Úr! Önt nem láttam egyelen egy tárgyaláson sem. Én viszont ha nem is mindegyiken de ott voltam!!!!??? A második B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Idiota Te a diliházban voltál nem egy zárt tárgyaláson!

      Törlés
    2. Egyébként pedig, nekem se mindegy, hogy hogyan alakul a szakma, a kollégák és a betegek sorsa... Az építő kritika pedig mindannyiunkra ráfér...

      Törlés
    3. Nem kell ott lenni ahhoz, hogy lássa az ember: kilóg a lóláb!

      Törlés
  6. Én belebetegettem a terrorba, ott is kellett hagyni a munkahelyem! Lehet nem lett volna semmi bajom ha nincs a kiváltó ok! :( Biporális affektív zavarom van ami nagyon nehezen tartható rendben, sőt nem gyógyítható, csak rosszabb lesz mindig. Nem tartanák itt ha nincs a majd 1 évtizedig tartó terror! Azzal is tisztában vagyok előbb utóbb egy ilyen intézet lakója leszek ha addig nem megyek önként a másvilágra :(

    VálaszTörlés
  7. Na akkor pontosítsunk kedves 09:06 !
    Mindannyian igencsak távol vagyunk az Országház épületétől mégis jogunk van bírálni/megítélni az ott történteket, ugye?
    Miért lenne ez akkor éppen a halasi Intézet esetében másképpen? miért ne tehetné bárki is szóvá kívülről az ottani visszásságokat?
    Nem tudom, hogy melyik tárgyalásról is beszél, de a munkaügyit én biztosan jobban ismerem, mint Ön, még ha a tárgyalásokon nem is voltam személyesen jelen.
    Ha figyelmesen olvassa a soraimat, akkor remélhetőleg megérti azt, hogy a kifogásolásom arra vonatkozik, hogy valaki, aki már hosszabb ideje nem tartózkodik a munkatársai körében, az nem lehet azért összeférhetetlen, mert blogot üzemeltet. Ilyen alapon a más hitvallású, pártállású, stb. is összeférhetetlennek lehetne tekintendő.
    Kiemelten felhívnám a figyelmét, hogy az Ön által képviselt álláspont szerint akkor csak az adott munkahelyen dolgozók lennének jogosultak kifogással élni, de ugye tudjuk, hogy erre szinte soha sem kerül sor, hiszen az elkövetők maguk nem igazán szoktak "reklamálni".
    Kívülállóként emeltem fel szavam a fogyatékos gyermekek érdekében, azt pedig, hogy alappal tettem-e azt a jogerős ítélet igazolja.
    Ráadásul én vállalom nevem, ellentétben Önnel (is) aki ugye csak névtelenkedik, élve a más adta lehetőségével. Vicces!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bloggot már akkor is üzemeltette amikor még az intéményben dolgozott,A PER ezt az idöszakot vizsgálja.Ugye Maga sem állitja hogy az igazságszolgáltatásunk olyan korrupt lenne ahogy azt azérintett fél állitja?Ha ismerné amostani viszonyokat nem kifogásolná anévtelenséget.Egyébként a Detonátor is ép ugyan az.Zsozso

      Törlés
    2. Ne adja mások szájába azt, ami az önéből származik: "Igazságszolgáltatásunk olyan korrupt lenne..."
      Ismerem a mostani és a régi viszonyokat is, de ön a réginél is ugyanolyan viselkedést tanúsított, mint most: névtelenség mögé bújva, igaztalanul vádaskodik. Eltelt egy évtized és semmit sem tanult... Régen se kifogásoltuk, ha valaki mondott valamit, ahogy most sem kifogásolnánk, ha mondana is valamit... Egyébként jól ismerjük... azt is tudjuk melyik irodában gyűltek össze ideírni a blogra írás tiltásának időszakában.
      Detonátor is "ép ugyan" mi? (Erre nem kell válaszolnia!)

      Törlés
  8. Kórházban volt Uray Erzsébet amikor írták az összeférhetetlenséget róla.
    A bírónő ezt nem vette figyelembe,akkor nem is írhattak ilyet.
    Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugy látom nem vagytok tisztában az összeférhetetlenség fogalmával.Kattincs erre a neten és mindjárt megvilágosodsz!

      Törlés
    2. Kattintottam, és csak az lehet összeférhetetlen, aki dolgozik.

      Törlés
  9. Kíváncsi lennék, hogy a vádlottak egészségi állapotát megvizsgáltatták-e?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyára a munkaügyi perre gondolsz!Ezzel én is egyett tudnék érteni.

      Törlés
    2. A munkaügyi perben nincsenek vádlottak. Kár, hogy ír, ahelyett hogy olvasna. Újra és újra, hátha akkor sikerül megértenie.
      Egyébként valóban, a tanúkból mindig lehetnek vádlottak.

      Törlés
  10. A hamis tanúzást a törvény bünteti!
    A betegverőkért tartott zöld lufis tüntetésen hány hamis tanú volt jelen?
    Munkás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokan voltak! kevés volt az aki önszántából volt jelen.
      Kötelező volt támogatni a hazudozást,vagy a kapuban várnak a helyemre.
      Ez volt a választék.
      Mária

      Törlés
  11. Na azért ha valaki nem akart el menni az nem is ment el.
    Látszik hogy ki volt ott, vagy nem látszik???
    Csak ezek után kellene véleményt mondani ugyanis aki nem volt ott az mégsem került az utcára.
    Valószínű az beírás csak riogatás, persze azért igazságot is tartalmaz.

    VálaszTörlés
  12. Akik nem értettek egyet a tüntetéssel,és a lelkiismeretükre hallgattak azok megoldották,hogy ne keljen ott lenni.Ki fodrászhoz volt bejelentve, ki orvoshoz ki elutazott,arra a napra amikor a tüntetés volt.
    Le a kalappal előttük,csak többen is lehettek volna.
    Krisztián meg kérte senki ne nyilatkozzon a halas médiának,(más médiumok nem tartották ezt a cirkuszt életképes hírnek) küldjék hozzá a riportereket ez is sokat elárul a betegverésről gondozásról.
    Meg a vezetők- -betegek viszonyáról.
    MATT

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)