2011. február 21., hétfő

IJESZTEGETÉS MINDEN ALAP NÉLKÜL AVAGY ILYEN HA VALAKI NEM ISMERI AZ ŐT MEGILLETŐ JOGAIT

Számos alkalommal hallottam az általam kifogásolt csendben maradóktól, hogy nem azért nem lépnek/szólnak az ügyben, mert nincs arra vonatkozó saját véleményük, hanem azért, mert félnek, hogy megnyilvánulások esetében elvesztik az állásukat. (magyarul mondván: kirúgják őket!)

Egyre többen ismerik fel, hogy az állam számára sokkal többet ér a csupán csak az adott szakterületén képzett, de általános ismereteiben (legyen az műveltség, vagy más adatok) "homály" állampolgár, sőt mind többen látjuk, hogy a tudatos "információáramlat" is legfeljebb csak "Győzike-show" szintű és értékű.

Így aztán számos alkalommal és helyről értesülhettünk pl. arról, hogy a valóban elismerésre méltó helytállású életmentést milyen pártállású és beosztású megyei vezető "követte el", amely infók mellett természetesen szóba sem került, hogy a Veránka szigeti önkormányzati üdülő felújítására még ebben a nehéz helyzetben is jutott 118, 8 milcsi önerő, miközben pl. a Juhar utcai gyermekek otthonára csak majd 5 "milkót" sikerült "kiszorítaniuk", pedig mindkettőre mintegy 75 milliós pályázati összeg esett. 

Naná, hogy a nyilvánvalóan csak a kiváltságosok által használható (ezt csak az vitassa, akinek a postaládájában arról, nevére szóló értesítés lapul, hogy mint közalkalmazott igénybe venni jogosult az önkormányzati tulajdonú üdülőt, pl. üdülési csekkje (ha kapna) felhasználásával) szóval a csupán egyesek által igénybe venni lehetséges üdülőről is csak azt követően szerezhetett tudomást a "nagyérdemű" amikor az ott tartózkodás indokát volt muszáj megjelölni, addig egy szűk körön kívül ki tudott arról, hogy mire is megy el ennyi pénz?

Kb. ugyanennyire hiányos (sőt a valósággal ellentétes tartalmú) a tájékoztatás az egyes közalkalmazott dolgozókat megillető jogosultságok terén. Vegyük pl. azt a fent említett "kirúgás" lehetőségét. Na itt aztán valóban megy ezerrel az etetés. Mindenekelőtt tisztázzuk is, hogy itt nem egy magántulajdonú vállalkozásról, hanem egy "közintézményről" van szó, vagyis a vezető nem egyben a korlátlan joggal rendelkező cégtulajdonos is egyben, aki csak úgy elküldhet bárkit is.

A vonatkozó jogszabály (a közalkalmazottak jogállásásról szóló Kjt.) alapján ugyanis egy közalkalmazottat nem lehet csak úgy egyszerűen kirúgni. A közalkalmazotti jogviszonyának szándékos megszüntetéséhez vagy az intézmény adott álláshelyének megszüntetésére vonatkozó megyei közgyűlési határozat (hát ez elég fura lenne, az egész közgyűlést "rábeszélni" egy álláshelynek megszüntetésére az adott dolgozó kirúgathatósága érdekében) vagy a dolgozóval szemben "munkaköri kötelezettségének lényeges és vétkes megszegése miatt" indított fegyelmi eljárás során hozott elbocsátás fegyelmi büntetés szükségeltetne.

Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a vezető ezt a fegyelmit laza könnyedséggel intézi, jó ha tudják, hogy csak igen megalapozott indokolás esetén nem helyezi vissza a munkaügyi bíróság a fegyelmileg kirúgott dolgozót, a munkáltatót elmaradt munkabér, sőt kártérítés megfizetésére kötelezés mellett, így a kirúgással való fenyegetődzés ugyan valóban ijesztő lehet, csak éppen valóságtartalom nélküli
Egy közalkalmazottat - valós fegyelmi vétsége nélkül - végleges jelleggel kirúgni nehezebb, mint megmászni a Mount Everestet! Tudom, a kirúgással való fenyegetődzés esetén sokan inkább a közös megegyezéssel történő jogviszony megszüntetését választották (elesve ezáltal számos őket megilletőtől: felmondási idő, végkielégítés, stb.) de igencsak meglepődtek volna, ha a másik utat választották volna, mert még a mai napig is ott dolgoznának, hiszen közalkalmazottat nem lehet csak úgy kirúgni.

Mindezekre tekintettel tehát az egyeseknek az ügybeni hallgatásának nem lehet valós indoka és magyarázata az állásukat féltés, mert akárhogy is "vergődne" a vezető, a közalkalmazott munkavállaló jogviszonyának megszüntetése neki önmagának "túl nagy falat".

NE HIGGYÜNK AZ EZZEL FENYEGETŐDZŐNEK!

8 megjegyzés:

  1. Mindentől függetlenül meg van ezeknek a mocskoknak a "jól" bevált receptjük a dolgozó ellehetetlenítésére!
    Módszeres szekírozás a mindenben hiba keresés,és
    nem utolsó sorban az állandó áthelyezésekkel
    teszik tönkre a szakdolgozókat,áttételesen családokat a fenntartó közreműködésével!
    Arról sem kell elfeledkezni,hogy evvel a hozzáállással a betegek minőségi ellátása is
    csorbát szenved!
    Ezeknek ez sem számít!
    Lehet cáfolni "HÓHÉROK"!

    VálaszTörlés
  2. Ezek tükrében legalább elmondhatják,hogy maradandót "alkottak"!Szakmaiságuk minden tekintetben megkérdőjelezhető!
    Nem kérdés felkészültségének minősége,mezei újságíróból
    "ügyeskedte" fel magát a pénz lenyúlások lehetőségéhez,
    amit rendesen ki is használtak,és ez a lényeg!

    VálaszTörlés
  3. He is a good man.

    VálaszTörlés
  4. Az első íráshoz hozzátenném,hogy itt elég sok szakképzet dolgozót kirúgtak az elmúlt években.
    a vezetők rokonai addig marták még el nem mentek.
    De azt tudni kell,hogy ha a vezetőket leváltják meg kiselejtezik a rokonságukat,azonnal jelentkeznek munkára az intézetnél.

    VálaszTörlés
  5. Személy szerint Én nem tartom elfogadhatónak,hogy a tényfeltáró dolgozókat szapulják a betegverő oldal emberei.Mert tárgyalás már volt,meg lesz is ez az igazukat bizonyítja. Vannak akik nem törődnek vele ki hallja csak szidják a jelentőket.
    Nem gondolnak arra,hogy a vádolt emberek ítélete után róluk milyen véleménnyel lesznek az emberek.
    Őket még jobban lehetne szidni amiért nem álltak ki a beteg emberekért,erre nem gondoltak?
    Mielőtt bárki bármit mond a másik oldalra gondolkozzon el Ő mit tett a beteg lakókért?
    Kiállt értük vagy a verőkért állt ki mert az utóbbi elítélendő! Egy hozzátartozó

    VálaszTörlés
  6. Még a hozzátartozók is elítélik a bántalmazók védését!Okoska

    VálaszTörlés
  7. Vannak jogai a dolgozóknak és a lakóknak is.
    Eddig nem voltak jogszabályok rá mert nem törődtek velük érdemben.
    Bízom benne,hogy jogszabályba foglalják most már.
    Ugyanis egyre több helyen emelik fel a hangjukat a dolgozók az ellátott személyekért.Ibolya

    VálaszTörlés
  8. A pályázati pénzekkel számoljon el a Megye!
    Az utolsó forint is számít, igazolják számlákkal a kiadásokat.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)