Vidékről jöttem…

 

 

„Furcsán viselkednek a vidékiek Budapesten”, hallottam minap egy budai polgári családnál vendégeskedve.

Vidéki lévén megszólítva éreztem magam, s mivel én is végigjártam a kényszerű átalakulás iskoláját, megkérdeztem, tudják-e mit él át egy vidéki ember, ha a fővárosba kerül? Nem tudták…

Az csoda, hogy túléli! – mondtam. Ahogy kutatni kezdtem emlékeimben, akkori élményeimben és érzéseimben egyszeribe feltörtek bennem, és csak soroltam önkéntelen:

A végeláthatatlan beton, hatalmas épületek, óriási hangzavar, ismeretlen, éles zajok, állandó szmog, villódzó fények, hömpölygő tömeg…

Tájékozódási zavar, nem látni a napfelkeltét, sem a napnyugtát; földalatti közlekedés, abnormális, kirívó viselkedés, és megjelenés, szenvtelen arcok (mi csak metróarcúaknak hívtuk őket), tolakodás, lökdösődés… Folyamatosan megsértik a számára addig sérthetetlen intimszféráját: kényszerű összezáródás, összetapadás különböző tömegközlekedési eszközön, mindenféle emberrel… Bizony az emberek elveszik egymás életterét! Ha segítséget kérnek, elfordulnak tőlük, vagy útbaigazításnál elküldik őket egy rossz irányba. Úgy érzi, hogy folytonos erőszaknak van kitéve… Annyi impulzus éri, hogy napokig nem képes feldolgozni, kipihenni a fizikai, szellemi és pszichés fáradalmakat.

A szerencsésebbje, megússza egy fejfájással, izomlázzal, mert rohan haza, és fogadkozik, hogy ő ugyan semmi pénzért ott nem lakna! Aki mégis elszánja magát, hogy ott éljen, dolgozzon, tanuljon, hát annak alapos változáson kell átesni. Egyébként nem fogja túlélni… Meg kell tanulnia közlekedni, más szinten kommunikálni, például, nem veheti föl a szemkontaktust közlekedés közben, nem kell köszönni mindenkinek, nem szokás bemutatkozni, sem bemutatni másokat… Nem kell keresni ismerős arcokat… Semmin sem szabad meglepődni… Nem bámuljuk meg a közismert embert… Hozzá kell szoknia, hogy az emberek intimitása, magánélete a köz előtt zajlik, mindez hihetetlen közöny kíséretében…

 

Szóval, olyan stressz-áradat éri a fővárosba látogató vidéki embert, hogy minden természetes védettségére szüksége van ahhoz, hogy egészséges maradjon…

 

A napokban hallottam egy kifejező megállapítást, hogy a vidéki ember, csak a budapestieknek vidéki…

 

Nekem lokálpatriótának, pedig mindenki vidéki, aki nem idevalósi… természetesen a fővárosiak is.

 

 

Folyt. köv.

 

Az igazi gazdagság

 

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?

- Nagyon jó volt apa!

- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

- Igen.

- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

 

 

Harccal szemben…

 

A bosszúálló nem felejt… Megtervezi, leosztja a szerepeket, mint az akciófilmekbe, ha valakit meg akarnak törni… Jó zsaru, rossz zsaru,… vagy mint Pilátus esetében… mosom kezeimet…

 

Igaz a rendőrök esetében a bűnözőt próbálják megtörni a jófiúk, nem fordítva. Ma az igazakat próbálják félreállítani, ahogy ők mondják, „ki kell lökni azt, aki nem közénk való”! A másik esetben a bűntelent ártatlannak ítélik, mégis bűnösként kell lakolnia, hogy a bosszúállók vérszomja kielégíttessen. Aki pedig a törvénytelen halálos ítéletet hozza, azt mondja, mosom kezeimet…

Nekem is mondták, hogy keressek magamnak más munkahelyet, ha nem tetszik a rendszer, ne pedig írogassak… Én pedig azt gondolom, nem nekem kell elmennem erről a munkahelyről, hiszen azt szolgálom amit, és akiket kell, legjobb tudásom szerint… Ahogyan a hazámat sem nekem kell elhagyni, ha nem tetszik, ami itt folyik…

De hát tudjuk, hogy a világ a fejetetejére állt, s mindenki próbál talpon maradni, bármilyen módon is kell csimpaszkodnia…

Nem tudom tudják-e, hogyan fogták be a csimpánzokat régen? Egy dobozba kókuszdiót tettek, s a tetején akkora lyukat vágtak csak, hogy a majom keze beleférjen. Amikor megfogta a kókuszdiót, nem tudta elengedni. Hiába látta, hogy jön az ellen(ség), nem volt képes elengedni… Ez lett a veszte. Így járnak a bosszúra szomjazók is…

 

Az asszisztálók pedig sokan vannak… Mindenki a megélhetésére hivatkozik, s már-már hajlamosak az ötödik pecséti dilemmával védekezni, tudniillik, azért nem áll ki az igaz mellett, mert akkor nem tudja otthon az üres szájat etetni… Nem is veszi észre, hogy éppen azt hagyja cserben, aki azért küzd, hogy soha ne legyen kifosztva, kiszolgáltatva senki kénye, kedve szerint, kiszámíthatatlan, idegen érdekeknek, embertelen ideológiáknak. 

Sokszor megkaptam már, neked könnyű…  

Én pedig azt mondom, nem szeretném, ha a gyerekeim azt látnák, tanulnák a szüleiktől, hogy ők azért nem állnak ki a gyengébbek, vagy az igazság mellett, mert ebből nekik hátrányuk származhat!?… Azt szeretnénk, hogy a szüleink, testvéreink, gyerekeink felnézzenek ránk, és büszkék legyenek!

 

Akinek van füle hallja…

 

Folyt. köv.

 

A hősök elmennek

Ma búcsúztunk Pongrátz Ödön bácsitól, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősétől, az ’56-os Múzeum vezetőjétől… 

„Amerikát odahagytam, ideköltöztem erre a dél-alföldi településre, hogy ismét kezembe véve a lyukas zászlót, segítsem beteljesíteni mindazt, amit Gergely és segítő társai itt Kiskunmajsán megálmodtak.” – mondotta.

Én abban a szerencsében, és megtiszteltetésben részesültem harmadmagammal, hogy közel három órás élménybeszámolót hallhattam tőle a családjáról, a forradalomról, a menekülésükről, visszatéréséről… Úgy érzem, egész életemre meghatározó volt a vele, és Gergely bácsival való személyes találkozás (Lásd még: A pesti srácok).

Sokan voltunk leróni a kegyeletünket, hálánkat, de ha számba vesszük, hogy kitől búcsúztunk, azt mondom, közel sem voltunk elegen...

Hosszú évek óta szorongat legbelül az aggódás, hogy mi lesz velünk, ha elmennek az igazi hősök, az élő szemtanúk… Kitől fogjuk megtanulni a helytállást, a kitartást, a felelős gondolkodást, az önfeláldozást… a soha nem felejtést, és a megbocsátást? Ki fog minket biztatni, vagy elmarasztaló pillantással súlytani, ha nem tesszük, amit tennünk kell?

De voltak velünk fiatalok is, … s  ez bizakodással tölt el.

Ahogy a régi öregek mondták, ha meghal valaki a családban, mindig születik valaki.

Ha pedig hősök távoznak el, új hősöknek kell világra jönni!  

Rombolók

 

„Azért is büszkék leszünk!”

 

Az is egyfajta rombolás, ha tudatosan titkolják, elhallgatják mindazt, amire büszkék lehetünk…

 

Pár hónapja láttunk a Duna TV csatornáján egy dokumentumfilmet, a Norvégiában lévő fatemplomokról… Nem tudtuk levenni a szemünket a képernyőről, magával ragadó volt a látvány… Elhatároztuk, hogy ezt élőben is látnunk kell.

 

Tavaly Szamosardón jártunk, ahol kis fatemplom árulkodik az ottlakók Isten iránti hűségéről, hálájáról… A környéken más fatemplomot is láttunk, és azon csodálkoztunk, hogy erről mi, miért nem tudunk Magyarországon? Bejártam Erdélyt, de hasonlót nem tapasztaltam. Házigazdánk elmondta, hogy ezek többsége ma már a világörökség részéhez tartozik.

 

Karácsonyi könyvvásár alkalmával kezembe akadt a kárpátaljai és észak-pártiumi fatemplomokról készült képes kiadvány, Barangolás a fatornyos templomok hazájában alcímmel. A lélegzetem is elállt… nem tudtam letenni, csak lapoztam mohón, és azt mondogattam igen… ez nem lehet igaz, ez gyönyörű, ilyen még létezik? Csodálatos… Egyszerre csak barátnőm családnevére ismerek az oldal tetején, a település megnevezésénél, majd egy ámulatba ejtő gótikus fatemplom: „A hajót és tornácot megkettőzött, meredek tető fedi. Az előtér fölé, galériás, fiatornyos karcsú torony épült.” Talán nem is tudja, hogy nevét, Szent Mihályról elnevezett falucskáról kapta: Mihálka! … csengése még szebben dúdol a lelkembe.

Megpróbálnak minket megfosztani a büszkeségtől?!

Hogyan lehetséges az, hogy nem tanultunk, nem hallottunk soha ezekről, a gyönyörű templomokról? Sem a tankönyvekből, sem  a magazinokból, sem az utazási prospektusokból, sehonnan… 

És majdnem útra keltünk Norvégiába, hogy csodát lássunk! Pedig az igazi csodák idehaza várnak ránk, csak be kell járnunk a Kárpát-medencét! S ez nemcsak felejthetetlen élményt nyújt, mint a világ csodái, hanem büszkeséggel tölt el és nemzeti identitástudatunkat is erősíti. Aki megismeri a Kárpát-medencét, a világot ismeri meg... 

 

Útra magyar! Ha pénzt akarunk költeni, hát költsük el a pénzünket - adományra, látogatásra, utazásra, nyaralásra, síelésre, ajándékozásra, bármire - itthon, a történelmi Magyarországon!   

 

Azért is büszkék leszünk…   

 

                                                                                              

Rossz válasz

A dokumentum ITT érhető el!

Számadás

Egy évtizede már, hogy az óév végén számadást tartunk. Leírjuk, hogy milyen események érintették, befolyásolták életünket. Miben gyarapodtunk anyagi, lelki és szellemi területen és milyen veszteség ért bennünket. Milyen döntéshelyzetek voltak, hogyan hordoztuk a nehézségeket, miként éltük meg a sikertelenséget, mit kezdtünk a kihívásokkal, és hogyan sikerült túlélni békességgel a vélt és valós válságot.

Idén a számvetésnél a legnagyobb meglepetést az okozta számunkra, hogy a hihetetlen megszorítások mellett – saját erőből -, sokkal többet költöttünk beruházásra, mint korábban bármikor. Valószínűleg erre úgy kerülhetett sor, hogy az árak emelkedésével – ijedtünkben -, nagy mértékben csökkentettük fogyasztásunkat, elsősorban az élelmiszer, telekommunikáció, utazás, és nyaralási költségek tekintetében.  Gyakorlatban ez úgy történt, hogy például megszüntettük a napi bevásárlást, és csak a felírt dolgokat vásároltuk meg, azt is gyakran pár héttel elhalasztva. Ismerősöm jegyezte meg, hogy nem élünk rosszabbul mint régen, csak mások az elvárások… Az emberek a család és közösség szeretete, biztonsága helyett, éhségüket az állandó vásárlással kompenzálják, ez társadalomtudományi tény.

Évről évre csodálkozva nézem a szilveszterezők hadát, mit és miért ünnepelnek? Mi okuk lehet az ujjongásra, miközben elfelejtetik őket emlékezni, gondolkozni, kérdezni. Sokan fogadalmat tesznek, amit vagy megtartanak, vagy nem, de életük iránya semmit nem változik.

Reménykedve szeretnénk nekiindulni az újesztendőnek, de megint ugyanabba a hibába esünk: a múlt tanulsága nélkül akarunk jövőt tervezni.

Bátorítok mindenkit, hogy nézzen szembe az elmúlt időszakkal, és úgy tekintsen a jövőbe! A változást, önmagunkon kell kezdeni, mert senki sem tud másként cselekedni, gondolkodni, ha nem újul meg legbelül. Sokan abban bíznak, hogy változások lesznek, egy új vezetés, új kormányzás hátha megjobbítja az életüket. Közben pedig észre sem vesszük, hogy mi tartjuk fenn őket a „trónjukon” félelmünkkel, feltétel nélküli odaadásunkkal, örökös bólogatásunkkal… Amit a hegyekről kellene hangoztatni, azt suttogva mondjuk… Fenyegetésekkel hazugságokba, törvénytelenségbe, erkölcstelenségbe kényszerítenek bennünket, mindezt egzisztenciális félelmünkre alapozva! Az igazságtalanság az égbe kiált, de mi még mindig szolgalelkülettel toljuk a gazemberek szekerét, akik közben kirabolnak minket és az egész országot, nemzetet!? Minden a feje tetejére állt. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az ország legalja került a legtetejére. A szél összefújta a szemetet…

Nagy örömmel és bizakodással töltött el köztársasági elnökünk újévi köszöntője, mely megerősíti gondolatainkat a változás szükségszerűségéről. (Új alapok – ITT!)

A többség politikai változásban reménykedik, - bevallom én is - , de mégsem ebben bízom… csak egyedül Isten képes a káoszban rendet teremteni. Ha kell bábeli zűrzavart idéz elő - összekeverve a nyelveket -, hogy megállítsa a bűn tobzódását. Ha kell, egy nyelven érteti a különböző népeket, hogy új alapot teremtsen. (Nem az angol nyelvre gondolok.)

Így legyen!