Rossz válasz IV.

A mai nap próbáltam volna utolérni magam a munkámban, az 5-6 féle nyilvántartás vezetésével… Három helyre adminisztrálom, hogy mikor, mit csinálok, ebből kettőt, percre pontosan megjelölve (egyet magamnak a későbbi adminisztrációhoz, nyilvántartáshoz, a másikat naponta közvetlen munkahelyi vezetőmnek, a harmadikat hetente szakmai vezetőmnek, Szűcs Erzsébet főorvosnőnek).

A mai nap új feljegyezést kért tőlem főorvosnő, hogy pontosan írjam le, hogy hétfőn (külső ügyintézés), mikor, hol jártam és mit csináltam… Kértem, adja írásban, ha a többin felül még egy újabbat kér tőlem írásban … Nem adta… Újabb feljegyzést kellett írnunk, tanúk előtt, hogy nem írok feljegyzést, hanem írásban kérem tőle annak megírását… (tudják követni?)

(Mellesleg azt sem adta még írásban, amit korábban megígért, ti. hogy a közalkalmazotti kedvezmény igénybevételét írásban kell kérnem tőle, - legutóbbi instrukciója alapján – két héttel korábban, megnevezve, a tartózkodásom helyszínét!?)

Aztán jöttek a főnővérek, egymás után hárman, akik az ő utasítására egy-egy oldalas kézzel írott feljegyzést írtak… Olvassam el, és írjam alá…

-          Juhászné A. Gabi főnővér arról, hogy felküldtem egy – megbízható - beteggel a nővérnek, egy másik tolókocsis beteggel történő aláíratására egy nyomtatványt – idő megtakarítás végett…

-          Kispál Ernőné főnővér arról írt, hogy őt személyesen nem tájékoztattam arról, hogy két beteget mégsem kell kivinnem felülvizsgálatra… Nem tudtam elérni, így kollégájával üzentem, aki - a főnővér elmondása szerint - nem emlékezett rá… A lakónak is elmondtam, de ő hiába mondta, hogy nem kell mennie, leparancsolták..

-          Fődi Gyöngyi főnővér arról hozott feljegyzést, hogy tegnap az udvaron visszafordíttattam az egyik tolókocsis beteget, aki bibliaórára igyekezett hozzám, mert nagyon felhangolt volt (egyfolytában beszélt). Elmondtam a lakónak is, és mondtam, ha jobban lesz, jöhet bármikor… Ének-zenére most is jöhetne… Egyébként nem tudja vizelés nélkül végigülni az alkalmat… (Úgy tűnt, ő megértette.)

A feljegyzéseket az elsőt kivéve nem írtam alá, azt is csak azért, mert nagyon el voltam foglalva (határidős levelet írtam). Egyikből sem kaptam egy példányt sem, pedig kértem. A harmadik főnővér azzal vitte el, hogy még az éjszakásokkal is alá kell íratnia! Megjegyzem, az eset a nappali műszak alatt történt.

Az utolsó feljegyzést magam írtam arról, hogy nem tudtam dolgozni, sem ebédelni a folyamatos feljegyzések miatt…

/Előírt létszámnorma: szociális ügyintéző 100 főnként – 1 fő. Intézményünkben 355 lakó van. Egyedül, ráadásul fél állásban kell betöltenem – a foglalkoztatásszervezői munkám mellett./

Mindenki tudja, ez felelősen nem ellátható, ezt többször jeleztem szóban és írásban is vezetőim felé… - így a felelősség, azt gondolom, már nem az enyém… Minden vezető köteles a munkához való feltételeket biztosítani!

Káosz, papírzsonglőrözés és 25 órás munkaidő. Kinek jó ez? A kérdés helytálló, a válasz azonban, mint máskor, most is: rossz…

Rossz válasz III.

 

Minap a rendőrség tanúként meghallgatásra hívott… Nem értettem, de kötelességből elmentem. Előtte két órával a vezetőség négy tagja az igazgatói irodába hívatott a blog miatt, tudniillik, nekem állítólag információim vannak a 7-es osztályon történtekről… Nincsenek. Mégis jegyzőkönyvet vettek föl velem, a korábban lezárt belső vizsgálatban feltett kérdések alapján. Érdemi információval nem tudtam szolgálni. Ezen a jegyzőkönyv felvételen nem csak én csodálkoztam.

Javasoltam, hogy a blogot tekintse a vezetőség úgy, mint egy szelepet, mely a jelen helyzetben mentőöv is lehet a pattanásig feszült légkörben.  De nem ez történt, hanem bevetették az általuk már többször alkalmazott, egyedüli módszerüket, a legjobb védekezés a támadás elvét. Immár nemcsak elvben, hanem a gyakorlatban is. Magánindítvánnyal kívánnak élni a blog szerzői és hozzászólói ellen… különböző indokokkal, ehhez toboroznak beosztottakat, aláírásra.

Értik a probléma lényegét?

Vezetőm tájékoztatott arról is, hogy az intézményben nincs demokrácia, hanem hierarchia van! Hm?! A hierarchia mint államforma… Legalább azt mondta volna, hogy diktatúra, vagy terror…

Megjegyeztem, hogy az egészségügyi szféra hierarchikus – ezt örökítették át az egészségügyi dolgozók az intézményre. A szociális szférában ez ismeretlen,  nincs ilyen… Csak a felelősségek és kompetenciák oszlanak meg, minden ember egyformán értékes és fontos. A takarítótól az orvosig.

 

A hierarchia görcsös erőltetése, érdekek mentén, nem mozdítja előrébb a szakmát. A hatalom szavával élni pedig, megoldáskeresés helyett, bizony: rossz válasz.

 

 

Tisztázás

Tudván, hogy sokan rosszindulattal tekintenek a blogra, némileg visszavetett az írásban… Sokan ismerik azt a mondást, hogy Ne dobjuk a gyöngyeinket a disznók elé. Ráadásul a blog körüli félreértések és torzítások is gyakrabban kerültek felszínre, mondhatni naponta.

Rosszul is olvassák, pontosabban nem olvassák, csak a „pletykarovatot”. Így aztán rajtam, rajtunk kérik számon a hozzászólások milyenségét…

Naponta kell hallgatnom, hogy ki, milyen bejegyzésen háborodik föl… S hogy legjobb lenne, ha megszüntetnénk a blogot, vagy nem engednénk meg a hozzászólásokat… Ha mégis, akkor folyamatosan moderáljuk (felügyeljük, javítsuk) …

Sokan azt hiszik, hogy a bejegyzéseken túl, a hozzászólásokat is mi írjuk…

Tegnap a városban, a lakók hivatalos ügyeit intéztem egy előadóval, miközben S. István vezető odalépett mögé, és az alábbi kérdést intézte hozzám:

„Ha már így összefutottunk, áruljam már el neki, hogy mi bajom nekem ővele?” Nem értettem. „Az ég világon semmi!” Hitetlenkedett. „Miért kérdezi?” „Akkor mit írogat maga rólam a blogban? ” Én, semmit nem írtam önről.” „Akkor, ki?”

„Mire gondol, konkrétan?” „Hogy ő kanállal a kezében sétálgat a konyhán (az intézménybe)!?” „Ilyet én nem írtam.” „Na, ne mondja már nekem! Az, hogy maga támadja az intézményt, az a maga problémája, de rólam ne írogasson többet!” „Én nem támadom az intézményt." – szegeztem le végül.

Ez a párbeszéd, a beosztottja feje fölött zajlott… Ilyen módon egy köztisztviselő nem kommunikálhat. Ez a mi neveltetésünk szerint teljesen elfogadhatatlan, a mi kultúránkban soha sem történhetne meg. Sem a szakmánkban. Az etikáról már nem is beszélek...

Mindenesetre gondolatmenete jól tükrözi a blogról kialakult téves értelmezést. Megállná a helyét, ha a szerzők írnák a névtelen hozzászólásokat is. Ez esetben az az érdekes helyzet állana elő, mint a Verebes interjúnál, amikor nevezett saját magával készít riportot-sorozatot… (Napkelte). Ilyen „szerénységre” azért mi nem vetemedünk.

Gondnokság alá kerültem

Jelenlegi munkámhoz tartozik az elhunytak végtisztességével kapcsolatos ügyintézés.  Beszélek a pappal, a lelkésszel, gyakran a hozzátartozókkal… Egyezkedek az árról, vagy méltányosságból, ingyenes egyházi szolgáltatást kérek… Igyekszünk gyorsan intézni, mert így sokszor alacsonyabb a köztemetés végösszege…

Számítanak a jelenlétemre, a hozzátartozók és a munkatársak is…

Tegnap egy lakónk temetésére kellett volna mennem, de a vezetőség, utasításban megtiltotta ezt … -Szerintük, nekem ott semmi dolgom nincsen már-. Aztán telefonon jött az üzenet, hogy senki (csak az én munkám jelent rendszeres külső ügyintézést) sem hagyhatja el engedély nélkül az intézet területét!

Nem is tudom pontosa megítélni… Ez most korlátozó, vagy kizáró gondnokság? Kapok én is kimenő kártyát?

Kizáró gondnokság:

A cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt – tartósan teljes mértékben hiányzik.

Korlátozó gondnokság:

Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt – általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent.

A szenvedés titka

 

Sokáig azt hittem, hogy a szenvedés értelmetlen…

Aztán figyelemmel kísértem II. János Pál pápa életét, - főleg a merényletet követően - és hallottam, amint arról beszélt, hogy a szenvedés nem válik értelmetlenné, ha felajánljuk azt Krisztusnak! Akkor még nem értettem, de megjegyeztem, és sokat gondolkodtam rajta.

Könnyebb elhordozni a szenvedést, ha tudjuk, hogy mi vagyunk az okai, vagy okozói. Ha nem a saját hibánkból válunk szenvedő alannyá, akkor vagy mártíromkodunk, vagy megkeseredünk.  

Egyszer önhibámon kívül lett részem testi-lelki szenvedésben – megjegyzem, ilyenkor a lelki fájdalom sokkal mélyebb… Lévén idegenben, magányomban nem volt mit tenni, eszembe jutottak a pápa szavai… Imádságban felajánlottam szenvedésemet Jézus Krisztusnak… s kegyelméből csodás tapasztalással lettem gazdagabb... Nem a szenvedés, vagy a fájdalom múlt el, hanem mindez egy más dimenzióba került, mintha megszelídült volna. S helyébe teljes megnyugvás, hihetetlen békesség áradt szét bennem… boldog voltam. Valami nagyon fontosat értettem meg.

Aztán egyszer elmeséltem valaki előtt ezt az élményemet, és évek múlva hallottam vissza, hogy ez neki mennyit segített, és segít azóta is az életében…

 

Mindig azt kívánjuk az élettől, hogy csak egészség legyen! De lehet-e a betegségen is Isten áldása?

Mindenképpen. Aki Isten kezéből el tudja fogadni a jót és a rosszat egyaránt, annak áldás lehet az életében, még a betegség is. Még a beteg gyermek is. Láttam ilyen boldog családokat is.

Egy csoporttársamat évek óta ismertem már, ő volt a legvonzóbb személyiség az egész évfolyamban, szerintem, az egész intézményben. Mindenki igyekezett a közelébe férkőzni, mert túl azon, hogy jóképű volt és sármos, áradt belőle a bölcsesség, a békesség, a humor. Volt benne valami plusz. Aztán egyszer elmentünk szüleihez, és első útja huszonéves húgához vezetett a kisszobába, akinek a testvéri csóktól ragyogott az arca… Születésétől fogva ágyban fekvő, teljes ellátást igénylő betegsége volt. Csak a szűk család tudott vele kommunikálni. Egy szempillantásra megértettem vonzerejének titkát…

Kerényi atya mesélte, hogy fáradhatatlan volt a kórház misszió területén, mert véleménye szerint a beteg ember áll legközelebb az Istenhez. Ő a legmagányosabb. Ezért ha őt kitessékelték az ajtón, visszament az ablakon… A beteg ember fájdalmát, kiszolgáltatottságát senki sem értheti meg. Hiába állnak az ágya körül szerettei, ő akkor is egyedül van… Elkeseredésében egyedüli vigaszt, és erőt Isten adhat.

 

Akár szenvedünk, akár betegek vagyunk, vagy más próba elé állunk, a legfontosabb, hogy békességünk legyen, és az meg is maradjon!

 

 

 

Olvasói levél XIX. – hozzászólóknak ajánlva

 NAGYSZERŰ FILOZÓFUS

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt.
Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:

- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?

- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?

- Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és ...

- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem. Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?

- Nem, épp ellenkezőleg ...

- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?

- Nem igazán.

- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?

Ezért volt Szókratész egy nagyszerű filozófus és ezért tartották igen nagy becsben.

 

 

Valami NEM Amerika...

 

Hanem ír… és zenél. Egy kedves filmem betétdala…

Once / Egyszer  (Rendezte: John Carney) 

Zene és főszerep: Glen Hansard, Markéta Irglová

 .

.

Szeresd, hogy jobbá legyen!

Szeresd ellenségeidet! Hangzik a tanítás, sőt parancs. De hogyan?

Mi, akik a „Szeressük egymást gyerekek” slágerén nőttünk fel, nehezen érthetjük ezt meg. Könnyű, viszontszeretni valakit, de mit kezdünk azzal, aki nekünk újra és újra rosszat akar. Könnyebben értik azok, akik a füves cigi boldogság érzetével, mindenki fele szeretettel fordulnak; még a Korda-Balázs páros felé is a Sziget fesztiválon… Aztán, amikor kiapadnak a források, jön a felismerés és oda a szeretet. Mert ezek hamis érzések. (lásd még: Az igazi békesség)

A szeretet elsősorban nem érzelem, még akkor sem, ha manapság csak ezt a részét hangsúlyozzuk. A szeretet elsősorban tett, és felelősségvállalás a ránk bízottakért. Így jutunk el ahhoz az újabb parancshoz, hogy tegyetek jót ellenségeitekkel! Miért? Hogy parazsat gyűjtsetek a fejére! – olvashatjuk a Bibliában. Mit jelent ez?

Ha a rosszért jóval fizetsz, kioltod a gyűlöletet a szívében. Bátran próbáljuk ki. S ez nemcsak egy egyszerű taktika, hanem megtapasztalható valóság. Mert az a cél, hogy minden ember jobbá legyen. Ennek pedig az egyetlen útja a szeretet. Nem szabad rosszat kívánni, még azoknak sem, akik ellenségnek tekintenek bennünket!  Éppen elegendő baj az nekik, hogy össze vannak zárva saját magukkal! Ettől nagyobb büntetése senkinek sem lehet. Mindnyájan tapasztaltuk már saját magunk elviselhetetlenségét! Hátha felismeri és elfogadja Isten jóságát, s ha igen, akkor mindannyian jól járunk. Ő jó útra tér, és jobbá lesz. S ha ő jobbá lesz, a környezetének is könnyebb lesz. Élcelődve szoktam volt mondani az uramnak, hogy engem jól tartson, mert ha nekem jó, akkor az mindenkinek jó! Fontos, hogy kényeztessük magunkat időnként, ha netán megfeledkeznek erről szeretteink! Hiszen szeresd felebarátodat, mint magadat! De ha önmagamat sem szeretem, hogyan szerethetnék bárki mást?

Szeresd ellenségeidet! Szeresd, hogy szerethessen!

Hol volt Isten akkor?

Nem hívő ember kérdése ez: Hol volt Isten akkor, amikor ezek történtek? Ha van Isten, akkor ezt miért engedi meg?...  A hozzá hasonló kérdések tömege, valójában nem istenkeresésről szól, hanem (ön)igazolás keresése az isten tagadására.

Nem hívő emberek előszeretettel kérik számon Istentől, embertársaink által elkövetett bűnöket éppúgy, mint a szélsőséges természeti jelenségeket!

Értem a tagadásukat, bár nem logikus, nincs ok-okozati összefüggés a gondolatmenetükben. Ha hitük szerint nincs Isten, akkor miről beszélnek? Akkor miért őt teszik felelőssé, miért rá, és követőire haragszanak?

Isten mindenütt jelenvaló – mondjuk, mi hívek. Ott van a szenvedővel, a beteggel, a haldoklóval, a kétségbeesettel, ahogyan az örvendezővel is.

Egy munkatársam kérdezte, a lakók bántalmazásával kapcsolatban: Hol volt Isten akkor, amikor ezek történtek? Meggyőződésem, hogy ott állt, szomorúan nézte… talán ő indított, és indít embereket arra, hogy ne hallgassanak tovább, bármilyen következményekkel is jár.

Ahogyan ő indít bűnösöket is bűnbánatra, bűnvallásra. Többféle bűnbánat létezik, gondoljunk Péter és Júdás történetére. Mindketten elárulták Jézust, majd megbánták. Júdás azonban bánatával nem Istenhez, hanem a felbujtókhoz fordul, akiktől nem kap, - nem kaphat – feloldozást… s végül öngyilkosságba menekül…

Mindig van lehetőség a választásra. Igaz, gyakran úgy érezzük, hogy a jó helyett, több rossz közül választhatunk csak.  A legkevésbé rossz felismerésében az segíthet bennünket, hogy abban az igazság lakozik. Az erkölcsileg helyes döntés meghozatala jóra fordíthatja sorsunkat, még akkor is, ha a büntetés elkerülhetetlen.

A Mindenhatóra való fölfele tekintés pedig, esélyt ad kilépni a gyűrűző történések sodrából.

Legyetek hát bátrak!