2011. május 15., vasárnap

Olvasói levél – A jog nyelvén


A jó munkahelyi légkör védelme rendkívül fontos. A munkahelyi légkört mérgező, munkatársaival együttműködésre képtelen, összeférhetetlen munkavállaló számíthat rá, hogy munkáltatója a saját, valamint a többi, jól teljesítő munkatárs megtartása érdekében akár fel is mondhat neki. A feszült munkahelyi légkör rontja a dolgozók közérzetét, a kedvetlen, ideges hangulatú munkatársakkal pedig nem halad a munka. Senki sem kényszerül eltűrni munkatársa kibírhatatlan magatartását, lehengerlő stílusát, durva, kioktató beszédét. A munkahelyi közösség vagy a munkáltató – több legfelsőbb bírósági döntés is alátámasztja ezt – jogszerűen megszabadulhat a nemkívánatos kollégától.

Az Mt. 89. Paragrafusának (1) bekezdése szerint a határozatlan idejű munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató felmondással megszüntetheti, ettől érvényesen eltérni nem lehet. A munkáltató köteles a rendes felmondását megindokolni, az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania [89. paragrafus (2) bekezdés]. A törvény a munkáltatói felmondással szemben azt a követelményt támasztja, hogy a felmondás indoka csak a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok lehet [89. paragrafus (3) bekezdés]. A munkáltató csak abban az esetben nem köteles a rendes felmondását indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjas.
 
Nos, ha összeférhetetlenség miatt küldenek el bárkit, annak nem jár felmentési idő!
Továbbá a munkáltató nem hívhatja vissza dolgozni a dolgozót pár napra sem! Ha ezt megtette, akkor veszett fejsze nyele, mert eleve elbukta a munkaügyi pert! Az elküldött dolgozó ilyenkor magas összegű kártérítést követelhet, amit meg is ítélnek!

Nyilván az alkalmazott jogász nincs tisztában a munkaügyi helyzetekkel. Ez külön szakmai ág. Az ebben a témában kontárkodó jogászok nagyon nagy kárt okozhatnak a munkáltatójuknak.
Így lesz ez ebben az esetben is.”


Üdvözlettel: Dr. K.GY. munkajogász


U.i.: „Máskor figyelni kéne ki milyen területnek a szakértője! Büntető ügyben pl. nem hívunk válóperes ügyvédet tanácsadónak.”

Előzmény: ITT!
0

27 megjegyzés:

  1. Ide jók a bukott ügyvédek,bukott papok újságíró iskola nélkül igazgatónak.Fejlesztőpedagógusnak iskola nélkül. Ez a bukott emberek gyülekezőhelye.
    Bányai úr a felügyelőjük!

    VálaszTörlés
  2. Protest nagyon vigyázz a felmondó leveledre, azzal mindent bizonyítasz! Ezt a pert ezek szerint már elvesztették.

    VálaszTörlés
  3. Érvényesülni látszik a nagy tudásuk.

    VálaszTörlés
  4. Ennek a jogásznak én szóltam, mivel imádom és rokonom, hogy olvassa el a blogon lévő bejegyzéseket. Ismeri mindenki a legjobb jogász egyike!

    VálaszTörlés
  5. Akkor kérdezd meg tőle a 9-es főnővérének és a Medvének hogy lehetne kitekerni a nyakát a jog szabályait betartva!!!

    VálaszTörlés
  6. Ez egy jó kérdés,a választ Én is tudnám rá csak nem akarom leírni.

    VálaszTörlés
  7. Ne mondjátok már,hogy ilyenek megtörténhetnek.
    Itt nagy tudású szakemberek dolgoznak.Nem vétenek soha. Mindenki a szakirányú végzettségének megfelelő munkakörben dolgozik. Magas szintű szakmai munkát végeznek.Az Intézmény soha nem tűrte el,hogy bántalmazzák a lakókat. Már mindenről olvashattunk.Valamit mégis vétettek?
    Nem megfelelő iskolázottságú ember van, a nem megfelelő helyen.A munkájuk színvonalon aluli.
    Ezek a vezetők felelőssége.Ellenőreik nem vették észre 11 éven keresztül.Mutatja a beteggondozás mikéntjét.

    VálaszTörlés
  8. A munkaügyi vezető gépelés közben nem jött rá, hogy ez rendkívüli felmondásnak számít és ilyenkor nem jár felmentési idő? Sőt tilos!!!
    Azzal, hogy elszámolták magukat a szabadságot illetően és visszahívták dolgozni Erzsikét a felmondás indokát hazudtolták meg! Ez ismét egy óriási öngóóóólll!!!!

    VálaszTörlés
  9. Na akkor ezért kap a munkaügyis!Nem ért máshoz csak a hencegéshez szegény. Hát ezt is elb@szta!

    VálaszTörlés
  10. Nem a munkaügyisnek kell ismernie a munkajogot... :)

    VálaszTörlés
  11. De, a többire is rá lehet faragni! :))

    VálaszTörlés
  12. De bizony a munkaügyisnek ezt tudnia kell!!

    VálaszTörlés
  13. Akkor ciki...
    ...de nagyon! :))

    VálaszTörlés
  14. Ez lenne a nagy tudás meg a szakmai felkészültség?

    VálaszTörlés
  15. Ezért fizet az intézet a Dr Martinovnak és Dr Miskolcizinak.

    VálaszTörlés
  16. Azért mert segítenek a hazudásba ahhoz meg nem alkalmaznak jogszabályi hátteret.

    VálaszTörlés
  17. Még lehet fokozni a fokozhatatlant? Mire lesznek még képesek? Hol az igazgató aki ezt aláírta?
    A rendkívüli felmondás olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely a másik fél hozzájárulása nélkül a munkaviszonyt azonnali hatállyal megszünteti. E jognyilatkozat visszavonására csak a másik fél kifejezett, egyértelmű hozzájáruló nyilatkozata alapján van lehetőség.
    Hát akkor tisztelt vezetőség uccu neki kapkodjanak, ja és nem utolsó sorban most már előre kérdezzék meg az elbocsájtott munkavállalót elfogadja e a visszavonást!

    VálaszTörlés
  18. U.E. ne írjon alá semmit! Akkor meg kapkodhatnak.
    Csak ne,hogy az ügyvéd házhoz járjon alkudozni mint ahogy szokta csinálni.

    VálaszTörlés
  19. U.E. pont azt fogja aláírni, amit kell! Semmi mást! :) Fordult a kocka! Ezt már mostanában, mintha le is írtam volna...

    VálaszTörlés
  20. Volt itt olyan dolgozó akivel egyezkedtek volna.
    Meg arra az időre is számoltak neki munkabért amikor nem dolgozott.Erzsike tudja neki mi a kedvező csak azt írja alá.

    VálaszTörlés
  21. Szerintem, abban nem lesz hiba! ;)

    VálaszTörlés
  22. Akkor minden oké.

    VálaszTörlés
  23. Dr.Martinovnak nem szokatlan a helyzet,mert a maffiából,maffiába avanzsált át!

    VálaszTörlés
  24. Maffia bűnszövetkezet mind a kettő rájuk passzol.
    Az a kérdés hány tagból tevődnek össze.

    VálaszTörlés
  25. Nagyon tetszik, hogy így melléfogtak :)))

    VálaszTörlés
  26. Azért történhetett meg mert megfelelő gyakorlat iskolázottság hiányzik. Egy munkaügyesnek tudni kellene.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)