Tegnap újabb tanúk
meghallgatásával folytatódott a tárgyalás, majd a vád, és védőbeszédet követően,
ítéletet hirdetett a bíróság, az "Úgy megcsaplak, nem kelsz fel többet..."* ügyben.
K. Mária kimentette magát a tanúvallomási kötelezettség alól.
További meghallgatásától eltekintett a bíróság.
Lásd: ITT!
Lehet, hogy nem akart hazugságba keveredni,
mint a többi kollégája, de a kihátrálásával, éppen hogy sikerült felsorakoznia
a többiek mellé. Mennyire sajnálatos.
V. Ágnes (csoportvezetőm) ugyan elmondta, hogy tudott a kollégák elmondásából a történtekről, de hogy kitől
hallotta és mit, arra már nem emlékezett… Arra nem adott választ, hogy hogyan hallhatta
a kollégáktól, ha egyikük sem hallott semmit? Ezzel véleményem szerint elismerte, hogy hazudtak a kollégái.
A vádlott korábbi beosztottja K.
László, állítása szerint – a lehető legizgalmasabbnak ígérkező párbeszéd ideje
alatt – a tornaszoba és a kollégák között járkált. A tornaszoba használata ugyan
a korábbi meghallgatások során fel sem vetődött, sőt eddig úgy tudtam, hogy nevezett
végig jelen volt, de nem hallott semmit. Egyébként pedig, ha egy lakónk mégis a
tornaszobában tartózkodott, azt csak felügyelete mellett tehette, tehát nem
értem, miért hagyta volna el folyton a munkaterületét? Talán, hogy ingázva ne
halljon semmit?
A vádlott bizalmasa, B
Brigitta, nem bírta a szembesítést, - legjobb indulattal is – éretlenül viselkedett, s közölte a
bíróval, hogy ő(k) nem beszél(nek) velem,
mert aláírtá(k) az összeférhetetlenségi indítványt ellenem, s ezt a fogadalmát nem szeretné megszegni a
bíróságon sem… A bíró elmagyarázta neki, hogy annak ehhez semmi köze, és a
szemembe kell mondania azt, amit állít… Újból rám nézve azt mondta, hogy ő
jelen volt ugyan az elejétől a végéig, de nem hallott semmit, sőt állítja, hogy
még a hangját sem emelte föl a vádlott. (Ez utóbbit kár volt mondania, hiszen
azt az összes tanú és maga a vádlott is elismerte, hogy indulatos volt.) A
szembesítés eredménytelenül zárult, mivel én azt állítottam, hogy
meggyőződésem, hogy minden szót hallott ő is, és a kollégák is.
Ezután következett a vádbeszéd.
Az ügyésznő mindenben hitelt adott a szavaimnak, s a vádlottra letöltendő
börtönbüntetés helyett, - büntetlen előéletére hivatkozva – megrovást kért.
Az intézmény ügyvédje – más eszköze nem lévén – a legjobb védekezés a
támadás elvét vetette be ismét, hogy a védence szavát is hitelt érdemlőnek
állítsa be. Hivatkozott arra a tényre, hogy milyen hosszú ideje dolgozik az
intézménybe (?
* a szerk), valamint arra,
hogy többször kitüntették (igazgatónő közeli rokona
* a szerk.)!
Lásd: ITT! és
ITT!
Személyemet igyekezvén
elmarasztalni megjegyezte, hogy ellenem jelenleg is büntetőeljárás van
folyamatban, és felolvasta a munkaviszonyom megszüntetésének indoklását, melyet
az összeférhetetlenségi indítványból emeltek be…
Elmulasztotta megemlíteni, hogy
az a büntetőeljárás, egy magánvádas eljárás, - ahol még ügyész sincs - melyet
vsz. azért kezdeményeztek, hogy ezen a tárgyaláson bevethessék ellenem… Emlékeznek,
a blog miatt… Szóval az a büntetőeljárás
köszönőviszonyban sincs azzal, melyben az ügyvéd úrnak korábban – érintettként
- része volt, vagy amiből most próbálja
kimosni védencét… Sőt, ha már olyan elánnal olvasta fel az ellenem felhozott,
hazug rágalmakat tartalmazó indoklást, a tisztánlátás végett elmondhatta volna,
hogy az állítás ellen én egyébként munkajogi keresetet nyújtottam be, melyben ő,
az intézmény jogi képviselőjeként jár el. Ahogyan – csak a teljesség kedvéért -
elmulasztotta azt is megemlíteni, hogy aki
az elhangzott rágalmakat kezdeményezte és aláírta, az az exigazgató asszony,
aki a sorozatos botrányok és hazugságok miatt, a nyilvánosság előtt lemondani
kényszerült, s akit köztörvényes bűncselekményekkel
meggyanúsítottak.
Végül, bizonyítás hiányára való
hivatkozással kérte a vádlott felmentését…
A bíró úr elmondta, hogy a
törvény értelmében, csak akkor van joga büntetés kiszabására a bíróságnak, ha a
vád bizonyítást nyert. Ebben az esetben azonban – arra a bizonyos mondatra* tekintettel, melyre a büntethetőséget
megállapíthatná – nem nyert bizonyítást, ezért bizonyíték hiányában felmenti a vádlottat.
Elfogadták mindketten, az
ügyész és az ügyvéd is.
A vádlott az utolsó szó jogán még
felállt és szólni kívánt: „Én szeretem az
Erzsikét, jóba vagyunk, semmi bajom vele, most is beszélgettünk (kint együtt várakoztunk*)… Azt nem
tudom, hogy ő miért nem szeret engem… pontosabban tudom, azért, mert én az
igazgató közeli rokona vagyok…” (? *A
szerk.)
A bíró úr közbe szólt: Úgy tudom,
hogy jelenleg Vincze István a megbízott igazgató… Elfogadja az ítéletet? -
kérdezte ismét.
- Igen, köszönöm szépen.
Tőlem nem kérdezték meg… Azért,
most itt válaszolok: Nem, nem fogadom
el.
Megértem, de nem
értek vele egyet…
