2010. június 25., péntek

Nevén nevezzük VI.


„Tezsvérem”

Dr. Sz. Erzsébet szakmai vezetőként felettese testvérének, M. Lászlóné főnővérnek, akit ő hozott oda, majd léptetett elő középvezetőnek.

M. Lászlóné Jutkáról köztudott, hogy munkaidőben teának álcázott flakonból alkoholt fogyaszt. A nap végére már gyakran jó hangulatban van, nem csoda hát, hogy időnként nem csak a szája, hanem a keze is eljár. S ha valami, vagy valaki nem tetszik neki, már szalad is a „tezsvéréhez” véleményt kérni! Aztán a Valakinél megcsörren a telefon, s a vonal végén megszólal a Hang: Sz. Erzsébet vagyok... A többit a képzeletükre bízom.
Nekem személy szerint már volt nézeteltérésem Jutkával ily módon, amit meg is beszéltünk. Kértem, ha gondja van az általam elmondottakkal, velem beszélje meg, ne rohanjon a testvéréhez „megoldásért”. Arra is felhívtam a figyelmét, hogy tartsa szem előtt, hogy neki itt a főorvos asszony nem a testvére, hanem a főnöke! Ne éljen vissza a helyzetével!
Mindenki tart a vele való konfliktustól, így hát akármit mond, ráhagyják, mert a főorvosnő haragját senki sem akarja kivívni maga ellen.

M. Lászlóné az a dolgozó, aki neve elhallgatását kérve, közeli hozzátartozói viszonyát szándékosan eltitkolva, több országos médiumnak is próbált hitelt érdemlően nyilatkozni, hogy az intézetben nem történt semmiféle bántalmazás! Hogy, hogy nem, a sajtósokat hozzá küldték fotózni, interjút készíteni....

Igaz, munkája során sok mindent megtesz a betegekért, ennek ellenére - mint láttuk -, a családi hierarchiában, az ő pozíciója is működési zavart okoz az intézményben!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

24 megjegyzés:

  1. Az előző íráshoz,hozzá fűznék annyit a főorvos asszony haragjától annyira kell félni?
    Ha a dolgozónak igaza van, azt meg lehet mondani nem csak a főorvos asszonynak,hanem bárkinek!
    Ha a főorvos asszony részeg akkor ha kijózanodott
    akkor kell elmondani neki.Mindent meg lehet, sőt
    meg is kell beszélni.Lehet, hogy a dolgozók értik miről beszélek,de a vezetőség tuti,hogy nem!!!!
    hozzá tartozó

    VálaszTörlés
  2. Amikor B.G.-ét megválasztották megyei elnöknek már akkor kezdődött az össze fonodás!Első megmozdulása is hivatali visszaélés volt a rokonok, barátok, ismerősök körében lévő pszichiátriai betegeket elhelyezze az intézetünkbe soron kívül!Ha nem is veszi védelmébe a beteg lakókat legalább gondoljon azokra akiket az ő közbenjárására helyeztek el az intézetben.Mit mond a barátoknak? Minden rendben van senki nem bántja a lakókat és senki nem is lopja meg!Az ő arcukba is képes hazudni?

    VálaszTörlés
  3. A dolgozónak sosincs igaza!!!Meghallgatja a vádakat amikor beszélne azt mondják be van fejezve.Aztán kapja a büntetést a megalázást amiért nem volt semmi bűne!!

    VálaszTörlés
  4. mackóné fia sem veti meg az alkoholt az árvák könnyét is megissza mint az anyja meg a nagynénje

    VálaszTörlés
  5. Sürgősen kell változtatni, ezeken a dolgokon.
    Most megy ez a balhé és még rosszabb a helyzetük a dolgozóknak.Addig kell változtatni ameddig nem késő.Nem bírják már idegekkel elviselni a vádaskodásukat. Te adod a híreket,te netezel.
    Nem szabad olvasni, csak az igaz amit a vezetők mondanak.De ők se hiszik el amit mondanak,mert olvassák és tanakodnak ki írhatta, ki adja ki a híreket,honnan tudjuk a Bt-ét ők titokba tartották.Na és ezek miatt az is kap akinek semmi köze hozzá!Gabi csak vége lenne már!!!

    VálaszTörlés
  6. Művészi alkotásokat - verseket, prózákat - csak a szerző nevének felüntetése mellett tudunk közölni (szerzői jogok miatt).

    Megértésüket köszönjük.

    A Blog csapata

    VálaszTörlés
  7. Azért tartunk itt ahol tartunk mert az igazgatónő egy dolgozót sem fogadott el sem kollegának sem "barátnak".Még jó, hogy a Molnár család többi tagjának van munkahelye mert ha nem lenne akkor azok is az intézetben uralkodnának.Az itt dolgozók alkoholista élete miatt mondják azt a teljes vezetőség alkoholista! A tezsvérem legszebb szava pi..ba-fa...mat.Ő hátulról üti a beteget ne lássa az a szerencsétlen kitől kapott! A fia a portán megalázza a betegek aki pl. oda volt beosztva. Nem engedte leülni és a porta fülkéből nevette, hogy szenved a
    beteg. Minden betegre van neki rossz indulatú megjegyzése és sértegeti is őket. Ezekről az esetekről a TMK főnökének tudomása volt de semmit nem tett. Miért is hisz ő is rokon!!!
    Legtöbbször alkohol befolyása alatt áll ha valaki hívja az intézetet annyit mond igen. Az, hogy bemutatkozna vagy épp milyen intézmény ahol felvették a hívást az távol áll tőle.
    Igazgatónő, hogy esik önnek az, hogy senki nem szól önhöz a dolgozók közül és ha lehet ki is kerülik?Nem érzi magát ilyenkor rosszul? Elgondolkodott valaha is azon a dolgozókkal nem így kellene bánni hanem jó viszonyba lenni velük és közvetlen kapcsolatban.NEM?
    Ezt már nagyon elszúrta ez visszafordíthatatlan állapot amit köszönjön a belső ellenőrnek, a fő orvosasszonynak,és a gerinctelen többi rokonnak valamint a Kanos úrnak aki azt hiszi ő a király. Jól behálózták az alkoholista vezető kollegák a rokonok ami mocsok itt összejön az mind önre zudúl. Nem hiszem azt, hogy a környéken bármikor is kimosakszik ebből a sza..ból!!!

    VálaszTörlés
  8. Nem csoda hogy ilyen a helyzet az intézetünkbe.
    Az alkoholista bagázs, részegen okoskodik a normális józan dolgozókkal,de az igazgatónő nem hallott semmiről.Mivel Ő meg csak ritkán jön be dolgozni, de akkor se érdekli mi van a betegekkel,vagy az ápolókkal.Nem hallgatja meg őket.Csak a részeg aljas rokonainak hisz, még akkor is ha hazudnak!Csak a pénz érdekli.
    A férje egy forintból hármat csinál.De azt is a szegény emberek rovására teszi.Ha ebből a szarból tisztán jönnek ki akkor nincs igazság a földön.A normális élethez mindenkinek joga van,akár lakó vagy dolgozó.""x""

    VálaszTörlés
  9. Ti rágalmazók, az alkoholista bagázsért, mért számolnotok kell!!!

    VálaszTörlés
  10. Vállaljátok ugye a rágalmakat is, már rajtatok vannak!!! Van aki okosabb Nálatok, Ti hazug rágalmazók!!!
    szerintetek egy részeg aljas dolgozó,de annál büszkébb önmagára, hogy felvegye a ti gyalázásotokat.

    VálaszTörlés
  11. Tán megint részeg vagy?? kiürült a lerakat???? Medve???

    VálaszTörlés
  12. Nem rágalmazás!!!
    Sajnos a mi Intézetünkbe, sok a részeges vezető!!!
    Ez sajnos nem rágalmazás!!!Ezek tények!! !!!!!
    Nem én vagyok az oka ugye annak, hogy ők részegesek?Főorvos asszony, főorvos úr úgy betud rúgni, hogy az autóba segíteni kell berakni.
    Ilyen állapotba ütötte el áldozatát is.
    Az ellenőr asszonyt két személynek kel tartani,hogy pisilni tudjon , nem bírt a lábán megállni.19,39 te hol voltál amikor ezek történtek?Vagy te is olyan részeg voltál, hogy nem tudtad a világod?Mindenki tudja,csak te nem
    Vagy te vagy ezek a személyek közül az egyik?
    Tények! Tények! Tények! Tények!Munkás

    VálaszTörlés
  13. '9,39-nek Nem büszkébb,az tévedés!Elitta az eszét és nem tudja, mi történik maga mellett!
    Ha nem így lenne a betegeit védené!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Ezek a vezetők egy pénzeszsáknak nézték az intézetet! Dőlt a lóvé és ittak örömükben. A Medve azelőtt is alkoholista volt a vasutasok tudják ugye Medve??? Nem kell begurulni nem a méhecske szúrta meg a tokmányod csak az igazat írjuk le!!

    VálaszTörlés
  15. 18,31 Én írtam ""x"" vállalom de nem rágalmak!
    Küldjek néhány képet róluk ? Írd le a telefonszámodat, elküldöm. Tudod fogadni a képet?
    A neten is fent van az én saját képeim között.
    De azt szűkebb időre tartogatom!Ez adu!

    VálaszTörlés
  16. Ha lehet kérnénk belőle mi is akkor már gyűjteményünk lesz a Zombiról van amikor totál káros!!!Aztán kirakjuk ide elrettentő példának!!!

    VálaszTörlés
  17. Medve! Csak a konyhásokat kell megkérdezni milyen patáliát rendeztél egyik vacsoránál egy apró tévedésért mert holt részeg voltál ugye????
    Elmondtad a tezsvérednek????

    VálaszTörlés
  18. A képeket, nektek nem küldöm, ne is várjátok.
    Ha szükségesnek látom, majd újságba rakatom.

    VálaszTörlés
  19. 19,29 nek mi számolunk,számolunk,hogy hova tűntek a pénzek!Mi Azt számoljuk,hogy mennyi.

    VálaszTörlés
  20. Ne írják azt, hogy alkoholista, hanem úgy, hogy alkoholbeteg...

    VálaszTörlés
  21. Alkohol függő-elvonóba velük!

    VálaszTörlés
  22. Gyomor mosást nekik.

    VálaszTörlés
  23. Az kellene nekik.

    VálaszTörlés
  24. Gyomormosásé fizetni kell!
    Azt is a betegek pénzéből fizetnék!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)