.
Óvakodj a részeg autóStohl!
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net
.
Szövetségünk enyhe megütközéssel veszi tudomásul, hogy az intézmény - nyilvánvalóan fenntartója és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyetértésével - tüntetést szervezett, ahol a média "helytelen eljárását fogják kifogásolni".
Amint az széles körben ismert, az Otthonban történt visszaélésekre és bűncselekményekre eredményes rendőrségi és ügyészségi vizsgálat derített fényt, ennek következtében eljárás indult több ápoló ellen is. Ehhez mérten a Minisztérium és az Otthon vizsgálatai idejekorán megállapították, hogy visszaélés márpedig nem történt. A rendőrség és az ügyészség példás eljárással mégis talált bizonyítékokat és az érintett ápolók legalábbis jelenleg, nem folytathatják korábbi ténykedésüket az intézményben. De úgy látszik "nagyot hibáztak". Elfelejtették kikérni az intézmény vezetőjének előzetes véleményét és engedélyét és a média is "vétett", amiért nem vizsgálta nyomozati eszközökkel, a nyilatkozók mindegyikének szavahihetőségét. Hogy sem a hatóságoknak, sem a médiának ez nem feladata, attól most tekintsünk el, ez nem zavarja az igazgatónőt. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogyan maradhatott a helyén az az igazgató, akinek intézményében betegeket verhettek, és egyéb, pl. szexuális visszaéléseket is folytattak. Megjegyezzük: a nyomozás még le sem zárult. Hecckampány kezdődött azonban az interneten és más módokon is azok ellen, akik ezt a szörnyűséget feltárták.
A tüntetés egyik hatása az lehet, hogy az Otthon korábbi és jelenlegi alkalmazottja jól megijedjen, amiért nem akarta mindenáron a védhetetlen mundért védeni. A mundér védelme egyébként nem tüntetéssel, hanem jó és helyes ellátással és az ilyen esetek elítélésével biztosítható. Ez a tüntetés arról szól, hogy az Intézmény a média és a hatóságok "ráncba szedésének" szükségét hangsúlyozza, és alkalmas lehet a becsületes és egyébként kitüntetésre méltó két ápolónő megfélemlítésére.
Szövetségünk az írott és elektronikus médiában számtalanszor nyilatkozott az ügyről, de sokan mások is. Minden hírforrás bármiféle beállítottságra tekintet nélkül egyaránt igyekezett objektív képet adni a történtekről, és a más véleményeknek is teret adott. Emiatt aztán nem tudjuk érteni, legalábbis azt reméljük, hogy rosszul értjük-a mostani kiskunhalasi üzenetet. Hab a tortán, hogy a szervező által kiküldött anyagban ez szerepel: „Felkérek mindenkit, hogy: Az egységes nyilatkozatok érdekében a sajtó képviselőit hozzám irányítsák, ill. csak a fenti tárgyban nyilatkozzon." Ez a mondat ugye nemcsak minket emlékeztet más időkre?
A továbbiakban is messzemenően kiállunk minden szakmáját, hivatását szerető ellátó mellett, valamint a két ápolónő mellett, a média elfogulatlan tájékoztatása mellett, az eljáró hatóságok mellett. Ettől persze felvonulni még lehet.
.
Forrás: Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF).
Budapest, 2010. május 6., csütörtök (OS)
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net
.
"Kíváncsian várom a BKV-s dolgozók hasonló "értelmű"(?) tüntetését, kb. ugyanannyi értelme lenne, mint ennek a mostaninak!
Kik eszik/veszik be azt a süket dumát, hogy bárhol is az intézményt és/vagy a tisztességes és elhivatott dolgozókat támadná bárki is!!
Ez a védekezés a bűnösök védekezése, aki felelősek az intézkedésekért, vagy azok elmulasztásáért és maguk mellé próbálják rángatni az ilyen értelemmel bírókat.
A Juharon is volt szülői értekezleti, meg slepptagok általi kiállás, de milyen céllal? Ne legyen felelősségrevonás, maradjon minden, ahogy régen, de főleg titokban?
A Hagyóról is kb. ugyanígy nyilatkoztak először, nem hiszik róla, stb., most is az a vélemény? (Hagyó urat mentelmi jogának megszűnését követően, a tegnapi napon őrizetbe vették. A szerk.)
Páran összefossák magukat a cidritől, hogy a vélt Valakiségükből a valós Senkivé válnak, támogató aláírásgyűjtés, nyilatkozatok, stb. ettől meg nem történtté válnak a természetesen nem őket, hanem mást sértőek?
Ha őket szopatták volna meg az illetők, akkor is lett volna szimpátiatüntetés?
Gondolom mindenki saját pénzből állta a költségeket is, ja meg szabadságot vett ki, hogy ott lehessen, ugye? Mint a megyei közgyűlésen való céges autóval történt önkéntes megjelenés, ahol éppen a holocaustot helyeslő volt a legfőbb támogató hozzászóló! Ja, hogy esetleg éppen példaképe(ke)t látott a teremben és attól lelkesült volna úgy be?!
Pécsett egy kutya kimúlása nagyobb felháborodást váltott ki a közvéleményben, mint itt majd egy tucat gyerek és pár ápolt sérelme! Bezzeg, ha bármelyikükkel személyesen történne valami, akkor ők lennének a leghangosabb tiltakozók!
Azért tetszik, hogy akárcsak a Juharon, Halason is a "tüntetők" legalább egyike érdekes módon nagyon is féltheti a szabadságát, nem csoda, hogy szervezkedik!"
.
Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net
.
Amúgy meg a "dark site" álláspontja pontosan ugyanolyan, mint amilyen egy rabszolgafelkelés esetében volt.
Akkor is felháborodtak azon, hogy mit akarnak ezek a pondrók, miért nem jó nekik rabszolgának lenni, szabad embernek úgyis hülyék, mi tudjuk és megmondjuk nekik (akár erőszakkal is) hogy nekik mi a jó!
Hogyan nyilvánul ez meg most? Vannak "szoptatók" és "szoptatottak"! A "szoptatók" most meg vannak lepődve, hogy évekig minden "működött, miért is pár "szoptatott" lázadása? Na, gyerünk csak, verjük le azt a 2-3 lázadót!
De hogyan is? Fordítsuk szembe velük a többi "szoptatottat"! hogy nekik is rosszabb lesz, mert nem tűrjük az ellenállást!
Na és mit tesz a "szoptatottak" serege?
Tüntet, hogy továbbra is "szoptatott" maradhasson! Na jó, egyeseknek, a sleppbelieknek azért jóval kisebb gyakorisággal kell a kötelezettségnek eleget tenni, csak az ő esetükben az a sajnálatos, hogy ők meg önként teszik!
Nem értem, mert ebből a "ciciből" egyáltalán nem anyatej jön és fura módon itt nem a gyerek, hanem a szoptató "anyukák" gyarapodnak!
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net
.
A tüntetés kötelező volt!!! Az igazgatónőnek most sem az igazat jelentették, azt mondták mindenki önszántából ment. Ez nem igaz! A főnővérek tették osztályonként kötelezővé, és aki azt mondta nem megy, azoknak most van a megtorlás, a megalázás, a jellemére különböző megjegyzések.
Még mindig a talpnyalóinak hisz az igazgatónő, jó volna, ha egyszer meggyőződne már az igazságról!!!
De 10-20 perc munkaideje alatt erre nincs ideje!!!
.
Olvasónktól kaptuk. Köszönjük.
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net
.
Egyáltalán nem az indulat beszél belőlem, hanem inkább a döbbenet, hogy 2010-ben még ennyi embert így félre lehet vezetni, befolyásolni és a sok birka nem is látja, hogy miért is az egész.
Nézzük csak a halasi példát:
- soha senki sem támadta az intézményt
- a média korrektül tájékoztatott, nem általánosított, hanem megjelölt konkrét eseteket és elkövetőket.
Ebből következően kinek van ott félnivalója?
- az eddig felderített elkövetőknek,
- az eddig fel nem derített elkövetőknek,
- a névleg felelősséget viselőknek (akik többek közt ezért markolják fel a tényleges munkát végzők pénzének többszörösét) akik nem előzték meg az eseteke, illetve megpróbálták eltussolni azok felszínre kerülését (osztályvezető, igazgató, megyei illetékes(ek), ahogy egy kulturált országban a felelősségvállalás működne).
Kinek az érdeke tehát tüntetni, hogy minden maradjon a régiben?
Ugye, hogy nem az elhivatott, lelkiismeretes munkát végzőknek, hanem azoknak, akik bajba kerülhetnek (pozíció, jó nagy havi "suska" a nagy felelősség címén). Ki tüntet mégis? A félrevezetett dolgozó, aki beveszi azt a dumát, hogy "alaptalan támadás érte az intézményt"?
Mit ér el vele? A semmiért felelősséget nem vállalók maradnak a helyükön és minden megy tovább a régiben, a valóban sérelmet szenvedettek meg úgysem képesek a saját érdekükben fellépni.
Hát ennyire hülyék lennénk mi magyarok valóban? A két tisztességes dolgozó meg magyarázkodni kénytelen, mintha ők lennének a bűnösök, mert szólni mertek, ráadásul nem is a saját érdekükben!
A Juhar meg ugyanez lekopírozva, a szülői munkaközösség áll ki a saját gyermekük sérelmére elkövetők mellett? A holocaustot nyíltan helyeslő megvédi a Vezetőt?
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net
.
Szabadságért tüntettek? Köztük néhányan, akik az ápoltak megalázását nézték, fenyegették volt kollégáikat.
A betegbántalmazások ellen tüntethetne egész Kiskunhalas.
.
Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net
.
Úgy tűnik, mégiscsak volt valami azokban a vádakban, amelyekkel a kiskunhalasi pszichiátria két volt ápolónője állt elő januárban. Az ügyészség három ápolót gyanúsít, kettőt előzetes letartóztatásba helyezett, a harmadikat házi őrizetbe. (Pontosítás: egy fő van előzetesbe, két fő házi őrizetbe. A szerk.) A két ápolónő az ápoltak szexuális megalázásáról, veréséről, kegyetlen bánásmódról beszélt a sajtónak, egy hónappal azután, hogy úgy látták, az intézmény szakmán kívüli igazgatónője bejelentésük ellenére csak a jövőre nézve szeretné rendezni a problémát, a felelősöket nem kívánja megbüntetni. Az intézet fenntartója, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat belső vizsgálatot rendelt el, ami inkább a bilit kiborító két ápolónő befeketítésével foglalkozott; meg is állapították, minden a legnagyobb rendben volt. Ezután már nem kell csodálkozni, hogy az intézetbe utólag bejutó szakmai ellenőrzési hatóság sem talált semmi olyasmit, amit problémásnak nevezhetett volna.
Ez a néhány hónap várakozás azokat erősítette, akik az ügy elsumákolásában voltak érdekeltek. Napról napra bizonytalanabbá vált, hogy lehet-e a zárt osztályon történteket bizonyítani, az érintettek összekapaszkodását megtörni. Ahogy telt az idő, úgy érkeztek az informális jelzések, hogy milyen retorziókra számíthatnak az intézmény – ezzel a megyei önkormányzat – hírnevét megrontók, azok, akik a rosszul értelmezett kollegiális szolidaritást megtörték, és azok, akik mindezt hírül adták. A helyi sajtót még egy telefonnal el lehet hallgattatni, de az országos ellen már csak a sajtóper lehet megoldás – ha sikerül a kiszolgáltatott, egzisztenciális értelemben tőlük függő emberek hallgatását biztosítani. Vannak erre is példák. Csongrád megyében a közgyűlés elnök asszonyáról nem bizonyosodott be, hogy megverte volna a jegyzőnőjét. Ki tanúskodott volna az önkormányzat alkalmazottai közül? És a szakma szabályai szerint ellenőrzött hírt közlő lapok ellen minden helyreigazítási pert megnyert az elnök asszony.
De azért most csendesen örüljünk egy kicsit: Kiskunhalason talán más lesz a meccs végeredménye.
.
Tanács Gábor
.
Anonim levélküldés: ITT! www.pszicho.net