2010. november 22., hétfő

Könnyű Katát táncba vinni...


Sokáig meg voltam győződve arról, hogy a megyeieket, behúzták a csőbe… Olyan könnyű megvesztegetni embereket, főleg, ha valakik egész életükben így működtek.

Itt egy kis szívesség, ott egy kis viszonzás … még csak rossz indulatról sincs szó az elején…
Pénz akár fel se merül… Egy ideig. Aztán rájön az ember, hogy milyen könnyen jön, s ami a legrosszabb, úgy is tűnhet, mintha jogos lenne, mintha megérdemelné… vagy a jót szolgálná.

Egyik munkahelyemen, távol az otthonomtól szolgálati lakásban laktam egy kis faluban. A többi kollégám, hetente kétszer-háromszor járt le Budapestről dolgozni. Azt mondta a főnököm, menj haza a Ladával, fizetjük a benzint… A tömegközlekedéssel 1 napig utaztam volna haza… Elfogadtam, semmi kivetnivalót nem találtam benne. Havonta egyszer hazajöttem hétvégére. A kollégák kocsival jártak le, a kisbusz pedig rendelkezésükre állt, így bármilyen programot szervezhettek a Lada nélkül is. Aztán azt láttam, hogy a bp-i kollégák hétvégeken elvitték az intézmény kisbuszát – magán célra -, így kénytelenek voltunk hétvégére helyi programokat szervezni, mert a Ladába nem fértünk be nyolcan…  A következő munkatársin szóltam, hogy ne vigyék el a kisbuszt hétvégéken, mert nem tudunk kimozdulni  a srácokkal… A válaszuk az volt, „Te beszélsz, hát te is elviszed a Ladát!”

Engem is megpróbáltak egyszer itt, egy szakmain meggyőzni, hogy menjek el nyaralni  - nem ám a lakókkal! - a férjemmel kettesbe, Kunfehértóra, teljes ellátás egy hétre… Nem akartam, mert akkor tértem vissza a szokásos szeptemberi szabadságomról… Igazgatónő és az összes vezető, csoportvezetőmmel egyetemben arról próbált meggyőzni, hogy nem baj, menjünk el újra, nem kell hozzá szabadság, jutalomból, mert megérdemlem… Szerencsére nem egyeztem bele…

Szeretném hinni azt a fenntartóról, amiről sokáig meg voltam győződve, hogy behúzták őket a csőbe, de ma már nem hiszem… És már nem csak miattunk, hanem a Juharon történtek miatt sem… Nem őket, hanem minket csaptak be, de alaposan.

Nem könnyű elkerülni, kivédeni a rosszat. Még nehezebb odaállni és beismerni, hogy igazatok van, tévedtem, megbántam. Rossz érzés…
Pontosan ettől szeretnék megóvni másokat… Mert minden lekötelezett ember elveszti szabadságát, függetlenségét. Ettől pedig mindenkit, Isten óvjon!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net           Kiskunhalas

17 megjegyzés:

  1. A korrupció feltárása az ön olvasatában egyenlő az áskálódással?

    VálaszTörlés
  2. Ha elmentél volna akkor nyaralni,elvárták volna,hogy kalapolj nekik támogasd a hazugságaikat.Addig szabad az ember még becsületesen, a jó érzései szerint cselekszik.
    Már felhánytorgatták volna egypárszor a blog miatt biztos.Így van ez az irodasoron is mert akik a kezük alá simultak most majd gyanúsítottként kérdezik Őket.Megérte nekik? Kaptak annyi pluszt,hogy érdemes volt?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Protest!

    Az első hozzászóló korrupt és a kis emberek kizsákmányolása teljesen természetes neki. Minden bőrt lenyúzni akiről csak lehet. Ez a mottója. Ezt csinálja ő is. Ne várj tőle megértést.

    VálaszTörlés
  4. Én is úgy vagyok, hogy a szabadságomat nem adom el néhány dologért. Amire szükségem van kifizetem érte ami jár és nem kalapolgatok utána senkinek. Mert akkor örökké azt várnák el, hogy mindig viszonozd a segítséget, és amint valami oknál fogva nem tudod teljesíteni, amikor leakarnak akasztani a szögről, mint egy kabátot, és nem tudnak, még te leszel a rossz.

    VálaszTörlés
  5. Magyar ember nagyon ötletes, amit ér azt visz.Ritka a kivétel. Buszt térítés nélkül, munkahely által szponzorált üzemanyaggal.

    VálaszTörlés
  6. Úgy a legolcsóbb!De az a pénz valahonnan hiányzik.
    Mert egy alkalom az nem sok de sok alkalom az már sok.Ezért nincs pénz amire kellene!

    VálaszTörlés
  7. Így fogyott el a beteg ruházatára ellátására kapott fejpénz is.Egy kis szíveség ide oda.
    De nem a lakókra.XY

    VálaszTörlés
  8. Egy percig se gondoljuk,hogy a MEGYEIEK érintetlenek a büntethető ügyben!!!
    Ez ami itt megtörtént,MEGTÖRTÉNHETETT az csak a
    Megyeiek hallgatólagos,ne agy Isten út mutatása
    szerint történt!!!
    Szerintem,a nyomozók evvel már rég tisztába vannak!Majd amikor a felelősséget mázsálják,akkor
    fogunk még furcsa dolgokat megtudni!!!
    TE VAGY AZ IGAZGATÓ NŐ,TE FELESZ MINDENÉRT!!!!!
    IGAZ,BÖZSIKÉM!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  9. "IGAZGATÓINKNAK"ajánlom vegyék fel a kapcsolatot
    a Szegedi mindenhatóval,mert még mindig jobb
    "NAPÓLEONNAL"találkozni,mint köztörvényesek közt
    sínylődni!!!!

    VálaszTörlés
  10. Csak ne hogy várólistára kerüljenek,mert a diagnózis sürgősségi beavatkozásra utal!

    VálaszTörlés
  11. A várólistát el kell felejteni,mert ezt a szolgáltatást,már rendszeres "ELŐFINANSZÍROZÁSSAL"
    már régen letudták!Reméljük a "TUDOR"nem felejt!!

    VálaszTörlés
  12. A másik várólistát viszont a nyomozóhatóság figyelmébe ajánlom,mert a soron kívüli betegek
    hozzátartozói tudnának mesélni,hogy hány százezerért lehetett a várólistát elfelejteni,évek
    hosszú során!!!

    VálaszTörlés
  13. Még nincsenek a kötelező munkálatok elvégezve egyáltalán nem vehetünk fel egy beteget se.
    Jövő októberig kaptunk haladékot.Akkor addig nincs beteg felvétel.Gabi

    VálaszTörlés
  14. 7,06 hoz A Megyeieknek is nagy a felelősségük az Intézetbe történtekért.Csak Ők hárítják a dolgokat mások nyakába.Itt az Igazgatónő és közvetlen csapata lesz akinek el kell vinni a balhét.Mindig erősebb nyer,aki alatta van az veszít.Itt is ez az elv érvényesül. ""x""

    VálaszTörlés
  15. Mindenki bukik a teljes vezetőség és vihetik magukkal a rokonaikat is!
    Mi is van az igazgatónővel? Ki vezeti az intézetet? Na meddig??:))))

    VálaszTörlés
  16. Csak ne,hogy a Megyeiek is a balhé közepébe találják magukat.Az MSZP ugyan csak feszegeti a dolgokat.Nem csak Hagyónál tűntek el a milliók
    állítólag a Fenntartónál is.

    VálaszTörlés
  17. Gyorsan igazságot tett volna a fenntartó ha nem így lenne!De csak eltussolni szeretne még mindig.
    Pedig már az egyik igazgatónő letartoztatásáért dolgoznak a dolgozóik!Dolgozó

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)