2010. november 10., szerda

HOLDRASZÁLLÁS


1969. július 20-án az amerikai űrhajós, Neil Armstrong a Hold felszínére lépett. „Kis lépés ez az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – mondta, hiszen az emberiség évezredes álma teljesült azzal, hogy földi halandó egy másik égitest felszínére tehette a lábát. Azt, hogy milyen rendkívüli esemény volt ez, jelzi, hogy világszerte egymilliárdan nézték élőben, a TV képernyőjén keresztül.

Csak kevesen láthatták azt a privát felvételt, ahol Armstrongot egy jóval korábban érkezett cica köszönti. Íme egy képkocka a filmből:

  

9 megjegyzés:

  1. Ez szép! A cica mindenütt ott van.Nemcsoda ha mindent tud mindent lát mindent hall.""x""

    VálaszTörlés
  2. Ott van mindenhol, ahol történik valami! Nem lehet lerázni!

    VálaszTörlés
  3. Éa a Holdra lépvén a 8. zsoltárral adott hálát az Istennek:

    "Ó Urunk, mi Urunk!
    Mily felséges a te neved az egész földön,
    az égen is megmutattad felségedet!
    Gyermekek és csecsemők szája által is
    építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben,
    hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.

    Ha látom az eget, kezed alkotását,
    a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél,
    micsoda a halandó - mondom-, hogy törődsz vele,
    és az emberfia, hogy gondod van rá?
    Kevéssel tetted őt kisebbék Istennél,
    dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.
    Úrrá tetted alkotásain,
    mindent a lába alá vetettél:
    a juhokat, és marhákat mind,
    még a mezei állatokat is,
    az ég madarait, a tenger halait,
    amelyek a tenger ösvényein járnak.
    Ó Urunk, mi Urunk!
    Mily felséges a te neved az egész földön!"

    VálaszTörlés
  4. Így igaz, ahogy mondja:
    "Gyermekek és csecsemők szája által is
    építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben,
    hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót."

    Mind el fogtok némulni!!!:)

    VálaszTörlés
  5. Az okosabbjai már néma! Várja a fejleményeket,vagy a sült galambot.

    VálaszTörlés
  6. Lebeszéltük a galambokkal: nem fognak mostanában arrafelé repülni!

    VálaszTörlés
  7. Az jó ,legalább nem lesznek híreik a postagalambtól.

    VálaszTörlés
  8. Amilyen hiteltelen a kép,olyan hiteltelenek az összes irományok!He,he,he!!Juj,juj!!

    VálaszTörlés
  9. 19,57 Várd ki a végét!Utána lesz miért jajgatni!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)