Ma a hűségről esett néhány szó… Mint hallom, ez már elavult dolog, egy modern nő – ez nem én vagyok(!) -, nem hozakodik elő ezzel a témával. Megtudom, hogy nem kell a papír egy társkapcsolathoz, mert az semmit sem jelent… lehet jól élni anélkül is, és sokan a papír ellenére is elválnak.
Igen, bizonygatom, mert a papír, önmagában valóban kevés. Elhatározás kell. Az esküvő csak válasz, vagy pecsét egy döntésre, melyet az ember egy életre hoz. Ahogyan Kerényi atya mondotta: „Mi nem fogadjuk el a polgári házasságkötést, ők nem fogadják el az egyházi esküvőt… így kvittek vagyunk.” Fogadalmunk minket köt, Isten előtt. Ez nem függ attól, hogy a párom megtartja e fogadalmát, vagy sem. A hűség, az rólam szól, nem jogosít fel semmi a hűtlenségre… Hova lesz az önértékelésem, az önbecsülésem? Hogyan nézhetek tükörbe, vagy a gyerekeim szemébe? Milyen feleséggé, társsá leszek így, milyen anyává, s milyen testvérré válok? Amikor igent mondok valakinek, azzal nemet is mondok mindenki másra*… Ráadásul aki egy dologban hűtlen, az másban is azzá válik.
Mindennek rendelt ideje van… ideje van a párválasztásnak, a családalapításnak. Ha ez megtörtént, utána már nem kell az energiánkat a csábításra, szerzésre fordítani. Mindent, amit ezután nyerünk, azt vissza kell fordítani oda, ahonnan indulunk, s ahova hazatérünk, a hitvesünkhöz. Így tartatunk meg, s újulunk meg nap, mint nap.
Ne feledjük, nagy nemzetek pusztulását morális hanyatlásuk alapozta meg. Ne engedjük, hogy velünk is ez történjen!
