Napok óta arra várok, hogy a megbízott igazgató, az amúgy jóvátehetetlen és felfoghatatlan nyilatkozata után, legalább bocsánatot kérjen!
Amit egyszer elkövettünk, amit kimondtunk, azt nem lehet nem megtörténtté tenni!
Hogy sajnos, vagy szerencsére, döntse el mindenki magában. Sokszor előfordul velünk, hogy mielőtt kimondunk valamit, nem gondoljuk végig a lehetséges következményeket. Lehet, hogy akár egy óra múlva másképp fogalmaznánk, átgondoltabban beszélnénk, ügyelve arra, hogy ne a mindenható szerepét akarjuk magunkénak tudni!
Döbbenten néztem és hallgattam a TV2 fél hetes híradójában a m.b. igazgatónk mosolygós, lazára vett nyilatkozatát. Már a műsorvezető felkonferálására felkaptam a fejem "az igazgató szerint így is többet élt"... Ekkor még arra gondoltam, hogy történhetett valami kis malőr a riport összevágásánál! De nem! Halas tv este hét óra, más kamera állásból felvett riport, csak m.b. igazgatónk mosolygós arca és mondanivalója változatlan.
Tehát nem az első riport megvágásával volt baj, hanem valószínű m.b. igazgatónk nyújtott lelki vigaszt a hozzátartozóknak, és tudatta, hogy az intézetben olyan magas szintű gondozás folyik, hogy itt még a lakók is csak akkor halnak meg önszántukból, amikor már "többet éltek"!
M.b. igazgatónk arckifejezése azt sugallta, hogy nincs itt semmi baj kérem. Mi baj lenne ott, ahol a lakó dönt szabad akaratából, vacsora előtt - pedig még azt is megkérdezte, mi lesz a vacsora - hogy kiugrik az ablakon. Az is mellettünk szól, hogy először tett ilyet!?
Egyébként is infarktusa volt és a keringése is gyenge!
Az intézetben kettő főállású pszichiáter dolgozik! Sajnos ismét az eddigi évek rossz gyakorlatát követve, egyszerre mentek el egy hónap szabadságra.
A szörnyű történést megelőzően már egy ideje szabadságon voltak. Ez azt jelenti, hogy a napi vizit - igen az osztályokon és minden nap - elmaradt! (Sosem volt, de nem baj, hazudtak ők már nagyobbat is!)
Az orvosi ajtajára bármit kilehet írni, az attól még nem lesz igaz! Akár azt is kiírhatják, hogy rendelés reggel fél nyolctól délután négyig. A főorvosnő úgy sem rendel egy percet sem, vizitelni meg úgy sem szoktak!
Ez azóta így van, amióta ketten vannak. Igaz, csak látszólag, mert néha ketten sem tesznek ki egyet! Már mint ledolgozott munkaidő szerint! Kéretik nem félreérteni!!
Tisztelt m.b. igazgató úr! Ön azt hiszi lelki vigaszt nyújtott, de ha ez önnél ily módon történik, én ebből nem kérek, sem most, sem később! Ön ne döntse el ki élt többet, kinek mikor nem korai a földi életét befejezni! Így akár azt is mondhatná "na igen, tényleg hátbavágta az ápolónő a tüdőrákos lakót, de tiszta volt a keze, mert előtte megmosta".
A tényeken ez sajnos nem változtat! A hangsúly a cselekményen van! Ön még szomorúbbá és fájdalmasabbá tette az amúgy is tragikus eseményt!
Kérem gondolja át még egyszer, vagy többször korábbi szavait! Ön szerint empatikus, vagy mérhetetlenül öntelt volt ebben az ügyben a megnyilvánulása?
Ha a pályázatával kapcsolatos elbeszélgetésen azt mondja, hogy a lakók életének jobbá tételéért akar dolgozni, félni fogok, hogy van-e olyan lakónk, aki már az intézeti jó körülményekre tekintettel eleget, vagy netán többet élt!
Egy felelős államban egy ilyen megnyilvánulás, a nyilatkozó bukásával egyenlő!
Önnek még nincs miről lemondania, önnek csak annyit kell mondani: " Pályázatom visszavonom." Köszönjük.
