2011. május 1., vasárnap

A tűzoltók
„állításai nem igazolódnak”…


Titkos riasztás futott be a Tűzoltósághoz, a szembelevő szociális intézményből…
A volt laktanya hátsó lakóépülete – 7-es, 8-as, 9-es osztály – kigyulladt… Szirénázva vonultak át, pillanatok alatt megkezdve a mentést és az oltást… Ez már a sokadik eset… Alig pár hete egy beteg gyújtotta fel magát, most meg egy egész épület ég…
Az igazgató asszony már a tollát fogta, hogy beadja a lemondását, de a mindentudó, önkéntes tűzoltó kivette a kezéből, s imígyen szólott: „Nem lesz semmi Incikém, eloltjuk a tüzet! Az iratokat sajnos nem tudjuk megmenteni, de majd írtok újakat…”
A pírtói dombok felől erős szelek fújnak, ami nehezíti az oltást és a mentést… Amikor már úgy tűnik, hogy csillapodnak a lángok, a hirtelen feltámadó széllökések miatt a tűz átterjed a főépületre… Az igazgató asszony látja, hogy bizony az egész intézmény veszélyben van, ezért ismét a tolláért nyúl és írni kezd… Ekkor azonban, egy erős és markáns kéz az asztalra csapva, rátenyerel a papírra… Felnéz, s látja, hogy a tűzoltóparancsnok áll fölötte… „Nincs gond Incikém, nemcsak hogy eloltjuk a tüzet, de még a tűzriadót fújókat is eltávolítjuk a vízágyúval!” Miközben menekítik a betegeket, a parancsnok karjánál fogva vezeti kifelé igazgató asszonyt az irodasorról, aki a papírt és a tollat tovább szorongatja a kezében… Mire kiérnek, már mindenhonnan lángok csapnak fel… Itt vannak már az egész megyétől oltani… Oltják a tüzet, mindenki azzal, amije van… iratok, jegyzőkönyvek, feljegyzések, számlatömbök, pénztárkönyvek, gyógyszerek, gyógycipők, márkás italok… de a láng egyre csak nagyobb lesz… Végül a tűzoltók elzavarják a laikusokat, mert csak még nagyobb tüzet okoztak. Igazgató asszony látva a menthetetlen helyzetet, félrevonul, előveszi a kezében maradt papírt, s újból írni kezd… Ekkor odalép hozzá a megyei főparancsnok, s erélyesen leteremti, hogy „Mit (s)írdogál itt, nincs még itt az ideje az önsajnálkozásnak… Különben is Incikém, nem veszett el minden…„ Megjöttek a mentők, a rendőrök is és útban van más segítség is…
Igazgatónő csüggedten szemléli, hogy oda élete főműve… Hiába figyelmeztették, hogy gyúló anyagokat nem lehet lerakni minden irodába, osztályra a dohányzásra kijelölt tábla mellé! Vezetőtársai már kimentették ami menthető, s tőle elhatárolódva messze állnak egy kupacba. A hozzájuk lépő Kérdezőnek válaszul a fejükkel, igazgató asszony irányába biccentettek…
Inci előveszi papírját, és elszántan továbbírja a lemondását… Látja, hogy a felé igyekvő kérdező a Nagyfőnök… Még gyorsabbra veszi az írást… Közben fel-felnéz, s az égő épület mögött látja feltünedezni a foglalkoztató épületének körvonalát, úgy tűnik ezt az épületet sikerült elszigetelni a lángok martalékától… eszébe jutottak a parancsnok szavai… nincs veszve minden… Tekintete megváltozik, s egy huszárvágással lemondása végére kanyarítja még, hogy ezzel egyidejűleg ideiglenesen átteszi székhelyét a foglalkoztatóba, s kinevezi saját magát, fejlesztő pedagógus munkakörbe…

A nagyfőnök kezébe adja a lemondását, aki rosszalló arccal olvasva, a végén visszautasítaná, de már nincs kinek… Fürkésző tekintete az ismerős hang irányába keresgél, s látja, amint igazgató asszony magabiztosan, ellentmondást nem tűrő hangnemben nyilatkozik a médiának (ebben nagy rutinja van): hogy a személye elleni támadások miatt lemond az igazgatói székről, de marad az intézmény mentálhigiénés csoportjában!

A riporterek az első döbbenetükből felocsúdva, a (N)agyfőnökhöz fordulnak, aki az előbb elhangzottak megerősítését bólogatással kívánja csak nyugtázni… Majd mindenkinek hátat fordítva a telefonjához nyúl… és a széllökések irányába fordulva bizalmas beszélgetést kezdeményezve hátrál ki ebből a meleg helyzetből: Egyelőre eloltották a tüzet, de bármikor újra lángra kaphat! Legjobb lenne, ha….” De ezt már senki sem hallhatta, mert a nagy szél, a pernye, a zúgás lefojtotta a beszélgetést…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

8 megjegyzés:

  1. A Pirtói szelek meg a kecskeméti szelek így segítették a Volt igazgatónőt.

    VálaszTörlés
  2. A megyei vezetés,és intézményeinek hiteles kórképe! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. A végén nehogy megcsúfolja a hidrogén bomba hatását a bekövetkező "robbanás"!

    VálaszTörlés
  4. Kapcsolódó anyagok

    *
    Orbán szociális konzultációt kezdeményezett
    *
    Szili: ha a szegénységgel gyűlölet társul, jönnek a „rendpárti erők”
    *
    Így oltották a lángoló metrókocsit
    *
    Kisebb hiányosságokat vannak a Parlamentben
    *
    Megtartják a tűzoltók a munkavédelmi ellenőrzést a Parlamentben
    *
    Az alkotmányozás miatt nem razziázhatnak a tűzoltók a Parlamentben
    *
    Tűzoltók fognak razziázni a Parlamentben
    *
    Otthonvédelmi fegyvertartás: a Fidesz enyhítene a szigoron
    *
    Naranccsal töltött koporsó, hálózsák: tüntettek a tűzoltók
    *
    Ezer tűzoltó a Kossuth téren

    * 24
    * Top

    *
    Profi esküvő, apró bakival
    *
    Bajor Imrének beszólt Verebes: "meg fogsz dögleni"
    *
    Az évszázad esküvője: összefoglaló Londonból
    *
    A kairói tüntetésen erőszakolták meg az újságírónőt, most megszólalt
    *
    Judy egyedül énekel, nincs többé Groovehouse
    *
    Halálos robbanás egy fehérorosz fürdőházban
    *
    Több éves kihagyás után visszatér a képernyőre Sághy Tamás
    *
    Komoly meglepetés: mégsem mennek nászútra Vilmos hercegék
    *
    Sértő megjegyzés miatt vertek félholtra egy férfit vascsővel
    *
    Elvált egymástól Détár és az RTL Klub

    * 16:46
    Lángok a szociális otthonban.
    *

    2011.05.01. 16:46
    Lángok a szociális otthonban - a tűzoltó keze is megégett
    Tűz ütött ki a derekegyházi szociális otthonban vasárnap délután.
    Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a Petőfi utcai épülethez valamivel egy óra után riasztották a tűzoltókat, akik két másik településről, Orosházáról és Hódmezővásárhelyről is vonultak. A szociális otthon egyik tetőtéri szobája gyulladt ki, a lángok a tetőre is átterjedtek. A szentesi polgári védelem munkatársai az oltás után egy fóliával takarták le a sérült részt, így nem esik be az eső - tette hozzá a szóvivő.

    Tátrai János elmondta: az otthonban 21 ápolt és 3 ápoló volt, egyikük sem sérült meg, egy látássérültet a tűzoltók segítettek ki. Az egyik tűzoltónak azonban megégett a keze, az orvos a helyszínen ellátta, komolyabb baja neki sem esett, csak könnyebb sérülést szenvedett.

    VálaszTörlés
  5. Tűzoltás, Bányai és emberei ezen fáradoznak már több mint egy éve. Nem tudják csillapítani a tűzet.Olyan erővel tartja a lángot mint az első napokban,volt.Az Összefogásnak bármi áron kitartásnak lesz eredménye.Ica itt nem lesz egy hónapnál tovább mindenki figyeli a munkáját,idegesíti a Cica fél a betegektől.
    Lila gőze nincs a beteg gondozásához.Az a Fránya beteggondozás hozza el a veszted! Jaj,Ne hogy a konyhára tegyék nekem ott okoskodjon mint eddig tette.

    VálaszTörlés
  6. Ez kamu! Nincs is 7. osztály az intézménybe! Megmondták a Magyar Nemzet újságírójának!

    VálaszTörlés
  7. A Magyar Nemzet újságírója lefényképezte az épületet.Voltak mások is látogatni akik hanganyagot is vettek fel a hetesen.Dolgozókat betegeket a szobát ahol lekötözve tartanak beteget.Amelyiken a kémlelő ablak van.Arról is van felvétel Ica nem tudta,hogy hetes is van másik újságíróknak a 4 est mutatta meg.Ezzel már elárulta magát,hogy hazudik.Ezeket már tudta melyik osztály hol van az újságíró. Az ember jogiak is vizsgálták a dolgokat beszélgettek dolgozóval beteggel reggeltől délig,vagy egy kicsit tovább.Ott is van hang anyag felvétel verésről mindenről a kajától a fürdésig mindenről szó.Hazugság hova vezet? Idő húzás és több büntetés lesz az eredménye.
    Ica tudták már a média emberei is,hogy hazudtál.
    Bennfentes

    VálaszTörlés
  8. Majd telefonálok neki csináljon riportot a foglalkoztatóban.Kérdezzen rá tudja e hol a 7-es osztály.Meg azt,hogy miért tagadta le ezzel elismerte,hogy hazudik.Bányai majd olvashatja az újságban,hogy olyan embert támogat akiről már régen meg bizonyosodtak,hogy nem igazat mond.
    Bányai is éghet miatta! Meg érdemli.""x""

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)