2011. május 12., csütörtök

Ki akarja bezáratni az intézetet?


"Amikor tavaly év elején a halasi pszichiátriai otthon ügye kirobbant, aligha gondolt bárki arra, hová fog mindez terebélyesedni. Két ápolónő panaszt tett, mert nem tudták tovább elnézni az általuk látott visszaéléseket – most pedig már arról szól a halasi fáma, hogy bizonyos emberek burkolt módon egyenesen az intézet bezárására pályáznak.

Vajon tényleg be akarják záratni az intézetet? Nem tudjuk – nincs róla információnk semmilyen hiteles forrásból. Pletykából pedig kelt már lábra éppen elég ahhoz, hogy az ember ne fogadjon el bármilyen felröppenő hírt fenntartás nélkül. Egyesek tudni véltek például olyan „híreket”, hogy az ápolónők anyagi haszonszerzés miatt indították el az ügyet, mások az ápolónő és a vezető ügyész közötti intim kapcsolatra gyanakodtak, megint mások azt is tudni vélték, ki hogyan akarja megszerezni és használni az üres épületet. Mit mondhat ezekre az ember? Talán csak annyit, hogy hagyjuk meg a pletykákat a vénasszonyoknak...

De ha mégis be akarják záratni, ki akarhatja? Vajon „a szcientológusok”? Nos, alapítványunk elnökeként bízvást kijelenthetem ezen állítás valótlanságát. „A szcientológusok” nem dolgoznak azon, hogy az intézetet bezárják. A gyanakvók figyelmét érdemes felhívni arra a tényre is, hogy a visszaéléseket feltárni és a valóban bűnösöket elmarasztalni kívánók között számos különféle világnézetű ember akad: katolikus, református, szcientológus, de talán még vallás nélküli is.

Mindezek ellenére előfordulhat, hogy – vezetői körökben vagy másutt – ilyen vagy olyan okból tényleg tervezik az intézet bezárását. De ennek forrását nem a fentebb említettek körében kell keresni.

Alapítványunk azt akarja, hogy ha az intézetben valóban történtek jogsértések, a felelősöket vonják felelősségre, hogy a munkájukat elhivatottsággal végző, segítő szándékú dolgozók végezhessék a dolgukat. Olyan otthonra van szükség, ahol a lakók jól érzik magukat, valódi segítséget kapnak, és amit ők is joggal neveznek „otthonnak”."


Dobos János, elnök
Állampolgári Bizottság az
Emberi Jogokért Alapítvány

20 megjegyzés:

  1. Ez a cikk jó, hogy megjelent mert az összes dolgozót ezzel ijesztgetik! Szóval ez sem igaz? Ugyan miért is képzeltem azt, hogy valami is igaz abból amit ezek a vezetők mondanak?

    VálaszTörlés
  2. A Halasi Tükör jó szócsöve azoknak, akik azt akarják elérni, hogy fogjuk be a szánkat, mert nem lesz hova mennünk dolgozni. Nem csak az intézetben terrorizálnak bennünket, hanem burkoltan már így is! Hát én nem fogom be továbbra sem a számat, amit tudok, azt elmondom a nyomozóknak, mert nem akarok bűnpártoló lenni!

    VálaszTörlés
  3. Jó lenne ha a lelkész úr is megszólalna! Hacsak nem megint bűnös útakon jár a vezetők védelmezésében! Jól látta elöző halasi főnőke mert elhajtotta a református egyházból. Ő már látta akkor, sem tanulók, sem pedig emberek közé ez a pap nem való! Lukács úraság nagyon támogatja, talán miatta nem ült senki a pap mellé a munkavédelmin a vezetők közül? Volt hely bőven a pulpituson! Azért volt itt az életmentő Bányai mert a Lukács helyre tette? Jött magyarázkodni és kitalálták bezárunk és a balhét elviszi a szcientológia. Na ezt jól elb@szták!

    VálaszTörlés
  4. Ez is egy újabb trükk arra a vezetőktől, hogy a dolgozók még hallgatagabbak legyenek és tovább rettegjenek.
    Mikor ér véget a rettegés?
    Most azon izgulnak a dolgozók, hogy novemberig van működési engedélye az intézetnek aztán szélnek lesznek a dolgozók és a betegek eresztve.
    Micsoda gerinctelenség!
    Az ideiglenes igazgató vajon milyen intézkedést hoz?
    Megnyugtatja a dolgozókat vagy legalábbis tájékoztatja? Vagy hallgat, mint az a bizonyos?

    VálaszTörlés
  5. A Bányai és társai is egy pénzéhes önző majmok, akik úgy gazdálkodnak az intézet működéséhez szükséges pénzekkel, hogy azt működésképtelenné teszik. Teszik azért, mert ezáltal azt gondolják, hogy megúszhatják.

    VálaszTörlés
  6. Nem lesz itt bezáratás,valami hülye kitalálta és azt szajkózza mindenki.Váró listán vannak a betegek akiket szeretnének berakni.Hova raknák ezeket a lakókat? Nagy pénzeket kifizették értük akkor joggal elvárhatják,hogy életük végéig gondozzák Őket.A volt igazgatónő és a vezetőktől ered ,hogy ne merjék az igazat elmondani a dolgozók. Saját irhájuk mentésére minden kitalálnak,csak ha meg írják,hogy ez sem igaz akkor bizony van miért süllyedni. Mária

    VálaszTörlés
  7. Megírták és olvasható. Bányai meg a vezetőink szele volt az egész.

    VálaszTörlés
  8. A juharon megtörtént a vádemelés.A mi vezetőink ellen mikor lesz? Már itt lenne az ideje.Munkás

    VálaszTörlés
  9. Már októberben gyanúsított volt már lassan eljön az ideje nálunk is.Arra azért kíváncsi vagyok itt hányan követik a vádlottak padjára.Lesz aki hamis tanúzásért,lesz aki bűnsegédletért, bűnrészeségért.Milyen szépen mutatnak majd a hazugok a vádlottak padján.

    VálaszTörlés
  10. Bányai akarja bezáratni! Ha icukánk nem lehet vezető akkor mit ér az intézet.Nem lehet elcsalni a pénzeket!XY

    VálaszTörlés
  11. Nem akarja bezáratni senki,csak így ijesztgetik a dolgozókat mert már nem hajlandóak tovább hazudni.

    VálaszTörlés
  12. A bűnösöket szeretnénk be záratni nem az intézetet.Valamit rosszul értelmezett aki ki találta.István

    VálaszTörlés
  13. Bányai el akarja passzolni az intézetet, mert sok-sok pénzt nem arra fordítottak, hogy megfelelővé váljon az intézet! Így akarja eltusolni és lejárató hadjáratot indítani azok ellen, akik feltárják az igazságot.

    VálaszTörlés
  14. Azért vette át a halasiaktól a megyei nyomozó iroda az ügyet,hogy ne derüljön ki az igazság!
    Igaz Bányai úr? Fölösleges össze vissza humbukkolni!

    VálaszTörlés
  15. Korrupt az egész megyei vezetés,a fülétől a farkáig!

    VálaszTörlés
  16. Tetves módon másra akarják kenni az intézettel kapcsolatos kitervelt szemétségeiket!
    Undorító bagázs!

    VálaszTörlés
  17. Képzeljék el ha Kínába teszik ugyan ezt, mit gondolnak milyen büntetést kapnának?
    KÖTELET!

    VálaszTörlés
  18. Miért?!
    Hogy azzal keresskedjenek inkább????

    VálaszTörlés
  19. Bardókám,csokornyakkendő helyett,és a talpuk alatt átfújna a szél!
    Most már érted?

    VálaszTörlés
  20. Rá is dolgoztak már rendesen.Kínába halál büntetést kapott egy polgármester helyettes.
    Magyarországon is ezt kellene bevezetni.
    Kevés ember maradna a posztján.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)