Árpádsáv

Az Árpád-házi lobogó nekem nem árpádsávos. Az első, magasztos érzéseket táplál bennem: büszkeség, nemzeti, történelmi öntudat. A másik kifejezéstől meg mintha szégyenkeznem kellene, de miért is? Kinek az érdeke, valaminek a tartalmáról az ellenkezőjét sugalmazni? Az árpádsávos zászló – ahogyan hívják a rettegők és feszültségkeltők –, ugyanis annyira sem emlékeztet a Nyilas Párt, mint az Amerikai Egyesült Államok zászlajára.

Az Árpád-házi királyok családi zászlaja, történelmi zászlóink legősibbje. A névadó személyét olyan nagy tisztelet övezi, hogy a mai napig Árpád atyánknak (apánknak) becézzük. Ennek üzenete nem a széthúzást, a kirekesztést jelképezi, hanem az ellenkezőjét: az összetartozást, az összefogást. Ezt tette zászlaja alatt az Európának legtöbb szentet adó Árpád-házi uralkodó család névadója.
Az árpádsávos hisztéria kevesek érdekét szolgálja, azokét, akik az állandó feszültség generálásával önös érdekeiket próbálják érvényesíteni. A gyűlölet szítása, csak egy célt szolgálhat, a békétlenség elérését. Aki azt állítja, hogy az Árpád-házi lobogó félelmet kelt benne, de az amerikai zászló az nem, az valószínűleg nem mond igazat. Ha mindkettőtől retteg, akkor az kóros képzettársítás, és orvosi segítséget igényel.
Az Árpád-házi lobogók sokasága bennem az együvé tartozás érzetét kelti, és összefogásra ösztönöz.
Itt az ideje valós értelmét visszaadni ősi lobogónknak. Eredeti üzenetét kell hordoznia és senkinek sem szabad más jelentéstartalmat tulajdonítania tömeges előfordulásának. Sőt! Akiket félelemre sugall, jusson eszükbe, hogy az Árpád-házi lobogó adott oltalmat minden népnek, mely a magyarok fele tiszta szándékkal közeledett.
.

Előítélet helyett utóítélet I.

Előszó: Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az alábbi két írás egyes részeinek kontextusból történő helytelen kiemelése, hangsúlyozása félreértelmezésre adhat okot, s mint ilyen sértheti az egyénnek önmagáról alkotott képét. Amennyiben önt a témák érzékenyen érintik, úgy kérjük, tekintsen el a cikkek olvasásától!


Gyűlölködők

Számtalanszor megkaptuk már, hogy mi magyarok, milyen előítéletesek vagyunk. Azt, hogy ezt többnyire azok hangoztatják, akik egyenesen gyűlölnek minden más nációt, fontos tisztáznunk.
Két – sok szempontból hasonló – népcsoport hatalmaskodik hazánkban, melyek a vallásuk, származásuk, értékrendjük tekintetében idegen az európai, és a magyar civilizációtól egyaránt. Beilleszkedni képtelenek, ezért a maguk vallását, ideológiáját, és a befogadó társadalmakkal ellentétes értékrendjüket próbálják mindenkire ráerőltetni, hogy minél inkább otthon érezhessék magukat. Sajnos, hiányzik az haza-, otthon képük és élményük, tapasztalásuk ezeknek az etnikai csoportoknak. Mit várhatunk a hazájukat, vallásukat, nyelvüket, kultúrájukat elhagyóktól, feladóktól? „Ha nekünk nincs, ne maradjon nekik sem!”
Megítéljük őket, de nem a származásúak miatt, hanem a káros életvitelük, felfogásuk, habitusuk miatt. 
Egy olyan néppel, amely nem szeret dolgozni, nem tiszteli a múltat és nincs jövőképe, mert mindig csak a mának él, nehéz együtt jövőt tervezni. Ráadásul az igazmondást nem ismeri, annál inkább szeret eskü alatt hamisan állítani, fogadkozni. Alkatuknál fogva hangos, erőszakos, bosszúálló. A lopást nem tartja bűnnek, a rablást megélhetési bűnözésnek nevezi, a fenyegetést, gyilkosságot önvédelemnek. Olyan népektől, melyek nem tisztelik a befogadó és őket eltartó, elhordozó nemzetet nem sok jó várható. Azért mi reménykedünk. Nem magunkba bízunk, hanem a Szentháromság Istenében. S hogy nem hiábavaló, azt bizonyítja többek között Böjte Csaba atya áldozatos szolgálata. 
Honnan tudjuk, hogy mi élünk és gondolkodunk helyesen? Onnan, hogy ez a föld emberemlékezet óta hozzánk tartozik, itt élünk, s itt halunk. Isten a szívünkbe írta törvényét, s ha rosszat teszünk, gondolunk, rögtön megszólal a lelkiismeretünk.
Előítélet pedig ebben a kérdésben nem létezik, csak utóítélet, illetve tapasztalat. 

Folyt. köv.

Előítélet helyett utóítélet II.

Rasszizmus

Két jelzős szó is okot adhat az előítéletből fakadó rasszizmusra: a rohadt zsidó és a büdös cigány. Ezek használata nem szerencsés, annál is inkább, mert már senki sem az eredeti értelmezésében, hanem inkább csak pocskondiázásra használja – bár Demjén Rózsi esetében kifejezetten pozitív felhanggal bír -. A jelzők itt ugyanis nem szitokszót jelentenek, hanem tapasztalást. Több tucat – magát zsidónak valló személy - otthonában járva állíthatom, hogy ott bizony sok minden rohad: bűzlik a szemetes, a halom csetres, az ételmaradék, a szennyes, az állatszőr, a vizelet szag, dohos, áporodott levegő, stb. … a személyi és környezeti higiéné enyhén szólva kívánni valót hagy maga után. Ezért is tartanak a tehetősebbek bejárónőt. Persze ennek az ellenkezőjével is találkoztam, de ott többnyire mániáról beszélhetünk (pl: tisztaságmánia, kényszeresség).
A közhiedelemmel ellentétben, viszont a cigányság otthona, személyes élettere viszont nett. A személyi és környezeti higiénia példás, minden patyolat tiszta, pontosabban szakrálisan tiszta: nem keveri a tisztát, a tisztátalannal. Fürdés előtt lezuhanyozik, mert nem fog koszos vízben üldögélni. Ami azonban a közvetlen környezetén kívül esik, oda szemetel, azzal nem törődik. A büdös szó azonban, nem a környezete, hanem a bőre jellegzetes kipárolgásából ered. Nekünk is van, mint minden népnek, de ezt nem érezzük kellemetlennek. Amikor azt mondjuk, hogy büdös kommunisták, akkor sem a jellemükről van szó, hanem arról a tapasztalásról, ami akkor ér, ha bemegyek a lakásába, vagy beülök a kocsijába, vagy belépek a gyűlésre… Minden tiszta és nett, mégis megcsap az a jellegzetes, semmi másra nem hasonlítható szag. Azt tudjuk, hogy a cigányság felemelkedése, asszimilációja a háború után a kommunista párton keresztül vezetett (lásd állami alkalmazottak, közszféra, fegyveres testületek, stb…).

Szóval két olyan náció rasszistázik, amelyik a világ összes más népcsoportját egyetlen lekezelő szóval illeti (goj, gádzsó)!? Ismereteim szerint ez egyedülálló. Amikor bennünket, magyarokat rasszistáknak, nacionalistáknak (nem mintha ez negatív lenne!), vagy más hasonlónak titulálnak, akkor tudnunk kell, hogy egyszerű projekcióról van szó.
A hatalom, 2006. október 23-án történt békés, megemlékező, az igazság mellett kiálló polgárok elleni nyílt támadása kapcsán két ismerősöm nyilatkozta, hogy „ő bizony minden tüntetőt a Dunába lőtt volna…”! Az egyikük országos szóvivőként ismert, származását tekintve romungró, a másik félig zsidó, félig cigány származású férfi volt. 
Ettől kezdve vissza kell utasítani, minden ilyen rágalmat, és szembesíteni kell őket a valós tényekkel. 

Egyetlen módon lehet tovább együtt élni ezzel a két – magukat is romboló – népcsoporttal: ha kereszténnyé válnak. Az egyik pogány vallású, a másik elhagyta vallását. Ha nem térnek meg, akkor nincs közös alap a további együttéléshez, és együtt-gondolkodáshoz. A misszió az egyetlen remény, és esély a közös jövő megteremtéséhez.