Szent Este

 

Nagyításért kattintson a képre!

A Blog válaszolt XIX.– A gyengék ereje

Névtelen írta...

„Ezek szerint hazugság,hogy az ápolók verik a betegeket!Olvastam már e blogon azt,hogy a betegek verik az ápolókat!Elszenvedett sérülések pl.álkapocstörés stb.Huha!!Az ápolók nem védekezhetnek?„

2010. december 22. 18:19

------------------------------------------------------------------------

"Milyen hazugság? 

Hol itt az ellentmondás?

"Az ápolók nem védekezhetnek?"

Az ápolók természetesen védekezhetnek, de soha nem támadhatnak! Soha kezet nem emelhetnek betegre!

Ha nem tudja elhárítani, akkor védekezhet, maga elé teheti a kezét, hogy védje magát... kihátrálhat, ha van rá módja... Ha máshogy nem tudja megvédeni a gyengébbet (mert pl. az a földön fekszik és rugdossák), akkor ráfekszik, hogy megvédje... Én, ezt tanultam, és ezt hangoztatom, ellentétben a főorvosnővel, aki azt tanítja, hogyha baj van, megnézi, melyik a legrövidebb útvonal és távozik... ahogy ezt többször megtette, a főápoló asszonnyal karöltve, hátrahagyva betegeket, kollégákat, s kitéve őket a veszélynek!

Én így tanultam, de nálunk még a kitüntetett kollégák is azt hangoztatják önökkel együtt, hogy ha kell, székkel verik hátba, fejbe a rájuk támadó beteget...

Ez, teljességgel elfogadhatatlan! Mint az ön cinizmusa is."

Előzmény: ITT! 


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Csak egy tál meleg étel!

I

  
Igazgatónő!

Gondolkodjon el azon, amit potyára kifizettek vezetőknek munkabért, mennyi, de mennyi tál meleg levest lehetne most adni a nélkülözőknek!

A nap képe 17.

 

Nagyításért kattintson a képre! 

Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Felelőtlen felelősök, avagy amikor a protekció (is) visszaüt

M. Alíz kollégámat megverte egy fiatal fogyatékos, férfi beteg, munkavégzés közben. Ököllel verte és rugdosta, és a vele dolgozó, tapasztalt kolléganő nem tudott segíteni rajta…

A hír mélyen megrendített, együttérzek vele… Mintahogy, azzal a kolléganővel is, aki vele volt… Talán neki még nehezebb…

Ilyenkor mindig azt kérdezzük, mit tehettünk volna, hogy megelőzzük.

Nem bűnbakot keresek, hanem felelőst… Körültekintő volt-e aki megbízta a munkával, ki nem tájékoztatta a beteg állapotáról… Felvetődik a munkáltató felelőssége, – tételezzük most fel, hogy segíteni akart - aki azzal, hogy szakképzetlen munkaerőt alkalmaz, helytelenül cselekszik… Felmerül szülei felelőssége, akik saját, veszélyes munkahelyükre felvetették dolgozni lányukat… (Lásd: ITT!) 

Elsősorban a szülők a felelősök, még akkor is, ha nekik fájt a legjobban, ami történt... Ugyanis ők mindketten, már többször szenvedtek el lakók részéről bántalmazást … Tudták, hogy a betegek veszélyesek lehetnek… S ha velük megtörténhetett, annak ellenére, hogy ezt tanulják, gyakorolják, tapasztalják hosszú évtizedek óta… Ha velük is megesett, annak ellenére, hogy a lakókkal szinte csak ápolói felügyelet mellett érintkeznek… Akkor mennyivel inkább megtörténhet azzal, aki nem tanulta, nem tapasztalta, nem gyakorolta… Ráadásul, annak ellenére történt mindez, hogy az éles helyzetektől  igyekezték gyermeküket megóvni, megkímélni… Egy újabb kolléga, akire vigyázni kell, akit óvni kell… Ezután még jobban… Olyan ez, mint egy nő, vagy egy homoszexuális a seregben, vagy a rendvédelemben… Eltereli, elvonja a többiek figyelmét a lényegről, s ezzel veszélybe sodorja őket is és a feladat elvégzését is! 

Persze, van egy friss nyelvtanári egyetemi végzettsége… papíron, akár még foglalkoztatható is. Arról most ne beszéljünk, hogy a törvényalkotók miért nem látták be, hogy egy mezei pedagógust nem lehet szociális területen foglalkoztatni, ilyen betegek mellett… Más identitása van egy pedagógusnak (oktató), mint egy szociális szakembernek (elfogadó)…

Hosszú évekig tanuljuk a segítségnyújtást, hogy felismerjük a helyzeteket, értelmezzük a történéseket, megelőzzük a konfliktusokat… megnyugtassuk, elengedjük, kihátráljunk… felmérjük az állapotukat, hangulatukat, bevonhatóságukat, pillanatnyi készségüket, elvárható teljesítőképességüket…

Akinek nincs élettapasztalata, aki ezt nem tanulta, aki nem szerzett gyakorlatot, sem speciális ismeretet, azt nem lehet kitenni egy ilyen helyzetnek, csak azért, hogy szülei védőszárnya alatt munkához jusson. (Azt, hogy a lakóinkkal, szüleivel és barátnőjével együtt ő is (ingyen) nyaralhatott, azt ugye nem minősíthetjük gyakorlatnak…)

Ezek ismeretében bizony, akárhogy csűrjük, csavarjuk, veszélyeztetés történt… Szándékos, tudatos veszélyeztetés, még ha akaratlan is…  Nemcsak a kolléganőt, a kollégákat, hanem a bántalmazó fiút is veszélyeztetvén ezzel…

És fájdalmas… mindannyiunknak…

U.I.: Nagyon remélem, hogy a fiút nem büntették meg (se kicsit, se nagyon)… 

Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Áldatlan állapot áldása

A folyamatos terror, a tartós stressz, a hozzánemértés, s annak folyamatos palástolása, előbb utóbb robbanáshoz vezet…  A nagy nyomás miatt, az emberek valódi jelleme egyre nyilvánvalóbbá válik, némelyeknél torzulást, másoknál  megerősödést mutat… Mindenki választ, az is, aki nem választ…

Korábban, szívesen dolgoztam volna x munkatárssal, de a konfliktusban nem jól vizsgázott. Nem bíznám rá többé a szeretteimet, s így másokat sem… Nem elég ugyanis jól bánni a betegekkel, vagy nem bántani a betegeket, meg is kell tudni védeni őket! Másoktól is… Ha kell, a barátainktól is… Arról nem is beszélve, hogy ki akar magának egy olyan barátot, aki veri a beteg embereket?

Meg kellene tanulniuk az erős embereknek, hogy az erőt nem támadásra, hanem védelemre kapták.  A haza, a gyengébbek, az elesettek védelmére…

A megfelelő segítéshez azonban hivatástudat, felelős kiállás, bátorság, tartás szükséges… Ahogyan az ápolónők tették… Ettől többet mi sem tehetünk, de kevesebbet sem! Aki őket bántja, elmarasztalja, vagy kiközösíti – akár felsőbb utasításra, mint ahogyan, azt velem kapcsolatban is elrendelték, és végrehajtották – az, nem sokban különbözik a betegbántalmazóktól! Ugyanis egy követ fúj a visszaélőkkel, s azzal a vezetéssel, aki okozója és felelőse a történteknek. Nincs több kifogás, nincs mentség… Nincs már helye a gyávaságnak, csak a helytállásnak…

A krízist, - ahogyan Pik Katalintól tanultam – nem szabad kudarcként megélni, hanem kihívásnak kell tekinteni… Próba is egyben, hiszen elválasztás, szétválasztás történik… Automatikusan… A helyes és helytelen, a jó és a rossz (akarása) elválik egymástól…

Sorsunk többé nem áldatlan állapot – még ha így is érezzük -, hanem áldásos lehetőség a hősies helytállásra, kiállásra…

Csatlakozzanak a szívük diktálta jóhoz, jobbhoz…

Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Az alagút vége...

Jövő hónap 10-én tárgyalás lesz a három megvádolt ápoló ügyében…

Most sokan, erre összpontosítják a figyelmüket… Engem, személy szerint nem ez érdekel… Nagyobb a tét…

Mindenhol azt hallani, hogy az ítélet már borítékolva van… Nem lesz itt semmi, egy ejnye-bejnye, két ítélet, de az is felfüggesztett lesz… Ez sem érdekel… Nagyobb a tét…

Bányai kihátrál, retorikát vált, menti, ami menthető… Nem érdekel… Nagyobb a tét…

Igazgatónő saját maga és mások megnyugtatására egyre azt skandálja, hogy ő már látja az alagút végét… Ez sem érdekel… Nagyobb a tét… Az én alagutam egy másik alagút, s már az elején tudtam, hova vezet… 

Sokan tudni vélik, ki lesz az igazgató… Na és? Láttuk a Juharral is mit művelnek… Nem érdekel… Nagyobb a tét…

Hogy mi lesz a vezetéssel, az x számú kispályással, nem érdekel… Legfeljebb nagypályások lesznek… ahogy ez nálunk, a javító-nevelő intézményekben lenni szokott… Kár értük, hiszen dönthettek volna másként… 

Győz-e az igazság, nem érdekel… nem azért, mert nem akarom, hogy teret nyerjen, hanem azért, mert tudom, hogy az igazság akkor is győzedelmeskedik, ha mi elbukunk…

A tét pedig, jóval nagyobb ennél…

Ne gondolják, hogy érdektelen lettem, nagyon is érdekel, mi lesz a szakma jövője, mi lesz a betegek jövője, milyen lesz a munkatársak jövője…

Ez a dolgok tétje…
.