Munkaügyi perem folytatásaként
újra szembesültem azzal, milyen is egy igazi „csapatjátékos”… Nos, az
állításaik szerint ez nem én vagyok.
Igazuk lehet, amennyiben
ugyanarra a „csapatra” gondolunk… Bár én inkább klikknek nevezném…
Nekem, - aki a csapatsport kebelében
nőttem fel – visszás ezt egy olyan ember szájából hallani, aki sohasem sem volt
csapatjátékos, sőt még csak nem is sportolt… ennél furcsább már csak az volt, amikor
az utána következő sportember szájából hangzott el ugyanez… Mintha csak
összebeszéltek volna… Még a szószerkezet is megegyezett.
Nyilván nem véletlen, hogy
egyikük sem csoportról beszélt, hiszen abból nem csak én szorultam ki, hanem lassan
közel a fele a csoportnak!
Az első tanú – szakmája etikai
kódexének ellentmondva -, nevét adta az összeférhetetlenségi indítványokhoz,
sőt az egyik legterjedelmesebb indoklást igyekezett jegyzőkönyveztetni, azt állítva, hogy velem nem lehet együtt dolgozni… Hogy a
dolgozáson mit értett, azt nem fejtette ki, igaz nem is lett volna könnyű
dolga, hiszen a csoportban uralkodó két
munkamorál élesen elkülöníthető volt egymástól, sőt nagyjából ennek mentén vált ketté a
közösség… (Mint megtudtam, távozásom óta, olyannyira kettévált a csapat,
hogy néhányukat a megbízott igazgató „átmentette” a főépületbe a csapat
szárnyai alól.)
A bírónő a tanúnak intézett
kérdésében a mi blogunkkal kapcsolatos véleményét firtatta, mire ő egy szóval válaszolt:
Undorító!
Hogy a szakmai-, etikai-,
morális-, vagy az igazságfeltáró – soha, senki által meg nem cáfolt – tényfeltáró
írások közül melyik volt számára undorító, azt nem taglalta. Azt sem, hogy az
volt-e undorító számára, ami visszaélések és visszásságok megtörténtek az
intézményben, vagy az, hogy ezt mi feltártuk, miután mindenhol süket fülekre
találtunk… Vagy azt találta-e undorítónak, hogy őket is raporta hívogatták az
én kiállásom miatt? Netán azt sérelmezte ekképpen, amit róla névtelenül
(s)írdogáltak a blogon, ez sem derült ki. Ahogy azt is elmulasztotta megemlíteni,
hogy telefonhívására azonnal töröltük a számára kellemetlen bejegyzést, amiről
mi nem is tudtuk, hogy róla szól… Persze az, hogy minket a bíróságon csak egy
hangyányit is jó színben tüntessen föl, ez nem fér bele a központi koncepcióba…
pedig ő volt az egyetlen, akinek a kedvéért a párom egy bizonyos szűrést is
elvégzett, hogy kizárjon egy települést, ahonnan nem érkezhetett az a bizonyos
komment, nem mellesleg az ő oldalukról… (Mert sokan közülük, – mint már
néhányszor megírtuk – arra használták blogunkat, hogy egymásnak névtelenül beszólogassanak.)
Nem említette, hogy a csoport
szószólójaként sérelmezte szerinte ellentmondásos viselkedésemet, hogy a volt
korábbi vezetőt, a csoport "jogos" bosszúja miatt védelmembe vettem, sőt egyedül
nem voltam hajlandó igazgatónő azon kérésének eleget tenni, hogy egy esetleges
munkaügyi perben, ellene tanúskodjak…
Tagadta a bíróság előtt azt is, hogy amikor már naponta raporton
voltam, bejött hozzám az irodába és azt
mondta négyszemközt, hogy tudom, hogy neked igazad van, de én nem fogok kiállni
melletted, mert nekem a gyerekem mindennél fontosabb és fel kell nevelnem… (Egyébként
ezt a gesztust a csoportból többen is megtették, hasonlóan egzisztenciális
kifogásokkal.)
S amikor a tanúmeghallgatás végén
egyet nem értésemet fejezhettem ki és végre megcáfolhattam néhány kijelentését,
akkor felemelt hangon és erőteljes testbeszéd kíséretében vitába szállt velem, mondván, hogy nincs igazam, majd a bíróság felé
fordulva megjegyezte: Látják,
pontosan erről beszéltem, nem lehet másnak igaza, mindig csak neki!
Erre már én sem tudok mit
mondani…
A másik tanúnak az édesanyja az
intézmény régi megbecsült dolgozója. Már ez az egyszerű tény is elég indok
lehet arra, hogy tanúnk ne mondjon ellent a főorvosnő által támogatott
„csapatnak” (aminek vele együtt a főorvos házaspár lánya is a tagja).
Ő is aláírt minden indítványt
ellenem, sőt önállóan is megfogalmazta, hogy miért nem lehet velem együtt
dolgozni… Igaz, elmondta a legelején a bírónőnek, hogy velem soha semmilyen konfliktusa nem volt, mindig tisztelettel viseltetett
irányomba. (Ez kölcsönös volt.) Leszögezte azt is, hogy ő soha nem olvasta a blogot. Az ezzel
kapcsolatos tevékenységemet az írásos indoklásában mégis elítéli, sőt
pocskondiázásnak nevezi!? Amikor erre rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy ugyan
ő nem tud konkrétumokat, de hallotta,
s ő megbízik a közvetlen munkatársaiban, s elhiszi,
amit mondtak rólam… Ő egyébként nem foglalkozott a blogos témával, ő ment és tette a dolgát… A bírónő
megkérdezte tőle, hogy ezek szerint mégis lehetett
dolgozni abban a légkörben? Válaszul elmondta, hogy ő férfi, más
beállítódású, (ezeket a nők gerjesztik) s ő nem foglalkozik ilyenekkel… Van,
ahol öt férfi van, s nincs konfliktus, de ahol két nő van, ott már nincs
egyetértés, valamiért nem férnek össze… Ez a kijelentése volt, amiben azt
hiszem a teremben lévők, mind egyetértettünk vele… Elmondta még, hogy én
megkérdőjelezem a kollégák szakmai hozzáértését, pedig minden kollégájának pedagógusi
végzettsége van. Nem akartam megkérdezni, hogy azt tudja-e, hogy a munkahelye
nem oktatási, hanem szociális intézmény, mert nem akartam kötekedőnek tűnni.
Ráadásul van pedagógiai végzettségű kolléga, nem is egy, akikre felnézek, igaz
ők nem tartoznak a „csapatba”, „csak” a csoportba.
Amit nem mondott el, de
bizonyosan megerősítené, hogy őt, ez a női „csapat” tenyerén hordozta,
kényeztette, csakúgy, mint másik fiatal férfi kollégáját is. Zavart ugyan a
csapatban lévő néhány kolléganő infantilis, affektáló viselkedése, de igyekeztem
nem foglalkozni vele… Elfogultsága, egyoldalú tájékozódása azonban nem lehet
kérdés…
Úgy tűnt a bírónő is felüdüléssel
hallgatott végre egy férfi tanút… aki – gondolom az érdeklődésnek köszönhetően
- hosszasan taglalta a munkáját, a gerinctornától a body buildingig…
A legközelebbi tárgyalásig sokat
kell még „kondizni”, hiszen három hónap múlva kerül csak rá a sor… Arról nem is
beszélve, hogy a következő tanúk a csapatból, - Nográdi Krisztina
gyógypedagógus és Molnár Alíz a főorvos házaspár lánya - fajsúlyosnak
számítanak...
Addig azonban még sok víz folyik
le a Dunán…
"Csapat"kivonás
S hogyan lehetne a csapatból és a perifériára
szorulókból újra csoport? Kellene
egy adekvát vezető, aki átlátná az erőviszonyokat, s rendezné a sorokat… S
persze mindenki munkáját, valós szakmai teljesítmények alapján kellene
értékelni… Legelőször is megszüntetni az elkülönülés privilégiumát…
Arról nem is beszélve, hogy véleményem
szerint a nővérszállón a mai napig
jogellenesen tartózkodik a mentálhigiénés csoport, hiszen az egyetlen
jóléti szolgáltatást az intézmény vezetése a Közalkalmazotti Tanács
véleményezése, beleegyezése, sőt tudta nélkül szüntette meg, a dolgozók
érdekeinek figyelmen kívül hagyásával.
Egyet nem értésemről – mint a
Közalkalmazotti tanács elnöke – nemcsak a helyi vezetés, de a fenntartó is
mélyen hallgatott…
Véleményem szerint a nővérszálló visszaállítása sokak
megelégedését szolgálná, s a csoportban is elkezdődhetne végre a lakók
érdekeit szolgáló, közös szakmai munka…
Levélküldés: ITT! Facebook