2011. május 6., péntek

Dilemma I.

 
Vajon miért engedélyezte Bányai Gábor rendkívüli módon, a hivatalos álláspontja ellenére, hogy M. Lászlóné nyugdíjas főnővért, a szakmai vezető testvérét visszavegyék főnővérként dolgozni?
Hiszen róla írták korábban, többek között, hogy ő a vakpofozó, a munkaidőbe is italozó, a fej nélkül-, név nélkül bátran a médiába hazudó, a mindent letagadó… egyébként szakirányú képesítés nélkül kinevezett főnővér. Ő mutogatta az országos médiumoknak úgy az osztályát, mintha az a hetes osztály lenne. Az előző munkahelyi vezetőjétől már nem kérhetett referenciát az elnök úr, hiszen őt, az „alkohol elvitte”, ahogy mondogatta másoknak a főnővér. Érte sem kapkodtak a körzeti rendelők, mivel korábbi főnökével jól megtalálták a közös nevezőt… Így került hozzánk, s néhány év alatt – több főnővérrel összeférhetetlenség ide vagy oda – vezető beosztásban találta magát, s hogy mennyire rászolgált erre, jelezte ezt a folyamatos elismerés, a véleményének maximális méltányolása testvére részéről… Munkássága csúcspontján két osztályt is vitt egyszerre – sejthetik, hogy „nem kapott” helyettesítési pénzt sem a nyugdíj előtt - , s ezáltal olyan befolyással bírt, hogy helyettesét arany pecsétgyűrűs jutalomig repítette a nem létező szavazáson…
Titokban távozott jelenlegi munkahelyéről, majd titokban pár hónap múlva tért vissza, mintha mi sem történt volna… senki meg nem magyarázta a történteket, még azoknak sem, akik helyette duplán, szimpla fizetéssel dolgoztak.  Feltételezhetően a testvére, a szakmai vezető nyomására kellett visszafoglalkoztatni, hiszen korábban érdemei elismerése mellett (emlékezzenek, hogy ő minden év végén jutalomban részesült az összmunkatársi értekezleten is(!) – aranylánc, aranygyűrű, ajándékkosár…), - gondolom a jövedelmét is sikerült a nyugdíj előtt, a kitüntetésekre hivatkozva felturbózni. A nem kevés nyugdíj mellett arra kényszerült, valószínű az éhezés küszöbén, hogy kiharcolja visszafoglalkoztatását, egyedi elbírálást kérve a megyei elnök úrtól, Bányai Gábortól, aki hosszú, egy hónapos megfontolást követően, - hogy, hogysem, - kedvezően bírálta el azt.
Vajon a fent felsoroltak közül, mely kivételes tulajdonsága, illetve képessége alapján ítélte kivételezettnek, nélkülözhetetlennek a személyét, hogy az egyébként mindenki másra vonatkozó utasítását rá nézve megváltoztassa?

Talán emlékeznek még, hogy a rokkant nyugdíjas dolgozókat el kellett küldeni, mert Bányai Gábor és elitista csapata szerint úgy igazságos, ha mindenki választhat, hogy melyik „éhbért” kapja (rokkant nyugdíj, vagy minimálbér), megnövelvén ezzel látszólag a jövedelemmel rendelkezők számát!
Tehát Bányai Gábor szerint rendben van az, hogy - az ő millión felüli havi jövedelmével és egyéb juttatásaival a zsebében, - más ne kapjon a nehéz, felelősségteljes munkájáért, 70-80 ezer forint körüli fizetést se, hanem csak a rokkant nyugdíját vigye haza!
Vagy, volt még egy eszement, alternatív ötlete, mondjon le a rokkant nyugdíjáról az, aki dolgozni akar!

Nem fogják elhinni, volt, aki megtette… Ezt persze, már csak mi érthetjük meg, mert mi, sokakkal ellentétben szeretünk dolgozni…

Az igazságossághoz továbbra is ragaszkodva, várnám válaszát…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

9 megjegyzés:

  1. Azt ugyan várhatod,mikor ebből is kiérződik a "POLITIKAI"támadás!
    Különben is gőg Marci válasza egyértelmű,ha nem tetszik bezáratom az intézményt!
    "Uraknál" ezt így szokás lerendezni!

    VálaszTörlés
  2. A Vakpofozó a főorvosnő testvére mit csodálkoztok.Neki minden jár.Ő is szereti a mézes pálinkát bele tartozik az alkoholisták csapatába.Már a polgármestereknek is nyugdíjba kell menni ha elérik a korhatárt.A mézes Maci meg dolgozhat.Adja át a helyét a fiatalabb korosztálynak.Dolgozó

    VálaszTörlés
  3. Bözsikénk intézkedett,mégse nélkülözzön tezsvérem,az nem baj hogy nem ért semmihez,annyi esze azért van hogy felvegye a jogtalan illetményét!
    Az az átkozott össze fonódás ugye!

    VálaszTörlés
  4. Bözsikém azért vetette vissza a "tezsvérét", mert félt, hogy a sógorát elviszi az infarktus mert ugyanis amíg az intézetbe tartózkodik, addig se szakírozza az amúgy is beteg férjét. És ha egyedül marad nem fogja győzni piával. Az pedig igen költséges.

    VálaszTörlés
  5. Kinek taposta ki az arany pecsétgyűrűt?Azon az osztályon Simon Ágota kapott év dolgozója alkalmából aranygyűrűt,szép dolog ,hogy kampányolt mellette.Több dolgozót megkeresett,hogy szavazzunk S.Á-ra.A kampány sikeres volt,megkapta!

    VálaszTörlés
  6. De ha Ő mondta meg kire kell szavazni azzal nem biztos,hogy mindenki egyet értett.Miért nem úgy kérdezte kit javasolnátok kitüntetésre. lehet,hogy másra esett volna a választás.



    Nem bírnak aludni mások sem?
    Sok látogatója van a blognak!

    VálaszTörlés
  7. Annak harcolta ki, aki helyette dolgozott a 2. osztályon terápiás nővérként...
    Persze hogy megérdemelte. Ő is, és bizonyára Ágota is.
    Évekig azok kapták a gyűrűket, akik mellett erőszakosan kampányolt... Más szóba se jöhetett. Mondtam is, nem kell itt szavazást tartani, csak meg kell kérdezni a Maczkónét... Fölösleges a többi színjáték, ráadásul sohasem tették nyilvánossá a szavazás eredményét! - Ilyen még az elvtársi időkben sem volt: egyre lehetett szavazni, de azt tudtuk, hányan szavaztunk rá.- Annak ellenére, hogy többen, többször kértük a nyilvánosságra hozatalát az eredménynek, nem történt semmi...
    Ezért, már hosszú évek óta - én személy szerint nem szavazok... Igaz, már tavaly nem is kellett... mert, "nem történt semmi!"

    VálaszTörlés
  8. Medvécskének ilyen hatalma van,tegyen már rendet
    a kapaszökevény vezette fenntartónál is!

    VálaszTörlés
  9. Medve megtehetné, hogy a Bözsikénket gondnoksága alá venné és eltüntetné az intézetből. Két pohár között megbeszélhetné a pszichiáter sógorával a lekiskorusítás menetét.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)