Talán hét éve szembesültem azzal a felismeréssel, hogy állami alkalmazottként milyen kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Elvesztettem az önfenntartáshoz való készségemet, és képességemet. Hiába tanultam, mégsem szereztem olyan hasznos tudást, mellyel önállóan biztosíthatom a saját megélhetésemet.
Mi történt az oktatással, hova tűnt az ősi mesterségek átadásának lehetősége, ajánlása, támogatása. Mi az a sok fölösleges és hasznavehetetlen információhalmaz – a hazugságokról, elhallgatásokról nem is szólva -, amely csak a kiszolgáltatottsághoz, függéshez, egzisztenciális bizonytalansághoz, majd eladósodáshoz vezet.
Nagyszüleink még eltartották magukat és családjukat, állami támogatás, és kölcsönök nélkül. Mindent tudtak, ami az önfenntartáshoz szükséges volt, a házépítéstől, a földművelésen, állattartáson át, a család és a haza védelméig… Minderre megtanították gyermekeiket is, és munkára, becsületre, a család szeretetére nevelték őket. Istenbe vetett hitük adott erőt nekik mindehhez.
Őseink mestersége, tudása, beállítódása a génjeinkben van, csak felszínre kellene hozni…
Ehhez az egész oktatási, nevelési rendszer alapjainak a megváltoztatása szükséges. Szükséges, de nem elegendő… Mert hiába iktatjuk törvénybe az újkori történelmet, ha ugyanazok tanítják, és képzik a pedagógusokat, akik például az 56-os forradalmat még ma is ellenforradalomként emlegetik. Amíg a kommunizmus közel száz éve tartó nyilvánvaló rémtetteit elhallgatják, addig a holokauszt 12 éves borzalmáról úgy oktatnak, hogy beható tanulmányozására a történészkutatók a mai napig nem kaptak engedélyt.
Új oktatáshoz, új oktatók, új tankönyvek, új stratégia, új tematika és új módszerek kellenek…
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz." (Márai Sándor)