Szociális szakvizsga margójára IV.

A szociális szakma megalakulásakor a rendszerváltozás környékén, sok jóravaló, humánus ember került a pályára: pedagógusok, karitatív dolgozók, önkéntes segítők…

Szinte mindnyájan saját korlátainkba ütköztünk… A gyakorlati terepmunka, az elméleti képzés, az önismereti csoportok azonban sokunknál meghozták korlátaink sikeres áttörését. Mivel a kezdeti időkben a lelkesedéssel azonos szintű volt a kihívás, a kreativitás és a munka mennyisége, így csak az igazán kipróbáltak maradtak… Voltak, akiket mégis eltanácsoltak a pályáról, mert nem voltak képesek az elfogadásra, a kliensközpontú szemlélet elsajátítására.

Soha nem tanultuk, hogy nem hazudunk a kliensnek, nem vesszük el a pénzüket, hogy nem bántjuk őket! Fel sem merült, még a kérdés sem! Ha ilyen előfordult volna, az a személy sehol sem kaphatott volna többet állást emberek mellett… De nem emlékszem ilyenre.

Aztán intézményesedett a szakma, s mint ilyen, el kezdett torzulni, célttévesztett lett! Képzések, intézmények, különböző szellemi iskolák, műhelyek, egyéni egzisztenciák, karrier, pozíció, titulus… a kliensek és mindenek fölé helyezve…

Nem volt már szűrés. Láttuk, hogy egyre több, rossz kisugárzású, gyanakvó tekintetű ember kerül a pályára… Hiába tiltakoztunk, s mondtuk, hogy ennek nem lesz jó vége…

A válasz mindig az volt, hogy azt nem lehet… mindenkinek lehetőséget kell adni… Valójában, - véleményem szerint – két dologról volt szó: időlegesen eltüntetni a tömegesen jelentkező munkanélküliséget, és hogy minél többen – tanítással, óraadással, szupervízióval, tanácsadással… – jussanak munkájuk mellett plusz jövedelemhez… Így aztán, sok-sok bennfentes jutott több embernyi álláshoz és fizetéshez, megerőltetés nélkül… Ezt viszont csak úgy lehet megtartani, ha az ellátó intézmények mellett, minél több egyéb intézményt (oktató, képző, szervező, ellenőrző) tartanak fenn. Tehát, a pályára kerülők szűrésével ellenérdekeltté váltak volna, hiszen a maguk lehetőségeit, esélyeit is jócskán korlátozták volna.  

Szóval úgy láttuk, hogy a szociálpolitikai kérdéseket úgy próbálták meg "kezelni", hogy a potenciális munkanélküliséget, a szociálisan rászorultakat, és az alsó decilist a szociális szféra felé irányozták, mint leendő munkaerőt…

A mára kialakult helyzet, ennek már csak a következménye.

Ha egy kultúrában a párbeszéd helyett a másik leüvöltése, vagy nyakonvágása a bevett kommunikációs eszköz, ott a szakmai színvonal elérése szinte reménytelen. Ahol a gyerek, vagy az idős, otthon is taslit kap, ha útban van, meglepődhetünk-e akkor, ha ez egy intézményben történik? Ha egy kultúrában a lopás, a hazugság, a csalás, az uzsorakamat nem bűn, ha a magántulajdon tisztelete nem létezik, akkor mit várhatunk a szociális ágazatban? Ha az intimszféra megszűnik, akkor hogyan tarthatja tiszteletben mások méltóságát, intimitását, szeméremérzetét? Ha a munka, a megbízhatóság, a precizitás, a pontosság mint érték, nincs jelen a kultúrájukban, akkor a munkamorál hihetetlen mélypontra tud süllyedni. Ha a titoktartás ismeretlen, hogyan lehet betegtitkot rábízni? Csodálkozunk, hogy visszaélések, fenyegetések, bántalmazások, lopások, eltulajdonítások, hamisítások, hazugságok, adminisztrációs torzítások vannak? Ha az „én” érdekek megelőzik a szűkebb és tágabb közösség érdekeit, akkor a szakmai, etikai szempontok képviselése nem lesz többé iránytű. 

Ahol a főnökök kultúrájában ismeretlen a szakmaiság, a hozzáértés, a vezetés, a felelősségvállalás, a kompetencia, a koncepció, a kreativitás… ott helyette a leüvöltés, az old meg magad, az el lehet menni, a kirúgatlak… és hasonlók mennek…

Ahogyan a szocialista - liberális, ez esetben szabadelvű szemlélet elhatalmasodott a szociális szférában, úgy az helyrehozhatatlan károkat okozott. (Persze ez nem a valódi liberalizmus, inkább csak a magyarországi elkorcsosult ága, ami nálunk nem azt jelenti, amit nyugaton.) Aki nem hisz nekem, olvassa el a mostani szociális munka etikai kódexét és a 18 évvel ezelőttit. Meg fog döbbenni.

A károk, a sebek mélyek és szégyenünkbe hallgatásba burkolózunk. Mert mi még azt is szégyelljük, s arról is hallgatunk, ha igaztalanul bántanak, megaláznak, megvernek bennünket! Nem helyes ez… minden igaztalant, fel kell tárnunk!

Aztán ehhez jött a vezetői állás szakvizsgához kötése, ami jogosítványt adott gyakorlattal nem rendelkezőknek, és megint csak sok-sok bevételhez juttatott egy jól meghatározható kört… De ez, egy újabb témának ígérkezik…
(A Szociális szakvizsga margójára V. témaköréhez szánt gondolatokat  a Szociális kontárság címen olvashatják: ITT!)

Lásd még: ITT! 

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook