2011. május 22., vasárnap

Hölgyeknek és majdnem Uraknak!


Nagyításért kattints a képre!

5 megjegyzés:

  1. Férfiasan rózsaszín.

    VálaszTörlés
  2. "Férfiak" esetében a buzernyákok színe!

    VálaszTörlés
  3. A PÉF-nél ugyancsak félre beszélnek.Akkor szálltak ki amikor az emberjogiak megjelentek a színen.Az nem egészen így történt tudtommal.
    Mivel tőlük várták a támogatást a jelentők.
    Radó amikor az intézetbe járt,nem kereste a jelentőket pedig várták a véleményüket a betegverésről.Utána mondták nem igaz.Ennyit ér az Ő közre működésük.Persze az Emberjogiakat nem tudták megfélemlíteni lefizetni és itt a baj. Nem függnek pártól politikától.Most,hogy a PÉF felkapta a hírre a fejét,hogy lemondott a Halasi botrányhős.Most már szerepet próbál keresni magának az Intézetben történtek kapcsán.
    Ha eddig nem tette akkor már ne szálljon be a vége felé.A Babér úgyis a két jelentőt illeti semmikép a PÉF-ET. Köszönettel tartozunk az Emberjogiaknak mert hittek bennünk,segítették az igazság feltárását. Úgy a dolgozók lakók meghallgatásával mint a hozzátartózók felkutatásával.Mindennel.Ehhez csak emberség kellett pénz nem. Köszönjük nekik István

    VálaszTörlés
  4. Azok csak felületesen dolgoznak. Nem tudnak azok a z éjszakai futáson felül konkrét dolgot felmutatni, ahol az Ő segítségük közre játszott.

    VálaszTörlés
  5. Csak arról lehet olvasni,hogy valamilyen alkalomból elmentek.De arról nem kit hol képviseltek,vagy kinek miben segítettek.XY

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)