2011. április 29., péntek

MÉDIAVISSZHANG



Lemondott a kiskunhalasi pszichiátriai otthon vezetője
Delmagyar.hu
(ITT!)
2011.04.29. 14:35

Lemondott posztjáról Simon Ilona, a kiskunhalasi megyei pszichiátriai otthon vezetője. Az intézményvezető a péntek délelőtti megyei közgyűlésen jelentette be távozását.

Az igazgatónő a felmondási időt sem tölti ki, egyelőre Vincze István látja el a vezetői feladatokat. Simon Ilona helyére pályázatot írnak ki.

Mint azt korábban megírtuk
az intézményvezető ellen köz- és magánokirat-hamisítás miatt folyik eljárás. Az ügyben az igazgatónőt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség jelenleg
az igazgatónő és egy másik dolgozó ellen gyűjt adatokat, mindkettőjüket sikkasztással és csalással gyanúsítják. A fenntartó Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az igazgatónő ellen folyó több büntetőeljárás dacára korábban újabb öt évvel meghosszabbította a szerződését.
 
Az elmúlt időszakban számos botrányos üggyel hozták összefüggésbe az intézményt, három ápoló ellen jelenleg is bírósági eljárás folyik, de a rendőrség is nyomoz feljelentések után az otthonban történtek miatt.


Lemondott Simon, a botrányoktól hangos pszichiátria vezetője
ATV (ITT!)
2011.04.29. 15:54 

A megyei hírportál szerint lemondott posztjáról Simon Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek - kiskunhalasi - Otthonának igazgatója.

 A hírt azóta hivatalos helyről is megerősítették. A lemondásra ma délelőtt a közgyűlés ülésén került sor. Az igazgató még a felmondási időt sem tölti ki, egyelőre Vincze István látja el a vezetői feladatokat. Jekő Attilától, a közgyűlés halasi tagjától kapott tájékoztatás szerint Simon Ilona helyére pályázatot írnak ki. A lemondás érdekessége, hogy nem is olyan régen éppen a megyénél erősítették meg posztján a most távozó Simon Ilonát. Mint emlékezetes: az elmúlt időszakban rengeteg botrányos üggyel hozták összefüggésbe az intézményt, három ápoló ellen jelenleg is bírósági eljárás folyik, de a rendőrség is nyomoz feljelentések után az otthonban történtek miatt.


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

12 megjegyzés:

  1. Még a végén vetekszik a hír az angliai esküvőjével! :)))
    Várjuk a többi média megjelenést is, biztos vagyok benne, hogy tele lesz vele a média, már szétküldtük nekik! :)))

    VálaszTörlés
  2. Hol marad? Csak nem Halason?
    Szerintem a házát is gyorsan eladja, mielőtt esetleg lefoglalnák!

    VálaszTörlés
  3. Marad a lóf@szt!
    Takarodni kell az összes mocskos vérszívónak!

    VálaszTörlés
  4. Ha nem mondott volna le akkor a mai nap lett volna amikor kirúgják! Még a Fenntartót is magával rántaná!Gabi

    VálaszTörlés
  5. Annyiszor leírta az egyik híve, hogy most már csak az IP-jét kell kikeresnem, hogy utánaküldhessem a "marad"-os igazgatónőnek.

    Most jött el a mi időnk! A technika csodálatos eszközével visszafejtjük ki, mikor, mit írt! Levadászás?! Hívják, aminek akarják! Eljött a mi időnk, nincs kímélet!

    VálaszTörlés
  6. Ezek a lapok is le voltak osztva már akkor mikor Pisti idejött valamikor a nyáron. Eljátszotta a rá bízott szerepet úgy , hogy valószínűleg a jelenlegi slepp sem tudott erről a húzásról. A megye bevetette a "B" tervet ennyi, nem kell elájulni ettől, inkább aggodalomra adhat okot, mert ezt 9-10 hónapja tervezték. Senki ne higgye h Pistike ezt nem tudta, hisz ezért került ide, ezért fizették ki a 7 kilót helyette és ezért fizetik a jelenlegi iskolázását az utolsó buszjegyig. Nagyon sok alkalmasabb ember lehetett volna ideiglenesen az igazgató, de érdekes , hogy pont ő lett. A pályázat kiírás meg rá lesz szabva(mint ahogy már megszokhattuk), mert hát ő is be fogja ám adni a sajátját arra mérget lehet venni. Sok pénzt beleölt a megyei fidesz, nem fogják veszni hagyni, vissza kell azt termelni. Ügyes húzás volt el kell ismerni...gratula,csak az a baj, hogy még nagyobb hányingerem lett a szarházi politikusoktól, nem lesz itt soha rend amíg egyazon garnitúra forog körbe körbe...!

    VálaszTörlés
  7. Most melyik igazgatónő mondott le az aki papíron volt az,vagy a másik aki a háttérből valójában
    igazgatott,mert mindkettő sáros!
    A másik valami Bözsi nevezetű!

    VálaszTörlés
  8. Icukánk mondott le! Bözsikénk követi a példáját mielőtt kirúgnák Őket.Krisztián mikor lesz az Igazgatónőből miniszter? Mária

    VálaszTörlés
  9. Egyengetik az útját Nagy Ferenc meg Bányai.
    Én még az Intézet területére sem engedném be.
    Nem akarta a betegverést tisztázni amikor a vádlott elvállalta ami a jegyzőkönyvben szerepelt.
    Hazugságért tüntetést szervezett akkor el kéne takarodni neki az intézetből.Vastagbőr van rajta.

    VálaszTörlés
  10. Önöknél van a gyűjtőhelye a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak? Tudnék javasolni egy két bűnöst,ha még a létszám nincs meg.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)