2010. július 22., csütörtök

Nem a bejelentőknek köszönhetik!

Jelenleg mindhárom vádlott szabadlábon van. Az ellene felhozott vádak alapján P. Tibor harmadrendű vádlott a zsarolásért 2-8 évet kaphat, testi sértésért 1-5 évet. A másodrendű vádlott, H. Kornél 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, míg az elsőrendű vádlott 5-10 évig ülhet, ha tette bizonyítást nyer a bíróságon. A nyári ítélkezési szünet után, szeptemberben kezdődhet meg az ügy tárgyalása a Kiskunhalasi Városi Bíróságon.  
P.T. a kolléganőjének köszönheti a vádat!
Nehogy azt higgye a dolgozó kemény mag, ezzel elhárították a veszélyt, hogy a megvádolt személyekre terhelő tanúvallomást tettek. Ha van esze a 3 ápolónak, akkor visszacsapnak a díszes kollégáknak, és nem viszik el 3-an ezt a terhet.
Nem lenne igazságos, ha csak őket büntetnék!!  
----------------------------------------------------------------------------------- Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT! www.pszicho.net

41 megjegyzés:

  1. Az ügyész képviseli a vádat,itt nincs felperes,csak tanú és sértett!Ne hidd el amit felületesen látsz.Remélem olyan büntetést kapnak,amit megérdemelnek.

    VálaszTörlés
  2. Ha valóban elkövették amivel vádolják őket,az nem kevés év lesz..

    VálaszTörlés
  3. Az ilyeneknek csak azt kívánom hogy a börtönben kapják meg azt pár szép nagyra megnőtt "indiántól" amit ők elkövettek.

    VálaszTörlés
  4. Ez egy nagy intézet az épületek szétszórtan helyezkednek el. Éjszaka ezt könnyen meg lehet csinálni és még az ellenőrzés elkerülése is megoldható. Sajnos ilyen eset bármely hasonló közegben előfordul, de előbb-utóbb kiderül. Nos ez a világ bármely pontján megtörténhet. Viszont ilyen esetben a büntetés sem marad el. A börtönben az elítéltek is megvetik az ilyen elkövetőt, ami keservessé teszi bentlétüket.
    Mégegyszer szeretném megköszönni a becsületes ápolók áldozatos és türelmes munkáját. Amikor ilyent észlelnek továbbra sem hagyják szónélkül.

    VálaszTörlés
  5. Nem ez a Simon Ilona nyilatkozta annak idelyén, hogy az ő osztályán ilyen elő sem fordulhat és csak két rosszindulatú az osztályt elhagyó, dolgozó bosszújáról van szó? Milyen vezető az ilyen? Ezekkel van tele az egészségügy, egymást mosdatják ki a sz...ból!

    VálaszTörlés
  6. Végre kiderül az igazság!!! Hogy lehet az, hogy ma a XXI. században emberekkel úgy bánnak, mint az állatokkal. Minden tiszteletem azoké, akik minden nehézség ellenére kirobbantották az ügyet, és az Ügyész Úré, aki végig viszi.

    VálaszTörlés
  7. Kiskunhalas csak 65 km. Kecskeméttől! Reménykedjünk, hogy az igazság hamarosan elérkezik a Juhar u.-ba is!

    VálaszTörlés
  8. Itt is repülhet az igazgató az eljárás végén, hiszen egyszer már nyilatkozta, hogy nem történt semmi. Miért kell mindig hazudni?

    VálaszTörlés
  9. Egyet értek, nem csak ez a 3 vádlott követett el bűncselekményt! A többiek inkább rájuk vallottak,hogy mentsék magukat, hiszen P.T valóban a kolleganője elszólása miatt (amit aztán többen alátámasztottak, már nem mertek hazudni a tanúmeghallgatáskor)már nem csak zsarolás miatt van vád alá helyezve.
    Nem kell már sok idő és mások ellen is meglesznek a bizonyítékok. Remélem addig nem fognak lelépni az intézetből, hirtelen rokkantnyugdíjjal, vagy hosszabb fizetés nélküli szabadsággal, esetleg kilépnek és vállalkozóvá válnak. Ez utóbbi az egyik vádlottnál nem jött be, hiába próbálkozott!

    VálaszTörlés
  10. Arra leszek kiváncsi mert az a hír járja mennek vissza dolgozni az ápolók a tárgyalásig. Milyen témájú beszélgetés fog lezajlani a VÁDLOTTAK és VÁDLÓK közt??

    VálaszTörlés
  11. Hi hi hi ez jó lesz!!!

    VálaszTörlés
  12. Milyen nem normális ember képes erre,hogy betegeket megalázzon és terrorizáljon???!!
    Elgondolkodtató mi lesz még ebben az országban?Egyáltalán eddig,hogy nem vették észre!??Nem értem már az embereket!
    Mindenki önmaga érdekét nézi???

    VálaszTörlés
  13. Minden tiszteletem a két apólónőnek.
    Az ügyész úr bár csak a dolgát tette mégis nagyon reményteli intézkedést foganatosított.
    Kérdem Bányai Gábor urat hogy is van ez a bosszú és rágalomhadjárat?

    VálaszTörlés
  14. Az igazgató nem hazudott! Valóban nem történt semmi!
    Mármint VELE !!!
    Hiszen sem a belső, sem a független (ettől a jelzőtől röhögőgörcsöt kap az ember!) vizsgálat őt igazolta.(?) így maradt minden a régiben.
    Csak "2" elbocsátott volt dolgozó bosszú/lejáratókampánya", ez volt rá a magyarázat.

    VálaszTörlés
  15. Bányai: ez rendőrségi ügy

    – Ez egy rendőrségi ügy, a fenntartónak nincs köze hozzá. Természetesen elítélem, ha valóban megtörténtek ezek a bűncselekmények, és egyértelmű, hogy azokat szigorúan meg kell torolni. Ha beigazolódik a rendőrségi gyanú, példás büntetést várok az igazságszolgáltatástól – mondta el a fenntartó részéről Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke.
    ------------------------------------------------
    Érdekes azelőtt nem volt az??? Nemhogy jelenteni kellet volna az igazgatónőnek a betegek elszenvedett terrorját???
    Viszakozik a Megyei elnök!

    VálaszTörlés
  16. Idézet!
    Simon Ilona, az otthon igazgatója az MTI-nek azt mondta: ha valaki vétett a törvények ellen, akkor az a cselekménye súlyának megfelelő szankciókat az intézmény részéről is megkapja.
    Válasz,kérdés. Tényleg mennek vissza dolgozni a gyanúsítottak?


    A mai napig megy az eltusolás az intézetben na meg a terror a dolgozóknak van mit nyelni.
    Igazgatónő ezekben teljes partner!!!

    VálaszTörlés
  17. Aki egyszer bekerül egy hazai pszichiátriai osztályra, annak kérem szépen kanyi munyi, magyarul: lőttek! Úgy telenyomják a betegeket nyugtatóval és egyéb más gyógyszerekkel, hogy ha addig nem is volt baja, az orvosok karmaiba való kerülés után garantáltan agy mosott zombi lesz! Ezekkel a magatehetetlen emberekkel aztán pedig már azt tehetnek amit csak akarnak....

    VálaszTörlés
  18. Tisztelt Bányai úr! Önt a Rögtönlátó Bíróság bűnösnek találta, mulasztás, eltussolás, bűnbártolás és egyéb súlyos cselekményekben!
    Visszaélve pozíciójával, ön a rábízottak érdkeit nem képviselte. A betegek ellen elkövetett bűncselekmények elkövetését nem előzte meg. Ezt képviselői minőségében sem tette meg.
    Ezért a Rögtönlátó Bíróság önt, azonnali hatállyal felmenti pozíciójából. Főbüntetésként két és fél millió forint pénzbírság befizetésére kötelezi, melyet az intézmény új vezetésének, a becsületesen helytálló dolgozóinak rekreácójára kell fordítania. Továbbá elmarasztalja mint fenntartót, két év közmunkára ítéli, melyet a halasi intézmény ominózus hetes osztályán kell letöltenie, mint segédápoló. Mellékbüntetésként,a Bíróság 5 évre eltiltja a közügyek gyakorlásától.
    Kötelezi továbbá az elnök urat, hogy a két ápolónőtől nyilvánosan - média bevonása mellett - kérjen bocsánatot!
    Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet jogerős.

    VálaszTörlés
  19. A három vádlottól bűnösebb is van.Remélem nem viszik el a balhét.Kedves kollégáik rájuk vallottak.
    Ha kevesebbet akarnak kapni,akkor viszonozzák.
    Az igazgatónő hazugságra akarta rá venni őket,de érdemes saját érdekükbe gondolkodni nekik.
    Tudják ők nekik mi a jobb, több év vagy kevesebb!
    Mária

    VálaszTörlés
  20. Simon Ilona is azt nyilatkozta az origónak,aki bűnös,kapja meg a büntetést,amit megérdemel.
    De vajon a hazugságaiért ő mit érdemel.
    Felnőtt embereket verhetnek meg a keze alatt!
    Csak elvetemült ember emel kezet,beteg emberekre.
    Még mindig azt hiszik mehet így tovább?Amikor egy kutya bántalmazásáért éveket lehet kapni,akkor egy beteg emberért,remélem a 10 x szeresét! Gabi

    VálaszTörlés
  21. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  22. Mindenkit nyugalomra intek! Itt vanak a provokátorok, lásd az előttem szólót! Ne dőljön be senki, nem kell reagálni! Az ilyen típusú megjegyzéseket kérjük, hogy törölje a moderátor!

    VálaszTörlés
  23. Ne vegye a szájára a Jóisten nevét!
    Egyikünk sem engedi át az ilyen írásokat, s ezt kérjük a moderátortól is!
    A másik blog idejár mocskolódni! Ne tegyék!

    VálaszTörlés
  24. Maybae! elnézést kérünk de lehet valakinek nagyon szimpi volt a megjegyzése de látom odaírta Kecskemét. Sajnos így ilyen módon nem tudunk moderálni. Én személy szerint büszke lennék rá ha a beírásomat átnyomnák másik aktuális oldalra. Kérem jelezze ha kivánja a törlést!
    Üdv Cica

    VálaszTörlés
  25. 2010. július 22. 17:18 -hoz
    Továbbá ha nem jól csinál valamit a megtorlások közül ezen az osztályon válogathat. Vagy szereti a meglepit?Vannak jól megtermett bányász alkatú ápolók is:)

    VálaszTörlés
  26. Cica, mint "Tollnok", juj van ám színvonál.

    VálaszTörlés
  27. Mi ez a vélemény? Nem is tudja kivel áll szemben??
    A színvonal milyenségét a saját klikkjébe keresse legyen kedves!!

    VálaszTörlés
  28. Bányai Úrnak is azokat a gyógyszereket kellene szedni éveken keresztül amit a főorvos házaspár
    állít be neki.Akkor betegebb lenne, mint az alap betegség.""x""

    VálaszTörlés
  29. Kedves Cica!
    Nem szeretném, ha törölnék a hozzászólásomat, mert mint írtam is, a véleményem most is ugyanaz, és éppúgy igaz a Juhar utcai iskolával valamint Önökkel kapcsolatban is!
    Nem probléma, hogy feltették, mert valóban, akár ide is írhattam volna, én csak amiatt "reklamáltam", hogy jelezni kellett volna, idézetként került ide máshonnan. (Akkor nem kérdezték volna meg, hogy írtam-e ide, én meg nem lepődtem volna meg rajta.)
    Annak örülök, ha vannak olyanok, akik egyet tudnak érteni a véleményemmel, vagy ez alapján elgondolkodnak kicsit jobban a BKMÖ felelősségéről, szerepéről az ügy/ek/ben, az ottani vezetők emberi mivoltáról, és hogy valójában az ilyeneknek hol lenne a helyük?!

    Amit ezen a blogon olvasok megdöbbent, mert szinte egy az egyben elmondható a Juhar utcai iskola igazgatójáról is! S ugye mindkettő érdekes módon a BKMÖ-höz tartozó intézmény, ahol tudtak mindenről. (Megfordul a fejemben, vajon a többi intézményüknél is így mennek a dolgok???? Csak azoknál még nem robbant a bomba???)
    Tőlünk több jelzést ment hozzájuk, csak épp mindet eltussolták, érdemi intézkedés nem történt. Igen érdekes kérdés, vajon mért védik némely igazgatóikat ennyire?!!!! Már rég fel kellett volna menteniük mindkettőt, hiszen bőven van fegyelmi megindítására elegendő indok mindkét esetben, ahogy olvasom!
    Üdvözlettel Maybae

    VálaszTörlés
  30. Maybae / Kecskemét/ idézet

    T. Bányai Úr!
    Ezek (halasi és Juhar utcai) az Intézmények a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Intézményei!!!!!!!!!!!
    Milyen munka folyik Önöknél, ha ilyenek előfordulhatnak az Intézményeikben?! Kaptak jelzéseket a problémákról korábban (tudomásom szerint Ön személyesen is)!
    Hogyan van az, hogy "Megvédjük az Intézményeinket" nyilatkozata után most hirtelen ez már nem az Önök felelőssége ("... a fenntartónak nincs köze hozzá."), hanem rendőrségi ügy, és hirtelen semmi közük az egészhez? Tulajdonképpen minek vannak Önök egyáltalán? Mi szükség Önökre? Fenntartó, csak épp jogok és felelősségek nélkül? Az Intézmények vezetői azt csinálnak, amit csak akarnak? Erősen megkérdőjelezendő a Megyei Önkormányzatok létjogosultsága, sőt, megkockáztatom, semmi szükség rájuk ilyen formájukban! Vagy más megyékben ez nem így működik?
    Egymásnak ellentmondó nyilatkozatai pedig Önt is minősítik.

    VálaszTörlés
  31. Maybae írta / idézet/

    Meglepődve láttam viszont ezen az oldalon egy jóval korábbi, a baon.hu-ra a Juhar utcával kapcsolatos cikkhez tett hozzászólásomat (10:53). Természetesen a véleményem nem változott, és azt továbbra is fenntartom. Be is ollózható ide, mert itt is érvényes lehet, azonban annyit elvártam volna, hogy ne az én nevem alatt fusson. Aki ezt tette, annak meg kellett volna jelölnie, hogy ez egy máshonnan (honnan) származó hozzászólásnak az idézeteként történt beillesztése.
    Maybae

    VálaszTörlés
  32. Bányai úrnak is lépni kellene már,minden ilyen igazgatóval szemben.ahol bántalmazni lehet felnőtt
    embereket,sérült gyerekeket.Nem megengedhető sehol sem a verés a mások ellőtt való megalázások.
    Legalább már ebbe a halasi intézetbe és a juhar utcaiba,az még közel is van hozzá.De nem tesznek semmi érdemi megoldást.Vajon miért érdeke az eltussolás,neki is jut egy kis suska?MAAT

    VálaszTörlés
  33. 7:16 Hogyne tudnám, hogy kivel állok szemben. A fogalmazás, a stílus, a helyesírás, a sunyiság és a sütő rosszaindulat magáért beszél.

    VálaszTörlés
  34. Ki a túró az a Maybae valami arab hercegnő? Normális magyar nevetek nincs?

    VálaszTörlés
  35. Akár hercegnő is lehet ha az igazság oldalán áll!
    Már nem tudsz mibe belekötni?Ja és nem túró azok ti vagytok akik a nyalisok! Ő szerintem egy reálisan gondolkodó ember aki a szemével lát és emberhez méltóan gondolkodik! Igaz nem ismerem csak e pár beírását olvastam de nem lehet részre hajló és nem a kiváltságok érdeke fűzi az eseményekhez!!

    VálaszTörlés
  36. A tied biztos normális magyar név, vagy csak annak hangzik, mivel asszimilálódtál... Kutakodj...

    VálaszTörlés
  37. 21,23-nak Ő egy jó érzésű ember!
    De te nem vagy az.

    VálaszTörlés
  38. 12:30 Titeket nem szeretlek, mert gonoszok vagytok és sunyik. Általában szeretem az embereket és jó érzésű embernek tartom magam és mások szerint is az vagyok. Egyáltalán nem baj, hogy neked nem tetszem, az volna baj, ha ez nem így lenne.

    VálaszTörlés
  39. Nem szeretsz te senkit csak magadat!
    Nem vagyunk gonoszok se sunyik,saját jelzőidet ne osszad másokra

    VálaszTörlés
  40. 21:14 Lehet ez a véleményem rólatok? Köszönöm.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)