2010. május 19., szerda

DODO levele

.

„Igen, itt mindenki, mindenkinek a kegyeltje a vezetőségben, így indult az igazgatónő belépésekor, tudják ezt a több éve szakmabéli dolgozók. Visszatekintve a majd 10 évre, nagy rombolás történt, ami már akkor nagy felháborodást keltett. Tudja ezt mindenki, hogy általában így működik, persze normális kereteken belül segítünk ismerősnek, rokonnak, de ez egy pofátlan, szakmájában bizonytalan, seggnyalókat, talpnyalókat maga köré tömörített, hatalomvágytól vezérelt, - jó helyen, jól feküdve - elnyert pályázattal hatalomra jutó perszóna erőlködése volt a fennmaradásra. Ilyen ára van a fennmaradásának, és még most is vezetőnek tartja magát, és hirdeti az utcán a szakmai munkát.

Személyesen behívatott emberek úgy tűntek el, hogy fel lettek szólítva, lépjenek be a sorba, és hagyják el az intézetet, annak érdekében, hogy a riherongy társasága összeálljon. Több, 20-30 éve a szakmában dolgozó, megbecsült, tekintélyt szerzett szakmabéli eltávolítása történt, akik hiánya ma is érezhető. Az alkoholista bagázs, ide juttatta az intézményt, hogy a mocskos korrupt ügyeit képviselhesse. Csürhe banda! És még van képe tüntetni!”

.

/Olvasóink kérésére változatlan formában közöljük. A szerk./

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

2010. május 18., kedd

Figyelem...

.

A dohányzó helyiség előtti tuja tövében, van két apró, tündéri kiscica. Pár napja születhettek, nagyon szépek, és aranyosak.  Ha valakinek van rá lehetősége, az vigye őket el, mert...

Mentsük meg a cicákat!

.

Anonim levélírónktól érkezett! Köszönjük.

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

Jogos védelemből verték félholtra?

.

Kiskunhalason a letartóztatások ellenére nem keresnek felelőst

.

Óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték az elmúlt napokban azt a kiskunhalasi ápolót, akit egy ápolt sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszakkal gyanúsítanak. Noha a nyomozás során a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán dolgozók közül három ápolót meggyanúsítottak, az intézet vezetőjét nem mozdították el posztjáról.

Két és fél millió forint óvadék ellenében május 14-én házi őrizetbe helyezte a bíróság azt az ápolót, aki gyanúsítás szerint szemérem elleni erőszakot követett el a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán egy férfi ápolt sérelmére. A fokozott ügyészi felügyelet mellett zajló nyomozás során három ápolót vettek őrizetbe. A másik ápolót azzal gyanúsítják, hogy nagyon súlyosan megvert egy ápoltat. E cselekmény jogi minősítése különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete. A harmadik ápolót zsarolással gyanúsítják. A nyomozók szerint apró ajándékokat kért egy ápolttól azzal, hogy akkor nem veri meg, nem zárja el.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, januárban két nővér feljelentést tett a Kiskunhalasi Városi Ügyészségen, azt állítva, hogy a pszichiátriai intézet zárt osztályán megalázzák, szexuálisan zaklatják és fizikailag bántalmazzák a betegeket. Számos vizsgálat indult, köztük az intézet belső vizsgálata, egyik sem talált azonban komolyabb szabálytalanságot. Ugyanakkor a rendőrségi nyomozás során három ápolót is meggyanúsítottak – de nem konkrétan azokkal a bűncselekményekkel, amelyek a feljelentésben szerepeltek, hanem hasonló jellegűekkel.

A nyomozást végigkíséri az a kérdés, hogy ha történtek is az ápoltak sérelmére elkövetett bűncselekmények, be lehet-e őket bizonyítani a bíróság előtt. A sértettek ugyanis pszichiátriai betegek, akiknek a szavahihetősége, „tanúképessége” megkérdőjelezhető. Az intézet vezetősége a kezdettől cáfolta, hogy bűncselekmények történtek volna a zárt osztályon. A feljelentést tevő két nővért leszámítva a zárt osztály dolgozói közül senki sem hajlandó megerősíteni a gyanúsítást – vagyis a meggyanúsított ápolók ellen tanúskodni. Azok az ápoltak, akik a nyomozás során elmondták, hogy mi történt velük, jelenleg is a halasi intézet zárt osztályán vannak – csak a tanúmeghallgatás idejére tudták kiemelni őket onnan.

A három gyanúsítás úgy született, hogy azokat az ápoltakat, akikről feltételezni lehetett, hogy bántalmazták őket, kivitték a kiskunhalasi Semmelweis Ignác Kórház pszichiátriai osztályára, ahol igazságügyi szakértők és szakápolók nyugtatták meg, és kérdezték ki őket. A vádhatóság azokra az esetekre alapozott vádat, amelyek a szakértők véleménye szerint nagy valószínűséggel megtörténtek.

Simon Ilona, a Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának igazgatója érdeklődésünkre nem kívánt nyilatkozni, ehelyett azt javasolta, hogy a meggyanúsított ápolók ügyvédjeit kérdezzük. Kastyják János, a szemérem elleni erőszakkal, illetve a bántalmazással vádolt ápoló védője elmondta: ő teljesen biztos abban, hogy az autista fiatalember sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmény nem történt meg. A súlyos bántalmazás esetében pedig a bíróság fogja eldönteni, hogy az ápoló túllépte-e a jogos védelem kereteit. A védelem szerint olyan eljárási hibák történtek, amelyek megkérdőjelezik a bizonyítékok erejét. Mind a szexuális erőszak, mind a bántalmazás esetével foglalkozott az intézet belső vizsgálata, alkalmazott is fegyelmi büntetést. Az erről szóló iratokat azonban nem kérte be a nyomozó hatóság – mondta Kastyják János.

A zsarolással gyanúsított ápoló védője, Martinov Tibor szerint nincs valóságalapja annak, amivel védencét gyanúsítják: vagyis, hogy süteményt, édességet kért egy gondozottól, bántalmazta, azzal fenyegetve, hogy ismét megveri. Az ügyvéd szerint zsarolni nem ennyiért szoktak, a gondozó ellen tanúskodó ápolt különben is olyan testalkatú, akit ketten-hárman képesek csak megfékezni, ha dühöngeni kezd. A védő mindenképpen indítványozni fogja másik szakértő meghallgatását, illetve ha a szakértői vélemények között ellentmondás van, szakértői intézet bevonását.

Téglás Péter, kiskunhalasi vezető ügyész érdeklődésünkre megerősítette: a három eset közül kettő valóban szerepelt az intézet belső vizsgálatában, ám sem a félholtra vert, sem a megerőszakolt ápolt esetében nem érezték úgy a belső vizsgálatot végzők, hogy komolyabb intézkedésre, például rendőrségi feljelentésre lett volna szükség.

Az ápoltak elmondásán kívül vannak egyéb bizonyítékok is. A nyomozás folytatódik. Az ápolók ellen valló gondozottak továbbra is a halasi intézetben maradnak. .

Forrás: Népszabadság Online

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

2010. május 16., vasárnap

Remény

.

Megalakult az új Parlament. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy végre olyan vezetői lesznek hazánknak, akikre ismét felnézhetünk. Nagy szükségünk van rá.

Reméljük, a rendszerváltás hamarosan eléri intézményünket is, és nekünk sem kell többé szégyenkeznünk!

Így legyen!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

Sok baj van velük

.

"Jó sokszor megalázott a vezetőség. Nem is érdekelte az igazság csak a puszipajtásai hazugságai.

Nem tudom ki az, aki itt orvosként ír, valóban az e, de nagyon is jól írta!

Itt a dolgozók a vezetőség mellett, az ő védelmükbe tüntetettek, holott tudjátok ti sok baj van velük. A betegeket nem vizsgálják meg, csak a füzetet kérik be sok esetben és adják az újabb therápiát. Az igazgatónő rokonai kiskirályokként viselkednek, mindenkit lenéznek. Mindenkit, aki náluk okosabb, szorgalmasabb, különb, kibeszélnek, mert irigyek, pedig nincs mire sok esetben. A főnővérek nyalnak, kivétel nélkül fent, ha valami nem tetszik, az a válasz el lehet menni, majd jön helyettetek más. Az a más, persze nem szakképzett, gyakorlattal nem rendelkezik, és csak azért veszik fel, hogy az intézet pénzt kapjon utánuk. Ami nem is volna baj, de mire betanulna, elküldik. A Maci háziőrizetben levő ápoló sem rendelkezik megfelelő ismeretekkel nem erre a pályára való, de felvették, mert nagy darab, idéző jelben. Bántani nem akarom érte, de a cél ezzel is csak az volt, hogy a lakókat a 7. osztályon kordában tartsák, mert azért azt tudni kell a hozzátartozóknak is, és a kívülállóknak, is igen veszélyes az itt lakó betegek nagy része, mint saját magára, úgymint környezetére egyaránt. Nem kell rájuk csúnyán nézni, sem bántani, bármelyik pillanatban életveszélyben vagyunk, sokszor bántalmaznak bennünket tettlegesen. Hangsúlyozom azt is, sok esetben nem volt dokumentálva bántalmazásunk.

Itt a blogon a dolgozók sok igazságot leírnak a vezető beosztásúakról, de vállalni nem merik nevüket, mert retorzió követi!!! A sok pénz, amit a dolgozóknak elfelejtettek kifizetni, hol van?

Az intézet évek óta nem támogatja a gyermekes szülőket, holott igenis lehet, adható gyermekenként x összeg iskolakezdéshez, és az államtól az intézet adóként visszaigényelheti. Persze minek is segítsenek rajtunk, mikor maguk közt, amit csak lehet, fiktív számlákkal szétosztanak.

Nagyon nagy csalások vannak az intézetben, igenis ki kell alaposan vizsgálni a nyomozóknak.

Nekem is felajánlotta a …….-i uraság, bármikor elintézi, és főnővér leszek. Azt mondta, csak egy kis aktatologatás, van már vagy 4-5 éve is ennek. Nem kértem belőle, pedig tudom jól, lehettem volna főnővér. És tettem is volna róla, dolgozóim jól végezzék, lelkiismeretesen munkájukat, és nekem sem esett volna le a gyűrű az ujjamról segíteni nekik. Igazságos is lettem volna, de láttam itt mi folyik, és nem kértem ebből a gusztustalan segítségből!!!!!!"

.

Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

2010. május 15., szombat

Napi Humor

.

Óvakodj a részeg autóStohl!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

Visszatekintő

.

Szövetségünk enyhe megütközéssel veszi tudomásul, hogy az intézmény - nyilvánvalóan fenntartója és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyetértésével - tüntetést szervezett, ahol a média "helytelen eljárását fogják kifogásolni".

Amint az széles körben ismert, az Otthonban történt visszaélésekre és bűncselekményekre eredményes rendőrségi és ügyészségi vizsgálat derített fényt, ennek következtében eljárás indult több ápoló ellen is. Ehhez mérten a Minisztérium és az Otthon vizsgálatai idejekorán megállapították, hogy visszaélés márpedig nem történt. A rendőrség és az ügyészség példás eljárással mégis talált bizonyítékokat és az érintett ápolók legalábbis jelenleg, nem folytathatják korábbi ténykedésüket az intézményben. De úgy látszik "nagyot hibáztak". Elfelejtették kikérni az intézmény vezetőjének előzetes véleményét és engedélyét és a média is "vétett", amiért nem vizsgálta nyomozati eszközökkel, a nyilatkozók mindegyikének szavahihetőségét. Hogy sem a hatóságoknak, sem a médiának ez nem feladata, attól most tekintsünk el, ez nem zavarja az igazgatónőt. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogyan maradhatott a helyén az az igazgató, akinek intézményében betegeket verhettek, és egyéb, pl. szexuális visszaéléseket is folytattak. Megjegyezzük: a nyomozás még le sem zárult. Hecckampány kezdődött azonban az interneten és más módokon is azok ellen, akik ezt a szörnyűséget feltárták.

A tüntetés egyik hatása az lehet, hogy az Otthon korábbi és jelenlegi alkalmazottja jól megijedjen, amiért nem akarta mindenáron a védhetetlen mundért védeni. A mundér védelme egyébként nem tüntetéssel, hanem jó és helyes ellátással és az ilyen esetek elítélésével biztosítható. Ez a tüntetés arról szól, hogy az Intézmény a média és a hatóságok "ráncba szedésének" szükségét hangsúlyozza, és alkalmas lehet a becsületes és egyébként kitüntetésre méltó két ápolónő megfélemlítésére.

Szövetségünk az írott és elektronikus médiában számtalanszor nyilatkozott az ügyről, de sokan mások is. Minden hírforrás bármiféle beállítottságra tekintet nélkül egyaránt igyekezett objektív képet adni a történtekről, és a más véleményeknek is teret adott. Emiatt aztán nem tudjuk érteni, legalábbis azt reméljük, hogy rosszul értjük-a mostani kiskunhalasi üzenetet. Hab a tortán, hogy a szervező által kiküldött anyagban ez szerepel: „Felkérek mindenkit, hogy: Az egységes nyilatkozatok érdekében a sajtó képviselőit hozzám irányítsák, ill. csak a fenti tárgyban nyilatkozzon." Ez a mondat ugye nemcsak minket emlékeztet más időkre?

A továbbiakban is messzemenően kiállunk minden szakmáját, hivatását szerető ellátó mellett, valamint a két ápolónő mellett, a média elfogulatlan tájékoztatása mellett, az eljáró hatóságok mellett. Ettől persze felvonulni még lehet.

.

Forrás: Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF).

Budapest, 2010. május 6., csütörtök (OS)

.

Anonim levélküldés: ITT!                                    www.pszicho.net