Van akinek kimeríthetetlen!

Egész héten nem láttam a Kunos urat! Már megint tanulmányi szabadságon van, ok értem most van az őszi szünet! De neki jár tavaszi, egész nyári, őszi és jön a téli szünet is. Remélem ez utóbbit Szibériába tölti!

Nem értem az ide vonatkozó törvényeket, aki állandóan megbukik, annak is jár az a "fránya" tanulmányi szabadság?

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Igazgatónővel álmodtam...

Sokan nem tudják, - bár már írtam róla, - hogy igazgatónő gyermekkori barátnőm volt…

Aztán szétváltak útjaink, de ha bármikor találkoztunk, mindig megörültünk egymásnak. Amikor a Halas Rádiónál dolgozott, meghívott egy beszélgetésre, mely az éteren át is hallható volt … Tudott a korábbi szakmai nehézségeimről az előző munkahelyemen… pontosan értette, amiről beszéltem, biztatott,  hogy álljunk ki az igazunk mellett… Hogy hiteles volt bátorítása, azt az is igazolta, hogy később – előző vezetőm figyelmeztetése ellenére – felvett dolgozni az általa vezetett intézménybe… Így kerültem, a Kőrösi útra.

Ma éjjel vele álmodtam… *Megkeresett igazgatónő a munkahelyemen és leült hozzám. Kötetlenül beszélgettünk, szemtől szembe, őszintén, mint a régi időkben…

Nem kérdeztem meg, hogy miért jutott idáig, mert mindketten pontosan tudtuk…

-          Tudod ugye, hogy azért én szeretlek és nagyon sajnálom, hogy így alakult…

-      Tudom. – válaszolta, fejbólintással kísérve. Megnyugodtam… majd kis idő elteltével megkérdeztem.

-          Nem félsz?

-          Nem.

-          Tudod, hogy börtönbe is kerülhetsz?

-          Tudom.

Elmeséltem, mit tanultam a Tökölt és Aszódot megjárt fiataloktól, aminek később, magam is nagy hasznát vettem a börtönben**… Figyelt és megköszönte… Aztán felálltunk, és el is játszottuk, mintegy szituációs játékot***… jókat rötyögtünk. Úgy beszélgettünk, mint réges-régen… Felszabadultan, szerepek nélkül. A kollégák messziről csodálkoztak, be-betértek, majd gyorsan távoztak, nem mertek minket megzavarni. Érezték, hogy kivételes alkalom ez, és bensőséges az együttlét… Én is így éreztem.

Felébredtem, és bár utána még mást is álmodtam, reggel pontosan emlékeztem minden részletére… az érzésekre is, a hangulatára is.

Nem volt nyomasztó az álom...

Arra gondoltam, milyen kár, hogy a valóságban nem volt ilyen felszabadult érzésünk vele kapcsolatban…  

Helytelen célok, görbe utak, nemtelen eszközök, hiteltelen emberek…

Rosszul működő szerepek, minták, példák, amiket elsajátítunk, melyeket hazug megerősítések kísérnek… Magunkra erőltetjük, pedig  nem sok közünk van hozzá… Aztán addig játszzuk, míg elhisszük, s a végén már ezt érezzük magunkénak… Igazi  - kedves - arcunk elveszik az álarc mögött…

Nem szabad hagynunk, hogy ilyen megtörténjen…

* Az álmomban szó szerint így hangzott el a párbeszéd

** Egy szabálysértést nem fizettem ki, mert igaztalannak tartottam, így leültem inkább   (köztörvényesek között)

*** Munkahelyi ártalom (Számomra új csoportterápiás módszer, melyet alkalmaznom és vezetnem kell a foglalkoztatásaim során.)

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

A hozzátartozó jogán II.

A férjem nevében

Úgy tartom, hogy amiről az ember nem tehet, azt nem szabad szégyellni. Még inkább ezt kell képviselnünk, ha tudjuk, hogy a pszichiátriai betegek, a társadalmi előítéletek terén a legerősebbek közé sorolhatók.

A férjem, hála’ nem titkolja, nem is szégyelli, hogy beteg. Igaz, - helyesen – nem is kérkedik vele. Örülünk, hogy kiderült… Előtte majd 15 évig, mindenhol – még a legnevesebb szakemberek is – csak a tünetek egyikét, vagy másikját állították fel diagnózisként. Így aztán nem csoda, hogy betegsége kezeletlensége, vagy félrekezelése komoly zavart okozott az életvitelében. Rendszeres pharmakoterápiás kezelés alatt áll. Együttműködő, betegségbelátással rendelkezik. Ennek, és más szerencsés együttállásnak köszönhetően, – minthogy támogatja a felesége, családja - viszonylag jó helyzetben van.

A betegség azonban kiismerhetetlen, nem tudjuk, kinél hogyan zajlik, alakul. Azt sem tudhatjuk, mikor billen meg, a jelenleg fennálló természetes támogató rendszer, a család…
Egy–egy kényszerű gyógyszerváltás - többek között a támogatási rendszer folytonos módosítása miatt – nem tudni hogyan hat a betegségére…
Akárhogy is vesszük, a férjem, betegségéből adódóan, – bár jelen körülmények között nehezen képzelhető el -, potenciális lakója intézményünknek…
Belegondolni se merek, mi történne ott vele… Ahogyan ő sem. Ez a félelem pedig nem rólunk, hanem az otthon működtetőiről és a teljes bizalomvesztésről szól.
Sokan, akik nem rendelkeznek ilyen belátással és támogatással, gyógyszereikhez nem képesek hozzájutni, vagy betegségük lefolyása súlyosabb formát ölt, nem választhatnak… Bekerülnek. Az pedig, ami ott rájuk várhat, betegségüknél is rosszabb lehet.

Ezúton is tiltakozom az otthonban zajló nem megfelelő irányítás, ápolás, gondozás, gondoskodás ellen. Hogy milyen jogon? Minden alapom meg van hozzá: a hozzátartozó jogán... először is édesapám nevében (ITT!), másodszor, a férjem védelmében.

Mindent megteszek azért, hogy ő ne kerüljön be betegként az otthonba. Nemcsak a Kőrösi útra, hanem máshova sem… Mindent megteszek azért, ha bárki bekerül hozzánk, az összes intézmény közül a legjobb helyre kerüljön. Ezért, és ezen fáradozok…

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!

www.pszicho.net

Működési zavar III. - A függőség

.

A függőség ismérve alapján működő közösség, a vezetőt képzeli el éltetőjeként, aki – fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt – táplálja, védi.

Gondoljunk csak a támadóink bejegyzéseire: „Oda piszkítunk, ahol eszünk”, vagy az igazgatónőről, az elnök úrról, mint kenyéradó gazdánkról szóló képzeteikre… A vezetésünk mindig is lenézte, és megalázta a munkatársakat. A szakembereket addig tűrték meg maguk mellett, amíg hasznot húztak belőlük,  s elvégezték a szakmai munka tetemes részét – protokollok készítése, előgondozás, foglalkoztatás megszervezése… (pszichológus, mozgásterapeuta, szociális munkások, ápolási szakemberek), majd eltávolították, ellehetetlenítették őket. Csak azokat tartották meg, akik nyelvcsapásaikkal fényesre suvickolták beteges énképüket. Így volt ez addig, amíg nem robbant ki a botrány a bántalmazásokról. Azóta nagy az összefogás, az együvétartozás érzése… A közösen kikiáltott Ellen-nel szemben folytatott harc pedig a legnagyobb kohéziónak bizonyult.

. 

A munkavállalók úgy viselkednek, mint tehetetlen és éretlen, tudatlan és képtelen személyek a mindenható és mindentudó vezetővel szemben, akiről hiszik, vagy hinni akarják, hogy varázslóként képes megoldani minden problémájukat. 

Munkájuk egyetlen fokmérője a főnök szava, vagy a belső mag egymást dicsőítő elismerése… Minden eltérő állítás, merő támadás személyük ellen… A munkákat ők osztják szét, természetesen nekik kedvező módon és arányban… Az ellenőrzést, értékelést pedig az(ok) végzi(k), aki(k) egyáltalán nem ért(enek) hozzá…

Ennélfogva, erős az ellenállás a racionális módszerekkel és elméletekkel szemben, hiszen a vezetőt istenként idealizálják, akinek úgy vélik, misztikus tudása minden erő forrása. Persze ezt valójában ők se hiszik el, de ezt kell képviselniük.
. 

A rajongásszerű istenítés, amely a vezetőre éppúgy irányulhat, mint valamely eszmére, eseményre, dologra, akadályozza a tanulást, az eredményes, kreatív munkát, elszigeteli a csoportot a valóságtól, az élettől. Kizárólag a csoport kollektív fantáziái képezik a viselkedési dinamika forrását. A közös hárításokban a tagok egymás cinkosaiként lépnek föl, s elfojtanak minden önálló gondolatot vagy produktív, együttműködő tevékenységet. Gondoljunk csak a tüntetésekre, a közalkalmazotti tanács visszahívására, a kiközösítésekre, a közös, dokumentált véleménynyilvánításokra.
  

A munkatársi közösség ezzel az egyedfejlődés egy korai (gyermekkori) szakaszát ismétli meg. A konfliktus e körülmény és az önismeret, a személyiség fejlesztésére irányuló felnőtt igények között feszül, ami minden törekvés ellenére frusztrációt eredményez egészen addig, míg az érett felnőtt lét felül nem tud emelkedni a „kisiskolás” beidegződéseken.

Árulkodás helyett itt az ideje, a töredelmes vallomástételnek…

Mindenkinek saját maga kell felelnie döntéseiért, még akkor is felelősséggel, ha eddig soha életében nem hozott még egyetlen önálló, felelős döntést sem.
 

.

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Bemutatjuk a CICÁT!

                
              Kattintson és mozgassa az egeret! A cica is mozogni fog!            

 

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!

www.pszicho.net

Olyan kiszámíthatatlan ez az időjárás :)

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

Valaki Senki

A foglalkoztató lépcsőjén állva, jött felém Valaki.

Úgy látszott, hogy az a kolléganőm, aki felsőbb utasításra, önként, és örömmel írogat rólam, az összeférhetetlenségről szóló panaszleveleket, igazgató asszonynak. (Lásd: ITT!)

Bár ő volt az érkező, és a fiatalabb is, annak ellenére én köszöntem neki előre… Válasz nem érkezett, ezt sajnos a mellettem álló lakó is hallhatta… Pontosabban nem hallhatta…

Aztán a foglalkoztató lépcsőjén állva rájöttem ki jött felém: Senki.
 

Lásd még Testvérblogunkról: ITT!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT! www.pszicho.net