Kizártak a bezártak…

  

Összeférhetetlenségem miatti felmentésemet követően, egy hónap után, visszahívott még négy napra dolgozni, az új megbízott igazgató…

Hosszú távollétem alatt semmi sem változott. Az összeférhetetlen kollégák, azóta is csukják irodájuk ajtaját, - kirekesztve a többi 5-6 kollégát - mint annak előtte… Tehát, a viselkedésük nem miattam lett abnormális… de hát, ezt eddig is mindenki tudta.

Érdekes és tanulságos volt ez a pár nap… Ki mivel keres meg, vagy tart föl még utoljára, hogy győzködjön igazáról… Néhányan lelkiismeret-furdalással közelítenek felém, magyarázkodnak, biztatnak, hogy ne hagyjam… Páran elnézést kértek, hogy aláírták ellenem az indítványt… Nem tehettek mást. Tudom, megértem, bár nem értek vele egyet. Volt, aki közölte, hogy ő kerül a helyemre… Váratlan, meglepő fordulat nem történt…

Fájt hallani az általam tanított énekkart, amint a zsoltárokat nótaként énekeltetik velük, a népdalokat fölváltják a nóták, a hazafias dalokat a sanzonok, szinti aláfestéssel… A legrosszabb az volt, hogy kellő magabiztossággal, hamisan énekeltették az énekkart… De hát, ez sem az én gondom…

Sírt a lelkem, hallani az áhítatot (bibliaórát), amint a lelkészigazgató úr zsoltáréneklés helyett a populárisabb, gitáros, ifjúsági melódiákat erőlteti. Lehet, hogy közkedveltebb, könnyebben énekelhető, de sivárabb is, mind zeneileg, mind szövegében, mind lelkiségében, mind tartalmában… És, nem adja azt a pluszt, amit egy archaikus szövegű, régi dallamvilágú,  nehéz ritmusú, mély lelkületű zsoltáréneklés nyújt… De hát, ez se az én gondom…

A filmklub helyett filmvetítés (Terminátor és hasonlók) van egész délelőtt a hálóterves foglalkoztatás alatt… ahova bárki beülhet… De hát, már ez se az én gondom…

Helyettesítettem három kollégámat a négy nap alatt. Az egyiknek van a legnehezebb hálóterve… sétagalopp volt az enyémhez képest, ha értik, amire gondolok… A másik, a „szakértő” a Muppet Showból, öt foglalkozásból háromszor, egy ember, majd egyszer két ember, végül három ember… Nem, ez nem autista iskola, ahol 15 gyerekre van 5 szakember. Itt 170 főre van egy szakember papíron, aki saját bevallása szerint sem fejleszt már évek óta…

Csodálkoztam azon is, hogy Klamm László a "sosincsbent" főnök helyettese (nem a személye miatt). Megtudtam, hogy N. K. - főnöke mószerolása miatt - kiesett a pikszisből és így mindig más a főnök: Sz. Orsolya, B. Brigitta, M. Alíz felváltva… Persze, aki ért ahhoz, amit csinál, az szóba se jöhet, nehogy kiderüljön, hogy helyből jobb, mint a kinevezett vezető és helyetteseik…

A négy nap alatt, két súlyos bántalmazásról is beszámoltak a betegek, melyeket eddig, én is csak hallomásból ismertem… (Hamarosan önök is megtudhatják.) 

Szerencsére a legkönnyebb volt a búcsúzás, - na jó, azért ne túlozzak, - az elköszönés… mert ezt sikerült rövidre zárni. Két kolléga itt, kettő amott és már túl is vagyok rajta.

Egy tétován lábatlankodó… és egy csukott ajtó. Ez utóbbi volt a legjobb, ami történt aznap… Nem kellett elköszönnöm Klamm Lászlótól, Szabó Orsolyától, Börcsök Brigittától, Molnár Alíztól, Nográdi Krisztinától, Keresztúri Andreától és a nem dolgozó Szikora Józsefnétől… Csak Visnyei Ágnestől. Tőlük, ezúton köszönök el. Ők a zárt ajtó mögött érzik magukat jól. Becsukózkodnak, mert titkoskodnak, fontoskodnak… Úgy látszik, van mit titkolniuk, van mit takargatniuk. Ők az elit csapat, akik parancsra írogatnak bárkiről, bármit, bármikor… Meggyőzésből, ahogyan ezt környezetükbe láthatták…

Ki fogja ezentúl figyelmeztetni őket, hogy ez egy munkahely, nem magánklub, vagy ahogyan ők mondják, klikk?

Én, már biztosan nem.

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook