Ha valaki ilyen segítő
munkahelyen, hivatástudattal látja el a munkáját, annak elvileg boldognak
kellene lennie…
Ha valaki segít másokon, ha ad
valamit másoknak, ami a másiknak is jó, akkor ő egy boldog ember. Ha valaki
tudja magáról, hogy jó ügyet szolgál, pontos, megbízható munkájával, megelégedett
lesz.
Tudjuk, mert jónak lenni jó. Mert boldog ember az, aki mit sem várva a viszonzásra, ad.
Mert nem az a megelégedett ember, akinek
sok van, hanem akinek elég van.
Nálunk azonban nem látunk sugárzó
arcokat, csak lehajtott fejeket, elrejtett tekintetet, titkos érzéseket. Mert a
bosszúra szomjazók vibráló idegrángása kíséri a kiválasztott áldozatokat, lesve,
keresve, mibe köthetnek bele. Az elkerülhetetlen találkozásnál a szemkontaktus
kerülésével igyekszik az ember a dúvad agresszivitását nem kihívni maga ellen,
de hiába… Űzi, mert mást nem tehet, a
gonosz nem hagyja nyugodni. Még nem elég… A hamis vádak, a legmélyebb
bugyraikból törnek a felszínre, ezért nem lehet más, mint önmaguk tükörképe –
egyszerű projekció: összeférhetetlenség, lopás, csalás, hazugság, sikkasztás, árulás,
rosszhiszeműség, rágalmazás… Mindazt
elkövették, amivel minket vádolnak, s amire mi nem vagyunk képesek.
Pedig nekünk, nincs miért lehajtani a fejünket… Nincs
miért tovább titkolni sérelmeinket, megaláztatásunkat… Eltörhetik a
gerincünket, úgy, hogy soha nem tudunk felegyenesedni többet járás közben, de
megtörni még sem tudják. Elpusztíthatnak, megölhetnek, de soha nem
uralkodhatnak életünk felett, sohasem pusztíthatnak el végérvényesen, mert ha
meg is halunk tovább élünk… Nem csak az Örökélet miatt, hanem azért is, mert
soha nem szabadulnak meg tőlünk… Végérvényesen beköltöztünk az elméjükbe, a (rém)álmaikba,
mert nem hajoltunk meg gonosz akaratuk előtt, mert vesztesek maradtak. A büszkeséget, a
becsületet, a méltóságot nem vehetik el, mert minél inkább erre
törekszenek, annál becstelenebbé, méltatlanabbá válnak. Sosem győzhetnek
végérvényesen, mert az igazsággal ők sem bírnak leszámolni. Értékeik, érdekeik
mulandóak, indulataik, mint emésztő tűz, belülről pusztítja el őket…
Milyen sajnálatos, hiszen
lehetett volna másképp is. Ha nem képesek azonban a belátásra, az azt jelenti,
nincs esélyük az életre… az Örökéletre sem.
Nemcsak magukat fosztják meg a boldogságtól, - ehhez joguk van a
liberális felfogás szerint,- hanem, mindenki
mást is az intézményben… Ez utóbbihoz azonban, még nekik sincs joguk. Ezért
kell majd felelniük
…
Levélküldés: ITT! Az utolsó döfés:
ITT!
"Mert megérdemeltem!" Facebook