2011. május 25., szerda

Hamis békesség



– Nagyon várom a végét ezeknek a pereskedéseknek, mert a feszültség lecsordogál mindenkihez, a lakókhoz is. A dolgozók is bizalmatlanok egymással, senki nem tudja, hogy mikor érkezik ellene egy névtelen feljelentés – mondja Vincze István” megbízott igazgató.

Senki nem jelenti fel Gizikét, mert rossz kávét főz, ahogyan azért sem perlik be Gábort, mert a telefonján a csengőhang nem a kollégák kedvére való! Továbbá akkor sem kerül bíróság elé az ember, ha túllocsolja a muskátlikat az ablakban, és akármennyire is hihetetlen, de a ferdén való parkolás sem jár jogi következményekkel. Biztos helyről tudjuk, hogy a ruhához nem illő ajakrúzs használata, ugyanúgy nem lehet per tárgya, mint ahogyan a haj színének nem túl szerencsés megválasztása sem. Nem a bíróság döntése alapján tisztázódik, hogy Géza vagy Pista hétvégén fogott harcsája a nagyobb, és az sem, hogy Birgit íráskészsége hátráltatja-e munkáját. Nem.

A feljelentések nem „érkeznek” csak úgy. Névtelenül pedig egyáltalán nem. Első hamisság! Minden feljelentés mögött nevek állnak, és konkrétumok. Tudjuk jól, mert mindannyian aláírtuk!

„Senki se tudhatja, hogy mikor…” Második hamisság! Én, tegyük fel, ha bevágom egy fél téglával a szomszéd ablakát, nem lennék meglepve azon, ha idézést kapnék. Sőt! Nem kell az Igazgató Úrnak részleteznem, hogy a bűn zsoldja, jelen esetben csúnya per. Le lehet tagadnom éppen, de hát ott az az üveg. Csak egy keret és sok szilánk. Erre nehéz azt mondani, hogy feljelentés miatt „esett szét”! De önök azért megpróbálják! Harmadik hamisság!

Miről is van szó? Ne legyünk már olyan szemérmesek! Feljelentettek bárkit is, akinek nem volt köze az adott eseményekhez? Ön komolyan azt hiszi, hogy elő lehet adni a sértettet, mert valaki szóvá tette az intézményi fa-tarolást? Négy kérdésünk van! Kivágták a fákat? Igen! Volt engedély? Nem! Névtelen a feljelentés? Nem! Jogos? Igen! Sorolhatnám a többit is, de tudja mit, pillantson bele a dokumentumokba, megtalálja a neveket és gazemberségeket is, amik ebben az intézményben történtek. Nem kevés, és még nem értünk a végére!

Miről hablatyol ön össze-vissza, beleszerelmesedve a saját maga hangjába? Hogy veszi a bátorságot, hogy olyasmikről alkosson véleményt, amik még akkor történtek, mikor ön két ágy között tévelygett, és azt sem tudta mit kezdjen a fennálló 700.000,- Ft adósságával. Ez utóbbi isteni segedelem, és egy földre szállt angyalnak látszó tünemény révén, csodálatos módon megoldódott, az előbbit pedig csak reméljük, hogy a másoknak okozott csalódás és fájdalom után kellő önmérséklettel rendezni tudta.

Errefelé nem retardált emberek élnek, hanem türelmesek. Türelmesek, de nem a végtelenségig. Ön ott folytatja, ahol elődje abbahagyta? Rátesz egy lapáttal? Én nem fantáziálok, ahogyan ön teszi. Nem hazugságokkal győzködöm az embereket. Nem idézem meg az ötvenes évek zsigeri félelmét, ahhoz, hogy üzenni tudjak. Én egy egyszerű mondatban is ki tudom fejezni azt, hogy mi az álláspontunk: Az igazság felette áll a hamisságnak.


Új cikk(1 darab) a tegnapi sajtó-napról: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

7 megjegyzés:

  1. Nincs itt feljelentve csak az aki sokat tett érte.
    Minden nem mehet a végtelenségig.

    VálaszTörlés
  2. "Nagyon várom a végét ezeknek a pereskedéseknek, mert a csalásaink lecsordogálnak mindenkihez, a lakókhoz is."

    VálaszTörlés
  3. Igaza van a lelkész úrnak, csak nem tudja, hogy a vezetésről beszél...

    Igenis mentek névtelen feljelentések a táppénzcsalások miatt... Persze jogtalan volt mindegyik. Tudjuk ki volt (az exigazgató).

    Egy jogos bejelentés érkezett táppénzcsalás ügyben, aláírással, amire a mai napig nem tett intézkedést az igazgató úr! (M. Alíz táppénz alatt konferenciázott egy wellness szállodába.)

    Gázlopás miatt is tettek ellenünk névtelen feljelentéseket... Tudjuk, ki volt (a gázos bébi).

    Becsületsértés, rágalmazás miatt is tettek feljelentést ellenünk, mert megírtuk az igazságot... nem azt, amihez semmi közünk, hanem azt, ami az intézményben, annak működésével kapcsolatban történt visszaélés, ami a munkavégzéshez, munkahelyhez köthető...

    Abban gondolom egyetértünk, hogy ez nem magánügy.

    VálaszTörlés
  4. Nem csak az ex igazgatónő a gazdasági igazgató is tett feljelentést táppénzcsalásért!! Akkor hol az igazság?

    VálaszTörlés
  5. "Pereskedésnek"? mondja ezt egy intézményvezető? még ha csak megbízott is?
    Milyen felkészültséggel bír, mihez ért, ha a büntetőeljárásokat "pereskedésnek" gondolja!
    Pereskedni azért szoktak, mert a szomszéd tyúkja kicsípkedi a paprikapalántát és hasonlóak (na jó, a jogsértően elbocsátott dolgozói is csak pereskedik) de ezek büntetőeljárások, nem pedig tyúkperek!
    Ki mindenki sógor/koma/barát lehet már intézményvezető, ha csak ennyi a felkészültsége?

    VálaszTörlés
  6. A földre szállt "angyalka"a parlamentben lopja a napot,tevékenységére egyáltalán nem vagyunk büszkék egyikre sem!

    VálaszTörlés
  7. Holnap az idegességtől az égbe száll.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)