2010. július 7., szerda

"A betegek nem akarnak új Lipótot!"


"...Mo-n ma a lakosság negyede érintett valamilyen szintű lelki megbetegedésben.Többszázezer ember konkrétan beteg. Mintegy ötvenezer ember él szkizofréniával. Nem képzelhető el semmilyen olyan konszenzus, amiből a betegeket kihagyják. Ezt az Európai Unió kifejezetten meg is követeli. A több száz aláírás sem volt elég ahhoz azonban,hogy a szakma vezetői felismerjék,hogy a "Semmit rólunk, nélkülünk" alapelv szerint be kell vonniuk a betegeket képviselő független fórumot a szakma jövőbeni átalakítását célzó tervek és konszenzusok kialakításába. Mi több, a modern lélekgyógyászat többi szereplőjét, a járóbeteg-ellátásban jártas és jó gyakorlatokat megvalósító pszichiátereket, gyermekpszichiátereket, ápolókat, pszichológusokat, valamint szociális szakembereket is kihagyták mindeddig a "közös tervezésből", erről tanúskodik a kórházi ellátásban érdekelt -vezető pszichiáterek- által kidolgozott, 10 pontban összefoglalt terv, amelyről a kormányzattal tárgyalnak. Ez a Semmit rólunk és nélkülünk elv megtagadása: ettől jön létre a szociális kizárás és kirekesztés, a pszichoszociális fogyaték bebetonozása és az elzárkózás életre hívása a többségi ép társadalom részéről...."


A teljes cikk megtekinthető: ITT! 


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

3 megjegyzés:

  1. Olyan emberek képviseljék a betegeket akik,ember szeretőek.A Jó ellátásukat tartják szem ellőtt.Orvosoknak is a gyógyszer nélküli életre kellene törekedniük azoknál a betegeknél akiknél ez lehetséges.Intézményes gondozásnál, alkalmassági vizsgálaton csak a megfelelő ápolók dolgozhassanak.Olyan mint a Kiskunhalasi körösi úti intézetbe megtörténtek,sehol ne fordulhasson elő az országban.Mária

    VálaszTörlés
  2. Nem akarnak intézményes ellátást a betegek.
    Azért van mert nem megfelelő a gondozásuk!
    Valami oknál fogva, nem tudnak az ápolók kedvesek lenni.Lehet,hogy a vezetők miatt,de az is lehet, hogy alkalmatlanok betegek gondozására.Minden embernek vannak érzései,még ha beteg akkor is.Mindegy milyen fajta betegsége van,de akkor is vannak érzései,ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.Nem bántalmazni,megalázni,vagy szégyellni való helyzetbe hozni kell a beteget. Ő elvárja a szeretettel történő gondozást, életformájából adódóan a megértést,az ápolójától.Az ápolónak a beteg mentalitásának megfelelő,gondozást kell nyújtania.Ha nem tudja kedvesen barátságosan gondozni a beteget,akkor alkalmatlan.Vagy ha nem találja meg a közös hangnemet a beteggel.
    Szigorú alkalmassági vizsgálat lenne fontos, mert sok ember nem alkalmas, ilyen beteg lakók ápolására.Az orvosoknak is kötelessége ellátni függetlenül attól van e vagyona, van e látogatója! Az orvos arra esküdött,hogy a beteget gyógyítja.Nem anyagi,vagy faji megkülönböztetésre.Minden helyzetbe a legjobb tudását kell adni magából,ha nem teszi nem való orvosnak!Ezen a Netre fel!: blogon nagyon sok
    elszomorító írást lehet olvasni. Sajnos,hogy ilyenek még napjainkban is előfordulhatnak emberekkel.Amikor egy kutya bántalmazásáért, lehet 500 ezer forint büntetést fizetni,vagy 6-12 hónap börtön büntetést kapni,akkor egy beteg ember bántalmazásáért menyit kellene adni.
    Főleg ha a beteg megvédeni nem tudja magát,és az veri akinek meg kellene védeni másokkal szembe.Hiszen ő az ápolója,neki védeni kötelező!
    Fizetésért ápoló,de emberségesnek is kell lenni a fizetésen felül!Anélkül nem lehet jó ápoló,
    ha szeretett megértés,emberség hiányzik belőle.

    WWW:Független.N.J

    VálaszTörlés
  3. Egy beteg ember bántalmazása,csak többet ér mint egy kutya megverése!
    Ez már az EU? Gabi

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)