A hősök elmennek

Ma búcsúztunk Pongrátz Ödön bácsitól, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősétől, az ’56-os Múzeum vezetőjétől… 

„Amerikát odahagytam, ideköltöztem erre a dél-alföldi településre, hogy ismét kezembe véve a lyukas zászlót, segítsem beteljesíteni mindazt, amit Gergely és segítő társai itt Kiskunmajsán megálmodtak.” – mondotta.

Én abban a szerencsében, és megtiszteltetésben részesültem harmadmagammal, hogy közel három órás élménybeszámolót hallhattam tőle a családjáról, a forradalomról, a menekülésükről, visszatéréséről… Úgy érzem, egész életemre meghatározó volt a vele, és Gergely bácsival való személyes találkozás (Lásd még: A pesti srácok).

Sokan voltunk leróni a kegyeletünket, hálánkat, de ha számba vesszük, hogy kitől búcsúztunk, azt mondom, közel sem voltunk elegen...

Hosszú évek óta szorongat legbelül az aggódás, hogy mi lesz velünk, ha elmennek az igazi hősök, az élő szemtanúk… Kitől fogjuk megtanulni a helytállást, a kitartást, a felelős gondolkodást, az önfeláldozást… a soha nem felejtést, és a megbocsátást? Ki fog minket biztatni, vagy elmarasztaló pillantással súlytani, ha nem tesszük, amit tennünk kell?

De voltak velünk fiatalok is, … s  ez bizakodással tölt el.

Ahogy a régi öregek mondták, ha meghal valaki a családban, mindig születik valaki.

Ha pedig hősök távoznak el, új hősöknek kell világra jönni!  

Rombolók

 

„Azért is büszkék leszünk!”

 

Az is egyfajta rombolás, ha tudatosan titkolják, elhallgatják mindazt, amire büszkék lehetünk…

 

Pár hónapja láttunk a Duna TV csatornáján egy dokumentumfilmet, a Norvégiában lévő fatemplomokról… Nem tudtuk levenni a szemünket a képernyőről, magával ragadó volt a látvány… Elhatároztuk, hogy ezt élőben is látnunk kell.

 

Tavaly Szamosardón jártunk, ahol kis fatemplom árulkodik az ottlakók Isten iránti hűségéről, hálájáról… A környéken más fatemplomot is láttunk, és azon csodálkoztunk, hogy erről mi, miért nem tudunk Magyarországon? Bejártam Erdélyt, de hasonlót nem tapasztaltam. Házigazdánk elmondta, hogy ezek többsége ma már a világörökség részéhez tartozik.

 

Karácsonyi könyvvásár alkalmával kezembe akadt a kárpátaljai és észak-pártiumi fatemplomokról készült képes kiadvány, Barangolás a fatornyos templomok hazájában alcímmel. A lélegzetem is elállt… nem tudtam letenni, csak lapoztam mohón, és azt mondogattam igen… ez nem lehet igaz, ez gyönyörű, ilyen még létezik? Csodálatos… Egyszerre csak barátnőm családnevére ismerek az oldal tetején, a település megnevezésénél, majd egy ámulatba ejtő gótikus fatemplom: „A hajót és tornácot megkettőzött, meredek tető fedi. Az előtér fölé, galériás, fiatornyos karcsú torony épült.” Talán nem is tudja, hogy nevét, Szent Mihályról elnevezett falucskáról kapta: Mihálka! … csengése még szebben dúdol a lelkembe.

Megpróbálnak minket megfosztani a büszkeségtől?!

Hogyan lehetséges az, hogy nem tanultunk, nem hallottunk soha ezekről, a gyönyörű templomokról? Sem a tankönyvekből, sem  a magazinokból, sem az utazási prospektusokból, sehonnan… 

És majdnem útra keltünk Norvégiába, hogy csodát lássunk! Pedig az igazi csodák idehaza várnak ránk, csak be kell járnunk a Kárpát-medencét! S ez nemcsak felejthetetlen élményt nyújt, mint a világ csodái, hanem büszkeséggel tölt el és nemzeti identitástudatunkat is erősíti. Aki megismeri a Kárpát-medencét, a világot ismeri meg... 

 

Útra magyar! Ha pénzt akarunk költeni, hát költsük el a pénzünket - adományra, látogatásra, utazásra, nyaralásra, síelésre, ajándékozásra, bármire - itthon, a történelmi Magyarországon!   

 

Azért is büszkék leszünk…