2012. április 4., szerda

1 év


Nagyításért kattintson a képre!
.

Trónfosztás


Amíg Kiskunhalason a korona már harmadjára is ugyanazon a fejtetőn landol, - fittyet hányva a népakaratnak és a józan gondolkozásnak, - az ország másik, és lényegesen szerencsésebb szegletében sátorrúddal űzik el az uralkodót. Természetesen csak képletesen, de hatékonyan. Maréknyi elszánt ember, pár sátor, hit és akarat. Elszántságuk példaértékű, kitartásuk reménykeltő, lehet még jövője a civil kurázsinak. A kis csoport láttán szégyenkeznünk kell: Hol vagyunk mi akkor, mikor felháborodásunknak hangot lehetne és kellene adnunk?! Talán lessük a híradót, két agyrohasztó műsor között, és csettintünk: „Ez mán döfi, jól csinálják a fiúk!” Azután beleszürcsölünk a kakaóba, böffentünk egyet és a távirányítóval valami „kevésbé intenzív” tartalomra kapcsolunk. Talán átfut az agyunkon, hogy ott lehetnénk, de győz a kakaómámor és a tunyaság: „Majd a szomszéd odamegy, neki van kocsija!” Hát, nem megy oda, mert ő meg éppen ránk gondolt…

A „Várkempingezők” között örömmel ismertük fel dr. Fóris Eszter barátunkat, aki elmondása szerint jó hangulatba, és a nomád élet minden velejáróját vidáman viselve, mély beszélgetéseket is felvállalva, orvosi minőségében is megfelelve ölelte keblére a kis csapatot.
.
Nagyításért kattintson a képre!

Mivel a sok kiskirály miatt már elkopott számunkra a királyság, mint államforma, érdemes feleleveníteni annak becsületes, és nemes tartalmát. Nem azért kell szeretnünk, mert király, hanem azért kell királlyá lennie, mert szeretjük! Nagy a különbség.
Kiskunhalason még nem értik.
Ezt sem.


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Az igazság mindenekelőtt (Mihail Bulgakov)


Tisztelt Érdeklődők!

Az ígért pályázatfelolvasó estet 2012. április 10-én /kedden/ 18 órától tartom a Városi Könyvtárban.

Üdvözlettel: Lajos Tibor pályázó


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. április 1., vasárnap

Kis félre(nem)értés


Érdekes hozzászólás érkezett a mai napon. Feltehetően maga Csipkerózsika adott hangot nemtetszésének, mikor az oldalunkon elhelyezett számlálót kritizálta. Átaludhatott vagy két-három évet, mert számára, - úgy tűnik - csak most vált értelmezhetetlenné az említett oldalmodul. Igaz, hogy több soron is, - kerek értékek ünneplésekor – írtunk a számláló működéséről, hitetlen Tamásként most jutott el oda, hogy feldúlt hangú megjegyzésében szóvá tegye azt, amit rajta kívül több tucat blogolvasó, és néhány millió informatikus már hosszú ideje tud.

Idézem a kedves sorokat:
„Rossz a számláló!Végig egyedül látogattam kb.10 percig a blogot,6 látogatót jelzett pluszban,hogy is van ez?Különben nincs jelentősége számomra főleg nincs.Jó hazudozást,mellébeszélést.” ITT!

A probléma az írással a szokásos. Először is, szerzője nem tud semmit. Ez önmagában nem szégyen, lehet kérdezni okosabb embereket, - itt vagyok én is, - és eloszlik a köd. A második probléma már mélyebb gyökerű. Tudatlanságát rosszindulattá „konvertálja”, majd szánalmas támadásba lendül. Ismerős ez módi, jó párszor beleszaladtunk már az elmúlt időszakban. A folyamat egyszerűsítve: Hülye vagyok, mint egy tök, zavar, hogy a másik nem az, nekiugrok valami balga vádaskodással.
Nagyon, nagyon ismerős…

Megpróbálok segíteni! Kérem, olvassa el lassan és figyelmesen a kép alatt található mondatot: ITT!

Felkeresheti a többi, ilyen jellegű bejegyzést is, és bizony mindenhol ugyanazt fogja találni. A magyar nyelvben van jelentősége annak, hogy melyik szót használjuk: látogató vagy látogatás.* Mi tudunk magyarul.

Ön, hogy van vele?


*Nagyon nagy tudásúak kedvéért angolul is címkézve.

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!