2012. december 24., hétfő

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT

Ezúton kívánok kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt a "Netre fel" blogot "üzemeltetőknek" valamint a mellettük (ugyan sajnos csak névtelenségükbe burkolódzottan) "kiállóknak", annak reményében, hogy a már eltakarodottak  mellett a következő esztendőben még a "szemetje" maradékától is sikerül megszabadulniuk.
                                                                                                                            DETONATOR

2012. december 23., vasárnap

Áldott Karácsonyi Ünnepet!



Az egyik kedvenc népdalommal kívánok mindenkinek békés ünnepet!
(Az intézmény énekkarával is énekeltük!) 


Hallgassák meg szeretettel: ITT!



Levélküldés: ITT!                   Facebook

Kezünkben a jövőnk




"...Ez a „világ” mindig is értelmetlennek tűnt számomra: az igazságtalanság, az ostobaság, ahogy a Rendszer az embereket gépekké változtatja, akik ugyanazon ismétlődő tapasztalatok és programozott viselkedési minták körforgásában pörögnek egyhelyben, s ezt görcsösen életnek hívják. Nem mi éljük az életet – az élet él minket. Vannak kivételek, és sokuk fogja olvasni ezt a könyvet, azonban a legtöbb ember elfogadja, hogy megmondják, mit gondoljon, hová menjen, mit és hogyan tegyen. Nem így van?

Nos, honnan kapod a „tényeket”, amelyek alapján következtetéseket vonsz le magadról és a világról? Ki dönti el, hogy munkanapokon mikor kelsz? Ki dönti el, hová mész, és odaérvén mit teszel? Ki dönti el, hogyan tedd? Ha olyan vagy, mint az ebben az álomvilágban szédelgő emberek döntő többsége, akkor döntéseidet nem te hozod, hanem az „életedre” akaratát ráerőszakoló Rendszer, az irányítás pókhálója.

„Információdat” a médián keresztül szerzed be, ami eladja neked a napi hazugságokat, és ez alapján döntöd el, mit gondolj, és mit higgy. 
Fel kell kelned egy bizonyos időben, mert munkára kell jelentkezned, és nem késhetsz el. Oda mész, ahová a főnökeid mondják, és azt teszed, amit ők mondanak. Ha fellázadsz, kirúgnak, és ha nem kapsz fizetést, nem tudod fenntartani a lakásod, és még elegendő élelmet sem tudsz venni. S ez nem csak téged érint. Mi van a családoddal és azokkal, akik tőled függnek? Ha nem szolgálod a Rendszert, milyen következményekkel jár ez rájuk nézve? Hogy ezeknek a hitt szükségleteknek, felelősségeknek megfelelj, minden napodat azzal töltöd, hogy igyekszel másoknak megfelelni. Cserébe a főnökök szintén szolgalelkűen követik irányítóik előírásait, és ők sem mernek kilépni a sorból. A főnököknek is mindig vannak főnökeik.

"...akarat-rákényszerítés piramisa. Az egyik ember szolgája, a másik gazdája. Az egyik ember birkája a másik ember pásztora.
A világot szándékosan így építették fel. A Rendszer azt akarja, hogy mindenki irányítson, tartson kordába másokat, és ez pontosan így is történik a legkülönbözőbb módokon. Amit mi szabad társadalomnak hívunk, az egy soknevű Gulag. Nem a Rendszer szolgál minket, mi szolgáljuk a Rendszert. Szolgák vagyunk, akik azzal áltatják magukat, hogy szabadok, mert nem vagyunk hajlandóak szembe nézni sorsunk valóságával.
 „Nagy házam és nagy kocsim van, hát nem nagyszerű az élet?” Nos, a ház és a kocsi lehet hogy nagyszerű, de az élet? Hány ember tölti ténylegesen azzal idejét nap mint nap, amit szeret, ami kielégíti, ami hozzájárul kibontakozásához, fejlődéséhez, kiteljesedéséhez? Ténylegesen hányan boldogok, elégedettek és élnek békében magukkal? Valójában alig van ilyen. Önmagában nem elmebajra kárhoztatás, amit „életnek” nevezünk? Legtöbb ember egész életében azt teszi, amiről azt hiszi, hogy tennie kell, s ez egyet jelent a Rendszer kiszolgálásával, a Rendszer kínálta keretek között. Miért keverjük össze az „életet” a jelenleg tapasztalható világgal? Mi köze az életnek ahhoz, hogy gyerekeket robbantanak fel szüleik előtt, és szülőket gyerekeik előtt, miközben felszabadításról papolnak? Hol az élet abban, hogy minden nap egyidőben kelünk, hogy ugyanabban a dugóban araszoljunk, vagy sorban álljunk ugyanazért a vonatért, hogy eljussunk a munkába, ami untat, frusztrál, kielégítetlenül hagy? Majd hazafelé ugyanazon a dugón keresztül, és ugyanaz a sorbaállás, hogy ugyanazt az esti tévéműsort megnézzük, ami szellemi fogyatékosként bánik velünk? Milyen életről beszélünk, amikor gyerekeinket iskolákba, egyetemekre küldjük, amiket arra terveztek, hogy a következő generáció fogaskerekeiként köpjék ki őket? Azonban mi ismét inkább meggyőzzük magunkat, hogy van egy „jó állásunk”, „jó karrierünk”, „jó életünk”, a gyermekeinknek „jó oktatást” biztosítunk, aztán időnként szembesülünk a szörnyűségek szörnyűségével, miszerint az élet ténylegesen szar. Szar, összehasonlítva azzal, amilyen az élet lehetne, és amilyennek szeretnénk, hogy legyen. Valójában ez egyáltalán nem „élet”, hanem egy önámításunkból szőtt könnyfátyol...."

BŐVEBBEN: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Facebook

Verának II.


A sok-sok dolgos, nehéz év után, a megérdemelt pihenéshez jó egészséget, örömet és békességet kívánva, szeretettel!

(kattints!)

Előzmény: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. december 8., szombat

A „Csapat”

  
Munkaügyi perem folytatásaként újra szembesültem azzal, milyen is egy igazi „csapatjátékos”… Nos, az állításaik szerint ez nem én vagyok.
Igazuk lehet, amennyiben ugyanarra a „csapatra” gondolunk… Bár én inkább klikknek nevezném…
Nekem, - aki a csapatsport kebelében nőttem fel – visszás ezt egy olyan ember szájából hallani, aki sohasem sem volt csapatjátékos, sőt még csak nem is sportolt… ennél furcsább már csak az volt, amikor az utána következő sportember szájából hangzott el ugyanez… Mintha csak összebeszéltek volna… Még a szószerkezet is megegyezett.
Nyilván nem véletlen, hogy egyikük sem csoportról beszélt, hiszen abból nem csak én szorultam ki, hanem lassan közel a fele a csoportnak!

Az első tanú – szakmája etikai kódexének ellentmondva -, nevét adta az összeférhetetlenségi indítványokhoz, sőt az egyik legterjedelmesebb indoklást igyekezett jegyzőkönyveztetni, azt állítva, hogy  velem nem lehet együtt dolgozni… Hogy a dolgozáson mit értett, azt nem fejtette ki, igaz nem is lett volna könnyű dolga, hiszen a csoportban uralkodó két munkamorál élesen elkülöníthető volt egymástól, sőt nagyjából ennek mentén vált ketté a közösség… (Mint megtudtam, távozásom óta, olyannyira kettévált a csapat, hogy néhányukat a megbízott igazgató „átmentette” a főépületbe a csapat szárnyai alól.)
A bírónő a tanúnak intézett kérdésében a mi blogunkkal kapcsolatos véleményét firtatta, mire ő egy szóval válaszolt: Undorító!
Hogy a szakmai-, etikai-, morális-, vagy az igazságfeltáró – soha, senki által meg nem cáfolt – tényfeltáró írások közül melyik volt számára undorító, azt nem taglalta. Azt sem, hogy az volt-e undorító számára, ami visszaélések és visszásságok megtörténtek az intézményben, vagy az, hogy ezt mi feltártuk, miután mindenhol süket fülekre találtunk… Vagy azt találta-e undorítónak, hogy őket is raporta hívogatták az én kiállásom miatt? Netán azt sérelmezte ekképpen, amit róla névtelenül (s)írdogáltak a blogon, ez sem derült ki. Ahogy azt is elmulasztotta megemlíteni, hogy telefonhívására azonnal töröltük a számára kellemetlen bejegyzést, amiről mi nem is tudtuk, hogy róla szól… Persze az, hogy minket a bíróságon csak egy hangyányit is jó színben tüntessen föl, ez nem fér bele a központi koncepcióba… pedig ő volt az egyetlen, akinek a kedvéért a párom egy bizonyos szűrést is elvégzett, hogy kizárjon egy települést, ahonnan nem érkezhetett az a bizonyos komment, nem mellesleg az ő oldalukról… (Mert sokan közülük, – mint már néhányszor megírtuk – arra használták blogunkat, hogy egymásnak névtelenül beszólogassanak.)
Nem említette, hogy a csoport szószólójaként sérelmezte szerinte ellentmondásos viselkedésemet, hogy a volt korábbi vezetőt, a csoport "jogos" bosszúja miatt védelmembe vettem, sőt egyedül nem voltam hajlandó igazgatónő azon kérésének eleget tenni, hogy egy esetleges munkaügyi perben, ellene tanúskodjak…
Tagadta a bíróság előtt azt is, hogy amikor már naponta raporton voltam, bejött hozzám az irodába és azt mondta négyszemközt, hogy tudom, hogy neked igazad van, de én nem fogok kiállni melletted, mert nekem a gyerekem mindennél fontosabb és fel kell nevelnem… (Egyébként ezt a gesztust a csoportból többen is megtették, hasonlóan egzisztenciális kifogásokkal.)
S amikor a tanúmeghallgatás végén egyet nem értésemet fejezhettem ki és végre megcáfolhattam néhány kijelentését, akkor felemelt hangon és erőteljes testbeszéd kíséretében vitába szállt velem, mondván, hogy nincs igazam, majd a bíróság felé fordulva megjegyezte: Látják, pontosan erről beszéltem, nem lehet másnak igaza, mindig csak neki!
Erre már én sem tudok mit mondani…

A másik tanúnak az édesanyja az intézmény régi megbecsült dolgozója. Már ez az egyszerű tény is elég indok lehet arra, hogy tanúnk ne mondjon ellent a főorvosnő által támogatott „csapatnak” (aminek vele együtt a főorvos házaspár lánya is a tagja).
Ő is aláírt minden indítványt ellenem, sőt önállóan is megfogalmazta, hogy miért nem lehet velem együtt dolgozni… Igaz, elmondta a legelején a bírónőnek, hogy velem soha semmilyen konfliktusa nem volt, mindig tisztelettel viseltetett irányomba. (Ez kölcsönös volt.) Leszögezte azt is, hogy ő soha nem olvasta a blogot. Az ezzel kapcsolatos tevékenységemet az írásos indoklásában mégis elítéli, sőt pocskondiázásnak nevezi!? Amikor erre rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy ugyan ő nem tud konkrétumokat, de hallotta, s ő megbízik a közvetlen munkatársaiban, s elhiszi, amit mondtak rólam… Ő egyébként nem foglalkozott a blogos témával, ő ment és tette a dolgát… A bírónő megkérdezte tőle, hogy ezek szerint mégis lehetett dolgozni abban a légkörben? Válaszul elmondta, hogy ő férfi, más beállítódású, (ezeket a nők gerjesztik) s ő nem foglalkozik ilyenekkel… Van, ahol öt férfi van, s nincs konfliktus, de ahol két nő van, ott már nincs egyetértés, valamiért nem férnek össze… Ez a kijelentése volt, amiben azt hiszem a teremben lévők, mind egyetértettünk vele… Elmondta még, hogy én megkérdőjelezem a kollégák szakmai hozzáértését, pedig minden kollégájának pedagógusi végzettsége van. Nem akartam megkérdezni, hogy azt tudja-e, hogy a munkahelye nem oktatási, hanem szociális intézmény, mert nem akartam kötekedőnek tűnni. Ráadásul van pedagógiai végzettségű kolléga, nem is egy, akikre felnézek, igaz ők nem tartoznak a „csapatba”, „csak” a csoportba.
Amit nem mondott el, de bizonyosan megerősítené, hogy őt, ez a női „csapat” tenyerén hordozta, kényeztette, csakúgy, mint másik fiatal férfi kollégáját is. Zavart ugyan a csapatban lévő néhány kolléganő infantilis, affektáló viselkedése, de igyekeztem nem foglalkozni vele… Elfogultsága, egyoldalú tájékozódása azonban nem lehet kérdés…
Úgy tűnt a bírónő is felüdüléssel hallgatott végre egy férfi tanút… aki – gondolom az érdeklődésnek köszönhetően - hosszasan taglalta a munkáját, a gerinctornától a body buildingig…  

A legközelebbi tárgyalásig sokat kell még „kondizni”, hiszen három hónap múlva kerül csak rá a sor… Arról nem is beszélve, hogy a következő tanúk a csapatból, - Nográdi Krisztina gyógypedagógus és Molnár Alíz a főorvos házaspár lánya - fajsúlyosnak számítanak...

Addig azonban még sok víz folyik le a Dunán…


"Csapat"kivonás

S hogyan lehetne a csapatból és a perifériára szorulókból újra csoport? Kellene egy adekvát vezető, aki átlátná az erőviszonyokat, s rendezné a sorokat… S persze mindenki munkáját, valós szakmai teljesítmények alapján kellene értékelni… Legelőször is megszüntetni az elkülönülés privilégiumát…

Arról nem is beszélve, hogy véleményem szerint a nővérszállón a mai napig jogellenesen tartózkodik a mentálhigiénés csoport, hiszen az egyetlen jóléti szolgáltatást az intézmény vezetése a Közalkalmazotti Tanács véleményezése, beleegyezése, sőt tudta nélkül szüntette meg, a dolgozók érdekeinek figyelmen kívül hagyásával.
Egyet nem értésemről – mint a Közalkalmazotti tanács elnöke – nemcsak a helyi vezetés, de a fenntartó is mélyen hallgatott…
Véleményem szerint a nővérszálló visszaállítása sokak megelégedését szolgálná, s a csoportban is elkezdődhetne végre a lakók érdekeit szolgáló, közös szakmai munka…



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. december 5., szerda

Napi humor


 Hogy hívják a blog bejegyzés íróját?
- Tollnok.

Hogy hívják az  erőszakos, provokatív, névtelen hozzászólót?
- Trollnok.


(Detonátor bejegyzése ihletett. Lásd: ITT!)


Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. december 4., kedd

Olvasói levél – Mobbing

 

 Kelt: 2011. június 17-én

„Mostanság megint munkajoggal /is/ foglalkozom, egy korábban már személyesen átélt, aztán szerencsésen elfelejtett jelenséggel: melynek szakneve a mobbing, magyarra általában munkahelyi terrorként fordítják. Belebotlottam egy tanulmányba, melynek részleteit kicsemegézem, hátha másnak is hasznára válik, vagy esetleg vezetőként okul belőle.

Nagyon sok munkahelyen tapasztalható, hogy rossz a munkahelyi légkör, sok a konfliktus, vagy sok a hibázó beosztott esetleg magas a selejtarány. Sokan betegállományba menekülnek, és nagy a munkahelyi fluktuáció. A kutatók az okok között a munkaszervezési hiányosságokat, a vezetői tapasztalatlanságot, vagy hozzá nemértést és a vezetői érdektelenséget látják legfőbb okként. Nem ritkák a vezetői túlkapások, és gyakoriak azok az esetek is, amikor van kinevezett / formális / vezető, de a munkahelyen belül létezik egy másik, úgynevezett informális vezető is, aki a valódi vezetői szerepet annak felelőssége nélkül gyakorolja.

A téves vagy felelőtlen vezetői magatartás következtében konfliktusok keletkeznek, melynek következtében egy vagy több célszemély sorozatos támadások, piszkálgatások, méltatlan támadások alanyává válik. A támadások alanya előbb „csak” feszült lelkiállapotba kerül, aztán hosszabb-rövidebb időre munkaképtelenné válik. Súlyosabb esetben elveszíti munkaképességét, emiatt esetlegesen állását is.
Szerencsére a munkaügyi bíróságok már ismerik, és „értékelik” a mobbing fogalmát és jelenségét.

Védekezzünk ellene, mert a terroristák köztünk járnak!”

Nem kontár írta


Köszönjük.

Reméljük, hogy a kecskeméti Munkaügyi Bíróságon is hallottak már róla…



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. november 26., hétfő

Beidegződés



"A félelem, az éhség, behódoló reflexet vált ki."
.
                                                                Ivan Petrovics Pavlov



Anonim levélírónknak...

2012. november 22., csütörtök

AZ ELMARASZTALÓ ÍTÉLET "MARGÓJÁRA"


Érdemes elolvasni az alábbi mai hírt:

http://www.hir24.hu/belfold/2012/11/22/szalai-annamaria-obszcen-kritikaja-nem-buncselekmeny/

Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a cikkben leírtak szerint: "Szalai Annamária a kihallgatása során kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy nem kíván becsületsértés miatt feljelentést tenni" akkor arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy van aki felül tud emelkedni a történteken, netán elgondolkodik azon, hogy mindazokra miért is került sor, néha még azokat figyelembe véve változtatásokat eszközöl.
(az ilyeneket nevezem én értelmesen gondolkodó embereknek!)

Na és pesze vannak olyanok is akik szaladnak feljelentést tenni. (gondolom, nem kell megneveznem, hogy őket minek is nevezem, ugye? Hát igen, persze és természetesen annak!)

DETONATOR

A "MIÉRT IS" AVAGY EGY LEBUKÁS IGAZ TÖRTÉNETE

Több alkalommal is szemrehányást kaptam számosaktól amiatt, hogy még a mellettünk hozzászólókkal szemben is "szigorú" vagyok, névtelenségüket kifogásolva, mondván, hogy azzal elriasztom Őket a további hozzászólásoktól.
Látszólag igazuk is volt, de csak látszólag, hiszen a csupán csak anonim hozzászólók nemhogy előre vivően "segítették" volna a "blogistákat", hanem éppen ellenkezőleg, névtelenségük által szinte csak bajt hoztak rájuk. A maguk személyét nyíltan nem vállalók közül sokan csupán csak - megfelelő fórumot találva hozzá - "kifröcsögték" elfojtott indulataikat, amely hozzászólásaik alkalmasak voltak ahhoz, hogy pereket indítsanak a blogolókkal szemben.
És akkor még nem is beszéltem az "ellen" azon aljas és piszkos módszereiről, amikor látszólag mellettünk szólva teremtették meg az ellenünk fellépés lehetőségét, olyan kifejezéseket használva, olyan akár valós, akár valótlan tényeket és történéseket állítva, amelyekért nem őket, hanem az azt csupán közzétenni lehetővé tevő bloggereket vonták felelősségre.

Csak egy legutóbbi friss, pár napos téma a fentiek igazolására:

Blogomon kifogásoltam, hogy a Juhar utcai felújítások átadó ünnepségén részt vett miniszter másnap igencsak dehonesztáló kifejezéssel illette a "pedagógus társadalmat". A bejegyzéshez 2 hozzászólás is érkezett, az egyik egy "István" megjelölésű hozzászólótól, a másik pedig egy "Böbe" megjelölésűtől, aki azonban a hozzászólását pár percen belül törölte. Persze nem a tartalom miatt, hanem azért, mert a blogom "rákereső beállítása" megjelenítette a hozzászóló valós személyét, aki sok mindennek, csak éppen "Böbének" nem nevezhető.

Pedig a törölt megjegyzés tartalma korántsem indokolta volna annak eltávolítását:
De hát akkor miért is volt szükséges törölni ezt a megjegyzést? Nem a tartalom miatt, hanem az azt közzétevő személye indokolta, hogy saját maga próbálja meg eltávolítani az ugye nem igazán a saját neve alatt "közölteket". Csak ugye azt már nem tudta a hozzászólást tevő, hogy nálam akkor is megjelenik minden, ha csak rákattint az oldalamra, nemhogy ha oda valami bejegyzést eszközöl, azt csak látszólag tudja eltüntetni előlem/előlünk, mert ugye a teljes kép a következő:
Böbe ?????? Elég érdekes egy aláírás ez, különösen, hogy a Böbe nevet valóban használja/használta már eddig is valaki, csak éppen nem ez a hozzászóló, akit ugye az elmúlt időszakban sokféleképpen "becéztek" ("I. rendű"-től kezdve egészen az itt  (jólneveltségem okából, mert van az is) meg nem nevezhető foglalkozást űző hölgyeményig bezárólag) csak éppen Böbének soha. KAMU NÉVVEL HOZZÁSZÓLVA "UGRASZTÓ" KÉRDÉSFELTEVÉS?
Mi ez? Provokáció? vagy csak hülyeség?

Így aztán kedves NÉVTELENÜL hozzászólók, nem volna ideje elgondolkodniuk azon, hogy kinek is a micsodájával verik azt a bizonyos csalánt? ha már megfelelő bátorságuk nincs a maguk személyét vállalni? önbecsülést és hasonlóakat nem is firtatva. Nem kellene egy kicsit változtatni ezen vagy továbbra is nyugodt szívvel és lelkiismerettel  "viselik el" mások (Erzsikéék) "csaláncsípés foltjait"?

Babits után szabadon: a magát nem vállaló, a nyíltan fel nem lépő semmivel sem jobb, csupán csak cinkosa az elkövetőknek!

Na és persze, hogy a T. "pernyertesekről" se feledkezzem el: 

Tisztelt Pernyertesek ! 

Valakit/bárkit egyedül csak a saját magatartása, a viselkedése és a cselekedetei minősítenek, amely tényen még egy jogerős bírósági ítélet sem változtat, különösen nem, ha az ítélet csupán csak azt állapítja meg, hogy az "elítéltek" által közzétettek "becsületsértőek", de azt viszont már nem, hogy azok valótlanok is lennének! (idézhetőségi címem a blogomban !!)

DETONATOR



2012. november 16., péntek

Blogper - elmarasztaló ítélet...



Becsületsértés és rágalmazás miatt ellenünk indított, több mint két éve húzódó büntető eljárás, e hónap 5-én  lezárult. A kiskunhalasi bíróság, Pásztor Ottília bírónő vezetésével meghozta az ítéletet, mely azonnal jogerőre emelkedett, mivel mindannyian elfogadtuk azt. 
Igaz, nem értek egyet az abban foglaltakkal... s ezzel, azt hiszem nem vagyok egyedül.
Ahhoz képest, hogy a sértettek jogi képviselője fogház büntetést és az otthoni számítógép(ek) elkobzását kérte, az ítélet kedvezőnek mondható... Mondom, ahhoz képest... 



                                               Nagyításért kattintson a képre!


Folyt. köv.


Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. november 2., péntek

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

 

Antall József köztársasági elnök úr – számomra unfair – szavai jutottak eszembe, egy blogunkra érkezett anonim levél kapcsán.
Először arra gondoltam, felrakom olvasói levélként, de meggondoltam magam.

A levél tartalma, szemlélete és célja idegen blogunktól. Ezért az ehhez hasonló üzeneteket a jövőben nem szándékozunk közölni. Ennek indoklását a levél alatt taglalom.
Íme az anonim levél (javítás nélkül):

„Közröhely és felháborodás

Mint cím is tartalmazza közröhelyt és felháborodást váltott ki az intézeti új rendszer bevezetése.
2012. november 1-től minden intézményi dolgozó a portán elhelyezett két irattartóban elhelyezett jelenléti íveken köteles beírni, hogy mikor érkezett be dolgozni és mikor távozik el az intézetből.
Az egyik dosszié tartalmazza a 9 osztály és egyéb szakmai dolgozók jelenléti ívét.
A másik dosszié tartalmazza a kisegítő szolgálatosok jelenléti ívét.
Reggel 7 óra körül van az osztályokon a váltás, ami azt jelenti, hogy mintegy 30-40 fő érkezik és ugyanennyi távozik az intézményből.
Egyesével tudnak csak a dossziékhoz hozzá férni, és ha plédául az egyes osztály dolgozója után a kilences osztály dolgozója következik, akkor végig kell lapozni az egész irat állományt.
A portai hely nagyságát figyelembe véve maximum három - négy fő tud egyszerre bent lenni.
Ha esik az eső vagy fú  a szél egyszóval hideg van a többi dolgozó kint szépen várakozik és  ha az első beírástól az utolsóig  egy óra is eltelhet, meg is fázhat.
De egy óra munkaidő kiesés mindenképpen keletkezik az első és utolsó beírás között.
A dosszié pedig az össze visszatörténő átlapozásoktól 3-4 nap alatt salátává válik.
Azok a dolgozók, akik a hátsó kapun jönnek és mennek, esetleg saját gépkocsival jönnek  a  kapu előtt kell hogy  várakoznak, vagy hátra viszik az autót és vissza mennek a portára aláírni, de akor már nem a munkakezdésnek megfelelő időpontot írják be.
Egyszóval az egész egy nagy káosz és a munkaidő rovására megy.
Hazamentelkor pedig ha valakinek családi gondja van vagy időre kell menni nem tudja megoldani a munkaidőn túli problémáját.
Az újak azt igérték, hogy minden új intézkedést, amit bevezetnek, megkonzultálják a  helyiekkel és a pozzitív és negítv vélemények figyelembe vételével vezetik be.
MOST SEM EZ TÖRTÉNT !!!!!!!”

A levélíró arról tájékoztatja az olvasókat, hogy az új vezetés, új intézkedéseinek egyike, szerinte „közröhely” tárgyát képezi, sőt „felháborodást” okoz a dolgozók között…  
Felháborodásuk olyan „hangos”, hogy nem jut el az intézmény vezetésének a fülébe!? Lehet, hogy nem a kerítésen kívüli „dohányzóba” kellene a volt vezetésnek szidni a jelenlegit, hanem javaslatait megosztani az erre hivatott fórumokon (vezetői értekezlet, referálás, szakmai team…), vagy a hivatalos csatornákon (közalkalmazotti tanács, szakszervezet, véleményláda…), vagy csak egyszerűen és őszintén feltárni ennek az intézkedésnek a következményeit, úgy, ahogyan le is írta… De ez túl egyenes volna… Ezért aztán úgy gondolja, hogy inkább ide (s)ír egy anonim levelet, hogy „bátor” módon rajtunk keresztül (akikkel vsz. sosem szimpatizált), a mi kontónkra – hiszen a blog működtetésének is vannak költségei - üzenje elmarasztaló és becsmérlő  mondandóját a mostani vezetésnek, persze szokásához híven névtelenül… Gondolom a problémamegoldásnak ezt a „magas” fokát az előző vezetés alatt sajátította el (vagy mást nem ismervén egyetlen eszközként használja), és azóta is ezt  a módszert alkalmazza, ily módon – ismeretlenül is –  biztosítva bizalmatlanságáról a mostani vezetést.
Így többszörös hasznot is elkönyvelhet, hiszen más háta mögül, jól leszólhatja a vezetést (persze ezt Simon Ilonánál sosem tette meg), és hátha valaki majd ezért is feljelenti Urayt, hadd járjon bíróságra még évekig... 
Lehet, hogy ezegyszer tévedek, de nem valószínű… Hiszen már olyan sokszor eljátszották önök azt, hogy felírtak magukról valami durva hangnemű elmarasztalást blogunkra, majd másokat is feltüzelve bennünket megvádolva rohantak vele a bíróságra, hogy becsületsértésért, rágalmazásért feljelenthessenek minket! Kérdezem én, ha eddig semmi lényeges elem (névtelenségbe burkolózás, üzengetés, beszólogatás, építő kritika hiánya, hamis vádaskodás, fenyegetés…) nem változott a kommunikációban, akkor miért pont most változna meg, és miért is történne másként?

Beszámol, hogy a jelenléti ívet a portán kell aláírniuk a dolgozóknak…
Nem találja ellentmondásosnak, hogy az nem zavarta önt korábban, hogy a dolgozók nem érnek be időben dolgozni? Az ellen sem szólt, hogy a jelenléti ívek titkosak voltak a lógások miatt… Ahogy az ellen sem emelte fel a hangját (tollát), hogy  voltak, akik hetekig, hónapokig – sőt voltak akik évekig -  be sem tették a lábukat az intézménybe, mégis beírták, hogy bent voltak… Az ellen sem tiltakozott, hogy a delikvensek a köz számára (kollégák, vagy közvetlen felettesük előtt) hazugságot állítva, iskolába, táppénzen, avagy „külső” munkán voltak, miközben a jelenléti íven utólag mégis bentlétet regisztráltak… Az ellen sem fejezte ki rosszallását, hogy mások munkaidőben randizgattak, maszek ügyeiket, vállalkozásukat intézték a közt megkárosítva…
Hogy a kontroll zavarja-e, vagy az, hogy nem tudja időben felvenni a munkát, az nem derül ki leveléből… 
Hozzászólása – másokkal ellentétben – nem szakmai, munkajogi javaslatot tesz, sőt sértettsége azt sem engedi, hogy építő jellegű kritikát fogalmazzon meg, ha egyáltalán ismeri ezt az alternatívát.
A munkakezdés alatt mi bizonyára mást értünk… nem azt, amikor begördül a dolgozó a kapun, hanem amikor átöltözve kész a munkavégzésre… Az viszont kiderül, hogy ha valakinek  magán „dolga” akad munkaidőben, annak ez a rendszer - a korábbihoz viszonyítva – nem kedvez. Főleg a lógáshoz szokottaknak jelent súlyos korlátozást, de hát valahol el kell kezdeni a munkamorál helyreállítását… Ezen intézkedésüket – bár én sem tartom a legpraktikusabbnak - mégis alátámasztja az az eset, amikor a munkaidő kezdetekor bezáratták a nagykaput, s igen sok munkatárs szorult intézményen kívülre… Olyan nagy volt az ijedtség, hogy másnap már mindenki pontosan beért!

Szerintem, bár nem tartozik rám, de fogja fel építő jellegű intézkedésnek… Nekem nem lenne ilyen gondom… Nemcsak azért, mert nem késnék, hanem azért sem, mert ön sem késne, ha rajtam múlna… Az is lehet, hogy már a portán sem kellene beírnia. De tudja mit, én az ő helyükben megszabadulnék az előző vezetéstől is, mert minden egyes új intézkedésüket ellenhangolják és aláássák a régi, "hűséges" dolgozóikkal egyetembe.

Tudja, ha kiállt volna akkor, amikor ki kellett volna állnia, akkor most nem panaszkodna… Nem mellettem, mert akkor önt is üldözték volna, s ebben ön bizonyosan alulmaradt volna… nem is a betegverők mellett, ahogy ezt tette pl. a lufis tüntetésen… Én a betegek melletti kiállásra gondolok… Nemcsak ön nem állt ki, hanem a társai sem, akik most szintén háborognak…

Így hát Antall Józsefet újra idézve azt mondom: Tetszettek volna forradalmat csinálni! Bár nem vagyok híve a forradalomnak, de itt, már lassan nemcsak forradalmi változásra van szükség, hanem igazi szabadságharcra…
Elsősorban a fejekben.



Levélküldés: ITT!                   Facebook

Szélsodort fohász…



Néhány halottunk temetésén magam is jelen voltam, hivatalból…
Amíg megengedték… (Lásd: ITT!)

A kegyelet, a végtisztesség megadása, az emlékezés éppoly fontos, mint az élők tisztelete, méltóságuk megőrzése…

Ismét elsétáltam arra, ahol halottaink többsége nyugszik… Felkerestem Péli József sírját és mécsest gyújtottam… Megállok, s azon töprengek, hogy nem kellett volna ennek megtörténnie… Talán sokan emlékeznek még rá, tragikus halálára, s az előzményekre… (Lásd: ITT!
Az emlékezés lángját – minden igyekezetem ellenére - elfújta a hatalmas szélvihar… Néhány másodpercnyi pislákolás csak és egy halk ima, melynek szavait viszi a szél minden irányba… Ez a tudat nyugalommal tölt el… Nemcsak rá gondolok, hanem a többi elhunytra is. Mennyi értelmetlen, hirtelen, oktalan halál…
Tovább sétálok, fürkészve a fejfákat, meg-megállva… Szabó László, Máté Ottó Balázs… Ilyen fiatalon… Megdöbbenek… Még két áldozata az intézménynek, a szakmának, a visszaéléseknek, a politikának… Gondolom az ő haláluk okát sem vizsgálták meg, s nem volt igazságügyi orvosszakértői boncolás, ahogy a többi hirtelen elhunyt áldozat esetében sem… (Lásd: ITT!) 
Szomorú. Mégis inkább arra gondolok, hogy most már nem bánthatja őket senki, nem vehetik el a pénzüket, a cigarettájukat… Tudom, hogy a legjobb helyen vannak, s minden elszenvedett testi-lelki fájdalmukat mennyei vigasztalás orvosolja…

Bár ez a tudat az én bánatomat is enyhíti, ugyanakkor mégsem lehetek nyugodt, hiszen a hozzáállásban, mentalitásban, azóta sem történt érdemi változás. Hogy lesz-e áttörés ezt nem tudhatjuk, csak remélhetjük.

Mert mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.


Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. október 18., csütörtök

2012. október 15., hétfő

A vég kezdete II.


                                             Pusztába kiáltott szó?
 
Előzmény: ITT!

Emlékszem az első, nem helyi hozzászólónkra… Azt kérdezte: „Hol a búbánat völgyében dolgoztok ti?” Hát igen, ha követte még a későbbiekben oldalunkat, megtudhatta… Nemcsak azt, hogy mi történik nálunk, hanem azt is, hogy mi történik az országban… Mert ami fönt ment nagyban, ugyanaz képeződött le nálunk kicsiben. Minden álszerénység nélkül állítom, hogy amit itt olvashattak, az bizony hiteles kórrajz a társadalmunkról, annak számos szegmenséről…

Engedjék meg, hogy búcsúzóul, ezúton megköszönjem mindenki figyelmét, kitartását, hűségét, optimizmusát, a rengeteg támogatást, építő hozzászólást, feltáró írásokat, a rengeteg áldozatvállalást, a bátorságot és nem utolsó sorban a sok, mély, önzetlen barátságot! Ahogy a megszakadt barátságokat is megköszönöm...

Hálás szívvel köszönjük a Példaképnek, a Legbátrabbnak, a Leghűségesebbnek, a Fohászkodónak és a Mellénkállóknak!
Külön köszönjük Detonátornak, hogy hozzászólásaival, bejegyzéseivel nemcsak megtisztelt, hanem erősített, felvilágosított és önzetlen támogatásáról biztosított bennünket. Igazi harcostársunk ő, akinek sok mindent köszönhetünk. Ráadásul a vele való kapcsolatom döbbentett rá az egyik legfontosabb felismerésre, hogy bár különböző pártokra szavazunk, mégis egyet akarunk, és egyként állunk ki a gyengébbek és az igazság mellett… Mi egyet akarunk, ahogy a politikusaink is, de sajnos e kettő, ellenkezik egymással. Mi az egyetemes igazságért harcolunk, míg ők, akikre szavaztunk (párttól függetlenül), a maguk önös érdekeikre használnak fel mindent és mindenkit... nem átallva "jóhírnevük", egzisztenciájuk megőrzése végett beteg, kiszolgáltatott emberek, gyerekek legelemibb jogát lábbal eltaposni. Ne higgyenek hát önök sem azoknak, akik egymás ellen próbálnak uszítani bennünket! (Ráadásul ezt is a mi pénzünkből, a mi kárunkra!)

Köszönöm a szakemberek hozzászólásait, írásait, bátorításukat… különösen a határainkon túlról érkező látogatók érdeklődését, hozzászólását és közbenjárását!

Külön köszönöm családunk lelki és anyagi támogatását… édesanyám rendíthetetlen hitét, mellémállását és kitartását!  Lásd még: Édesapám nevében! Nélkülük nem sikerült volna.
Perennis kiállásáért és végtelen türelméért, bölcsességéért örökre hálás maradok… Nélkülözhetetlen volt az üzemeltetéshez, a moderáláshoz, a színvonal megőrzéséhez nyújtott segítsége csakúgy, mint irányt-mutató, moralizáló és derűt fakasztó írásai, bejegyzései…  Lásd még: A férjem nevében!

Mi az, amiről lemaradhatnak?  Szinte semmi…
A tárgyalás kimenetele? Mi lesz a folyamatban levő büntetőügyek vége? Megtudjuk a médiából… amennyiben nem hallgattatják el.
Mi lesz az ellenünk indított rágalmazási perek vége? Nem érdekes…
Visszahelyez-e a munkaügyi bíróság dolgozni? Lényegtelen…

Detonátor blogjának szüneteltetése kapcsán két ige jutott nekem is az eszembe. Az egyik, a „Pusztába kiáltott szó” (Magyar Biblia…), a másik a „…Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket…” (Hegyi beszéd - Máté 7,6)…
Valahogy így érzek én is… Visszaolvasva a napokban született írásokat, hozzászólásokat, émelygés fog el… Amikor az embernek a sok igazságtalanságtól, gazemberségtől hányingere lesz…
Meg aztán nem szeretném magam állandóan ismételgetni, ezért jobb, ha elcsendesedünk… Rég bezárnánk már a blogot, de a dolgok mai állása szerint (két per tárgyát is képezi), egyelőre nem célszerű. Tehát ha nem is írunk, annak ellenére megtekinthetők maradunk.
Nekünk pedig, tovább kell lépnünk…

Mindennek ellenére hiszem, hogy minden szívből és lélekből kimondott szó, megérlelt üzenet célhoz érhet… Ez azonban már nem a mi feladatunk, s nem is a mi felelősségünk. A mi felelősségünk abban állt, hogy elmondjuk, hogy mi a helyes és az igaz, és hogy akként is cselekedjünk…
A többit elengedjük és az Istenre bízzuk… Tegyenek így, önök is!



Levélküldés: ITT!                   Facebook

Zádory Édua Amarilla jótékonysági koncertje



Jótékonysági koncert az intézményünk lakóinak jólétéért. Hívjuk csak egyszerűen koncertnek... Felemelő volt, átütő sikert aratott.

Talán emlékeznek még, az "előzenekarra": az intézmény kórusa elénekelte a színpadon a 42. zsoltárt: 

Mint a szép híves patakra
A szarvas kívánkozik
Lelkem úgy óhajt uramra
És hozzá fohászkodik:
Tehozzád én Istenem 
Szomjúhozik én lelkem
Vajon színed eleibe
Mikor jutok élő Isten

Tekintsék meg a néhány perces videót, ahol több ismerős arc is felfedezhető:

 ITT!

..................................

Egyúttal szeretettel invitálok mindenkit, 2012. okt. 16-án, kedden, 19 órakor a Szilády Áron Gimnázium Dísztermében, Zádory Édua hegedűművész és Ana Topalovic csellóművész előadóestjére!


Levélküldés: ITT!                   Facebook

(Vég)ítélet a küszöbön…



Addig húzzák az intézményünk három vádlottjának a bírósági perét, míg az ítéletük egybeesik majd a végítélettel…

Beszámolnék a tárgyalásról is, - de mint tudjuk a „betegek érdekében” elrendelt – zárt tárgyalásról semmi sem szivároghat ki. Ahogy az ítélet sem. Azért fordulhat elő, mert még mindig nincs ítélet
Ez utóbbi mindenesetre komoly aggodalomra ad okot. Úgy néz ki, mintha valakik szándékosan hátráltatnák az igazságszolgáltatást

Mi még úgy tanultuk, hogy a bíróság független, s a tárgyalóterembe a bíró vezeti a tárgyalást (lásd még: ITT!)... A tárgyalások azért nyilvánosak, hogy a civil társadalom kontrollt gyakorolhasson, és visszaigazolást nyerjen a jóról és rosszról, a helyesről és helytelenről.
Manapság évekig el lehet húzni egy büntetőpert. Lehet folyton elfogultságra hivatkozni, új szakértőket kérni, még több tanút behívni… A védelem 100 tanút is felsorakoztathat, akik közül a vádakat ugyan egyik sem tudja cáfolni, de mind azt harsogja, hogy a vádlottak egyébként milyen rendes emberek... Bizonygatni azt, aminek az ellenkezőjét senki sem állítja, s erre közpénzek millióit fordítani, több mint felelőtlenség… Igaz, nem az ő pénzük…

Ha már a védelem így elodázhatja az ítélethozatalt, akkor addig az ügyészség is előállhatna egy-két tanúval… mondjuk, akadna még koronatanú bőven. Önszántából mellőzi-e az ügyészég a terhelő koronatanúk meghallgatását, vagy a vádlottak számának korlátozását, illetve a vádemelések számát az ügyben, nem tudni… Azokat, akik a 7. osztályon dolgoztak terápiás nővérként, vagy takarítóként, foglalkoztatósként, vagy rövidebb-hosszabb időt eltöltöttek betegként, vagy ápolóként az osztályon, vajon miért nem hívták be tanúknak? Akiket - a rendőrségi tanúvallomásomban, kérésükre - megneveztem, mint potenciális tanúkat, azok közül senkit sem hallgattak meg sem a rendőrségen, sem a bíróságon. Volt koronatanú, aki úgy mentette ki magát a tanúvallomás alól, hogy orvosi igazolást vitt. Őt akkor úgy kellett volna meghallgatni, mint a betegeinket… védett környezetben, igazságügyi szakértők bevonásával… Ráadásul az elhallgatott bűn, jobban megbetegít, s többet árt vele az illető magának, mint a terhelő tanúvallomással… A többi rossz hozadékáról - mint pl. jellemrombolás - már nem is beszélve…
Hírzárlatot elrendelni, az ügyet elbagatellizálni, mint a többi hasonló esetben szerte az országban, gyalázat. Feledtetni, elfektetni az ügyet, hogy az emberek érdeklődése lankadjon… Lassan már nem marad élő tanú egy sem, az áldozatok közül… Igaz, így már okafogyottá vált Kastyják ügyvéd úr kérése is a zárt tárgyalás elrendelését illetően. Itt az ideje tehát, nyilvánossá tenni a tárgyalásokat!

Miért hagyhatják, elodázni az igazságszolgáltatást? Miért hagyja ezt a tárgyalást vezető bírónő? Nem tudhatjuk pontosan... Mindenesetre kívülről úgy látszik, hogy valójában nem is a bírónő vezeti a tárgyalást…
Nehéz ezt elfogadni, mint sok más igazságtalanságot is. Például azt, hogy az elkövető ápolók többségét nem vonták felelősségre, még csak eljárás alá sem kerültek, sőt fegyelmit sem kaptak és a mai napig a betegek mellett dolgozhatnak, csakúgy, mint a vádlottak. Sőt, a történtek miatt egyetlen vezetőt sem vontak felelősségre, ellenben - többek között - az ominózus osztály főnővérét  Bányai Gábor elnök úr megyei kitüntetésben részesítette

A példánkból nem tanulnak azok, akiknek tanulniuk kellene. Gondolok itt elsősorban a döntéshozókra, a szakmára, a vezetőkre… Más otthonokban is a miénkhez hasonló tragikus események történnek, és a politika válasza még mindig a régi: hírzárlat, cáfolat, szőnyeg alá söprés, felelősök mentése, fenyegetőzések, tanúk elhallgattatása, szakemberek kirúgatása, intézmények összevonása… Nekem megígérték még a kezdet kezdetén, hogy ki fognak rúgni, el fognak lehetetleníteni, be fognak perelni és engem fognak elmarasztalni a bíróságon… Talált, elsüllyedt… Az utóbbival a rabosításomig és az ügyészségi megrovásig jutottak – igaz, hamisan vádolva és kényszerítve (lásd: ITT!). A szakma is mélyen hallgat...

Ez a bírósági eljárás azonban mindenkivel méltatlan, még a vádlottakkal szemben is… Réges-régen itt volna már az ideje, hogy ítélet szülessen… Már az is későn lenne. Azok pedig, akik ezt tudatosan hátráltatják, méltók az ítéletre… 
Kegyelem, ha nem kell már sokat várnunk erre…

Javasolt bejegyzés még:  



Levélküldés: ITT!                   Facebook

A Blog válaszol – Apró kérdések, súlyos témák



„Sok sok kis apró kérdés!!!!!!!!!!?????????????
Igaz-e az, hogy az új igazgató a Petrichné bábuja?
Teljesen döntésképtelen, még a reggelijét is a Petrichné engedélyével fogyasztja el?
Igaz-e, hogy a szociális munka napját intézményi szinten az új diri cseszte el, pedig milyen jó reklám lett volna az intézetnek média szinten is?
Talán még az új vezetés is a város szemében pozitív képpé vált volna, de így...........
Igaz-e hogy az új diri ki akarja csinálni a volt igazgatót, mint munkatársat is?
Igaz-e hogy a a másik ember a végrehajtó a Brigi tulajdonképpen a főnök és az új igazgató tevékenységét jelenti a nagyfőnöknek a Petrichnének?
Igaz-e hogy a Borbás Andrea azért háborog az új vezetésre a hátuk mögött,(persze szemtől szemben 200-as a nyelvcsapása) mert a műköröm projektje deficitessé válik, ha az intézetben betiltják a körmöket?

Igaz-e hogy az új terror csak annyiban más a régitől, hogy szívatják a vezetői gárdát is?
Igaz-e, hogy az integráció ürügyén már a Petrichné az új diri a többi csak úgy van?”

Névtelen hozzászólásként érkezett. Köszönjük!


A Blog válaszol

Új vezetés – új intézkedések

Az új igazgató is megbízott igazgató egyelőre. Hogy a Petrichné bábuja-e az majd kiderül, de tény, hogy ő hozta ide. Mindenesetre egy sor szimpatikus dolgot is bevezet(nek), még ha fájdalmas is: műköröm levétele, munkaruha szabályozása, ékszerek viselete, smink használata, magázódás, munkabeszámoló készítése, munkavégzés számonkérése...

Jó hírnév visszaállítása reklámmal és médiával?

Igaz-e, hogy a szociális munka napját intézményi szinten az új diri cseszte el, pedig milyen jó reklám lett volna az intézetnek média szinten is?

Igaz-e, hogy a szociális munka napja rendezvény jelentős költséggel terhelné az intézményt? Igen, igaz.
Ha elvállalná a rendezvényt, ugyanolyan pozitív képpé vált volna a város szemében, mint Simon Ilona... Ön is ezt akarná? Ez lenne a jó reklám?
Ön szerint az új vezetésnek a dolga a régi vezetésről való pozitív kép formálása?

Munkával büntetni?

„A volt igazgatót ki akarja csinálni?” Mert több mint másfél év után Simon Ilonának el kell foglalnia - a saját maga által megnevezett - munkakörét (fejlesztő pedagógus), a munkavégzés helyén a mentálhigiénés csoportban, Visnyei Ágnes beosztottjaként, netán Nográdi Krisztina szakmai felügyelete alatt? Ezt nevezi Ön kicsinálásnak? Inkább tanulhatna belőle…
Ha elfogadna(k) nekem egy tanácsot, ne nevezzenek ki, vagy ne hagyjanak meg olyan vezetőket maguk alatt, akiknek a beosztottjaként nem szívesen dolgoznának! (Tudják, aki másnak vermet ás…)
Vincze István megbízott igazgató volt, ha őt akarná „kicsinálni” azzal saját magáról állítana ki bizonyítványt…

Besúgórendszer átmentése?

Hogy a beosztott a főnököt tájékoztatja, abban nincs kivetnivaló…
Furcsa, hogy a "ki kinek a bábuja" kérdés most merül fel, amikor a régi igazgató idejében mindenki mindenkiről jelentgetett, sőt, felsőbb utasításra titokban feljegyzéseket írogattak a kollégákról. Voltak protekciós dolgozók, akiknek ez volt a munkájuk…
(Rólam például több feljegyzést íratott a korábbi szakmai vezető (Szűcs Erzsébet főorvosnő) négy főnővérrel egy napon, de egyet se kaptam belőle. Felszólították a főnővéri értekezleten résztvevőket velem kapcsolatban, hogy „Ki kell csinálni azt, aki nem közénk való!” Szakmai vezetőm fegyelmi eljárást kezdeményezett a közalkalmazott tanács tagságom kapcsán megillető munkaidő-kedvezmény kivétele miatt. Több tucat jegyzőkönyvet készíttettek ellenem a kollégáimmal, három összeférhetetlenségi indítványt kezdeményeztek, több mint száz aláírást gyűjtöttek a közalkalmazotti tanácstagságomból való visszahívásom miatt, lejáratásomra ellenblogot indíttattak, naponta voltam raporton, többször megfenyegettek kirúgatással, ellenperrel,  rendszeresen feljelentettek táppénzcsalásért, gázlopásért éppúgy, mint becsületsértésért, rágalmazásért, tanúvallomás megtagadásáért, hamis vád miatt… - mondanom se kell, hogy alaptalanul.)
Ez a fajta ezt csinálta régen is, így "boldogult" akkor is, ma is… A tisztességes munkát nem ismeri. A mószerolós emberkék most is mószerolnak, hogy saját maguk alkalmatlanságáról eltereljék a figyelmet… a csókosok most is hízelkednek, a nyalisoknak mindig tátva a szájuk, a besúgók meg állandóan hesszelnek…

Műköröm dilemma

B. Andrea főápolónak példát kell mutatnia az ápolóknak, tehát, minimum a műkörme bánja… Megtudtam, amit korábban a kolléganők panaszából sejtettem csak – t.i. a műköröm alatt lereszelik az eredeti köröm egy részét, ami igen fájdalmas, főleg, ha túlreszelik…
Aki kipróbálta és levette a műkörmét, illetve levágta a köröm hosszát az előírásnak megfelelően ujjbegyig, annak nemcsak fájdalmai lettek, hanem sutává vált, meg kell tanulnia újra fogni vele. S amíg a saját körme le nem nő újra, addig nem lesz könnyű dolga.
Az ápolt kéznek – a reklámmal ellentétben - nem feltétele a műköröm, ahogy a lakkozott köröm sem. A köröm egyébként nagyon sok betegségről is árulkodik, hasznos tehát, ha nem fedik el, arról nem is beszélve, hogy nem kevés pénzt takaríthatnak meg vele a munkatársak.

Kamu pályáztatások

Az integráció ürügyén a fenntartó kibújhat a pályáztatási kötelezettség alól.
A korábbi megbízott igazgatót háromszor bízták meg az intézmény vezetésével, úgy hogy két pályázatát is érdemtelennek tartották a többi pályázóéval együtt – köztük én is kétszer pályáztam. Azt mondták mindkét esetben, hogy bár a pályáztatás érvényes volt, de eredménytelen lett! Az első esetben a pályázók meghallgatása előtt jelentették be az intézményben, a pályázat eredménytelenségét, s azt, hogy marad a megbízott igazgató!

Családias otthonok helyett mamutintézmények

Mindenesetre ez ellentmond a sokat szajkózott EU-s trendeknek, melyben az irányelv az egyprofilú, kis létszámú, családias otthonok létrehozása… Ezt Magyarország aláírásával is megerősítette. "Magyarország 1998-ban vállalta, hogy 2010-re a legtöbb ilyen intézményt bezárja, és kis létszámú, a közösségtől nem elzárt lakhatási formákat hoz létre. Mindezek ellenére az elmúlt húsz évben az intézetekkel érdemben semmi sem történt. Sőt, az állami pénzeket továbbra is az óriáskomplexumok fejlesztésére fordítják." (Cikk: ITT!)
Ma pedig az amúgy is nagy létszámú intézmények mamutintézményekké tétele zajlik… Ez egyébként nem csak az EU-s koncepció miatt szakmaiatlan. Ennek belátásához még csak szakembernek se kell lenni… Nálunk a politikai akarat ennek szembemegy, amit sajnos a szakmabeliek túlnyomó többsége - egyéni érdekeiket a szakmai fölé helyezve - is támogat.

Munkahelyi légkör

S ha „szívatják a vezetői gárdát is”, az máris nem az előző terror. Ha emlékszik rá, ott erről szó sem volt… Már ha a munkavégzés ön szerint szívatás, vagy az, hogy a munakidőt, értelmes, hasznos és nem utolsó sorban az intézmény számára végzett munkával kell eltölteni? (Gyurcsány elszólása óta tudjuk, hogy nekik a munka büntetés: lásd: ITT!)

Ha intelligensebbek az elődjeiknél, akkor szét tudják választani az áldásos tevékenységet végzőket a többitől, s akkor a terror már nem terror, hanem a munkavégzés azonos mércével történő számonkérése, majd szankcionálása, aminek a jó munkaerő megbecsülése is része lehet végre…

A jó vezető pedig tanul a rossz vezető hibáiból, ugyanúgy, ahogy az építő kritikákból is. Tehát reméljük, hogy nem folytatódik  - a hozzá nem értést leplező - intézményi terror, politikai támogatással...



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. október 13., szombat

Olvasói levél - Gondozók verték meg a fogyatékosokat



„A rácsos ablakok mögött ütötték a betegeket – állítják a szemtanúk.
Budapest - A rendőrség gyanúja szerint rendszeresen verik, megalázzák a szellemi fogyatékos betegeket az egyik budapesti gondozó intézetben. Az ügyben, amelyben nyomozás folyik, pénteken elkezdődött a tanúk kihallgatása is – tudta meg a Blikk, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bényi Mónika megerősített.

A nyomozás azután indult el, hogy az egyik verést többen látták a Reménysugár Habilitációs Intézettel szomszédos lakóházból. A szemtanú, Bleicher Mária (38) a Blikknek is elmondta, mit látott augusztus 4-én kora délután.

Intézmény. A gyanú szerint a Reménysugár Habilitációs Intézetben történtek miatt nyomoznak

Szemtanú. Mária a rendőrségen is vallott a betegek veréséről

– A kutyát sétáltattuk a családommal, amikor kiabálást hallottunk. Láttam, hogy az intézet emeletén, a rácsos ablaknál egy férfi és egy női ápoló bántalmaz egy ápoltat. A férfi többször megütötte a beteget, az ápolónő pedig tétlenül nézte. Egyszer csak odaszólt nekem: „Mi van, tetszik?" – idézte fel a kegyetlenkedést Mária. Az asszony felhívta a rendőrséget, de hiába, a hatóság a füle botját nem mozgatta. Kijöttek ugyan a járőrök, de be már nem mentek az intézetbe, mondván, az magánterület.
Nem ez volt az egyetlen alkalom. Az elmúlt két évben a szomszédok többször hallottak jajgatást az intézményből, de nem beszéltek róla.

A lakók most egyszerre beszélni kezdtek egymásnak és később a rendőrségnek a borzalmakról, miszerint egyes ápolók rendszeresen arra használták az intézmény rácsos erkélyét, hogy elverjék a védekezésre képtelen értelmi fogyatékos gondozottakat.

– Szerencsétlen a kezét a feje fölé emelte, hogy védje magát, de így is kapott három pofont. Azután az ápolók körbenéztek, hogy látja-e őket valaki, végül bevitték a szobába a beteget – derül ki az egyik rendőrségi tanúvallomásból.

A lakók még levelet is írtak az intézetet fenntartó minisztériumnak, vizsgálják ki, milyen kegyetlenül bánnak a betegekkel. Választ azonban máig nem kaptak. Ahogy a Blikk sem, hiá­ba kerestük meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A Reménysugár Habilitációs Intézet igazgatói titkárságáról is csak ígéretet kaptunk, választ azonban nem.”



Forrás: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Facebook

Tárgyalásról tárgyalásra II.



Munkaügyi per

A másik perrel kapcsolatban – munkaügyi perem - beidézhetném az előző írásomat, s nagy valószínűség szerint az összes ezt követő tanúvallomásra is (lásd: ITT!).
Aznap két tanú meghallgatására került sor.
B. Brigittát mint kismamát hallgatta meg a bírónő, ezért, ő ülve tehetett tanúvallomást. A szemkontaktust egyszer sem vette föl velem. Ő volt az intézmény tanúja, vallomása alatt ő is többször keveredett ellenmondásba… pl. hogy „én csak egy embert foglalkoztattam, mással nem voltam hajlandó foglalkozni”! Ezen állítását nemcsak én, hanem az általam benyújtott hálóterv is cáfolta. Nem beszélve az előző ellentanúkról, - akik szintén aláírták az összeférhetetlenségi nyilatkozatot ellenem – s elmondták, hogy nem egyeztünk a termek elosztásában, mert nekem voltak a legnagyobb létszámú csoportjaim s ezért igényt tartottam a legnagyobb helyiségre, a könyvtárszobára.
Elmondta, hogy én „a foglalkozásaimon nem jelentem meg – közel fél évig -, s ő egyedül tologatta a tolókocsis betegeket az udvaron”. Mellesleg ezt a foglalkoztatási formát én vezettem be, a korábbi osztályos foglalkoztatáson szerzett tapasztalataim alapján, s nem mellesleg, erre én fordítva emlékszem, gyakran tartottam egyedül a foglalkozásokat… Ezt – elmondása szerint - bepanaszolta csoportvezetőmnek, Visnyei Ágnesnek is. Némi ellentmondásnak tűnik, hogy a vezetőm, mint közvetlen felettesem nem marasztalt el, nem is észrevételezte, sőt a főorvosnő sem kérte ezt tőlem számon, pedig minden percemről írásban el kellett számolnom… Az általa rólam lefestett munkamorál ellenére nem kaptam sem szóban, sem írásban figyelmeztetést, sem fegyelmi eljárást nem kezdeményeztek ellenem a munkámmal kapcsolatban, soha, egyetlen egyszer sem a hosszú évek alatt… B. Brigi pedig kérdésre válaszul megerősítette a bíróságon: pedig a főorvosnő, Dr. Szűcs Erzsébet nagyon szigorú volt, és nem tűrte a lógást. Ez is több, mint ellentmondás. Megjegyzem, ez a magatartás hiányzik a mi kultúránkból és ellenkezik a neveltetésünkkel is.
S hogy én róla írogattam a blogon 10 oldalakat! Hát ez engem is meglepett. „Népszerűségét” beosztásának köszönhette, s annak, hogy ismeretlenül is kikezdte Perennis pszichiátriai betegségét, a saját fizetős blogján. Meg lehet nézni hozzászólásait, melyben ő a páromat az intézménybe költözésre invitálja, hogy csak a legenyhébbet tegyem szóvá… Engem a végzettségeimmel a Tescoba küldött árufeltöltőnek (ez volt az ő korábbi munkája). Nem mellesleg nevével ellátott ellenséges hozzászólásaival ő lett a „nagy felvállaló”, s kitartó „munkája” meghozta gyümölcsét: idő előtt – elmondása szerint szabálytalanul - visszafoglalkoztatták mint munkanélkülit, hamarosan véglegesítették, szakképzettség nélkül, sőt diplomás besorolást kapott diploma nélkül… Sérelmezte a bíróságon, hogy ezt többen megkifogásolták velem együtt, mire a bírónő rákérdezett, és bár hímelt-hámolt, bizony be kellett ismerje, hogy így igaz! Nincs nyelvvizsga, nincs tanítónői diploma, csak diplomás bér… „Azért kellett megelőlegezni a diplomás bért, mert a mentálhigiénés csoportban csak diplomások dolgozhatnak.” – magyarázta a bírónőnek (ez ugyan jól hangzik, de nem igaz – szociális asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, masszőr…). Bár van szociális végzettsége, amivel dolgozhatna ápolási osztályon, - így nem kellett volna a mentálhigiénés csoportba felvenni diploma nélkül - de ezt elhallgatta a bíróságon is és a csoportban is. Tulajdonképpen minden szavába beleköthettem volna, de akkor a kívülállók számára, valóban összeférhetetlennek tűntem volna... Tény, hogy a hazugságot és az igazságtalanságot nem fogadom el.
Paradox helyzet: el kell tűrnöm a rágalmazást, a hamis tanúzást, még akkor is, ha az nyilvánvaló! El kell hallgatnom a tejes igazságot azért, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság!? Pedig a tanúvallomását ő is úgy kezdte, hogy tudomásul vette, hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti.
Kérdezem én ezek után ismét, mikor és mivel bünteti a törvény a hamis tanúzást?

Az én tanúm, becsületére legyen mondva, kitett magáért… Elmondta – próbálta – az okokat és az összefüggéseket feltárni, ami az intézetben kialakult, s ami a közalkalmazotti tanácstagságom és szakmai kiállásom miatt vezetett az eltávolításomhoz, s bár a bírónő többször megállította, mondván, hogy ez nem tartozik a tárgyhoz, mert én még attól lehettem összeférhetetlen a kollégáimmal, hogy engem központilag üldöztek… Ez – bár valószínűtlen – de elméletileg igaz is lehetne, mindenesetre, nem úgy történt. Ezt a tanúm, újra megpróbálta bizonyítani a probléma lényegére való rávilágítással, s akkor a bírónő azt mondta neki, hogy „Mondja csak, legfeljebb majd nem veszi figyelembe!” Aztán a bírónő keresztkérdést intézett a tanúmhoz, hogy „Írt e blogra?” Hogy ennek mi köze van az én elbocsátásomhoz, azt végképp nem értettem… Ráadásul tudvalevő, hogy még a blog olvasását is tiltották, nemhogy a velem egyetértő szimpatizánsok írásos hozzászólását! Mindenesetre Martinov Tibor, az intézmény ügyvédje, ekkor élénk érdeklődést mutatott… Elvesztettem volna a fonalat? A kérdéstől azonban, ezúttal a tanúm határolódott el, - mondván, hogy ez, véleménye szerint nem tartozik a tárgyhoz, s ezért erre a kérdésre nem kíván felelni. Újabb felszólításra sem válaszolt, amit a bírónő helytelenített. Martinov Tibor – kissé teátrálisan - ki is jelentette, „Neki ehhez a tanúhoz nincs több kérdése!”
Rossz érzésem volt, mintha a tisztességes tanút próbálták volna nem együttműködő tanúnak beállítani.

Egy külső szemlélő szerint, B. Brigitta alá adta a lovat a bírónő, míg a másik tanú mondandóját ellehetetlenítve próbálta nem tudomásul venni…

Szomorú, de az elfogultság manapság nem meglepő…
Ennek ellenére egyik bírónőt sem érzem ellenségesnek, ahogy naivnak sem… Reméljük ez az ítéletben is megmutatkozik majd. Egyszer csak… Ha megérjük.



Levélküldés: ITT!                   Facebook