Úgy szeretlek, majd megcsaplak…

Tegnap újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a tárgyalás, majd a vád, és védőbeszédet követően, ítéletet hirdetett a bíróság, az "Úgy megcsaplak, nem kelsz fel többet..."* ügyben.

K. Mária kimentette magát a tanúvallomási kötelezettség alól. További meghallgatásától eltekintett a bíróság. Lásd: ITT! 

Lehet, hogy nem akart hazugságba keveredni, mint a többi kollégája, de a kihátrálásával, éppen hogy sikerült felsorakoznia a többiek mellé. Mennyire sajnálatos.

V. Ágnes (csoportvezetőm) ugyan elmondta, hogy tudott a kollégák elmondásából a történtekről, de hogy kitől hallotta és mit, arra már nem emlékezett… Arra nem adott választ, hogy hogyan hallhatta a kollégáktól, ha egyikük sem hallott semmit? Ezzel véleményem szerint elismerte, hogy hazudtak a kollégái.

A vádlott korábbi beosztottja K. László, állítása szerint – a lehető legizgalmasabbnak ígérkező párbeszéd ideje alatt – a tornaszoba és a kollégák között járkált. A tornaszoba használata ugyan a korábbi meghallgatások során fel sem vetődött, sőt eddig úgy tudtam, hogy nevezett végig jelen volt, de nem hallott semmit. Egyébként pedig, ha egy lakónk mégis a tornaszobában tartózkodott, azt csak felügyelete mellett tehette, tehát nem értem, miért hagyta volna el folyton a munkaterületét? Talán, hogy ingázva ne halljon semmit?

A vádlott bizalmasa, B Brigitta, nem bírta a szembesítést, - legjobb indulattal is – éretlenül viselkedett, s közölte a bíróval, hogy ő(k) nem beszél(nek) velem, mert aláírtá(k) az összeférhetetlenségi indítványt ellenem, s ezt a fogadalmát nem szeretné megszegni a bíróságon sem… A bíró elmagyarázta neki, hogy annak ehhez semmi köze, és a szemembe kell mondania azt, amit állít… Újból rám nézve azt mondta, hogy ő jelen volt ugyan az elejétől a végéig, de nem hallott semmit, sőt állítja, hogy még a hangját sem emelte föl a vádlott. (Ez utóbbit kár volt mondania, hiszen azt az összes tanú és maga a vádlott is elismerte, hogy indulatos volt.) A szembesítés eredménytelenül zárult, mivel én azt állítottam, hogy meggyőződésem, hogy minden szót hallott ő is, és a  kollégák is.

Ezután következett a vádbeszéd. Az ügyésznő mindenben hitelt adott a szavaimnak, s a vádlottra letöltendő börtönbüntetés helyett, - büntetlen előéletére  hivatkozva – megrovást kért.

Az intézmény ügyvédje –  más eszköze nem lévén – a legjobb védekezés a támadás elvét vetette be ismét, hogy a védence szavát is hitelt érdemlőnek állítsa be. Hivatkozott arra a tényre, hogy milyen hosszú ideje dolgozik az intézménybe (?* a szerk), valamint arra, hogy többször kitüntették (igazgatónő közeli rokona* a szerk.)! Lásd: ITT! és ITT!

Személyemet igyekezvén elmarasztalni megjegyezte, hogy ellenem jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban, és felolvasta a munkaviszonyom megszüntetésének indoklását, melyet az összeférhetetlenségi indítványból emeltek be…

Elmulasztotta megemlíteni, hogy az a büntetőeljárás, egy magánvádas eljárás, - ahol még ügyész sincs - melyet vsz. azért kezdeményeztek, hogy ezen a tárgyaláson bevethessék ellenem… Emlékeznek, a blog miatt… Szóval az a büntetőeljárás köszönőviszonyban sincs azzal, melyben az ügyvéd úrnak korábban – érintettként - része volt, vagy amiből most  próbálja kimosni védencét… Sőt, ha már olyan elánnal olvasta fel az ellenem felhozott, hazug rágalmakat tartalmazó indoklást, a tisztánlátás végett elmondhatta volna, hogy az állítás ellen én egyébként munkajogi keresetet nyújtottam be, melyben ő, az intézmény jogi képviselőjeként jár el. Ahogyan – csak a teljesség kedvéért - elmulasztotta azt is megemlíteni,  hogy aki az elhangzott rágalmakat kezdeményezte és aláírta, az az exigazgató asszony, aki a sorozatos botrányok és hazugságok miatt, a nyilvánosság előtt lemondani kényszerült, s akit  köztörvényes bűncselekményekkel meggyanúsítottak.

Végül, bizonyítás hiányára való hivatkozással kérte a vádlott felmentését…

A bíró úr elmondta, hogy a törvény értelmében, csak akkor van joga büntetés kiszabására a bíróságnak, ha a vád bizonyítást nyert. Ebben az esetben azonban – arra a bizonyos mondatra* tekintettel, melyre a büntethetőséget megállapíthatná – nem nyert bizonyítást, ezért bizonyíték hiányában felmenti a vádlottat.

Elfogadták mindketten, az ügyész  és az ügyvéd is.

A vádlott az utolsó szó jogán még felállt és szólni kívánt:  „Én szeretem az Erzsikét, jóba vagyunk, semmi bajom vele, most is beszélgettünk (kint együtt várakoztunk*)… Azt nem tudom, hogy ő miért nem szeret engem… pontosabban tudom, azért, mert én az igazgató közeli rokona vagyok…” (? *A szerk.)

A bíró úr közbe szólt: Úgy tudom, hogy jelenleg Vincze István a megbízott igazgató… Elfogadja az ítéletet? - kérdezte ismét.

- Igen, köszönöm szépen.

Tőlem nem kérdezték meg… Azért, most itt válaszolok: Nem, nem fogadom el.

Megértem, de nem értek vele egyet…

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!

"Mert megérdemeltem!"            Facebook