2011. május 9., hétfő

Egyenlő bánásmód, vagy kettős mérce?


Az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) tájékoztatása alapján kiderült, hogy táppénzcsalás ügyében, „közérdekű bejelentést”, csak a munkáltató tehet.

Több kollégát – köztük engem is - többször, táppénzes távollét alatt feljelentett az intézményvezető (Simon Ilona), az OEP-nél, táppénzcsalás miatt. A feljelentés célja a munkatársak munkaviszonyának azonnali megszüntetése volt. Az OEP minden esetet alaposan megvizsgált, és a gyanút megalapozatlannak tartva, minden esetben elutasította a bejelentés tevő állítását.
Az OEP szóvivője idézhetné is igazgató asszony szavait: „A vizsgálat megállapításai szerint a bejelentést tevők állításai nem igazolódnak.”

Az intézményvezető sorozatos feljelentéseit követően én is tettem egy bejelentést M. Aliz ügyében…

Nincs hibalehetőség, elfogultság, csak a száraz tények. Nincs semmi vizsgálat, csupán két időpontnak kellett egyeznie, a táppénz idejének, és ez idő alatt rendezett konferencia időpontjának. 
Mivel ezt az OEP is visszaigazolta, ezért tájékoztattam erről Vincze István megbízott igazgató urat elektronikus levélben, mellékelve a bejelentésem másolatát, illetve a hozzá írt levelemet, és kértem szíves intézkedését.  

Kíváncsian várom, milyen döntés születik az igazságosság és az egyenlő bánásmód jegyében. A folytatásról beszámolunk látogatóinknak.

Elküldött levelek: ITT! és ITT!

Előzmény:  ITT!

-------------------------

Intézkedés a táppénzcsalással kapcsolatban, nem történt... Beigazolódott az a korábbi feltevésem, hogy a kiskunhalasi intézményben a törvények nem vonatkoznak mindenkire.


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

10 megjegyzés:

  1. Még most sem figyelnek a törvény betartására, lassan illő lenne odafigyelni ki mit csinál.
    Vagy nem történt semmi? Ez a szokásos.

    VálaszTörlés
  2. Természetesen másokkal is megosztottuk észrevételeinket! :)
    Lehet, hogy ők hamarabb fognak reagálni. Kínos lenne... Na, nem nekünk!

    VálaszTörlés
  3. A fizetések közti eltéréseket is meg lehet nézni.
    Egyiknek mindent lehet a másiknak nem.

    VálaszTörlés
  4. Feljelentgetni a dolgozókat aztán meg letagadni és a másikra kenni. Ez megy Icukának. Ez ám a gerincesség?! Csak úgy, mint fejlesztő pedagógusként maradni az intézetben. De hát mit is várhatunk tőle, Bányai és Fecó embere. Tudják madarat a tolláról embert a barátjáról. Vajon miért is lépheti még át az intézet kapuját? Csak azért, nehogy Bányait is vizsgálják. Mi is a helyzet a pirtói kerékpár úttal?

    VálaszTörlés
  5. Az intézet a feljelentgetéseit pofára méri! Mikor kit akarnak kicsinálni, ez nem jött össze nekik. Mert sajnos a táppénzesek mindegyike valóban beteg volt.Pedig most úgy lenne igazságos, hogy a kis királylány is fel legyen jelentve! Ő az egyetlen táppénzes aki bukik majd. De ez a pap egy puhatestű féreg és nem fogja megtenni ami a kötelessége!

    VálaszTörlés
  6. Fel lett jelentve... ;)

    VálaszTörlés
  7. Ne bántsátok a papot nem vállalja el a vezetést csak ha közjegyző jelenlétébe történik az átvétel átadás. Nem akarja a csalók helyett elvinni a balhét. Nehogy má rákenjék a sikkasztásokat.

    VálaszTörlés
  8. Gondolom Borbás Andi ellen kezdeményezett fegyelmi eljárásnak lesz hathatós eredménye, hiszen hanyagul vezette, többször átírta a tábornévsort, ráadásul el is "veszetette" a táborvezető asszony! Pedig neki kötelessége lett volna a nyilvántartást évekig, visszamenőleg lefűzve megőrizni... Vagy csak nem tudja melyiket húzza elő a nyomozóknak? Az eredetit, vagy a többször módosítottat?
    Mi mást lehetne tenni egy ilyen megbízhatatlan, adminisztrációs fegyelmet súlyosan megsértő, minden vizsgálatnál mást mondó (hazudó) kollégával szemben, mint a fegyelmivel történő elbocsájtás?

    VálaszTörlés
  9. Sokszor Simon Ilona nevét aláírta helyette az sem maradhat csak úgy! Vagy Ő viszi el a balhét Simon helyett is? Persze az éjszakába nyúló adat módosítások is érdekesek, ami a kunos irodából látszott világításról tudtuk. Már a balhé alatt, az se semmi! Néró

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)