Szociális szakvizsga margójára II.

Egy osztályértekezlet elmaradt témája II.

 A képzések során több figyelmet kell fordítani a szociális identitás elsajátítására (önismeret, személyiségfejlesztés, szituációs játék, asszertív tréning, polémia, terepmunka, interjútechnikák, esetmegbeszélés, teammunka, kliensközpontú szemlélet, stb.), valamint arra, hogy a hallgatók milyen szakmai előképzéssel rendelkeznek (egészségügy, pedagógia…), s hogy mely társadalmi csoportból érkeznek. A munkatársak többsége ugyanis az alsó decilisből kerül ki, ahol a titoktartás ismeretlen, a szükség mindennapos, a bántalmazás, szitkozódás, sértegetés, üvöltözés elfogadott nevelési, kommunikációs módszer… A házimacska pedig, - sajnálatomra - túlnyomórészt nem kedvelt állat. Olyan követelményeket állítani a segítők elé, melynek önhibáján kívül nem képes megfelelni, átgondolásra kell ösztönözze a szakképzést!

Végezetül, egységesíteni kell a szakmai képzések elméleti és gyakorlati tematikáját. Ugyanolyan végzettségű szakemberek (pl.: szociális munkás) a legkülönbözőbb képzettséggel rendelkeznek, illetve nem rendelkeznek. Különösen a szemléletbeli és gyakorlati ismeretek területén látok nagy különbségeket, alapvető hiányosságokat.

Lényeges elem ugyancsak, hogy a képzést mely felsőoktatási intézmény integrálta (Bölcsészkar, Orvosi Egyetem, Tanárképző, Gyógypedagógia, Teológia…) Ez a segítő személyiségén túl, alapvetően meghatározza, a klienshez fűződő segítő kapcsolatunk milyenségét, minőségét: elemezzük, kutatjuk, gyógyítjuk, ápoljuk, oktatjuk, neveljük, fejlesztjük, támogatjuk, megmentjük, megtérítjük, gondozzuk…   

Ha a szakmába egyre több olyan végzettségű munkatárs kerül, aki nem képes síkra szállni a kliensekért, szakmája megőrzéséért, mert érdektelen, eszköztelen, vagy egzisztenciális félelemben él, akkor a segítő szakma csak papíron fog létezni, presztízse tovább romlik, és elveszti eredeti küldetésének lényegét. 
Meg kell akadályoznunk!

Anonim levélküldés: ITT!

Elkövetők vagy áldozatok, avagy ki az igazi felelős?

 

Vissza kell állítani a szakma és az intézmény becsületét és bizalmát…

Ez azonban nem történhet meg, ha a felelősök a helyükön maradnak. Ez feltétele az intézmény további működésének, jó hírnevének és a bizalom visszaállításának.

Ítélkezés helyett, azt is érdemes átgondolni, hogy az elkövetők is áldozatok… Áldozatai egy szakmai szempontokat nélkülöző, hozzá kevéssé értő és elhívatott rendszer működésének, fenntartásának.

Véleményem szerint négy féle szűrőn kellett volna átesniük az ápolóknak:  elsőként a segítő szakma választásánál, majd a szakmai profil, az intézmény, és nem utolsó sorban a 7. osztályra való felvételüknél. Felmerül még hét szakember esetleges mulasztása az ápolók tetteiért: a főnővér, és helyettese, a főápoló, a szakmai vezető (főorvos asszony), a főorvos, az igazgató és az intézmény munkáját segítő szupervizor. A fenntartó felelőssége szintén felvetődik, tudván, hogy a munkatársak tíz éve folyamatos jelzéssel éltek, és érdemi intézkedés nem történt.

Az intézmény további, tisztességes működése mindannyiunk elemi érdeke.

 

 Anonim levélküldés: ITT!

A blog sikeréhez…

.

A blog sikere nem az igazságszolgáltatás függvénye, hiszen az igazság mindenki számára feltárult… A blog sikerét mint a kereskedelmi médiumoknál egyfelől a nézettség, másfelől a visszatérő, igényes hozzászólások, bizalmas levelek, értékes cikkek hozzánk való érkezése határozza meg. 

Ez független a - várhatóan mindenki számára - szomorú végkifejlettől…

Az események személyeket, családokat érintenek minden oldalról… köztük vétleneket is. Az ő bánatuk a mienk is, ugyanakkor a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ilyen, és ehhez hasonló eset ne történhessen meg még egyszer!

Ezt a blogot az intézményben történtek hívták életre, és az intenzív érdeklődés tartja fenn.

A blog ehhez kíván hozzájárulni, sikeresen… 

.

Anonim levélküldés: ITT!

Rossz válasz IV.

A mai nap próbáltam volna utolérni magam a munkámban, az 5-6 féle nyilvántartás vezetésével… Három helyre adminisztrálom, hogy mikor, mit csinálok, ebből kettőt, percre pontosan megjelölve (egyet magamnak a későbbi adminisztrációhoz, nyilvántartáshoz, a másikat naponta közvetlen munkahelyi vezetőmnek, a harmadikat hetente szakmai vezetőmnek, Szűcs Erzsébet főorvosnőnek).

A mai nap új feljegyezést kért tőlem főorvosnő, hogy pontosan írjam le, hogy hétfőn (külső ügyintézés), mikor, hol jártam és mit csináltam… Kértem, adja írásban, ha a többin felül még egy újabbat kér tőlem írásban … Nem adta… Újabb feljegyzést kellett írnunk, tanúk előtt, hogy nem írok feljegyzést, hanem írásban kérem tőle annak megírását… (tudják követni?)

(Mellesleg azt sem adta még írásban, amit korábban megígért, ti. hogy a közalkalmazotti kedvezmény igénybevételét írásban kell kérnem tőle, - legutóbbi instrukciója alapján – két héttel korábban, megnevezve, a tartózkodásom helyszínét!?)

Aztán jöttek a főnővérek, egymás után hárman, akik az ő utasítására egy-egy oldalas kézzel írott feljegyzést írtak… Olvassam el, és írjam alá…

-          Juhászné A. Gabi főnővér arról, hogy felküldtem egy – megbízható - beteggel a nővérnek, egy másik tolókocsis beteggel történő aláíratására egy nyomtatványt – idő megtakarítás végett…

-          Kispál Ernőné főnővér arról írt, hogy őt személyesen nem tájékoztattam arról, hogy két beteget mégsem kell kivinnem felülvizsgálatra… Nem tudtam elérni, így kollégájával üzentem, aki - a főnővér elmondása szerint - nem emlékezett rá… A lakónak is elmondtam, de ő hiába mondta, hogy nem kell mennie, leparancsolták..

-          Fődi Gyöngyi főnővér arról hozott feljegyzést, hogy tegnap az udvaron visszafordíttattam az egyik tolókocsis beteget, aki bibliaórára igyekezett hozzám, mert nagyon felhangolt volt (egyfolytában beszélt). Elmondtam a lakónak is, és mondtam, ha jobban lesz, jöhet bármikor… Ének-zenére most is jöhetne… Egyébként nem tudja vizelés nélkül végigülni az alkalmat… (Úgy tűnt, ő megértette.)

A feljegyzéseket az elsőt kivéve nem írtam alá, azt is csak azért, mert nagyon el voltam foglalva (határidős levelet írtam). Egyikből sem kaptam egy példányt sem, pedig kértem. A harmadik főnővér azzal vitte el, hogy még az éjszakásokkal is alá kell íratnia! Megjegyzem, az eset a nappali műszak alatt történt.

Az utolsó feljegyzést magam írtam arról, hogy nem tudtam dolgozni, sem ebédelni a folyamatos feljegyzések miatt…

/Előírt létszámnorma: szociális ügyintéző 100 főnként – 1 fő. Intézményünkben 355 lakó van. Egyedül, ráadásul fél állásban kell betöltenem – a foglalkoztatásszervezői munkám mellett./

Mindenki tudja, ez felelősen nem ellátható, ezt többször jeleztem szóban és írásban is vezetőim felé… - így a felelősség, azt gondolom, már nem az enyém… Minden vezető köteles a munkához való feltételeket biztosítani!

Káosz, papírzsonglőrözés és 25 órás munkaidő. Kinek jó ez? A kérdés helytálló, a válasz azonban, mint máskor, most is: rossz…

Rossz válasz III.

 

Minap a rendőrség tanúként meghallgatásra hívott… Nem értettem, de kötelességből elmentem. Előtte két órával a vezetőség négy tagja az igazgatói irodába hívatott a blog miatt, tudniillik, nekem állítólag információim vannak a 7-es osztályon történtekről… Nincsenek. Mégis jegyzőkönyvet vettek föl velem, a korábban lezárt belső vizsgálatban feltett kérdések alapján. Érdemi információval nem tudtam szolgálni. Ezen a jegyzőkönyv felvételen nem csak én csodálkoztam.

Javasoltam, hogy a blogot tekintse a vezetőség úgy, mint egy szelepet, mely a jelen helyzetben mentőöv is lehet a pattanásig feszült légkörben.  De nem ez történt, hanem bevetették az általuk már többször alkalmazott, egyedüli módszerüket, a legjobb védekezés a támadás elvét. Immár nemcsak elvben, hanem a gyakorlatban is. Magánindítvánnyal kívánnak élni a blog szerzői és hozzászólói ellen… különböző indokokkal, ehhez toboroznak beosztottakat, aláírásra.

Értik a probléma lényegét?

Vezetőm tájékoztatott arról is, hogy az intézményben nincs demokrácia, hanem hierarchia van! Hm?! A hierarchia mint államforma… Legalább azt mondta volna, hogy diktatúra, vagy terror…

Megjegyeztem, hogy az egészségügyi szféra hierarchikus – ezt örökítették át az egészségügyi dolgozók az intézményre. A szociális szférában ez ismeretlen,  nincs ilyen… Csak a felelősségek és kompetenciák oszlanak meg, minden ember egyformán értékes és fontos. A takarítótól az orvosig.

 

A hierarchia görcsös erőltetése, érdekek mentén, nem mozdítja előrébb a szakmát. A hatalom szavával élni pedig, megoldáskeresés helyett, bizony: rossz válasz.

 

 

Tisztázás

Tudván, hogy sokan rosszindulattal tekintenek a blogra, némileg visszavetett az írásban… Sokan ismerik azt a mondást, hogy Ne dobjuk a gyöngyeinket a disznók elé. Ráadásul a blog körüli félreértések és torzítások is gyakrabban kerültek felszínre, mondhatni naponta.

Rosszul is olvassák, pontosabban nem olvassák, csak a „pletykarovatot”. Így aztán rajtam, rajtunk kérik számon a hozzászólások milyenségét…

Naponta kell hallgatnom, hogy ki, milyen bejegyzésen háborodik föl… S hogy legjobb lenne, ha megszüntetnénk a blogot, vagy nem engednénk meg a hozzászólásokat… Ha mégis, akkor folyamatosan moderáljuk (felügyeljük, javítsuk) …

Sokan azt hiszik, hogy a bejegyzéseken túl, a hozzászólásokat is mi írjuk…

Tegnap a városban, a lakók hivatalos ügyeit intéztem egy előadóval, miközben S. István vezető odalépett mögé, és az alábbi kérdést intézte hozzám:

„Ha már így összefutottunk, áruljam már el neki, hogy mi bajom nekem ővele?” Nem értettem. „Az ég világon semmi!” Hitetlenkedett. „Miért kérdezi?” „Akkor mit írogat maga rólam a blogban? ” Én, semmit nem írtam önről.” „Akkor, ki?”

„Mire gondol, konkrétan?” „Hogy ő kanállal a kezében sétálgat a konyhán (az intézménybe)!?” „Ilyet én nem írtam.” „Na, ne mondja már nekem! Az, hogy maga támadja az intézményt, az a maga problémája, de rólam ne írogasson többet!” „Én nem támadom az intézményt." – szegeztem le végül.

Ez a párbeszéd, a beosztottja feje fölött zajlott… Ilyen módon egy köztisztviselő nem kommunikálhat. Ez a mi neveltetésünk szerint teljesen elfogadhatatlan, a mi kultúránkban soha sem történhetne meg. Sem a szakmánkban. Az etikáról már nem is beszélek...

Mindenesetre gondolatmenete jól tükrözi a blogról kialakult téves értelmezést. Megállná a helyét, ha a szerzők írnák a névtelen hozzászólásokat is. Ez esetben az az érdekes helyzet állana elő, mint a Verebes interjúnál, amikor nevezett saját magával készít riportot-sorozatot… (Napkelte). Ilyen „szerénységre” azért mi nem vetemedünk.

Gondnokság alá kerültem

Jelenlegi munkámhoz tartozik az elhunytak végtisztességével kapcsolatos ügyintézés.  Beszélek a pappal, a lelkésszel, gyakran a hozzátartozókkal… Egyezkedek az árról, vagy méltányosságból, ingyenes egyházi szolgáltatást kérek… Igyekszünk gyorsan intézni, mert így sokszor alacsonyabb a köztemetés végösszege…

Számítanak a jelenlétemre, a hozzátartozók és a munkatársak is…

Tegnap egy lakónk temetésére kellett volna mennem, de a vezetőség, utasításban megtiltotta ezt … -Szerintük, nekem ott semmi dolgom nincsen már-. Aztán telefonon jött az üzenet, hogy senki (csak az én munkám jelent rendszeres külső ügyintézést) sem hagyhatja el engedély nélkül az intézet területét!

Nem is tudom pontosa megítélni… Ez most korlátozó, vagy kizáró gondnokság? Kapok én is kimenő kártyát?

Kizáró gondnokság:

A cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt – tartósan teljes mértékben hiányzik.

Korlátozó gondnokság:

Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt – általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent.