2011. május 16., hétfő

Új botrányok a pszichiátrián
2011. május 16. | 04:00


Magyar Nemzet

Csuklótáji töréssel szállítottak kórházba egy beteget a múlt héten a kiskunhalasi pszichiátriáról – tudtuk meg. A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz. Információink szerint az eset azon az osztályon történt, amelynek két alkalmazottja tavaly januárban feljelentést tett kollégái ellen, mert azok több alkalommal brutálisan megvertek betegeket, homoszexuális erőszakot követtek el kezelteken; az ügyben azóta bírósági eljárás zajlik. Ezen az osztályon a napokban tűz ütött ki, amikor az egyik beteg felgyújtotta ágyát.

Több ügyben folyik nyomozás a pszichiátriai intézetben történtek miatt, ezek közül az egyik kiterjed az intézet által évente lebonyolított nyaraltatásokra, amelyek elszámolása a gyanú szerint nem volt szabályos. Vizsgálják még a foglalkoztató építésének körülményeit és az intézet területén történt fakivágást is. Magánokirat- hamisítás, csalás és vesztegetés miatt már eddig is folyt nyomozás Kiskunhalason részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Velkei Tamás
 

10 megjegyzés:

  1. Ja kérem a tűzről annyit az ottani főnővér kérte meg a beteget máskor ne más ágyát gyújtsa fel hanem a sajátját! Bizony úgy néz ki ezt a kérést beteg maradéktalanul betartotta!

    VálaszTörlés
  2. Ha megkapjuk a részleteket azt azonnal feltesszük!!

    VálaszTörlés
  3. Mennyi minden lesz ma! Szabad tájékozódni ha netán elfelejtették a vezetők a tetteiket!

    VálaszTörlés
  4. Manipulálják a betegeket,biztatják,hogy a 3 vádlottat menteni tudják.Agresszív benyomást akarnak beállítani.Agresszív beállítottságot a szakmai vezetőre is lehet látni.XY

    VálaszTörlés
  5. Nem érték el az Exet,pedig itt van csak másik irodába.Itt megtalálható ha egyáltalán bent van.
    Ő akkor van bent ha kedve van. Rá nem vonatkoznak szabályok,úgy mint ránk.

    VálaszTörlés
  6. Ő a fenntartó üdvöskéje ne várjátok már,hogy kirúgják.Magával rántaná a fenntartót is .Ezt nem akarhatjátok. Akkor borulna a billi sűrűje is.

    VálaszTörlés
  7. A megyeházán is rend lenne, ha kiborulna a billi rendesen.

    VálaszTörlés
  8. Már mozog a bili nem kicsit.Most már nem védelmezik a két igazgatónőt,bukjanak azok.
    Maguk felelősségét is rájuk hárítják. Mentik ami menthető.

    VálaszTörlés
  9. Az utolsó szalma szálat is elherdálták,amibe megkapaszkodhattak volna!
    Léket kapott a hajó"KAPITÁNY"Úr,szégyen lenne
    magára hagyni a "MATRÓZOKAT"!

    VálaszTörlés
  10. Csak a matrózokat a kapitány elszokta küldeni,nem veszélyezteti őket.Utoljára a kapitány hagyja el a fedélzetet. Ez a kapitány a TV-be szeretné látni a letartóztatásukat.Én meg élőbe. Bennfentes

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)